Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-30 / 75. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. március 30., szerda Bécsi mesterek Az Egri Szimfonikus Zenekar hangversenyén Az Országos Filharmónia hangversenysorozatában hétfőn este a dohánygyár dísztermében az Egri Szimfonikus Zenekar bécsi mesterek műveit játszotta. A műsort a rádió is felvette. A fennállásának húszéves jubileumát ünneplő egri együttes , egyik legrangosabb zenei összeállításával lépett közönsége elé. Nem jó időben került sor erre a hangversenyre. Az influenzás megbetegedések nemcsak a közönséget ritkították meg, de a zenekart is. A műsorra érezhetően nagy becsvággyal, szakmai igényességgel készülő Egri Szimfonikus Zenekar nem tudta azt a sikert elérni, amit a befektetett munka joggal és méltán megérdemelt volna. A zenekar feszültsége a délutáni próba ellenére az első számnál, Beethoven Fi- delio-nyitányánál még megmaradt és hatott. Pedig a beethoveni zene értő; alázatos híve ezek az egri zenészek. A Fidelio-nyitánynál apróbb pontatlanságok mellett az volt érezhető, hogy a zenei anyagot nem tudták a közönség előtt úgy kibontakoztatni, mint ahogyan annak hangzania kellett volna. Mozart A-dúr hegedűversenyében (K. 219.) már minden helyreigazodni látszott. Kiss András, ez a derűt árasztó és lírikus alkat, önfeledten keltette életre a mozarti muzsikát. Adta és kedélyesen, melegséget árasztva a ritmikában is folyton a lágyságot, a lírát, hangsúlyozva a mozarti érzelem- és dallamvilágot. A szólistával együtt a zenekar is — sikerrel — arra törekedett, hogy a. hegedűművész és a zenekar „párbeszéde” a közönség hangulatát, élményét fokozhassa. Ahogy a feszültség a Mo- zart-számban feloldódott, Haydn G-dúr szimfóniája (Oxford) már úgy csillogott, ahogyan azt a karmester elgondolta. Nagy volt a Különbség a Fidelio-nyitány és a Haydn-szimfónia között. A zenekar elmélyültem nagy fegyelemmel muzsikált. Farkas András Hatvani Galéria-naptár Április: négy kiállítás - „Kedves hazug" Tolnayval, Mensárossal - Keres Emil a Pódiumon — Derkovits festészete — Galériabusz Szentendrére — Tárlat Rózsában, Lőrinciben v A Hatvani Galéria igen gazdag áprilisi műsorát két Békés megyében élő művész — Koszta Rozália festő és Varga Géza szobrász — kiállításai vezetik be. Megnyitójuk 2-án, , szombaton' délelőtt fél 12 órakor lesz, és az alkotók munkásságát Ambruzs Zoltán, a Békés megyei tanács művelődési osztályának vezetőhelyettese méltatja majd. Április 8-án, pénteken este 8 órai kezdettel lesz a Galéria-játékszín második bemutatója a Damjanich Szakmunkásképzőben. Ezúttal Jerome Kilty kétfelvonásos darabját — Kedves hazug — mutatják be Tolnay Klári és Mensáros László szereplésével. Az előadást Huszti Péter rendezte, a díszletek, jelmezek tervezője pedig Makai Péter. Április 11-én, hétfőn, két esemény is lezajlik a Galériában. Délután 3 órakor „József' Attila emlékezete” címmel vers- és prózamondóversenyt* rendez a Hatvány Lajos Múzeum a helyi KISZ-bizottság, a TIT, a könyvtár támogatásával, este fél 7-kor pedig a Galéria- világtükör sorozatban a Hatvanból elszármazott jeles mérnök, ifjú Schmidt Ferenc, a calcuttai metró egyik építője tart diaképes előadást a mai India életéről. Hasonlóan ismeretterjesztő jellegű rendezvénye a Galériának az április 18-án, hétfőn este fél 