Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. április 3., vasárnap 3 A Uj reform vagy folytatás ? Tizenöt esztendeje, hogy a gazdaságirányítás reformja új, a változó világhoz folyamatosan illeszkedő feltételeket teremtett a termelésben. A másfél évizedet nem jellemezte egyenletes fejlődés. Viták, megtorpanások, bizonytalankodás is kísérték gazdasági életünk újabb és újabb intézkedéssorozatait. A disputák ma is folynak közgazdász berkekben, szak- folyóiratok hasábjain. Nyers Rezső példáiSl, a fiatal közgazdászok legutóbbi országos tanácskozásán leszögezte:- a szakemberek legfőbb dilemmája, hogy lényegesen tovább fejleszthető-e az 19687as mechanizmus vagy új reform kidolgozására van szükség? Szerinte a dilemmába belejátszik a mechanizmus pontatlan értelmezése. Ugyanis a reformelképzeléseket egy 1966-os elvi határozat foglalta keretbe, és ehhez képest az 1968-ban bevezetett intézkedéssorozat csak egy részlépés volt, még ha döntő fontosságú részlépés is. Sokan azért hadakoznak egy új ab reform mellett, mert az „előzőt” azonosítják az 1968-as mechanizmus határaival. Másrészt akadnak, akik úgy ítélik meg, hogy 15 esztendő alatt — pontosabban a közben bekövetkezett, soha nem tapasztalt nehézségek miatt — kifulladt a reform. Természetesen vannak olyan nézetek is, amelyek képviselői a reform címén megelégednének az 1968-ban, illetve azóta törvényesített lehetőségekkel. A viták közepette azonban mindinkább utat tör magának az a felismerés, amely az 1966-os alapelveket tekinti a folytatás kiindulópontjának. Folytatásról van szó, mert ezen az elvi alapon a magyar mechanizmus továbbfejleszthető. A folytatás több elvi — régóta újból és újból felszínre törő — kérdést vet fel. Régi dilemmája például gazdaságunknak, hogy a szabályozókat több évre stabilan vagy rugalmasan célszerű-e kialakítani? A kérdés újabb kérdést szül: gyors és állandó változások közepette lehet-e valami állandó? Igenis lehet: a gazdaságirányítás alappilléreiben (munkaerő-gazdálkodás, jövedelem- elosztás stb.) aligha volna ésszerű a túlságosan gyakori változtatás, mert így lehetetlenné válna a tervezés. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az árak, az árfo- folyamok vagy a szükséges szervezeti módosítások ne igazodnának szüntelenül a mindenkori piachoz. Akadnak, akik úgy látják, hogy a kisvállalkozások veszélyeztetik a társadalom szocialista vonásait. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az új gazdasági formák törvényesítették kétségtelenül rosszabb, elfenőriz- hetetlenebb elődjüket, a második gazdaságot. Másrészt: a társadalom igényli a különböző kisvállalkozások termékeit, szolgáltatásait. . A kisvállalkozások ilyenformán minden valószínűség szerint hosszabb távon is beilleszthetők a magyar gazdaságba, kiváltképp, ha színvonalas adópolitika és jövedelemszabályozás ezeket a társadalmi szükségletek kielégítésére sarkallja. Különbségtétel vagy egyen- lősdi? Ez is régóta vitatott kérdése (bér) szabályozásunknak. A vita az elmélet és a gyakorlat között alakult ki. Elyben mindenki az előbbit, mármint a differenciálást vallja, a gyakorlatban pedig sokszor inkább az egyenlős- di mellett voksol. Holott óriási ösztönző erő lehetne, ha elsősorban az azonos munkakörökön belül (de a különböző szakmák között is) a valódi teljesítmény szerint kereshetnének a dolgozók. Az egyenlőség megteremtése a szociálpolitika feladata lenne. Kérdés az is, mi legyen a veszteséges, illetve a gyenge hatásfokkal működő vállalatokkal? Hogyan lehet a jelenleginél szabadabb fejlődési utat teremteni a jövedelmező vállalatoknak, illetve a gyengén gazdálkodók visszafejlesztésének, úgy, hogy az utóbbiak ne okozzanak érdemleges zavarókat? Kimunkálásra várnak azok a módszerek, amelyek nyomást tudnak gyakorolni ahhoz, hogy a veszteséges területeken felszabaduló energiát és munkaerőt a gazdaság életképes részei szívják fel. Vitatott témája a gazdaságnak : miként teremthető meg a politikai és a gazdasági cselekvés . harmóniája. Akadnak, akik úgy találják, hogy a politika túlságosan rátelepszik a gazdaságra. A mértéktartóbb vélekedések így fogalmazzák meg