Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-08 / 56. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 8., kedd t 1. Elfekvő milliárdok Asszonyok a közéletből A LEGUTÓBBI ADAT MEG 1981-ES, mert egyelőre csak az ismert: abban az esztendőben újabb 30 milliárd forinttal nőtt a vállalatok, a szövetkezetek raktáraiban tárolt alapanyagok, alkatrészek, félkész- és késztermékek — vagy ahogy a közgazdászok mondják: a készletek — értéke. Nem vigasztalhat bennünket, hogy az 1982-re vonatkozó becslések valamelyes javulást ígérnek. Ugyanis még ez sem változtat azon a tényen, hogy immár 566 mdllárd forint értéket tárolunk az ország raktáraiban. Hogy mennyi ez az 566 millárd, összehasonlításul nem árt tudni, hogy 1961-ben „mindössze” 613,5 milliárd forint volt az ország nemzeti jövedelme. .. Nem kell közgazdaságtudományi egyetemet végezni annak a megértéséhez: ahhoz, hogy a gyárak, szövetkezetek folyamatosan, termelni tudjanak, valóban sokféle anyagot kell tartamok a raktáraikban. Azt is könnyű felfogni, hogy ha nő a termelés, akkor több készletre van szükség. Nem a puszta növekedéssel, hanem a mértékével van baj. Amíg ugyanis a legtöbb fejlett tőkés ország az évi nemzeti jövedelmének csak 1,5— 2 százalékát „teszi, félre” ilyen-olyan ' készlete^ formájában, mi az évi munkánk értékének, hasznának vagy 4 százalékát fordítjuk erre a célra. S minthogy ez már sok éve így megy, ma már ott tartunk, hogy több százmilliárd forinttal magasabb a készletértékünk, mint amennyi az „olajozott” készletgazdálkodás esetén indokolt volna. Igazán nem nehéz belátni, mennyi előnye származna abból az országnak, ha az a sok százmilliárd forint gyorsan felhasználható volna. Jó negyven éve még szántóföld, a Károlyi-család egyetlen magtárépületével' a faluszélen. Most — ahogyan Sasvári Alajos Vb-tit- kár is fogalmaz — egy minden alapintézménnyel ellátott, ezerlelkes falucska Nagyút. Iskola, óvoda, orvosi rendelő, kultúrház, ABC és presszó épült az egykori „telepesek” javára, tízmillió forint betétállomány kamatozik a takarékszövetkezeti fióknál, és ha mindezt évről évre kellően gondozzák, semminek nem érzik túlzott hiányát a falubeliek. — Kis település, kis gazdálkodási lehetőség. De azért az embereinket foglalkoztató üzemek gondoskodásával is megtoldva mindig tudunk egy-egy lépést tenni — jegyzi meg később a közel harminc éve itt munkálkodó tanácstitkár. — Múlt év végére elértük például, hogy nincs többé burkolatlan utunk. Ebben pályabontásból származó kővel a MÁV, gépi erővel a Magyar—Bolgár Tsz. segítette egy-egy utca lakosságát, no meg olyan tanácstagok szervező- készsége, mint Vígh József- né, Murányi János, Aztán 400 gyümölcsfa került a házak elé. Bár az idén is szervezne ilyen telepítési akciót a megyei népfront, bizisten beneveznénk. A közös gazdaság még Kőhidi Béla iskolaigazgatónk gondjain is enyhített. Egyrészt szemléltetőeszközökre juttatott költséggel, aztán pedig tornaszerekkel. Utóbbiakat a kultúrházban helyezték el, ahol a száz gyerek testneveA közgazdászok azt i& kimutatták, hogy a gyárak, szövetkezetek raktárába betett alkatrész, félkésztermék stb. (nevezzük egyszerűen anyagnak), nálunk átlagosan 68 napot tölt ott mozdulatlanul, míg sok tőkés ország nagyvállalatánál csupán 6—8 napot, mert utána már felhasználják. Bár az igencsak eltérő viszonyok miatt kissé hamis — s számunkra túlzottan