Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-30 / 75. szám

s NÉPÚJSÁG, 1983. március 30., szerda Eredmény—pályán kívül KISZ KB dicsérő oklevél az ESE fiataljainak A sportolók teljesítményét rendszerint percekkel, má­sodpercekkel, gólokkal, méterekkel... mérik. A velük szemben támasztott igény elsősorban az, hogy a küz­dőtéren nyújtsanak minél többet. Ezt tudva, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az egri fiatalok a pályán kívül is megállják a helyüket. A vállalt ifjúsá­gi mozgalmi feladatok eredményes végrehajtásáért a KISZ KB dicsérő oklevelét kapta az Eger SE KISZ- bizottsága. A figyelemreméltó eredményt — nemrég — a küldöttközgyűlés tagsága fogadta lelkes tapssal. Az előzmények évekre nyúlnak-vissza. Az egyesület keretein belül a mozgalmi élet nem új keletű. Az úszók és a vízilabdázók voltak az elsők, akik a sportkör vezetőivel egyetér­tésben elhatározták, hogy alapszervezetet hoznak lét­re. Ennek már hat éve. 1980- ban, országosan is az elsők között (kilencedikként) egye­sületi KISZ-bizottságot ala­kítottak ki. Az ügyvezetés is komoly szerepet szánt a bizottság irányította KISZ- es evékenységnek. Idézzük: „Távlati elképzelésünk, hogy az elnökség választott tag­jai közé kerüljön be a K1SZ- bizottság titkára. Az. alap­szervi titkárokat ehhez ha­sonlóan a szakosztályok ve­zetőségeibe vonjuk be. így közvetlenebb munkakapcso­lat jöhet létre a sportolók és vezetők között, terveinket, elképzeléseinket együtt gon­dolkodva alakítjuk ki, s ha­tékonyabban munkálkodha­tunk a megvalósulásukért”. Az ESE KlSZ-bizottságá- nak korábbi titkára, Cser- nóczkiné Pásztor Judit már tagja volt a klub elnöksé­gének, s ugyanígy kapott bi­zalmat az új titkár, Honfi Gábor is a küldöttközgyű­lésen. Itt az oklevelet Farkas József, az egri városi KISZ- bizottság titkára nyújtotta át. Indoklásában érzékeltet­te, hogy a sajátos szerep mi­att a jövőbeni elvárások is eltérnek majd példának okáért egy üzemi kollektí­váétól. Az elismerést a jól sikerült tavalyi városi tö­megsportnap szervezésének, abban való közreműködésük­nek, a mozgásra, testedzésre késztető ötletes programjaik megvalósításának köszönhe­tik. A döntő érdem tehát a város felé történt nyitás volt. A belső szervezeti éle­tük lehet még jobb, sokré­tűbb. A megállapítások kö­zött elhangzott, hogy az ESE vezetése kikéri, elfogad­ja a fiatalok képviselőinek véleményét, javult a tanuló sportolók bizonyítványa is. Jelenleg hat alapszerve­zetben (atléta, kézilabda, röplabda, labdarúgó, úszó, vízilabda) 150 KISZ-tag te­vékenykedik, az atléták a hónap elején hozták létre kis közösségüket. A nagyobb hagyományok miatt talán a legjobban működő az úszó­ké és a vízilabdázóké. Az előbbieknél a megyei sport- hivatalhoz került fiatal ed­zőt, Kalocsai Józsefet a tit­kári tisztben a gyorsúszó Havasi Emőke váltotta fel, a pólósok KISZ-titkára Ma­darassi Attila. Mindkét vizes gárdának a versenyuszodá­ban KISZ-klub áll a rendel­kezésére. A tagépítés terén újabb előrelépést terveznek. Különösen a cselgáncs szak­osztályban sok a KISZ-es korosztályba beérők száma, ezért a következő alapszer­vet itt szeretnék létrehozni. Az 1983-as akcióprogram­ban tennivalókat fogalmaz­tak meg a