a kérdést: a politikai szervezetek megfelő módon foglalkoznak-e a gazdasággal? Senki sem kérdőjelezi meg a politikai vezetés, a társadalmi ellenőrzés szükségességét. Csak azt kifogásolják, hogy az alsó- és középszinteken időnként indokolatlan gyakorisággal és mélységben avatkoznak be a politikai szervezetek a termelési, a kereskedelmi és az elosztási ügyekbe. Az említettek mellett számos olyan kérdése van a gazdaságnak, amely szerves része lehet a reform folytatásának. Például: a vállalatirányítás és tulajdonjog, a vezetőkiválasztás, a tőkeműködtetés, az üzletszerűbb bank-, és a piacszerűbb árrendszer, illetve az adózási szisztéma stb. Mindezek olyan lépcsőfokai a reform folytatásának, amelyek kiépítése minden valószínűség szerint töhb esztendőt vesz igénybe. _ (M. P.) Az Állami-díjas: Győry Sándor „Én kaptam, de valamennyiünknek adták...” Mint lapunkban már hírül adtuk: a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa hazánk fel- szabadulásának 38. évfordulója alkalmából a hazai energiaforrások feltárása és kiaknázása, továbbá az energiagazdálkodás ésszerűsítése területén kifejtett kimagasló munkájáért Állami-díjat adományozott Győry Sándornak, a műszaki tudományok doktorának, a Mátraalji Szénbányák vezérigazgatójának. „Hosszú-hosszú évek óta tartozom a mátraalji bányászok több mint hatezer kenyeret kérő, s kenyerét adó igazi nagy családjához. És én ebben a közösségben még sohasem csalódtam ... — És a többiek? Vajon az általa említett kor- és sorstársak most mennyiben osztoznak az egykori munkatárs, a mai vezető sikereiben, szakmai és erkölcsi elismerésében? — Legszívesebben azt mondanám, hogy kérdezze meg őket! De hát mivel sokan vagyunk, így maradjunk abban: az élet és a munka évről évre hiteles választ ad a többiek véleményére is... ” — Emlékszik még a fenti párbeszédre? — „Véletlenül” egészen pontosan. Én mondtam, s ön írta meg a Népújság 1981. május 1-i számában. Arról, a számunkra felejthetetlen ünnepségről tudósított, amikor a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére hirdetett országos munkaversenymozga- lom eredményei alapján vállalatunkat kongresszusi zászlóval tisztelte meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez az elismerés mindennél jobban összekovácsolta kollektívánkat, s emelte még magasabb rangra azt a bizonyos bányász- becsületet ... — Az említett magas kitüntetés átvételekor önök kizárólag a munkára, a bizonyításra „esküdtek.” Vagyis, hogy jobban termelnek, gyártanak, javítják dolgozóik élet- és munkakörülményeit, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy valamennyien szebben és jobban éljenek. Mit s mennyit sikerült az akkori tervekből megvalósítaniuk? — Lehet, hogy túl szépnek hangzik, de szinte majdnem valamennyit. A hazai szén 30 százalékát most is a mi vállalatunk termeli. Ország-világ előtt ismeretes, hogy a mi feladatunk a Gagarin Hőerőmű üzemeltetéséhez szükséges lignit biztosítása is. Úgy érezzük, hogy e területen sem vallottunk szégyent. Milliós értékű műszaki berendezéseket gyártunk a Paksi Atomerőműnek, és az eocén-program keretében szinte valamennyi dunántúli bánya kialakításában és üzemeltetésében fő szerepet vállaltunk. — Szebben és jobban élni! Fölöttébb szépen hangzik, de ehhez a tisztes, a becsületes munkát elismerő emberi szavakon túl a különböző erkölcsi megbecsülések mellett napjainkban kemény milliókra is szükség van... — Említettem már, hogy mi egy nagy családban élünk és dolgozunk. Nos, ugyanez a nagy család újat teremtő és alkotó munkájával arra is képes, hogy azoknak a millióknak 'a nagy részét is előteremtse. Csak néhány bizonyító példa: új lakásokat építünk dolgozóinknak, felújítjuk, korszerűsítjük a régieket, igen jelentős ösz- szegekkel segítjük a környező községek szociális intézményeit, és a leendő bányászokat biztosító települések egészségügyi és oktatási intézményeit ... — Mindez majdnem hogy túl szépnek hangzik. Nem azért jegyezzük meg, hogy kételkednénk a felsorolt tényekben ... — Örülök a megjegyzésnek, mert ha egy kívülálló olvassa ezt a cikket, akkor lehet, hogy azt gondolja: nálunk nincs gond, nincs