előnytelen — a 68 meg a 6—8 naip szembeállítása, de mégis csak figyelmeztet. Már azért is, mert a 68 napos átlagba az is „belefér”, hogy egyikmásik termék esetleg éveikig porosodik a raktár valamelyik sötét sarkában. A MAGYARÁZAT egyszerűnek látszik: gazdaságunkra még sok tekintetben a hiánygazdálkodás a jellemző, annak minden következményével. Más szavakkal azért tárolnak annyi anyagot a vállalatok, meg a szövetkezetek, mefl kiszolgáltatottnak érzik magukat. Nem biztosak abban, hogy a gyártáshoz nélkülözhetetlen alkatrészhez stb-hez hozzájutnak. Ezért inkább felhalmoznak, még akkor is, ha jól tudják, hogy a hasonló profilú gyár is ugyanígy tesz. így keletkeznek a párhuzamos készletek, így növekednek az elfekvő milliárdok. Mindez azért is bosszantó, mert nálunk egész sor úgynevezett TEK-vállalatot (termelőeszköz kereskedelmi vállalat) szerveztek arra a célra, hogy anyaggal lássák el a gyárakat. A legtöbb ilyen TEK-vállalatnak még a nevében is benne van, hogy miért volna felelős: Géptek, Vegytek, Agrotek stb. Csakhogy — ez a furcsa! — az ipar készleteinek alig több mint egytizede található a TEK-vállalatoknál, a többi viszont a gyáraknál. Nyilvánvaló, hogy vállés órái zajlanak hétről hétre. Megtudtuk később, hogy az ezer nagyútiból — már aki megfoghatja a munka végét — négyszáznál több minden reggel fölkerekedik, hogy káli, pipishegyi, vison- tai, egri üzemekbe utazzék kenyérkeresőbe. Legtöbben azonban a MÁV-tól pénzelnek, amely napi tizenegy vonatpárral kapcsolja be a kis községet a környező világ vérkeringésébe. Hogy az idén mit kísérel meg a helyi tanácsvezetés érettük? — Kérem, ahogyan már említettem, a kevésből nem flancolhatunk, de azért a Bajcsy, a Rákóczi, az Ady és a Kompolti utcák járda- javítására előreirányoztunk jó pár ezer forintot, amit az itt élők társadalmi munkával toldanak meg. Például kivágják a tükröt — jegyzi meg Sasvári Alajos. — A termelőszövetkezettől kapott pénzeszközt a kultúrház tetőszerkezetének felújítására költjük, hogy az esővíz, a hóié ne csepegjen Molnár Sándorék nyakába, ő idősebb pedagógus, a mai kisiskolások szüleit is tanította feleségével együtt, és hát tiszteletdíjas „direktorként” viszi nálunk a közművelődést, Murányi János társaságában, aki ugyancsak tanító, de a könyvtár körüli dolgokat is jó szívvel ellátja. Van aztán egy óvodánk, még 10—15 apróságot befogadhatna, ha olyan lenne a népszaporulat. De azért ezt sem hanyagoljuk el! Legutóbb Barcsik Istvánná óvótoztatni kellene a TEK-vál- lalatok mai érdekeltségi rendszerén, megoldást kellene találni a raktározási gondjaikra is, hiszen csak ezután — valóban csak ezek után — lehetne igazán elvárni tőlük, hogy garantálják: időben leszállítják a kért mennyiséget és minőséget. Minthogy ez egymagában aligha ígérkezik elegendőnek, további lépésekre is szükség lesz. Köztük talán a készletfinanszírozáshoz kapcsolódó hitelezési intézkedések szigorítása ígérkezik a leghatásosabbnak. Az tudniillik, hogy az idén felülvizsgálják a vállalatok készletgazdálkodását* s a különösen „hörcsög természetűek” a forgóalapjuk részleges elvonásával „fizethetnek”. A LEGTÖBBET PERSZE mégsem az ilyen kényszer- intézkedésektől várjuk, hanem a vállalatok önkritikájától, javuló munkájától. Már jó néhány olyan gyárunk van — Bonyhádi Cipőgyár, Tiszavasvári Alkaloida, Egri Finomszerel- vénygyár stb., amelyek el tudták érni: a készletük kisebb mértékben nő, mint az évi termelésük. Ez nem kevés —«• ez mások számára is példamutató! Végtére is: 1—. 