Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-10 / 58. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 10., csütörtök BARTÓK-PORTRÉ Ezerforintos „Látod fiam, miről ír az újság? Júniusban megjelenik az ezerforintos... Emlékszel, 1946-ban a százforintos volt a legnagyobb pénz. Hát itt tartunk.. Szinte halljuk, egyik-másik férfi olvasónk így szól a feleségéhez, amikor az MTI- közleményt olvassa az ezerforintosról, illetve az új váltópénzekről. S el kell ismerni az igazát abban, hogy 37 éve, még 46-ban valóban a százforintos volt a legnagyobb címletű bankjegy. Csakhát mégsem olyan egyszerű az ügy. Mármint ami az ezerforintos bankjegy kinyomtatásának szükségességét illeti. Először is azért nem egyszerű. mert 1950 óta — változatlan áron számolva — több mint ötszörösére nőtt az ország nemzeti jövedelme. (Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy az 1946-os nemzeti jövedelmet még viszonyítási alapnak sem használják, oly alacsony volt, a háborús pusztítások nyomai meg az ország akkori elmaradottsága következtében.) Nos, ha ötszörösére nőtt a nemzeti jövedelem, az nem kevesebbet jelent, minthogy — ismét aláhúzzuk: változatlan áron számolva — ötször annyi értékű ilyen-olyan termék előállítására képes az ország mint 37 éve. S minthogy e termékek csak akkor válhatnak felhasználható áruvá, ha a fogyasztókhoz is eljutnak, a Magyar Nemzeti Banknak is több pénzt — jóval több pénzt — kell ki- bocsátania, mint annak idején. Az MTI közleményéből világosan kitetszik, hogy alig volna célszerű, ha még manapság is, amikor már a legtöbb ország rég rátért a nagyobb címletű bankjegyek használatára, a százforintos volna a legnagyobb fizetési eszköz a postán. Nem egyszerű az ügy egyébként azért sem, mert 1946-ban a lakosság több mint fele még paraszti gazdálkodást folytatott, s a sót, a gyufát, a petróleumot meg néhány iparcikket kivéve alig-alig járt el a boltba. Voltak még olyan vidékek is, ahol a maguk szőtte vászonból szabták az ágyneműt is. Az akkori, s a mai szemmel nézve szinte félfeudális állapotokhoz képest felmérhetetlen változást jelent az a tény, hogy a jelzett 37 esztendőben mintegy nyolc- tízszeresére nőtt Magyarországon a bérből és a fizetésből élők száma, akik napjainkban már nemcsak sóért meg gyufáért mennek be' az üzletbe. S bár a legtöbben ke- veselljük a fizetésünket, azt ugye azért mindenki elismeri, hogy a havi jövedelmünk reálértéke összehasonlíthatatlanul magasabb az 1946 augusztusi szintnél, amikor — az ötven évnél idősebbek emlékezhetnek rá — még arra is alig-alig volt elég a havi fixünk, hogy megéljünk belőle. Ha pedig 1946-hoz képest többszörösére nőtt a fizetések vásárlóértéke s 170 milliárd forint takarékbetétet tartunk az OTP-ben, megint nem nehéz belátni, mennyivel fokozódott már emiatt a fogalomba kerülő bankjegyek iránti igény is... Nem egyszerű a dolog azért sem, mert — ezt sem szabad elhallgatni — 1946 óta persze az árak is emelkedtek, méghozzá nem is keveset. Bár ennek okairól aligha tudunk közgazdasági fejtegetésekbe bocsátkozni, annyit azért már minden újságolvasó ember tud, hogy 1973-at, a nagy olajárrobbanást követően valóságos árrobbanás ment végbe a világgazdaságban, olyan mértékű, amelyhez fogható keveset jegyeztek fel a világtörténelemben. Egyetlen ország sem tudja „becsukni” a kapuit az ilyen nemzetközi hatások előtt, különösen az olyan nyitott gazdaságú ország nem, mint a miénk. Már azért sem, mert — erre mindenki emlékezhet a televízió „Energia” című műsorából — mire egy malac „eljut” odáig, hogy szépen feltálalt, ínycsiklandozó pecsenye legyen belőle, körülbelül annyi olajat kell felhasználni a felneveléséhez (beleértve a szántás-vetés energiaszükségletét is), mint a malac saját súlya... Végül nem egyszerű az ügy azért sem, mert —akár kellemes, akár nem — egyensúlyban kell tartani a sokat emlegetett árualapot meg a kizetőképes keresletet. Ez pedig — pontosabban: ez is — időnként bizonyos árrendezésekre kényszeríti a kormányt. Bármilyen népszerűtlen dolog is az áremelés (egyébként már 1951-ben is volt