Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-15 / 88. szám

CSÜTÖRTÖKÖN EGERBEN Neiuijtaq 1983. április 15., péntek Száznegyven év­vel ezelőtt szü­letett Henry James, amerikai regény- és drá­maíró, kritikus. Jó módú, művelt nagypolgári csa­lád sarjaként végezte tanulmá­nyait. Élete nagy részét vándorlással töltötte: alig volt esztendő, hogy ne változ­tatta volna meg lakóhelyét. Lon­donban, Párizsban, Genfben, Bonnban, majd a Harvard egye­tem jogi fakultásán tanult, de nem szerzett diplomát. 1864-ben jelent meg első novellája, tiz év­vel később pedig első elbeszé­léskötete, Szenvedélyes zarán­dok címmel. 1875-ben Párizsban megismerkedett Turgenyevvel, aki viszont összeismertette Flau- bert-ral, Zolával, Daudet-val és Maupassant-nal. Korai széppró­zájában a tudatlanság és a ta­pasztalat erkölcsi dilemmájával foglalkozott; drámák írásával is megpróbálkozott, de csak kettő került közülük bemutatásra. Az amerikai szintén című útiköny­vében a korai imperializmus kegyetlen bírálatát irta meg. A Nap kél 5.57 órakor, nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 7.17 órakor, nyugszik 22.07 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANASZTÁZIA nevű kedves olvasóinkat! Az Anastasius latin férfinév női alakja. A görög és a latin nyelv­ben az „anasztázis" jelentése; „feltámadás”. fe[ldőjárás Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: folytatódnak a felhőátvonulások. Főként az esti, illetve az éjszakai órákban vár­ható szórványos zápor, hózápor. A gyakran erős, helyenként vi­haros északi szél fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. Végre Egy vendég beül az étterembe és megebédel. Ebéd után odahívja a vezetőt, és azt mondja neki: — Uram, magának rémes pincérei vannak. — Igazán — feleli a vezető boldogan —, ennek nagyon örvendek. — Miért örvend ennek? — Hogy végre akadt egy vendég, aki nem az éte­lekre panaszkodik. — ELHUNYT DR. NAGY GYULA. A Mátra Múzeum nyugalmazott alapító igazga­tója, Gyöngyös város dísz­polgára, a MA VOSZ megyei Intéző Bizottságának tagja, dr. Nagy Gyula, 69 éves ko­rában, tegnap, váratlanul el­hunyt. Temetéséről később intézkednek. — BRIGÁDOK könyvértéke­sítése. A füzesabonyi áfész tizenkét brigádja foglalkozott tavaly könyvértékesítéssel. A most elkészült mérleg sze­rint 222 ezer forintért szép- irodalmi, 48 ezer forintért pedig politikai könyveket ad­tak el. — NYÍLT NAPOT tartottak Hatvanban a Mező Imre óvo­dában. Az óvodások szülei megnézhették az egész napi foglalkozást. — KÉTNAPOS TOVÁBB­KÉPZÉS kezdődött ma Fel- sőtárkányban a járási-városi úttörőelnökök, titkárok és az úttörőházak munkatársainak részvételével. A továbbkép­zés a jövő évre való felké­szülést szolgálja. — MONDANIVALÓNK. Megjelent az egri kereske­delmi szakközépiskola K1SZ- bizottságának diáklapja, a Mondanivalónk. A kiadvány­ban többek között beszámol­nak a szakma kiváló tanuló­ja verseny megyei döntőjé­nek tapasztalatairól és a do­hányzás ártalmairól. — NONSTOP KUPA. Há­romnapos rendezvény kezdő­dik ma, pénteken délután az egri Ho Si Mlnh Tanárképző Főiskolán. A hallgatók töb­bek között szellemi és ügyes­ségi vetélkedőn mérik össze tudásukat a Nonstop Ku­páért. De sor kerül Zorán, valamint a Láma és a V Moto Rock együttesek kon­certjére is. Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsllinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. — ÜJlTASOK. A Hatvan— Füzesabony Pályafenntartási Főnökség főpályamesteri szakasz dolgozói az év első negyedében számos újítást nyújtottak be. Élenjárók a Vámosgyörk 1-es, valamint a Kál-Kápolna 7-es gépesített mozgó szakasz szocialista brigádjai. — AZ EGRI TANÁRKÉPZŐ főiskola színpada ma délután 6 órakor Szép Ernő Május című darabja helyett a Ka- rinthyádát, illetve a Szüksé­gem van rádot mutatja be az egri Ifjúsági Házban. — SÁRKÁNYREPÜLÉS. Ma kezdődik Egerben a három­napos Márka Kupa sárkány­repülő-verseny, amelyre mintegy ötven résztvevőt várnak. A Nagy-Egedről, az