2 százalékos gazdasági növekedéssel számolunk 1983- ban. Ha — az említett gyárakhoz hasonlóan — csak annyit sikerülne elérni, hogy a készletek értéke sem emelkedjék nagyobb mértékben ennél, akkor nem növelnénk az elfekvő milliár- dokat. Vagyis azoknak a javaknak a mennyiségét, amelyeket a raktárak mélyére dugunk, ahelyett, hogy arra használnánk őket, amire valók. Az anyagi boldogulásunkra. nőnk a káli „Ganz-villamos- ság”-tól kapott anyagiakból szerzett oda egy csomó játékot, mi pedig ez évben az udvart kívánjuk rendbetétetni, játszóterekkel benépesíteni. Ezenközben egy-két nagyobb dologban is fő a tanácstitkár feje. Közel egymillió forintot kell előteremteniük, hogy a kultúrház és az iskola központi fűtését megoldják. Ami biztató: a járásiak megnyugtatták a a pénzfedezet ügyében. Azután be kell fejezni a 600 ezer forint költséggel megindított postaépítést, hogy rögtön utána az orvosi várót, kiszolgálót lehessen rendbe tenni. Ami pedig a takarékosságot, vagy éppen a költekezést illeti? Álljon itt befejezésként a vb-tit- kár néhány mondata: — Legjobb tudtommal Kapás Józsefné és Szalóki Jánosáé, a takarékszövetkezetben, egy év alatt másfél millió forint betétállomány-növekedést könyvelt el. Köl- csönüikből fellendült a sertéstartás, amit az idén leszerződött. 1200 hízó bizonyít leginkább. Vagy ott azáfész- bisztró, emelynek szerződéses vezetője. Holló János — ritka hollóként a környéken — bőséggel „betermelte” a kápolnai áfész által számolt bérbeadási díjat. Hárommillió forint felett volt az üzlet múlt esztendei forgalma, és ahogy be-benéz az ember az ízléses kisvendéglőbe, legalább ennyit ígér az idei esztendő is... Moldvay Győző Hatezer nevelő képviseletében Mások ilyenkor arról beszélnek, hogy riadoznak a pihenés esztendeitől, Molnár L ászióné, a Pedagógusok Szakszervezete megyebizottságának egykori titkára azonban másképp fogalmaz. Szerinte az élet minden szakaszában fellelhető a napjainkat színesítő értelem. — Harmincnyolc évi munka után búcsúztam kollégáimtól, s jelképesen attól a hatezer nevelőtől, akiknek érdekeit képviseltem, akik javáért szót emeltem. Igaz, nem volt könnyű a válás, mégis túljutottam az ilyenkor természetes borongáson. Még itt munkálkodom, átadom tapasztalataimat, s aztán — július 1-től — jöhet az újfajta aktivitás. Nem véletlenül fogalmazok így, hiszen továbbra is tagja leszek a megyebizottságnak, a szakszervezet központi vezetőségének, azaz társadalmi feladatként csinálom azt, amit korábban kenyérkereső foglalkozásként. Több mint egy évtizede ismerjük egymást. Sokszor tárgyaltunk — nem egyszer vitatkoztunk — az oktatásügy mindig izgalmas kérdéseiről. Folyvást megnyerő tényekkel érvelt, s így aztán kialakult a közös álláspont. De sokszor idézte a pályakezdést, az annyiszor emlegetett fényes szelek korszakát. — Pedagógusdinasztia leszármazottja vagyok. Apám negyven esztendeig tanított Tótkomlóson. Az ő példáját követtem, amikor beiratkoztam a cinkotai Állami Tanítóképzőbe. Azért ide, mert ebben az intézményben a legszigorúbb oktatók munkálkodtak. Az 1945^46-os tanévben léptem katedrára szülőfalumban, ahol 1950-ig maradtam. Utána a békés- tarhosi három esztendő következett, majd 1970-ig a mátrafüredi Általános