Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-12 / 60. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. március 12., szombat Hatvan: Jövőre, veled, ugyanitt A Galéria-játékszín idei terveiről Testamentum a jövőért Hatvanban valami ismét megmozdult. Az élő színház ügye. A Galéria karolta fel. jó szövetségben a Damja­nich Szakmunkásképző In­tézettel. amely igen sokol­dalúan kapcsolódik a város társadalmi, gazdasági kultu­rális áramkörébe. Jelen esetben termet és öltözőket, színpadot és technikát ad a Hatvani Galériának, hogy á játékszín előadásai zavarta­lanul lepereghessenek. Aki pedig az idei „színlap” ösz- szeállításában, a színházi előadások rendjének előké­szítésében segíti az intéz­ményt: Csák István, a buda­pesti Radnóti Színpad tit­kára. — Ügy vélem. Székely János monodrámája, a Dó­zsa, Bessenyeivel, hármas próbatétel volt. Vizsgázott a mű, vizsgázott annak élet­re keltője, vizsgázott továb­bá a hatvani műpártoló kö­zönség, és legjobb tudásom szerint jelesre — mondja az „évadnyitó” előadást követő beszélgetés során Csák Ist­ván. — Különben a hatvani szavazatok megerősítették a produkció hitelét. Jó néhány hazai kritika, fotó fénymá­solatával együtt most küld­tem ki a Népújság darab­elemzését is az NSZK-ba, ahol szintén komoly érdek­lődés mutatkozik az erdélyi magyar író. Székely János műve, Bessenyei szerepfor­málása iránt... Amikor a Galéria-játék további műsorrendje felől érdeklődtünk, elmondotta a Radnóti Színpad szervező titkára, hogy a következő hónapokban három produk­ció kerül Hatvanba, mégpe­dig több előadásban is. Áp­rilisban Karinthy Ferenc D una-kanyar című művét mutatja be a Budapesti Já­II/2. Eszébe jutott, hogy sze­rencséje van, mert az ug­rásnál nem karcolták meg a sziklák a bőrét. Ha vérezne, a cápákat bizonyosan ide- csődítené. Nem menekülhet­ne. Magasan fölötte egy ma­dár körözött. Nem sirály, valamilyen más, ismeretlen madár. Mintha közelebb jött volna hozzá, mintha kíván­csi lenne rá, nyilván nem lá­tott még ekkora mozdulatlan élőlényt lebegni a vadászte­rületén. A madár kiterjesz­tett szárnnyal vitorlázott el közte és a Nap között. Bá­nyai Kristóf belekáprázott, ahogy tekintetével követte az útját. Amikor álmában átrepült a két karambolozó autó fe­lett, széttárt karjaival balra kormányozta magát, hogy be­jusson a tervezőintézet abla­kán. Oda, ahol a fantáziáját naponta szabdalták darabok­ra, éppen a munkahelyére, mintha ott menedékre lel­hetne bármi elől. Őrület! A rajztáblánál a körzeti or­vosa ült, az ő köpenye volt rajta, logarléccel számolt va­lamit, mögötte a fehér lapon Michelangelo-szerű rajzok: belső szervek és furcsa szer­kezetek. A körzeti orvos el­tiltotta a dohányzástól és a repüléstől. És felírta Gyöngy­vért. Minden bizonnyal a nap­sütéstől fájdult meg Bányai tékszín, Ruttkai Éva és Sztankay István szereplésé­vel. Ezt Jerome Kilty angol író Kedves hazugja követi, amely Bemard Shaw és szí­nésznő szerelme, Campbell hátramaradt levelezése nyo­mán született. A kétfelvoná- sos darab rendezője Huszti Péter, létrehozói pedig Tol­nai Klári és Mensáros Lász­ló lesznek. Ugyancsak nagy sikerre tarthat számot Hat­vanban Tom Kempinski Ma­gányos duett című színpadi játéka, amelyet Bencze Zsu­zsa rendezésében. Pécsi Ildi­kó és Keres Emil művészi szerepformálásában láthat­nak a színházbarátok. Egyébként mind az elmon­dottakon kívül kellemes nyári estéket, őszi hétvége­ket is ígér a Galéria-játék­szín, amely a Madách, a Katona József Színházakkal, valamint a Reflektor Szín­paddal is kapcsolatot terem­tett. Mást ne mondjunk: Szirtes Tamás rendezésében láthatják a helybéliek Slade Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát Schütz Ilátá-l, Sztankay Istvánnal. Színre kerül Gelman Magasfeszült- ség-e, Mécs