Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-16 / 89. szám
Tjon aizi nőiujáj Tóth Gizella felvételei z — Mit tetszik parancsolni? Most mondjam, hogy Kakas pasztát, meg ötért medvecukrot? És egyáltalán tudja-e a kérdező, hogy mi lett légyen a Kakas paszta, meg a medvecukor, amely utóbbinak a köznyelvben meglehetősen szarkasztikus beceneve is volt? A szíves kérdésre, mit is válaszolhatnék hát mást, mint: —.. .köszönöm, csak nézelődöm... — Tessék, ha tetszik — és a sarudi ABC fehér köpenyes eladónője szíves mosolyt bocsát rám, de rezzenéstelenül veszi tudomásul, hogy valaki csak úgy bejön az üzletébe, — nézelődni. Talán azért e fennkölt nyugalom, mert úgy véli, valóban van mit szemrevételezni a csupa üveg bolt belső berendezésén, árukészletén, mégha a hajdanvolt Kakas cipőpaszta, meg a fekete cipőpertlit formázó, kámforízű medvecukor nem is találtatok meg immár a zsúfolt mai polcokon. Nem holmi nosztalgia vezérelte az utam Kápolnától Kisköréig Poroszlótól Sarudig bejárván egy megye egész régiójának falusi üzleteit. Nem az egykorvolt szatócsboltok csiriz-, kocsikenőcs-, esenc- és avas szalonna-, meg petróleum- szagú világát kerestem és benne vissza pendelyeskorom emlékeit. Bármilyen meghökkentő, a falu és a város közötti különbség tűnő voltát, s annak reális lehetőségét kutattam, hogy tudományoskodva fejezzem ki magam, — a kereskedelem aspektusából. Falu és város. Meg az eltűnő különbség. S a kommunizmus Kánaánja, amikor ez a történelmi pillanat bekövetkezik. Bevallom, egykoron lelkes, naiv romantikával, forradalmi ihletettségtől hajtva ezt a pillanatot inkább a holnapra vártam, mint a holnapután- ra és úgy képzeltem el, hogy talán még operaház is lesz minden faluban. De színház mindenképpen. És betonutak, ívfények, óriási üzletek, még óriásibb kirakatokkal. Én bizony még zsúfolt autóforgalmat is elképzeltem, ha ezt nyíltan annak idején sem leírni, sem hangoztatni nem nagyon mertem. Nehogy a kispolgáriság látszatát keltsem volt magamról. Falu és város: egy és ugyanaz. Végigmegyek az egyiken és észre sem veszem, hogy a másikban vagyok, — egyszóval nem a népes hajdanvolt Kert-Magyarország, hanem a Város-Magyarország. És amikor ez meglesz, akkor már meg is valósítottuk a szocializmust és véle majd minden álmunkat, tervünket. Nem hiszem, hogy sértenék bárkit is, ha rögvest hozzáteszem, nemcsak nekem voltak... hm... szóval, zavaros, naiv elképzeléseim a város és falu közti különbség megszüntetéséről, hanem a hivatalos politikának és a hivatásos politikusoknak is. Már ez a szó, ez a politikiai kategória, merthogy kategóriává magasztosult ez, hogy: megszüntetni. Elhatároztuk mi, megtesszük mi, mert meg tudjuk tenni, ha akarjuk, márpedig mi akarjuk hogy: megszüntetni. Ma már tudjuk, hogy számos területen és számtalan módon, történelmi folyamatként tűnőben és szűnőben van a város és falu közötti különbség. Igaz, nincs operaház, de van kultúrház, ahová általában és némely községünkben nem is ritkán eljut az élő színház, a legkevésbé sem hakni szinten és módon. És van könyvtár, ahová a gazdasági nehézségeinktől függetlenül, de a könyvtár vezetőjétől természetesen már nem függetlenítetten eljutnak a hazai és a világirodalom értékes, vagy értékesnek vélt, avagy annak ugyan semmiképpen sem tartható, de mégis kiadott alkotásai és kötetei. És természetesen a rádió és a televízió. Amely utóbbi jóvoltából, a legeldugottabb községben is mód nyílik „személyesen” is megcsodálni például a párizsi Olympia színpadának világhíres produkcióit, a képernyő előtt ülve bejárni a színházak, a koncerttermek, a