7-kor sorra kerülő előadás — „Magyar mesterek” —, amelyet dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója tart Derkovits Gyula festői munkásságáról. A népszerű galériabusz ezúttal — április 23-án, szombaton délután fél 2-kor a tanácsházától — Szentendrére viszi a műbarátokat, akik ott előbb a Ferenczy Múzeum gazdag festmény- és szoboranyagát, majd Kovács Margit kerámiagyűjteményét tekintik meg, hazautazóban pedig a Budapesti Nemzeti Színház előadásán vesznek részt. Jobba Gabi nagy sikerű márciusi pódiumestjét újabb követi április 25-én, hétfőn este 8 órai kezdettel a Hatvani Galériában. Ekkor Keres Emil Kossuth-díjas, a Radnóti Színpad igazgatója mutatja be „Mindenütt otthon” című új, önálló estjét. És hogy a hónap vége se madadjón esemény nélkül: április 28-án, csütörtökön este 6 órakor Szokodi Ferenc, a városi pártbizottság első titkára nyitja meg a Galéria újabb kiállításait, amelyeken két, a településhez kapcsolódó művész — Gádor Kálmán festő, Pálffy Katalin szobrász — mutatkozik be gazdag anyaggal. A Galéria területi munkáját illetően jegyezzük meg, hogy Koszta Rozália és Varga Géza festményeiből, szobraiból egy kamarakiállítást is összeállít az intézmény, és azt április 6-tól 13-ig Rózsaszentmártonban, április 15-től 22-ig pedig Lőrinciben, az ifjúsági házban mutatják be. Két évtizede az életmentés szolgálatában Oravecz Erzsébet asszisztens próbavételen: Fehér Istvánt szemmel láthatóan nem zavarja a kis szúrás Orendi Istvánné immár har- minckettedszer nyújtotta karját. .. (jobbra) (Fotó: Szabó Sándor) Két évtizedes múltra tekint vissza Hatvanban a Magyar Vöröskereszt városi vezetősége által irányított térítés- mentes véradás. E mozgalom hetvenhat alapszervezetének mintegy négyezer önkéntese van a városban és környékén. A véradók több mint egyharmadát a KISZ-korosz. tálybeliek képezik. Évente 1300 literrel járulnak hozzá az aktivisták a munkahelyeken megtartott véradónapokon e mozgalom sikeréhez, a kórház számára semmi mással nem pótolható életmentő vér biztosításához. Felvételeink a kerekharaszti Duna Cipőgyárban megrendezett önkéntes, térítésmentes véradónapon készültek. ,, Bezzeg az én időmben” — idézgették tizenéves fiúk és lányok szüleik sztereotip mondását, amikor kifogyván meggyőző érvekből, legyintve a megváltozathatatlanra, elfordulnak gyermekeiktől. Mert mit is kívánnak ezek a gyerekek, akik most panasznapra gyűltek össze a rádió egyik stúdiójában. Megértést várnak, apró gondjaik orvoslását, a beszélgetések lehetőségét, mindenekelőtt teljes értékű szülőket, a hiedelem elfogadását, hogy ők is részei egy kis közösségnek, a családnak. Nem is az a baj, hogy a kislányt, aki már nagylánynak érzi magát, nem engedték el a diszkóba vagy a nagyfiút este moziba, mert ki tudja, hol végződik a diszkó és nii történik mozi után, hanem az, hogy ezek a gyerekek magányosakká válnak, társat keresnek egy kutyában vagy , a naplóban. Pedig a merev elutasítás, a parancsolgatás, a tiltás, a gyerek lenér zése a kor lenézése és megvetése is. A szülők? „A gyereknek halgass a neve”, örüljön, megvan neki mindene” — mondják. Elfoglaltak és mire hazaérnek, arra már nincs energiájuk, hogy beszélgessenek. A hivatal pletykáit, intrikáit viszik haza. Életüket kitölti a szerzés, a nehéz életkörülmények. A „rohanó időtől” már semmi sem