Károly és Cso­mós Mari megfogalmazásá­ban, és a század első felének könnyed, kávéházi világát idézi meg majd a Budapest- Orfeum című zenés korrajz, amelynek dalait, szatirikus jeleneteit Benedek Miklós, Császár Angéla és SzOcsvay László szólaltatják meg. Hogy ez mindössze öt-hat színházi produkció? Ne le­gyenek elégedetlenek a hat­vaniak. Gondoljanak arra, hogy a város színházi életét éveken át nem is jegyezték. És amit még el kell monda­nunk a játékszín következő előadásairól: bérletet is hir­det a Galéria. Kristóf feje. Arcbőre égett, és reszketett a hidegtől. El­szántan fordult bele a víz­be, mintha stégről gurult volna le, kinyújtott testtel merült a felszín alá, úgy gyűjtött erőt az első tem­pó előtt. Maga is meglepő­dött, hogy milyen könnyedén úszik megint. Számolta a karcsapásokat. Csak száz- negyvenkettőnél tartott, ami­kor ismét elnehezült a kar­ja. Kényelmesebb, amolyan fürdőző tempóra váltott, mint amikor a kimerítő ed­zés után ezer métert leveze­tésül kellett megtennie. így sem bírta sokáig, csakhamar úgy érezte, hogy helyben vergődve csapkodja a vizet. A mellúszás is kínlódás volt számára, s szinte már nem is tudta elképzelni, hogy él­vezte az egészet, amikor ne­kivágott. Félóra múlva, teljesen ki­merülve ért partközeibe. A vendéglő fehéroszlopos verandája szinte karnyújtás­nyira volt, de Bányai Kristóf gyanította, hogy ez a közel­ség látszólagos. Hamar rá­jött, hogy a vendéglő kör­nyékén miért nincsenek strandolók. Egy hatalmas víz alatti sziklapadot szabdalt fel itt tán évezredek mun­kájával az állandó hullám­verés. Most nem voltak nagy hullámok, de mintha lélegez­ne, állandóan emelkedett és süllyedt a tenger, s a bel­jebb még szelíd lankának látszó vonulatok a part felé Valaha egy ember — any- nyi más társával együtt — szerencsét próbálni indult a tengeren túlra, a messzi Ame­rikába A nyomor űzte, a megélhetés reménye vonzot­ta. Káprázatos jövő, nagy karrier nem várta, de mun­kakedvét, rátermettségét az idegen világban is kamatoz­tatta. Nem feledte a hazai örökséget, az évtizedek mú­lásával is ezer szállal kötő­dött Pétervásárához, szülő­helyéhez. Itt cseperedett fel, itt formálódott gondolkodás- módja, innen fakadt balolda­li meggyőződése, amelyhez mindvégig hű maradt. Ha nem is fényesen, de csak boldogult. Aztán jött az időskor. Meghalt felesége, s rádöbbent arra, hogy vissza kell térnie oda, ahonnan in­dult. Nem bizakodva jött, nem terveket dédelgetve, hi­szen tudta, hogy a tüdőrák nem ismer könyörületet, s csak néhány hónapja van már hátra. Talán ezért is erősödött a honvágy, valószínűleg ez is felerősítette az egykori ér­zelmeket. Nem hitt a gyógyulásban, higgadt számvetést készített, rendelkezett vagyona sorsá­ról. o 1967. június 16-án az egyik budapesti kórházban szüle­tett meg Molnár Antal vég­rendelete, az a testamentum a jövőért formálódott, amely arról tanúskodott, hogy túllátott egyéni érde­keinek korlátain, amely azt bizonyítja, hogy az önma­gát mindig kommunistának valló férfi képes volt arra, amire kevesen: a holnapok ifjúságáért, a stafétaváltó­kért hozott kivételes áldoza­tot. tartva morogtak, zúgtak széttöredezve tarajt vetettek. Bányai Kristóf a part felé gördülő hullámokra semmi­képpen sem bízhatta magát. Egyetlen megoldás kínálko­zott, ha nem marad a fel­színen, hanem a hullámok alatt, a viszonylag békésebb mélyben keresi meg a szik­lák közötti réseket. Ehhez azonban szufla kellett. Előbb a lábával igyekezett elérni a talajt, de belever­te a térdét valamibe. Mély lélegzetet vett és lebukott. Meglátta, majd kitapogatta az akadályt, kagylófürtökbe kapaszkodva kerülte meg, felhúzta a lábát, talpának helyet keresve megtámaszko­dott, s megpróbálta a fel­színt a sziklára guggolva el­érni. Sikerült. Irányt