Iskola. Negyedszázadig törődtem a rámbízott diákokkal. Erre a periódusra emlékszem a legszívesebben; a gyerekek jóra, ismeretekre szomjúho- zó tekintete átsegített a pillanatnyi gondokon. Mennyi ígéretes elképzelést sikerült valóra váltani! Mindannyian megmutathattuk, mire vagyunk képesek. Máig sem felejtem el, hogy milyen nagyszerű érzés volt megláttatni az alföldi fiúkkal, lányokkal a hegyvidék szépségeit, ők ugyanis korábban soha nem jártak erre. Akkoriban azt hittük: nincs lehetetlen, s ennek tudata megsokszorozta energiáinkat. Ügy vélem szerencsém volt, mert mindig emberi léptékű, azaz kis létszámú tantestületekben dolgoztam. A szakszervezeti mozgalommal 1956-tól került kapcsolatba. Bizalmiként kezdte, majd 1960-ban a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetősége tagjává választották. — Ekkortól fokozatosan nyílt ki számomra a világ. Felvillanyzott annak tudata, hogy részt vehetek a különböző jogszabályok előkészítésében, hogy képességeimhez mérten én is tehetek valamit kartársaim javára. 1971-től függetlenített megyei titkárként még több lehetőségem adódott a cselekvésre. Visszapillantva sok sikert, eredményt sorolhatnék. Ezek közül azonban egyik sem egyéni ambíció, érdem szülötte, hanem a testületi munkálkodás gyümölcse. Igen sokat köszönhetek a 19 megyebizottsági tag lelkesedésének, áldozatkész(Fotó: Szabó Sándor) ségének. ötleteik, meglátásaik révén formálódott egy- egy elképzelés végső arculata. Igaz, előfordultak nehéz helyzetek. Egy alkalommal azt is elhatároztuk, hogy közösen emelünk vétót. Mégsem került sor „kenyértörésre”, mert menetközben rendeződtek a dolgok. Mi is engedtünk, s az érintettek is módosították — méghozzá egészségesen, a köz érdekében — nézeteiket. Máig is vallom azt, hogy nincs olyan vitás téma, amelyet ne lehetne kellő türelemmel megnyugtatóan rendezni. Elfoglalt ember volt, s ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis tennivalókban soha nem volt hiány. — Emiatt egyszer sem panaszkodtam, mert a feladatok arra valók, hogy megoldjuk őket. Másokkal együtt büszke vagyok arra, hogy 1980 óta mintegy 660 kartársat készítettünk fel, okítva őket arra, hogy miként képviseljék pedagógustársaik ügyét. o Az élet fordulópontjaihoz tervek, vágyak kötődnek, ő is jó néhány régi óhaját váltja majd valóra. — Elszakadok a jogszabá- - lyok tanulmányozásától, s végre lesz időm arra, hogy ismét felfedezzem a rangos irodalmi alkotások értékeit. Aztán ott vannak a gyerekek, a kis unokák. Egy pedagógus családi körben is nevelő marad. Legalább olyan lelkes, mint 38 esztendővel ezelőtt, pályakezdőként volt... Pécsi István Társadalmi munkája: törődés a nők sorsával — Annuska elmaradtunk a munkával, elkelne egy kis segítség, szervezd meg — mondják a szőlőművelők, s a következő szombaton Annuska húsz-huszonötöd magával megjelenik segíteni. — Annuska, az öregek napközi otthonába kellene ellátogatni — mondják, s Annuska szervez, érvel, időket egyeztet, s elintézi. Tulajdonképpen akkor tudjuk majd igazán felmérni, mit csinált, ha egyszer abbahagyja — így összegezi véleményét An. nuskáról, azaz Magyari Ist- vánnéról az abasári termelő- szövetkezet párttitkára. Mióta a szövetkezet megalakult, nemigen volt még olyan rendezvénye, gondja, munkája, amelyből részt ne kért volna Magyariné. Most nyugdíjba készül, az 55. évét számolva. S így önként is kínálkozik a