sportfelkészülés, a politikai nevelés terén. Azt várják, hogy KISZ~tag- jaik sporteredményeiket fo­kozva példát mutassanak egymás és a tagságon kívül állók számára. Az aktuális politikai, gazdasági kérdé­sekről minifórumokat tarta­nak. A tanulmányi munká­ban, alapszervezeti szinten az eddiginél is fokozottabban próbálják meg ellenőrizni és segíteni az arra rászoru­ló sportolókat. Társadalmi munkát vállalva tevékenyen részt vesznek a létesítmé­nyek karbantartásában. A rendezvénytervük egyik je­les eseménye a májusi uszo­dai nap, ahová minél több dolgozó fiatalt várnak, s szeretnének jnegnyemi. Szölgyémy Ferenc, az ESE ügyvezető elnöke: — Azt várjuk, hogy a KISZ-feladatok teljesítése erősítse sportolóink kötődé­sét az egyesülethez, formál­ja, javítsa, gazdagítsa a kö­zösségi szellemet, tartalma­sabbá tegye fiataljaink — egyáltalán nem kevés — együtt eltöltött idejét. Re­méljük, hogy mindez kedve­zően visszahat a Sportban felmutatható eredményekre is. A KISZ KB dicsérő okle­vele is erre kötelez. Budavári Sándor Country-zene magyar módra avagy a Bojtorján együttes múltja, jelene és jövője 1977-ben debütáltak. Az eltelt hat év alatt bejártak jó néhány országot, részt vettek több rangos country- fesztiválon, készítettek két nagylemezt, és nem utolsó­sorban megismerte nevüket a hazai közönség. — Mint minden újdonsült zenekarnak, így nekünk is az volt a célunk, hogy minél többször fellépjünk, és minél szélesebb réteg ismerjen meg bennünket, zenénket — kez­di a beszélgetést Pomázi Zoltán. — Fennállásunknak ebben a korai szakaszában az itthoni koncertek mellett eljutottunk Olaszországba, Jugoszláviába és az NDK- ba is. 1981-ben jelent meg az első nagylemezünk. A Ma­gyar Hanglemezgyártó Vál­lalat jóvoltából New York­ban is vendégszerepelhet­tünk. — Kétszer jártunk a frankfurti húsvéti fesztivá­lon — veszi át a szót Buh- vart László —, ahol világhí­rű zenészek társaságában játszottunk. Eszményi Viktó­riának irtunk egy nagyle­mezt, felvételében mi is köz­reműködtünk. Mindemellett gyűjtöttük második nagyle­mezünk dalait, ami néhány hete már kapható az üzle­tekben. — Érdemes-e Magyaror­szágon ma countryt játszani? — Ez a műfaj több mint 100 éves — válaszol Kemény Győző, az együttes vezető­je. — A tengerentúlon szü­letett, majd meghódította Nyugat-Európát, és úgy. ér­zem, meghonosodott nálunk is. Az a fajta zenei irány­zat, amely könnyen játsz­ható, dallamos, és egyszerű harmóniavilággal rendelke­zik. Dalainkat saját száj­ízünk szerint formáljuk és igyekszünk magyaros tarta­lommal megtölteni azokat. Hogy könnyű-e vagy érde­mes-e countryt játszani? El­ső nagylemezünk aranyle­mez lett, és részben válasz a kérdésre. — Mint minden zenekar, így a Bojtorján is kialakítot­ta saját stílusát. — Igen. Nálunk minden­ki énekel — folytatja Po­mázi Zoltán —, és ez adja meg azt a jellegzetes, voká­lis hangzást, amely ránk jel­lemző. A zenei blokkot közö­sen komponáljuk, az ének- szólamokat Vörös Andor szerkeszti, a szövegírónk pedig Horváth Attila. — Milyen közegben érzi- tek magatokat a legjobban? — Mi mindenkinek szíve­sen játszunk — veszi át a beszélgetés fonalát Vörös Andor. — Koncertjeinkre ál­talában azok jönnek el, akik ismernek bennünket, szere­tik a