választott, majd ismét lebukva elrúgta ma­gát, s a tengerfenék nö­vényzetét figyelve igyekezett utat találni a kagylóval, mo. szattal borított sziklák kö­zött. Egyikbe-másikba időn­ként megkapaszkodott, úgy dugta fel a fejét levegőért, bemérte magát, lebukott, lendült tovább. Nem haladt gyorsan, de az alatta, mel­lette elsuhanó látvány érzé­kelhetőbbé tette a haladást. A lustán lengő növényekbe bele-bele markolt, hullámot várt, s azzal együtt lendült, vergődött át a következő A Molnár-hagyaték, ma Ügy döntött, hogy félmil­lió forintos örökségét a te­hetséges ifjak felsőfokú ta­nulmányainak könnyítésére fordítsa a községi tanács. (Azt azonban kikötötte, hogy ebből a támogatásból nem részesülhet az, aki pap vagy jogász óhajt lenni. A ma­gyarázat? Ügy hisszük, e két réteg képviselői meglehető­sen sok kellemetlenséget okozhattak számára.) Amit tett, tiszteletet érdem­lő, megbecsülendő, hiszen a siker felé indulók igénylik legjobban a felkarolást, a megértést. Átérezhette ezt, s enyhíteni kívánta gondjai­kat, holta után is „munkál­kodva” a jövőért. o Az elmúlás győzhetett fe­lette, de akarata diadalmas­kodott. A helybeliek nagyra értékelték cselekedetét, s okosan sáfárkodtak a rájuk bízott százezrekkel. Tar Sándorné vb-titkár így beszél a nemes szándék meg­valósulásáról. — A teljes summát egy­ben hagytuk, s csak a ka­matait fizettük ki ösztöndíj­ként. Havonta 800 forintot kaptak azok a helybeli fő­iskolások, illetve egyetemis­ták, akik megpályázták a le­hetőséget, akiket érdemesnek minősítettünk a kiemelt tá­mogatásra. Eddig 25 kérelem futott be hozzánk. Vala­mennyi indokolt volt, ezért igent mondtunk. Tizennégyen már az elmúlt évek során befejezték tanulmányaikat. Közülük jó néhányan itt vál­laltak állást, ebben a köz­ségben telepedtek meg. „An­nál is inkább, mert kéSőbb ezt a kitételt megfogalmaz­tuk. Mellesleg egyéb kötel­meket is rögzítettünk. Ha valaki hanyagolta a tanu­akadályon. Egy éles kődarab végigszántotta az oldalát; felsebezte a kezét, a comb­ját, majd kiszakadt a tüde­je, mindene fájt, amikor végre felállhatott. Még két­szer elesett, mire kivonszol­ta magát a partra. Végignyúlt az undorítóan nyálkás, apró ráktetemekkel, bűzlő folyandárokkal borított fövenyen, és két karját szét­tárva tehetetlenül hagyta, zuhogjon rá a Nap, forrasz- sza össze a testét. Elégedett­séget alig inkább csalódást érzett. Félszemmel látta, hogy a közeli fehér oszlopsor mö­gött magakorabeli férfiak verejtékezve kortyolják a sört. Irigyelte őket, de nem a sör miatt. Fázott. lást, és sikertelenül vizsgá­zott, akkor levettük a ke­zünket róla. Mi tagadás, akadtak ilyenek — méghozzá hatan —, velük szemben ha­tározottan léptünk fel és visszafizettettük a felvett pénzt. így kívánta ezt a végrendelet szelleme, s a valamennyiünkben meglevő igazságérzet. Azt hiszem, csak így maradhattunk hű­ek egy nagyszerű ember el­határozásához. o Csak elismeréssel szólha­tunk erről a következetesség­ről. Azt is jó érzéssel vesz- szük tudomásul, hogy a szü­lőföld nem feledkezett meg hajdani fiáról, annak fénylő emberségéről. — Arra törekedtünk, hogy őrizzük, ápoljuk emlékét. Sírját gondoztatjuk, s egy utcát is róla neveztünk el. Tartozunk ennyivel, mert a nemeslelkűség olyan példa, amelyre mindenkor fel kell hívni a figyelmet, ugyanis az egykori amerikai magyar ritkaszép tette másokra is hathat, s arra neveli a mai diákokat, a majdani felnőt­teket, hogy ne csak a maguk javát nézzék, ne kizárólag saját érvényesülésükért szor­goskodjanak, hanem gondol­janak a szűkebb közösségre, annak előbbre jutására is. Molnár Antalra emlékez­nek a péterkeiek, különös­képp azok az ifjú szakem­berek, akiknek ismeretgyara­pítását megkönnyítette az ál­tala nyújtott segítség. Tábo­ruk idővel egyre