ismert felszállóhelyről na­ponta tíz órától startolnak a sárkányrepülők. — VASARELY-KIÁLLÍTÁS. Pétervásárán, a művelődési központban Viktor Vasarely műveiből nyílt kiállítás. Az ötvenkét alkotásból álló anyagot Csepei Tibor ma­gángyűjtő bocsátotta a nagy­község rendelkezésére. — „AMATŐRÖK — PROFI SZINTEN”. Az Egri Szimfo­nikus Zenekar mutatkozik be szombaton 14 órakor a Pető­fi rádióban. A műsorban szó esik a zenekar 20 éves jubi­leumáról, s részleteket hall­hatunk Beethoven, Haydn műveiből. ügyeletes szerkesztőink: BUDAVÁRI SÁNDOR és MIKES MARTA Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan, Kos­suth tér 18. Telefon: 10-04. KOJÁL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-O66. 16-6U8 10-004. Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága Tél a Mátrában Áprilisban szokatlan hi­deg időjárást tapasztalhatnak a Mátrában élő emberek. Tegnap délután előbb eső, majd havas eső, később hó hullott Este hét után hózá­por keletkezett, így a maga­sabb részeket ma is egy centiméternél vékonyabb, de összefüggő hótakaró borítja. Amint azit a Központi Me­teorológia Intézet kékestetői obszervatóriumától megtud­tuk: a Kékesen mínusz 0,3 Celsius fok volt tegnap. Hamarosan indul a 7-es Új autóbuszjárat Egerben Egerben, a Vécsey-völgy úton hamarosan megindul a 7-es autóbuszjárat. A lakók kérésének eleget téve, a vá­rosi tanács műszaki osztálya már építteti az autóbusz- megállókat, a fordulót: a vég­állomás a téglagyárral szem­ben lesz. Már csak az utas­biztonság céljából pótolnak kisebb hiányokat. A Volán 4. sz. Vállalatával létrejött megegyezés alapján az új járat május első hetében indul meg. Várják a jelentkezőket Testi fogyatékosok szakmunkás­képzése Az Országos Orvosi Reha­bilitációs Intézet foglalkozási rehabilitációs szakmunkás- képző tanfolyamot indít 1983. augusztus 1-vel a 615. sz. műszergyártó és karbantartó szakmában. A tanfolyamra 18-tól 45 éves korig azok a megválto­zott munkaképességű férfiak jelentkezhetnek, akik egész­ségi állapotuk miatt eredeti szakmájukban nem dolgoz­hatnak, illetve jelenlegi munkakörüket nem tudják ellátni, vagy eddig nem volt módjuk szakmai képesí­tés megszerzésére. Szakmunkásoknak, kö­zépiskolai végzettséggel ren­delkezőknek, továbbá azok­nak, akik a nyolc általános osztályt eredményesen befe­jezték és jelenleg (vagy ko­rábban) betanított műsze­részként dolgoznak (-tak), a képzés ideje egy év; két év abban az esetben, ha a fenti feltételeknek a jelent­kező nem felel meg. A tanfolyamot eredménye­sen elvégző tanulók szak­munkásvizsgát tesznek és az ipari tanulókkal azonos ér­tékű szakmunkásbizonyít­ványt szerezhetnek. Rokkantsági nyugdíjas ta­nulóink számára nyugdíjuk teljes összegű megtartása mellett jövedelemkiegészítést biztosítunk. Akiknek mun­kaképesség-csökkenése üzemi baleset, foglalkozási betegség miatt 36 százalékos, vagy bármely más okból eléri az 50 százalékot, azok számára korábbi keresetük 80 száza­lékát fizetjük a képzés idő­tartamára. A képzésben való részvé­tel ingyenes; vidéki tanuló­inknak díjmentes kollégiumi elhelyezéséről gondoskodunk. A tanfolyamra jelentke­zőknek jelentkezési lapot küldünk, amelyet szakorvosi igazolással és iskolai bizo­nyítvánnyal (szakmunkás-, középiskolai vagy nyolc ál­talános) együtt, 1983. május 2-ig kérjük az alábbi cí­münkre megküldeni: Fürst Sándor Kollégium, 2092 Bu­dakeszi, Erkel út. 1. szám. (Telefon: 365-737). Csütörtökön délután ülést tartott Eger városi tanácsá­nak végrehajtó bizottsága. A témák közt szerepelt a me­gyeszékhely tűzvédelmi hely­zete, melyről Román István tűzoltóparancsnok számolt be. A lakossági szolgáltatások­ról szóló jelentést Bakondi minőségi A megye tanácsi vállalatai­nak elmúlt évi gazdálko­dását értékelték tegnap Egerben. Az értekezleten, amelyen részt vett Bágyi Imre, a Heves megyei Ta­nács elnökhelyettese, többek A kertészeti kutatók új fajtákkal, hibridekkel javít­ják a termelők esélyeit a magasabb hozam elérésére és bevételeik