ilyesmi, akkor emelték először a zsír, liszt, cukor stb. árát), még mindig jobb a korlátozott mértékű áremelés, mint az a helyzet, amikor van pénzünk, csak éppen üres a bolt. Azok, akik az 1946-os időket, a jó forint megszületését emlegetik, még emlékezhetnek arra, milyen cudar időszak volt előtte: volt pénzünk, de alig kaptunk valamit érte. Ha már az 1946-os időket, a jó forint születésének évét emlegetjük, ideírhatjuk: a nemzetközi pénzvilág ma is a jó valuták között tartja számon a mi pénzünket. A frankfurti, zürichi, bécsi tőzsdéken ma is jegyzik a forintot, ezzel is jelezve: a vezető valutákhoz képest az árfolyam garantált. Ezen a megítélésen mit sem fog módosítani az a tény, hogy júniustól kezdve, az egyik oldalon Bartók Béla portréjával, a másik oldalon pedig Medgyessy Ferenc Anya című szobrának rajzával — nekünk is lesz ezres címletű banjegyünk. „Csak” annyi változik, hogy kevesebbet kell fáradozniok azok" nak, akik például a postai befizetéseknél a pénzolvasással bajlódnak. Meg annyi, hogy tulajdonképpen megtakarítással jár a kékeszöld színű ezerforintos bankó használata. De ez már benne van az erről szóló MTI-közlemény- ben... (M. L.) Vízre szálltak a halászok A napok óta tartó enyhe, meleg időjárás hatására gyorsan elolvadt a jég a Balatonon, s már csak a keleti térségben éktelenkedik a szél által odasodort törmelék. A kedvező fordulatot használta ki a Balatoni Halgazdaság: a keszthelyi és a fonyódi halászbrigád kifutott a nyílt vízre, s megkezdte a tavaszi halászatot. Jövő héten újabb két brigád, a balatonszemesi és siófoki is kiveti hálóit. A Fertő-tavon csak később kezdik meg a halászatot, a tó uralkodó halfajtája, az angolna ugyanis még nem mozog. A kígyótestű halat a Fertő-tavon varsákkal fogják. Térségi melioráció - a Tisza mentén (VI/2.) II jövőre gondolva... Az MSZMP XII. kongresszusa a népgazdaság tervszerű fejlesztésével a lakosság kiegyensúlyozott ellátására és a külgazdasági egyensúly javítására jelentős feladatokat határozott meg a mezőgazdaságnak is. Ennek eredményes megvalósításában alapvető fontosságú a termőföld megóvása és védelme, ésszerű, az adottságokhoz igazodó hasznosítása, amely társadalmi érdek! A felszabadulást követően napjainkig hazánk mezőgazdaságilag művelt területe 915 hektárral csökkent. Noha ez az utóbbi néhány évben valamelyest mérséklődött, a jövőben sem lehet megállítani. Ezért a kedvező termőhelyi adottságú területek mellett a gyengébb minőségű földekre is szükség van a nagyobb hozamok, a több termés érdekében. A poroszlói Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet eddigi történetében a belvízzel való folyamatos küzdelem mindig központi helyen szerepelt. Sok gyötrelmet okozott már, amikor a Tisza kiöntött és kockázatossá tette a gazdálkodást 1970-ben és 1977-ben például a belvízkárok miatt szanálni kellett a szövetkezetei. Tóth Mihály elnök ezt idézi fel: — A belvíz ellen ma is állandó harcot folytatunk. A hetvenes évek első felében, egészen 1977-ig rendszeresen állami támogatással és saját fejlesztési forrásainkat sem sajnálva, kétezer hektáron végeztünk meliorációt és talajjavítást a veszélyeztetett részeken, 25 millió forint értékben. 1977, után anyagi gondjaink miatt nem volt lehetőségünk ennek folytatására, a víz azonban tovább kísértett bennünket, bizonytalanná téve a gazdálkodást. A Poroszló—Űjlőrincfalva közötti részen különösen nagy kockázatvállalással tudtunk tavaszi vetést végezni. Emlékszem, volt olyan esztendő, amikor már a földben lévő cukorrépát mosta el a víz és hektáranként 35— 40 ezer forint lett a veszteségünk. Ugyanez volt a kukoricával és a lucernával is. Amikor száraz évjárat következett, akkor szerencsés körülmények között öt tonna kukoricát takarítottunk be hektáranként. így érthetően nagyon sokat segít rajtunk a kiemelt állami támogatással szövetkezetünkben is megvalósuló tiszai térségi komplex meliorációs program. Szalai István: A komplex melioráció lényegében átfogja egész gazdaságunkat. .. (Fotó: Szabó Sándor) Az elnök térképet tesz az asztalra, melyből elénk