lehetőség egy kis számvetésre, mit tett eddig, hogyan zajlott körülötte a világ, s benne az ő egyszerű élete. o — Ha én mo6t húszéves lennék ... — sóhajt egyet. De hát csodák nincsenek, így csak emlékezni lehet a fiatalkorra, mely távlatokban — bármily nehéz is volt — mégis szép. Mert tagadhatatlanul nehéz lehetett annak a gyermeknek a sorsa, aki az örökösen katonáskodó apa mellett legidősebbként hamar „hámba került.” Hasonló nincstelennel kötötte össze sorsát, 1946- ban. Ügy kezdték ők is, mint annyian mások, semmi nélkül, csak erejük, szerelmük, meg a végtelen hit a sorsuk jobbrafordulásában volt akkoriban segítőjük, támaszuk. Megszületett az első, néhány évre rá a második gyermek. Dolgoztak mindenütt, ahol munka kínálkozik, amíg meg nem alakult a hajdanvolt Il-es számú termelőcsoport. Ott kezdték alapozni igazából jövendőjüket. A kettesből a hármasba már csak egy lépés, s amikor Abasá- ron is megalakult a szövetkezet, 1960-ban, mind a ketten ott voltak az alakuló gyűlésen. e Pihenés lesz? Itthon marad? — érdeklődöm, mert ahogy előtte mások már beszéltek róla, nehéz elképzelni, hogy a fiatalos, életerős asszony csak azért, mert túllépi az 55. évet egyik napsói a másikra abbahagy mindent. — Hát azt nem tudom elképzelni sem, mondja nevetve. — Amíg engedik, dolgozni akarok. Megszoktam, s úgy érzem, engem is szeretnek az asszonyok. A napi munka, de főleg társadalmi munkája is mindig is az asz- szonyok életéhez kapcsolódott. Fehér Pintér Gyuláné hívott az MNDSZ-be, magyarázza, mellettük kezdtem el dolgozni. Mind idősebbek voltak mint én, de nagyon szívesen mentem. Jól éreztem magam közöttük. Hogy mi mindent csináltunk? Előadásokat rendeztünk, menyecskekórust szerveztünk, a brigádmozgalmat is mi indítottuk a járásban a nők között. A mienk volt az első női szo_- cialista tsz-brigád. Aztán az ellenforradalom után újra fellendült a nőtanácsi munka. Később átszervezték, lettek a nőbizottságok. Először az egész falué, aztán a szövetkezeté. Ott voltam a vezetők között. S ahogy nőttek a gyerekek, lett feladatom a szülői munka- közösségben is. A Vöröskeresztben a véradást segítettük. — 1965-ben párttag lett, s nőfelelős az alapszervezetben. Azután a tsz vezetőségébe is beválasztották. Most újra a nőbizottságban dolgozik. A vezetője. S hogy mi mindent lehet az asszonyokkal együtt elvégezni, arról újra csak a párt- titkárt idézném: Kirándulást szerveznek, — Annuská- val az élen. A múltkor az öregek látogatását szervezte, a magatehetetlenekkel többet kell törődni, javasolta a vezetőségi ülésen is. Megvizsgálták, kik a rászorultak, akiknek a szövetkezet esetenként. vagy állandóan pótol a járadékához. Ha valamihez társadalmi munka kelletik, egykettőre megszervezi hozzá az asszonyokat, lányokat. Ott serénykedik a nyugdijasta- lálkozókon, az öregekkel is szót tud érteni. Mondom, akkor vennénk igazán észre mi mindent tesz, ha egyszer abbahagyná. De reméljük, még sokáig nem hagyja abba ... o Magyari Istvánnénak, az abasári Rákóczi Termelőszövetkezet tagjának, több mint három évtizedes nőmozgalmi munkájáért, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta az idei nemzetközi nőnapon. Deák Rózsi Jeney A. Sándor A hét öröme-gondja Nagyúton Nincs burkolatlan út - Négyszáz gyümölcsfa az utcákon - Járdaépítés társadalmi összefogással — Helyrehozzák a kultúrházat — Központi fűtést kap két intézmény