jut az otthon csendjére. Marad hát az iskola. De az idősebb tanárok vaskalaposak, köti őket a tanmenet és a szakfelügyelő dicsérete. Csak a fiatal tanárok értik meg gondjaikat. Vibrált a levegő a Ku- paktanács múlt heti félórájában és nem volt igaza annak a kislánynak, aki hiábavalónak és értelmetlennek találta ezt a minifórumot, mert ha mást nem, a kívülálló gyerekek hallhattak valamit kórtér saik nézeteiből és a fogadkozást, ha majd ők felnőnek és családot alapítanak, soha nem mondják majd, hogy „bezzeg”, hanem megértik a korok változandóságát. Mert ez a szó nemcsak a múlt üres és hiábavaló felidézése, hanem a jelen tagadása is. (De valahogy és valahol meg kellene találni a módját annak, hogy a gyerekek megtanuljanak szépen és értelmesen beszélni. Vannak - gondolataik, nem zárkóznak el a mai világ jelenségei elől, de töredék és fél mondatokban beszélnek. Talán a korosak nem engedik őket szóhoz jutni?”) Némi kapcsolatot éreztem a hétfői , ,H omo p e dago g i k u s ” beszélgetéssel, ahol nevelők és pszichológusok szóltak az ember nevelhetőségéről, az ember egyik jellemző vonásáról, társadalmi lény voltáról. Az embert körülvevő világ maga is feladvány, amit megismerni csak tapasztalatok útján fáradságos út lenne és nem futna rá egy életből, ezért van szükség az összegyűlt tapasztalatok, ismeretek átadására, nevelésre. Szó esett a nevelés válságáról is. Pedig csak arról van szó, hogy élnek még megrögzött, megkövült hagyományok, de már jelen van az új, amiből a jövő épül és ha a mai fiatalok kiszabadulnak « a múlt korlátái közül, biztosítva áll számunkra a nagyság és erény. Igaz, hogy az emberi személyiség 25—30 éves korra kialakul, de ez nem zárja le a nevelés hatá- tárait. Nagy alkotóknál láthatjuk, hogy kései éveikben új és új korszakokba lépnek. Vekerdi Tamás Goethe, Einstein és Déry Tibor megmegújuló alkotó korszakát említette példaként. Eltekintve a témák örök időszerűségétől — gyerekek magányossága, a nevelés — egyre inkább korszerűek a rádiónak a társas élet lehetőségeit kifejező beszélgetései, az idő jelenségeinek sok oldalról történő megközelítései. Nem is érvek és tézisek ülközését vagy mesterséges felizzítását várja a hallgató ezektől a beszélgetésektől, hanem a jelen ábrázolását, hiszen egy-egy mondat úgyis ébreszt benne azonosulást vagy ellenérzést, új gondolatsort, és ez igen. jó dolog. Ebergényi Tibor (III/l.) A ködszürke Zsiguli letért a főútról és rossz, harmad- osztályú, kátyúkkal csúfított bekötőúton döcögött tovább. Kétoldalt leveleiktől meg- csupaszított nyárfák sorjáztak, a késő őszi pára, mint hideg füst lengte be tar ágaikat, melyeket kéretlen fekete termésként rogyasztot- tak a varjak. — Nézd meg a térképet — szólt oda Csákvári Roboznak —, szerintem rossz irányba megyünk. Roboz elővette a térképet a kesztyűtartóból, kiteregette, nézte, majd visszatette újra. — Nincs más út, csak ez van. Nyugodj meg, rövidesen odaérünk. Csákvári vállat vont, tovább vezetett. Roboz a konyakosüvegért nyúlt, lecsavarta a kupakját, ivott. — Ne igyál annyit — nézett rá Csákvári —, mert végül semmi sem marad a sírra. — Marad — mondta Roboz —, annyi marad... De ha mégsem, Sipi megbocsátja... Nem gondolod... ? Csákvári nem szólt erre semmit, egy zsákokkal teli vontatót előzött meg. Aztán már jó száz méterre az elhagyott