fokozására. Évente mintegy 30—40 új kertészeti növény kerül a termelőkhöz, felváltva a ré­gebbieket, a kevesebbet érő­ket. Az idei tavaszi újdonságok az illetékes minősítő intézet vizsgálata nyomán termesz­tési engedélyt kaptak. A Ve­tőmag Vállalat kutatóállo­mása Szentesen új paradi­csom alakú paprikát neme­sített ki; a Szentesi sárga el. nevezést kapta az új papri­ka, amely aranysárga színé­vel egyedülálló. Szép, dara­bos termést hoz, hozama is jó és igen zamatos. A fel­dolgozóipar is bővítheti ve­le választékát, ugyanis ipari hasznosításra szintén alkal­mas. A vecsési Ferihegy Tsz új tökfélét jelentett be. A gazdaság szakemberei a hely­Endre termelésellátási fel­ügyeleti osztályvezető terjesz­tette elő. Beszámolójában a városkörnyéki községekkel is foglalkozott. Vajmi Lajos pénzügyi osztályvezető az el­múlt évi költségvetési pénz- maradványokról számolt be. között elmondták, hogy a 27 vállalat végrehajtotta alapvető célkitűzéseit, s ele­get tett szolgáltatási felada­tainak. Az építőipar és a Pa­tyolat munkájával szemben azonban több minőségi kifo­gás is felmerült. ben termesztett tájfajta ne­mesítésével alakították ki a növényt, amely jól tűri a tárolást, így — megfelelő raktározás után — március­ban is lehet majd vásárolni a piacon gyalult tököt. Friss fogyasztásra szintén kiváló­an alkalmas, és kipróbálták a mirelit üzemekben is, szintén jó eredménnyel. A Kertészeti Egyetem szakem­berei, akik a görögdinnye­nemesítésben nagy jártasság­ra tettek szert, két korábbi hibridjük után egy harma­dikat ajánlanak a termelők­nek. A Gömb futó elnevezé­sű dinnye átlagosan 3 kilo­gramm súlyú termést hoz, íze kitűnő, és várhatóan ez a gyümölcs is népszerű lesz majd a piacon. Jól tűri a szállítást, így exportra jöhet számításba. Kevésbé érzé­keny a fuzárium-fertőzésre — ez a növényi betegség nagy kieséssel járhat —, így termelési biztonsága is jobb, (MTI) Szombaton olvashatják Tudni válaszolni! Talpon maradhat-e az a vállalkozás, amelynek termékei egyik napról a másikra fele annyit ér­nek a világpiacon? Kő- hidi Imre cikke az apci válaszokat elemző mó­don dolgozza fel az 5. oldalon. A művelődés közkatonája Az Egri Helyőrségi Mű­velődési Otthon sajátos szerepet tölt be a me­gyeszékhelyen. Vezető­jével, Hidy Pállal be­szélgetett munkatársunk, Gábor László — bemu­tatva az embert és hiva­tását is lapunk 6. olda­lán. Összefogás az ismeret­gyarapításért A Hevesi járás terüle­tén dolgozó népművelők és pedagógusok együtt­működéséről kérdezte Kerek László művelődé­si és sportosztályvezetőt Pécsi István. Az interjú a 6. oldalon olvasható. Interfotó ’83 - anzix A 13. oldalon levő Tu­domány és világa című összeállításunkban ké­pekkel illusztrált beszá­molót közlünk a prágai nemzetközi fotóeszköz­kiállításról. Ostor és hajtószár a poggyászban Bárdos György fogat­hajtó világbajnokunk ma indul kéthetes auszt­ráliai bemutató szerep­lésre, de a lovai nélkül. A különös utazás előtt kérdezte munkatársunk, Budavári Sándor. Az in­terjú a 15. oldalon ta­lálható. — „CSAK EGY TÁNC VOLT..Április 18-án, dél­után 5 órakor a Mátra Mű­velődési Központban Szolno­ki Tibor, a Rock Színházmű­vésze mutatja be műsorát. — ROCKKONCERT. Ma es­te 7 órakor Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központ­ban az R—GO együttes ad koncertet. Babits-szavalóverseny Tegnap délután Egerben, a Megyei Könyvtár olvasótermében rendezték meg két megye, Pest és Heves Babits-szavalóversenyének döntőjét. Mind a 19 megye döntőjét azonos zsűri látogatja végig, és a megszerzett pontszámok alapján kerülnek a versenyzők az or­szágos döntőbe. A megyék döntői közül elsőként csütörtökön délután a hevesiek és pes­tiek vetélkedőjére került sor (Fotó: Szántó György) A tanácsi vállalatok munkáját értékelték Létszámgondok, kifogások KERTÉSZETI ÚJDONSÁGOK Aranysárga paprika, a harmadik dinnyehibrid NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index': 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents