Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-06 / 55. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 6., vasárnap 3. AGRÁRTÖRTÉNETI EMLÉKHELY Múzeumot teremt a bólyi kombinát Agrártörténeti emlékhely- lyé fejleszti egyik legrégibb pusztáját a bólyi mezőgazdasági kombinát. A Batthyányiak által a XIX. század elején telepített Békáspuszta máig megőrizte sajátos arculatát, hiteles reliktuma tehát a régmúlt nagyüzemi — uradalmi — gazdálkodásának. A rekonstrukció során visszaállítják a puszta eredeti képét, eltávolítják az utóbb emelt, jellegtelen építményeket. A majorság megtartja jelenlegi funkcióit, sőt újabbal bővül: itt állítják fel a nagyüzem gazdaságitörténeti múzeumát. A Boly közelében fekvő — a tájban szigetként elhelyezkedő — település tipikus dunántúli puszta. Település- szerkezete a középkori szekérvárakra emlékeztet. Szép fekvése, rendezett külseje, hangulatos épületei miatt a kombinát fontos szerepet ruházott Békáspusztára már eddig is. Itt alakította ki a szakoktatási központját és itt kapott műtermet a nagyüzem által mecénált szobrászművész, ez a vadgazdálkodás székhelye és a vendégvadászok fogadója, a ló- tenyésztés és a lósport bázisa. A jövőben tovább erősödik a puszta közművelődési és idgenforgalmd jellege. A Dunántúli Tervező Vállalat elkészítette Békáspuszta általános rendezési tervét, ennek alapján fogott most hozzá a helyreállítási munkákhoz a kombinát. Az üzemi múzeumnak a puszta legrangosabb épülete ad othont: a századforduló táján klasszicista stílusban emelt és mértéktartóan díszített téglaistálló. Kevés ilyen szép istállóépület van az országban, a párja Pa- rádfürdőn látható, ahol szintén múzeumként szolgál. A Budapesti Mezőgazdasági Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum köremű- ködésével jön létre az állandó helytörténeti és gazdaság- történeti kiállítás. Anyagának nagyobb részét a kombinát dolgozói gyűjtötték, illetve gyűjtik ősze. (MTI) Magból kél — a — pénz is A vámosgyörki Barátság Termelőszövetkezetnél már harmadik szezont töltik a szövetkezeti tagok a csonthéjasok begyűjtésével, a magok törésével, válogatásával. Teszik ezt Adácson és Atká- ron a TSZKER részére, mégpedig bérmunkában. A hasznos kiegészítő tevékenységgel hatvan dolgozónak tudnak így munkalehetőséget biztosítani, ősztől tavaszig száz vagon csonthéjas magot — barack, mogyoró — törnek meg és válogatnak ki, s nagy részét az édesipar hasznosítja, a héjakból dörzspapír készül. Haraszti János né és munkatársnői a barackmagvak válogatása közben (Fotó: Szabó Sándor) Javul-e az autójavítás ? Beszélgetés Höh Tiborral, a KPM miniszteri biztosával A szolgáltatás szervezetének korszerűsítésével foglalkozó minisztertanácsi határozat alapján a Gazdasági Bizottság tavaly augusztusban határozott az állami autójavítóipar átszervezéséről. Ennek lényege: az Autófenntartó Ipari Tröszt 1982. december 31-én megszűnt. 1983. január 1-ével pedig az AFIT szervezetébe tartozó személygépkocsi-javító, -karbantartó szervizekből önálló kisvállalatokat, illetve leányvállalatokat alapítottak. Ezzel egyidejűleg a számozott autójavítók — amelyek eddig a szervizeket üzemeltették — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közvetlen vállalataivá váltak. A megye közel ötezer autósának nyújt szolgáltatást a Magyar Autóklub egri műszaki állomása (Fotó: Szántó György) Hogyan és miért történt az átszervezés? Javul-e most e sokat bírált szolgáltatás ? Egyebek között erről beszélgettünk Höh Tiborral, az átállás felügyeletével megbízott miniszteri biztossal. — Mi volt az átszervezés célja? — Elsősorban az, hogy a lakosság és a szolgáltató is jobbam járjon. Az új formában a javítóknak kell keresniük az üzletet, a munkát. A szolgáltatók az új érdekeltségi rendszerben nem engedhetik meg tehát maguknak, hogy üljenek a babéradkon. Megszűnt az anyarvállalat és a tröszt kiegyenlítő szerepe, a rosszul gazdálkodók ezután nem támaszkodhatnak a jókra. Ilyen helyzetben változtamia kell a korábbi gyakorlatnak, mert egyértelmű, hogy nem az ügyfél van a javítóért, hanem megfordítva, a javító őérte. Ez az új vonás kialakítja a vevők piacát. — Az eddigieknél most lassabban gyarapszik a magángépkocsik száma. Csakhogy a fenntartási költségek drágulása miatt rohamosan csökken a futásteljesítményük. így viszont bizonyára csökkenni fog a javítóipar igénybevétele. — Feltevése jogos. Már tavaly is érezhetően kevesebb volt a szervizekben a munka. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szövetkezeti, az állami és a kisiipa- ri kapacitása túlnőné a valós igényeket. E két tényező nagyjából egyensúlyban van. Más dolog viszont, hogy nagyon sokan elfordultak a szervizektől, mert a régebbi érdekeltségi rendszerben a szolgáltató és az ügyfél érdeke nem találkozott. Most, január elsejétől a kisvállalatok javarésze a fbgylasztói-szolgáltatói érdekeltségű szabályozó rendszer alapján dolgozik. Ez p>edig azt jelenti, hogy míg korábban bárhogy is dolgozott egy szerviz, legfeljebb 3,5 százalékos volt a bérfejlesztési lehetősége, most lényegesen több. Ha a korábbinál, mondjuk negyedével nagyobb teljesítményt produkál egy kisvállalat, embered ennek arányában több fizetést kapnak. Különlegesen jól működő szervizekben akár 60 százalékos is lehet a bérfejlesztés. — Ezt a jobb munkán kívül milyen egyéb feltételekhez kötik? — Sok szerviz eddig is végzett úgynevezett haszongépjármű javítást, ami sokkal több hasznot hoz, mint személygépkocsit javítani. A továbbiakban arra kell a kisvállalatokat ösztönözni, hogy a lakossági szolgáltatás nemcsak ne sorvadjon el, hanem jobb legyen mint volt. Ezért csak ott lép érvénybe az említett kedvezőbb szabályozás, ahol a szerviz munkájában a lakossági szolgáltatások aránya eléri az 51 százalékot. Ha azt alkarja a kisvállalat, hogy mindig legyem munkája, az ügyfelek szívesen keressék fel, a jó szakemberek pedig megmaradjanak, tulajdonképpen még önmagával is kénytelen lesz versenyezni. — Csakhogy — amint erről már szó volt — a tröszt, illetve az anyavállalat korábbi kiegyenlítő szerepe megszűnt. A most csupán önmagukra támaszkodó szervizek vajon elég életképesek-e? — Nos, amennyiben gazdaságtalanok lesznek, akkor nem lehet tovább működtetni, vagyis fel kell számolni Őket. Létkérdés tehát számukra, hogy jól és egyúttal gazdaságosan dolgozzanak. Természetesen nem felkészítés nélkül kezdtek önállóan működni. Az átszervezést nyolchónapos, nagyon aprólékos szervező, egyeztető munka előzte meg. Az üzemeket leadó vállalatok, a létesülő kis szervezetek és az illetékes tanácsi szervek képviselőiből mindenütt operatív bizottságok alakultak a vagyonmegosztás kérdéseinek, helyi problémáinak megoldására, az új szervezet kialakítására és a működés legfontosabb kérdéseinek megtárgyalására. A tárgyalásokon a bank képviselői is jelen voltak. Alaposan előkészítettük az átszervezést, és ma is segítünk a kisebb- nagyobb bonyodalmak elhárításában. Végtére is, ha ezek a kisvállalatok nem lesznek életképesek, akkor azt a szolgáltatás egésze megsínyli. — Az átszervezés után az autójavítóipar területén hány kisvállalat és leányvállalat alakult? — Hatvanhat AFIT-szer- vízt kell önálló szervezetté átalakítani. Ez idő szerint 39 tanácsi irányítású kisvállalat és 19 autójavító vállalati leányvállalat működik az országban. Vagyis mindössze nyolc üzem vár megalapításra, illetve átszervezésre. — Cgy hírlik, hogy ezeket a tanácsok ellenállása miatt nem sikerült a többiekkel egyidőben beindítani. Hogyan reagáltak a tanácsok az átszervezésre? — A tanácsoknak feladata a szolgáltatások minőségének fokozatos javítása. Ezt a leckét ők is tudják, az első reflexük, amikor a határozat megszületett az átszervezésről, mégsem volt mindenütt pozitív. Úgy érezték, hogy nincsenek kellőképpen felkészülve az autójavító ipari kisvállalatok üzemeltetésére és felügyeletére. Mi valamennyi érdekelt tanácsot végigjártuk, hogy próbaszámításokkal és érdemi megbeszélésekkel megnyerjük őket. Sokat segített ebben a Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a Tervhivatal is. Mert hiszen a legtöbb súrlódás mélyén anyagi okok húzódtak meg. Elsősorban ama szervizek átadásánál merült fel gond, ahol éppen fejlesztettek, építettek, bővítettek, csak még nem jutottak a munka végére. Az AFIT Tröszt megszűntével megszűntek természetesen a hitelei is. A tanácsok felvetették, hogy mi lesz most már a te nem fejezett fejlesztésekkel, beruházásokkal. Nos, az Országos Tervhivatal segítet megoldani ezt a problémát. — A kisvállalatok, hogy valóban gazdaságos legyen a működésük, nyilván igyekeznek, hogy gyarapítsák bevételeiket. Nem drágul majd emiatt az autójavítás? — Ez nem lenne célravezető. Biztos, hogy a szabad árformával élni fognak, de ez nem hozhat lényeges változást. Nagyon sok tartalék rejlik ugyanis a használt, de még használható alkatrészek ismételt értékesítésében. Ha azt fogjuk látni, hogy valamely alkatrész nincs a piacon, akkor megvizsgáljuk a lehetőségeket, hogy milyen módon varázsolhatjuk újjá a még fel- használhatókat. Az a törekvésünk tehát, hogy a szervizek ne a nagy értékű alkatrészek cseréjében, hanem a javításban legyenek érdekelve. Elvégre a vevőnek sem mindegy, hogy 500 forintot fizet-e valamely alkatrészért, miközben annak netán egy tíz forintos eleme hibás. Ez az intézkedés is garanciája lehet a szolgáltatás javulásának. <F. Gy.) APRÓ A próhirdetés az újságban : antik iparművészeti tárgy eladó. Megyek a címre, de a megadott helyről máshová irányítanak. S ott sem az lakik, akit keresek, hanem csak a gyermeke. ö kísér végül is a mamához. Szikár, halovány hölgy nyit ajtót az emeletes bérház folyosójának túloldalán. Hűvös, de nem rideg a fogadtatás. Inkább tartózkodó, vagy óvatos. Beljebb enged, mikor megtudja jövetelem okát. S készséges már, amikor a szobába tessékel. Hiszen voltaképpen üzletről lenne szó. A hirdetett tárgy meglepő méretű műremek. Hatalmas láda, amelybe valaha kincseket, értékeket rejtegettek az avatalanok elől. Legendás felvidéki várig nyúlik vissza a története, másfél, százesztendősnél is régebbi múltra. Családi örökség. Mostani tulajdonosa — mint meséli — a nagyszülőktől ismeri. Ennyi a magyarázat és nem több. Az idős nő meglehetősen szűkszavú, hosszú percek telnek el addig is, amíg e keveset elmondja. Mert arról, ami nincs már, ennyi is elég. Éppen eleget meghányta-vetette miatta eddig is az élet. örül, hogy végre békén hagyják... A most csak lim-lomokat őrző, sokzáras, erős láda azonban valahogy tovább érdekel. Kérdem például, hogy maradt meg a legutóbbi háború zivataraiban, a menekülések idején. Sértődött hangon jön a válasz: a láda gazdáinak nem volt okuk a menekülésre. Utána újabb hallgatás. A kétszobás lakásban patinás francia kolóniái, a falon díszes velencei tükör s megfakult rézkarcok. A szekrény tetején míves ónkupa árválkodik. Valaha alighanem több ,is akadt belőlük. — Valóban, voltak társai is — szól a matróna — de apránként eladogattam. Egyebekkel... Mint íme, most a ládát is szeretné. — Mennyit ér? — faggatom tovább az „apróról”. — A Bizományi Áruház ötvenezerre taksálta becsüsével. — S akik a hirdetésre jöttek? — Ó, ennyit egyik sem adna érte! A legkomolyabbnak látszó vevő is alig kínált érte többet negyvenezernél. Pedig — ahogyan mutatta, emlegette — ért hozzá. Egészen komoly gyűjteménye van már régiségekből. Ez a hobbija, ha a műszaki boltból, amelynek vezetője, hazakerül... A múzeum ilyen ár mellett még az alkudozással sem próbálkozott. Lehet, hogy egész éves vásárlásaira sincs ennyi pénze. Éppen csak megnézte. Talán órába is telik, míg az idős asszony beszédesebb, bizalmasabb lesz. Sárguló fényképeket keres elő valahonnan hajdani életükről, s kis dobozkát is a ruhák közül. Felpattanitja a tok fedelét: — Ez egy kamarás] kulcs — mutatja, kibontvárf a széles, vastag aranypaszománt alól. — Rám hagyták ezt is... — Megvenném! — tréfálkozom. — Nem, ez már nem eladó. Maholnap az utolsó emlék a megboldogulttól. A lányára pillantok, aki végig velünk maradt a terebélyes, nehéz asztal mellett. Farmernadrágos, mai, jól kiveszem a szavaiból: modern fiatalasszony. Ha jól kiveszem a szavaiból: pedagógus. Tanít valahol. A történetek észrevehetően nincsenek rá nagy hatással. Nem hinném, hogy a körülöttünk levő holmi bármelyikéhez is különösebben ragaszkodna. Mit sem zavarja a kiárusítás. S biztosan neki van igaza... (-ni)