sportpályák világát itt, a szűkebb hazánkban, vagy a világ száznyi más táján. És a megépített, kiépített utak hálózata, amelyet oly gyakran és olyannyira szidunk, de amely hálózat — tapasztalataim alapján esküszöm rá, így van — az autópályákat nem számítva, vetekszik az európai színvonallal. És persze a rajtuk közlekedő gépkocsik, meg az autóbuszjáratok... Nem, semmiképpen sem választás előtti örömagitációt folytatok itt és most, csupán magam és mások előtt is szembesítem az álmokat a realitásokkal, a jelszavakat a józan szavakkal, a terveket a lehetőségekkel, s az elképzeléseket a reális valósággal. A boltokkal szembesítem például a hajdanvolt szatócsüzleteket, avagy éppenhogy megfordítva, a hajdanvolt szatócsboltokkal vetem össze a jelenlegi ABC-üzleteket. Gyermekded dolog lenne azt várni, hogy a 6-os villamos vonalát a Moszkva tértől a kiskörei lakótelepig hosszabbítsák meg, s hogy a metró egyik szárnyának végállomása a poroszlói Tisza-hídnál legyen. Sőt, menjen csak át a Tisza alatt, érje el Tiszafüredet is. Mert akkor eltűnne a falu és a város közti különbség. Ám, hogy az alapvető létszükségleti cikkek kellő választékban, kellő „tálalásban” helyben is kaphatóak legyenek, hogy a bolt ízléses üzlet legyen, az okkal és joggal elvárható. Mint ahogyan az is, ne térdig sárban kelljen caplatni faluhosszat, ha az ott lakó a jól felszerelt ABC-be indul vásárolni, vagy a tamác&házára ügyes-bajos dolgát intézni, avagy éppen iridul- na a kultúrházba az író-olvasó találkozóra — ha nem sajnálná vadonatúj, városon vett cipőjét. És az üzletből kisugárzó fényre igencsak helyes, ha az utcai köz- világítás replikázik, hirdetvén, hogy nemcsak a kereskedelem kultúrája tört be a falura, hanem a közlekedés kultúrája is. A falu, amely valamikor oly bágyadt rezignációval engedte el fiait, lányait a városokba, a falu, amely most mind forróbb és sze- retőbb öllel fogadja vissza ugyanazokat, vagy azok gyermekeit, ez a falu nem azért lesz olyan, mint a város, mert transzparensen hirdetjük, hogy megszüntetjük a kettő közötti különbséget. Hanem azért marad falu, kulturált körülmények között létező, fejlődő mikrovilága és mikrogazdasága az életnek és a hazának, adván otthont és megélhetést lakóinak, mert nem akar minden áron város lenni. Nincs kiábrándítóbb látvány és aligha lehet nehezebb életforma sem, mint olyan helyen lakni és élni, ahol a település városnak falu, falunak város, — legalábbis az erőlködő lakói, helyi hatóságai okán és miatt. A lehetőségek helyi jó kihasználása, az emberi életkörülmények megteremtése, a városból valóban átplántázható rekvizitu- mok, — utak, járdák, világítás, szellemi igény (!) — jelzik voltaképpen, hogy a politika lehetőségeit, a szellem és az élet anyagi javainak gyarapítását illetően tűnt, vagy tűnik el a falu és a város közti különbség. Nincs szükség könnyzacskót fakasztó, hamis romantikát árasztó „nádfedél, faluvég”-es világra, de betonba ágyazott városi diszharmóniára sem. Szükség van itt Sarudon, avagy éppen Poroszlón a városias választékra az üzletben, de semmi szükség minden községben egy Corvin Áruházra. Hogy eltűnjék ama bizonyos sokat emlegetett különbség. A falu újítsa meg, de őrizze is meg önmagát, legyen társa és ne kontrája a városnak, — fejezem be tűnődésemet a polcok között és aztán kiveszek egy üveg Coca Colát a hűtőpultból és nem hiszem, hogy Sarud azért lenne vetélytársa Egernek, mert immár úgv eltűnt a különbség a kettő között, hogy itt is kaphatom azt, amit ott sem szeretek. —.. .köszönöm, csak nézgelödöm... — mondom. — .. .tessék, ha tetszik! Tetszik!-ríj(fe Ml