tárul a poroszlói—újlőrincfal- vai határ rendezésre váró teljes földterülete. — A komplex melioráció lényegében átfogja egész gazdaságunkat — kapcsolódik a beszélgetésbe Szalai István főmezőgazdász. — összesen 7168 hektárról van szó, melyből 4700 hektár a szántó, 2208 hektár a rét • és legelő, 80 hektár az erdő és 280 hektár a nádas. A program teljes vízrendezést, alagcsövezést, táblásítást és talajjavítást foglal magába. Ennek tanulmánytervét a VlZITERV készítette el és a VI. ötéves tervidőszak elején 1985-ig 60 millió 625 ezer forint állami támogatást állapítottak meg ennek megvalósítására. — Ez a VI. ötéves tervidőszak indításakor volt — veti közbe Tóth Mihály elnök. — A közgazdasági feltételek azóta tovább szigorodtak. 1980-ban például 80 százalékos állami támogatást kaptunk és húsz százalék volt a saját erőforrás a komplex meliorációra. A szabályozók változásával erre a térségi fejlesztésre jelenleg 40-től 70 százalékig adható állami támogatás. Ezt attól teszik függővé, hogy az egy szövetkezeti tagra jutó eredmény mennyi. Gazdaságunk 1980—1982 között úgynevezett átmenetileg kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek csoportjába volt besorolva, amely előnyöket jelentett. Emellett az utóbbi időszak száraz időjárása is kedvezett, miután hosszú évek után nem volt belvízkáruk! így jelentős nyereséget értünk el 1982- ben. Az idén január 1-től viszont már nem tartozunk az átmenetileg kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek közé, miután eredményeink alapján más elbírálásban részesültünk. 1981- ben viszont a komplex meliorációhoz még hetven, 1982-ben már ötven százalékos állami támogatást kaptunk. Tavalyi jó eredményeinket figyelembe véve pedig az idén már csak 40 százalékos támogatást nyújthatnak, amely veszélyezteti a komplex meliorációs program 1985-ig történő megvalósítását gazdaságunkban. Földjeink minősége különösen a kiskörei vízlépcsőt körülvevő tároló mentén, amely 16 kilométeres szakaszon szövetkezetünket is érinti, tovább romlott! így szántóink átlagos aranykorona értéke 16.68. Az érvényben lévő közgazdasági szabályozók alapján ezért a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak a Pénzügyminisztériummal együttműködve lehetősége van szövetkezetünk gazdálkodásának különleges elbírálására, hogy a jövőben a gabonatermelésre, és a vágómarha-tenyésztésre ismét állami támogatást kapjunk. Ez ugyanis lehetőséget teremtene ahhoz, hogy fejlesztési alapunkból több Tóth Mihály: Emlékszem, volt olyan esztendő, amikor a már földben levő cukorrépát mosta el a víz... pénzt fordítsunk a térségi komplex melioráció eredményes folytatására. Kérésünket a megyei párt- és állami vezetéssel egyetértésben továbbítottuk a két szakminisztériumnak. Amennyiben nem kapjuk meg a különleges elbírálás alapján a kiegészítő állami támogatást, akkor számításaink szerint 1985 után, további hét évvel el kell nyújtanunk a komplex melioráció befejezését. A poroszlóiak 1980—1982 között egyébként 800 hektáron 16 millió 700 ezer forint értékű átfogó talajjavítást és vízrendezést végeztek. — Ez a terület ma már táblásított, nagyüzemi művelésre alkalmas — mondja Szalai István főmezőgazdász. — Ide már tavasszal is lehet biztonságosan vetni kukoricát, cukorrépát és napraforgót. 1981 őszén például ebből 500 hektáron végeztünk altalaj lazítást, amely annyira javította a földek vízgazdálkodását, hogy tavaly volt olyan tábla, ahol kukoricából 9 tonnát takarítottunk be hektáranként. Ha sikerül időben megvalósítanunk a meliorációs programot, amely saját erőforrásokkal együtt közel százmilliós fejlesztést jelent saját kivitelezésben, megszűnne több évtizedes küzdelmünk a belvízzel! Ezzel a jövőre gondolunk, hiszen biztonságosabbá, kiegyensúlyozottabbá válik a növénytermelés és a hozamok növekedésével ez a fejlesztés hosszú távon megtérül. Mentusz Károly ABASÁRI PÉLDA Az eredményből tanultak NAPIRENDEN: A tanácsi gazdálkodás A tanácsi «szakemberek arról panaszkodnak, hogy bizony ezen a területen is egyre szűkösebbek az anyagi lehetőségek. Ma már egyre