baj, nincs min változtatni, javítani. Nos, ez nem így van. Több dologban viszont mi valóban nem ismerünk tréfát. Például abban, hogy semleges emberként, kollek- tíváként figyeljük az itthoni és a nagyvilágban lezajló gazdasági eseményeket. Mi nem szeretjük azt hangoztatni, hogy drága az import, hogy egyre nehezebb alapanyaghoz jutni, hogy egyre többe kerül egy gép, egy berendezés. Mi sokkal inkább azon vitatkozunk, hogy a Mátraalji Szénbányák kollektívája mit tehet annak érdekében, hogy a népgazdaság igen érzékeny területén, az energiaprogramban egyre előnyösebben dolgozhasson. — Van valami különösebb oka annak, -hogy mindig úgy fogalmaz: mi, a vezetők, a mi kollektívánk, a mi szakembereink... — Van bizony! Ez a munka legalábbis amióta én vagyok a vállalat igazgatója, mindig is csapatjáték volt. Hadd mondjak több konkrét példát. Amikor az időjárási viszonyok miatt rendkívül nehézzé vált a termelés a Thorez-bánya külfejtésein, többi üzemeink dolgozói önként jelentkeztek segíteni. De ugyanezt mondhatom el a politikai és a társadalmi vezetés magatartására is. Mi gyakran vitatkozunk, időnként veszekszünk is azért, hogy dolgozóink jobban élhessenek, hogy a tőlünk elvárt gazdasági munkát teljesítsük. De a vitának nálunk csak az irodákban, a műhelyekben van helye. Ha döntöttünk, akkor már a segédmunkástól a vezérigazgatóig bezárólag, csak ahhoz van joga bárkinek is, hogy az elfogadott döntést tudása legjavával megvalósítsa. — A Thorez-bányában, Petőfibányán, sőt még Pakson is hallottuk önről, hogy amilyen szigorú, olyan melegszívű ember... — Parancsolgatni sohasem szerettem. Szerintem egy mosoly vagy egy bátorító szó többet ér a hatalomnál is. De ezzel kapcsolatosan egy kicsit nehéz helyzetben is vagyok. A vállalat vezető garnitúrájának többsége ugyanis kimondottan fiatalember, és a mai fiatalok nemcsak érzékenyek, hanem okosak és műveltek is. Sokkal belesebb tehát, ha tanulunk egymástól, és ha érveinket nem a címekre és nem a rangokra alapozzuk. — Az elmondottakból sok mindent megtudtunk a Mátraalji Szénbányák Vállalat életéről, munkájáról. Alig esett szó viszont Győry Sándorról, a vállalat vezérigazgatójáról, a mátraalji nagy család első számú parancsnokáról ... — ... Hát mit mondjak? Kisterenyén születtem, édesapámnak és két bátyámnak is a bánya adta a kenyeret. Ott jártam először lent a bányában, és tulajdonképpen onnan is „emeltek ki”. A szakmunkás-bizonyítvány után szakérettségit tettem, majd 1956 áprilisában bányagépészetből mérnöki diplomát szereztem. 1957-től dolgozom a Mátraalji Szén(Fotó: Szántó György) bányáknál. Kilenc évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy én legyek a vállalat igazgatója. Ez természetesen csak az egyik beosztásom. Több országos szakmai, társadalmi bizottságban tevékenykedem, tagja vagyok az MSZMP Heves megyei Bizottságának, és e beszélgetés után, azonnal indulok Budapestre, ahol a Bányászati Egyesülés Igazgatói Tanácsának elnökeként kívánok néhány gondolatot elmondani. — Két évvel ezelőtt „még csak” igazgatóként szerepelt a neve a különböző hivatalos okmányokon. Most viszont a titkárság ajtajára a következő névtábla van kitéve: dr. Győry Sándor és vezérigazgató... _— Az, hogy vezérigazgató lettem, csak egy döntésnek köszönhető. A dr. viszont úgy „ragadt” nevem elé, hogy időközben Summa cum laude-fokozattal védtem meg doktori disszertációmat, amelynek témája természetesen a külfejtéses bányászat egyik szakmai témája volt. Nem érzem különb, vagy nagyobb embernek magamat, de azért egyiket sem adták ingyen és teljesítmény nélkül. — Ha jól tudjuk, a Győry családban tovább él a bányásztisztelet, a bányászat szeretete... — Igen, a fiam. az NDK egyik egyetemén tanul. Remélem, szakmai tudását itt kamatoztatja majd a Mátra alján. — Mindent összevetve: lesz kitől példát vennie ifjabb Győry Sándornak. — Az, hogy boldog vagyok, gondolom természetes. De szeretném hozzátenni és őszinte szívből is úgy érzem: ezt a magas kitüntetést, bár név szerint én kaptam, de valamennyiünknek, minden munkatársamnak, kollégámnak adták ... Koós József ÜNNEPI PLAKAT (Konstantin László alkotása)