gyarapszik, bizonyítva, hogy a vissza­vonhatatlan elmúlás nem semmisíti meg az igazi ér­tékeket. Az öböl felől gyermekhan­gokat hallott. Felemelte a fejét, aztán félkönyökre dűlt, hogy jobban lásson. Két helybeli srác kagylóra vadá­szott, két másik pedig éppen ott hancúrozott a hullámta­rajt vezető sziklák tövében, ahol neki valamivel koráb­ban olyan kínkeservesen si­került csak átvergődnie. A falu légvonalban is mesz- sze volt, szemben a móló vízszintes egyenes, a tövé­ben jobbra egyetlen pont a strand, nem akart arra gon­dolni, hogy még ezen a na­pon el kell oda jutnia. Az öböl ragyogása bántotta a szemét, behunyta hát egy pillanatra. Ezúttal álmában sem tu­dott repülni. Generátort — művészet, egyszerűbben... A Magyar Népköztársa­ság Művészeti Alapja, amely eddig is fenntartott már több vállalatot — így a Kép­csarnok Vállalatot, az Ipar- művészeti Vállalatot stb. — újabb vállalat szervezésével igyekszik hézagpótló szere­pet betölteni több területen is. A Generalart — az Alap Szervező és Közvetítő Iro­dájának — igazgatóhelyet­tese, Pánczél Géza sokrétű tevékenységükből kiemelt néhányat. így azt, hogy az alkalmazott fotó és grafika s az iparművészet terüle­tén az eddigi aprólékos, egye­di, sok utánjárással járó kapcsolatteremtési és tár­gyalási formát az új intéz­mény magára yállalja a megrendelő beruházó vagy iparvállalat és a művészek között. Segít felkutatni a té­mának megfelelő és az ipar- vállalathoz területileg is közel dolgozó művészeket. Ez különösen vidéki válla­lat — iparművész kapcsolat esetén jelent könnyebbsé­get, mert az eddigi gyakor­latban nem egyszer fordult elő, hogy Budapesten keres­tek vidéki városból iparmű­vészt olyan feladatra, amely­nek megoldására alkalmas ember az adott vagy a szom­széd városban is volt, de akadt már olyan eset is, amikor a vidéki megrende­lő vállalat Budapesten át létesített kapcsolatot az ugyanabban a városban élő művésszel. Nos, a kapcsola­tok „rövidebbre zárása” sok felesleges fáradságtól és költségtől kíméli meg ezen­túl a megrendelőt, és a mű­vészt is. A Generalart öröm­mel fogad minden olyan kezdeményezést, amely helyi és tájegységi erőforrásokat kapcsolhat be a termelés szolgálatába, a vállalt tevékenységi kör le­hetőségein belül. Gondjuk volt az iparvál­lalatoknak eddig az is: ho­gyan díjazzák a művészi te­vékenységet? Ha állományon kívüli béralapból tették, azt az egyéni bérszínvonal sínylette meg. Az új formá­tumában viszont vállalat a vállalattal szerződik (meg­rendelő a Generalart-tal), és így költségkeretből old­ható meg a művészi munkák díjazása. Remélhetőleg így nő az iparművészt alkalma­zó kedv, ami végső soron a termékek, beruházások mi­nőségi színvonalát, sok eset­ben exportképességét is ja­vítja. De foglalkozik az új vál­lalat klasszikus műkereske­delemmel is, aukciókat is rendez majd, olyan újszerű formában — például a mű­gyűjtők felkutatásával, és névre szóló meghívásával —, ami az eddigi aukciókon vi­rágzó „nepperkedés” kiszo­rítását célozza. Lakossági szolgáltatásként házgyári kiegészítő kisbúto­rok, előszobafal, konyhai nagyobbítható asztal, fürdő­szobaszekrény és hasonlók tervezésére és gyártására vál­lalkoznak az ÉVM-mel és a házgyárakkal karöltve, hogy ezeket a hiánycikkeket már átadáskor, beépítve tudják a lakóknak igényükre átadni, rengeteg utánjárástól kímél­ve meg őket. De foglalkoz­nak ipari formatervezéssel, csomagoló és propaganda­anyagok tervezésével és nyomdai kivitelezésével, képző- és iparművészeti al­kotások zsűrizésével, és ke­reskedelmi értékesítéssel is. Egyszóval, ahogy nevükben is szerepel; mindennel, ami a művészetekkel kapcsola­tos, ha lehet, az eddigi for­máknál ésszerűbben és egy­szerűbben. Sz. J. I. Aczél Gábor: AZ ÖBÖL

Next

/
Thumbnails
Contents