többször számítanak a lakosság segítségére. Ezt kívánja mindannyiunk érdeke. Igen nagy szerep jut a tervezésnek, mert nagyon meg kell gondolni, hogy mire költik a meglevő anyagiakat. Megyénk tanácsai elkészítették az elmúlt évi költségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásról szóló jelentésüket. Erről adott tájékoztatást tegnap Kántor Imre, a megyei tanács pénzügyi osztályvezetője a megyei tanács mellett működő ipari, építési, kereskedelmi, szolgáltatási bizottság tagjai előtt. Szólt arról, hogy menynyi volt a bevétel, a kiadás, s mire költötték a tanácsok a pénzüket. Az egyik kiemelt feladatnak tartotta az utak, hidak felújítását, karbantartását. Ezek szerint tavaly kilenc híd átépítése fejeződött be, s folytatódott az autóbuszmegállók, valamint az útcsatlakozások kiépítése. A közvilágítás üzemeltetésére 45,6 millió forintot fordítottak. A bizottság ezenkívül tájékoztatót hallgatott meg az idegenforgalmi idényre történő felkészülésről, s javaslat hangzott el tevékenységük ellenőrzésére, valamint elkészítették idei munkatervüket is. A megszokott gyakorlatnak mond ellent az abasári- ak példája. Azt mondjuk általában, hogy a rosszból, a hiányosságból, a kárból kell tanulni. Az okos ember a közmondás szerint a más kárán tanul. Ezért kivétel a mostani példánk: az abasá- riak a saját eredményeikből vontak le hasznosítható tapasztalatokat, tanulságokat. Közismert, az elmúlt év őszén bőven fizettek a szőlőtőkék. Így volt ez a Sárhegy alján is. Mit mondtak erre az ottaniak? Ezzel kezdték: meg kell tanulnunk pontosabban megbecsülni a várható termést, hogy ne fordulhasson elő mégegyszer: ötven százalékkal több fürtöt kellett leszedni és feldolgozni, mint amennyit számítottak. Az ilyen nagy eltérés ugyanis egy sor gondot hoz magával, amiken felkészületlenül, az egyik pillanatról a másikra kell segíteni. Kapkodás nélkül, természetesen. Ezt a fajta idegfeszítő munkát el lehet kerülni a gondosabb termésbecsléssel. Amikor végeztek a szürettel, összeültek a szövetkezet vezetői és megfogalmazták a tanulságokat. Például: meg kell oldani a szőlők árasztásos öntözését, hogy az elmúlt évihez hasonló száraz nyár miatt ne kelljen álmatlan éjszakákat átélniük. Tudomásul kell venni, hogy bizonyos szőlőfajtáknak búcsút kell mondaniuk, és be kell vezetniük nagyobb hozamú fajtákat. Fokozniuk kell a gépi munka arányát. A meglevő gépeket át kell alakítani a helyi domborzati viszonyokhoz, a Sárhegy meredélyeihez. És az ember? Az előbbiek is az emberért történnek, de a közvetlen, a szociális ellátás javítása sem hanyagolható el a földeken. Megfelelő melegedőkre van szükség. A munkaruhák pótlásával is jobban kell törődniük, mondták ki. Nincsen szőlő oltvány nélkül, tudjuk jól. Abasáron az oltvány is „ügy”. Az elmúlt évben ezen a területen is megtetejezték a tervet, következtek tehát a tanulságok: meg kell oldani a csapvesszők biztonságos begyűjtését és előkészítését. Miután néhány újdonságot már tavaly is sikerült eredményesen alkalmazniuk, most a biztonságosabbá tételük a cél: a parafinozás oltás előtt és oltás után, a bakhátak fekete fóliás letakarása, az esőztető öntözés, a művelő- útnál történő permetezés rendszeressé tétele. Tavaly a Thorez-bánya és a Gagarin-erőmű „húzta ki” őket a csávából: a szárazság idején ripsz-ropszra kiépíthették a vízvezetéket az oltványtelephez. Az oltványok értékesítő-, sében már az abasáriak kicsit önállósodtak is, mert maguk is kötnek szerződést az állami szervekkel. Másfél évtizedes gondjuk: az oltványtermesztéshez szükséges föld. Azt szeretnék, ha a bányától visszaforgatott, úgynevezett rekul- tivált területet kaphatnának erre a célra. Megfelelő elő- vetemény után itt alakítanák ki az oltványiskolát. Nem szorulnának továbbra is mások segítségére. Jó reményük van ennek az elképzelésüknek a valóra váltásához. Mindezek után igaznak tetszik a megállapítás: az abasáriak a tavalyi jó eredmények után összeültek és arra törekedtek, hogy a megfelelő tanulságokat megfogalmazzák. Mert további eredményeket akarnak elérni. Érthető. (gmf)