vontatótól, megállította a kocsit. — Várjuk be — mondta Roboznak —, megkérdezzük, hogy jó irányba megyünk-e... — Felőlem... — mondta Roboz. Kiszálltak a kocsiból, integettek a közeledő vontatónak. A vontató megállt, svájcisapkás fiatalember nyitotta a fülkeajtót és nézett ki rájuk. — Ne haragudjon — mondta Csákvári —, de meglehet, hogy eltévedtünk. .. Nyárkeresztúr erre van... ? — Erre... — biccentett a fiatalember —, most jön Kórószeg és utána Nyárkeresztúr. .. — Köszönöm... — mondta Csákvári. — Nincs mit... — felelte a fiatalember, és tovább indult a vontatóval. — Na, te hitetlen... — mondta Roboz —, megnyugodtál már, vagy várjunk még valakit, aki ugyancsak útba igazít... ? Csákvári legyintett, cigarettát vett elő, megkínálta Roboz is. Rágyújtottak. — Csak azt nem értem — mondta Roboz —, hogy a temetésről miért nem értesítette senki a színházat. — Lehet, hogy még Sipi akarta így... — mondta Csákvári. — Lehet... — mondta Roboz. Hallgattak, cigarettáztak. — Mert mégiscsak a színház tagja volt — mondta Roboz, ha két éve le is szá- zalékolták. — Tagja... — húzta a szót gúnyosan Csákvári —, hát persze... Végtagja, barátom, vagy még az sem. Csak valamiféle szemölcs a színház testén. Te is tudod, hogy könyörületből tűrték meg. Évek óta rendszeresen ivott. — Ez igaz — mondta Roboz —, de nem volt soha részeg. .. Vagy talán igen... ? — Nem, azt nem mondanám. .. De azt hiszed, hogy ez számított... ? Tudták róla, hogy iszik, megpecsételt lett, és ezzel végképp betette az ajtót maga mögött. — Nemcsak ezzel — legyintett Roboz —, hanem, hogy örökké járt a szája... Amit mások elhallgattak, ő kimondta... Ha kellett, kiordította. .. Peturt játszott az éleben is, azzal a különbséggel, hogy ott nem álltak mellé a békétlenek... — Pedig jól indult — mondta Csákvári —, nagyon jól... Petur! Óriási volt benne. Láttad... ? — Láttam — mondta Roboz. — És az Otellóban... ? — Abban is. Forrt, sister- gett. öt emberre méretezett szenvedélye volt. ötemberes színésznek is mondták akkor... Hol tört el? Szerinted hol tört el... ? — Kérdezz könnyebbet... Az biztos, hogy már régóta semmi. Csak pár mondatos epizódok, vagy még azok sem. Megbízhatatlannak tartották. — De miért... ? — Roboz szembe fordult Csákvárival. — Azt mondd meg, miért. .. ? Ha legalább egyszer összeroppant volna miatta egy előadás, még amikor főszerepeket játszott, akkor megértem... De nem... soha. .. Egyszerűen összezsugorították, zanzásították... Bizonyításra már nem adtak neki lehetőséget... — Talán már nem is akart bizonyítani... — mondta Csákvári. (Folytatjuk) Sznobok lavórban Először a külföldi üdülés számított „menőnek”. Üjabban azonban már a magyar tájakat is igyekeznek felfedezni turistáink. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek például az alföldi tanyák, ahol a vendégek urbanizációs ártalmaktól mentes környezetben tölthetik szabadságukat. Azaz, mégsem teljesen... Mert a televízió Ablak című műsorában láthattuk, hogy ezekre a távol eső helyekre is bevezették már a vizet, s nem ritka a fürdőszoba sem. Ennek ellenére — mint a tanya gazdája elmondta — több olyan városi vendége is akadt már, aki nem vette igénybe a kádat, mondván, hogy stílszerűen (?) csak lavórban mosakszik. Pedig ehhez nem is kellett volna vidékre utazniuk. A lakótelepi fürdőkádban is elfér a lavór. (homa)