countryt. Mondok né­hány példát. Halász Jutká­val óvodások, . kisiskolások előtt léptünk fel, ahol na­gyon őszinte, pajtási han­gulat alakult ki köztünk és a gyerekek között. Sokat sze­repeltünk a zánkai úttörő­városban. Egy másik vég­let: nyugdíjaskltibban ját­szottunk, és a koncert után bejött az öltözőbe két hölgy. Hatvanöt évesek voltak, és elmondták, hogy mi vagyunk a kedvenc zenekaruk. — Azt azonban meg kell jegyezni — szól közbe Buhvart Lász­ló —, hogy a Bojtorján a fiatalok együttese. Dalszöve­geink is ehhez a korosztály­hoz szólnak, próbálunk, olyan témákat feldolgozni, amelyek a tízen-húszonéve- sek problémáit ölelik fel. — Most, hogy megjelent a második nagylemezetek, bi­zonyára a nyakatokba veszi­tek az országot. Ezenkívül ebben az évben mire készül­tök még? — Ami a jövőt illeti, már most gondolkodunk a követ­kező lehiezünk dalain, bár ez bizonyára furcsán hang­zik, hisz pár hete még a stúdióban dolgoztunk azon a nagylemezen, amit Történe­tek néven ismerhetett meg a country-zenét szeretők népes tébora. Május elején az Egyesült Államokba indulunk. Szeret­ném hangsúlyozni, hogy nem magyar éttermekbe hív­tak meg minket, hanem egy amerikai zenekarral közö­sen koncertezünk.^ Remél­jük, sikerrel térünk haza a country őshazájából. — Reményük nem alapta­lan ... Budai Ferenc Búcsú az iskolától Az elmúlt héten, három napon át Zalaegerszegen került sor a kereskedelemben és vendéglátásban tanuló diákok szakmai versenyének országos döntőjére, amely szép Heves megyei sikereket hozott. A híradástechnikai cikkek eladói között a pétervásári áfész fiataljai, Ivády László az I., a kozmetikai­vegyi cikkek kategóriájában pedig a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat tanulója, Lendvai Edit a III. he­lyen végzett, s ezzel mindketten máris szakképzett kereske­dőknek tekinthetők. S egy kis szerencsével szakmunkás le­hetne ma a vendéglátóknál 7. helyre került Andrásik László és Tisza Zsuzsanna is, mivel csak minimális pontkülönbség­gel szorultak le az első hat továbbjutását jelentő „dobogóról”. Képünkön: az ifjú szakmunkások — búcsút vesznek az egri szakiskolától... (Fotó: Szabó Sándor) Honvédelmi játék Füzesabonyban, Gyöngyösön, Abasáron, Egerben Nekem szülőhazám... Az elmúlt hét végén Gyöngyösön, a MÁV Kitérő­gyártó Üzem a helybeli, az abasári Helyőrségi Művelő­dési Otthon pedig a járási fiataloknak adott helyett a Nekem szülőhazám honvé­delmi játéksorozat döntőjé­nek. A részt vevő 9, illetve 10, egyenként 4 fős csapat­nak előzetesen az MHSZ múltját, jelenét bemutató tablókat kellett készítenie, majd a versengésen elméleti feladatokat oldottak meg politika, történelem, zene, művészet és sport témakö­rökben. A mátraalji város versen­gését az Ipari Szerelvény- és Gépgyár gyöngyösi üze­mének csapata nyerte, a má­sodik a MÁV Kitérőgyár lö­vészklubja, harmadik a Zal­ka Máté Tartalékos Honvé­delmi Klub lett. A gyöngyö­si járásiak közül a Mátra­alji Szénbányák együttese bizonyult a legjobbnak, az Apci Quali.tál és a Thorez csapata előtt. Füzesabonyban a 2-es szá­mú Általános Iskolában és a hozzá tartozó létesítményein bonyolították le a Nekem szülőhazám honvédelmi ve­télkedő járási döntőjét. Ti­zenkét úttörő- és kilenc fel­nőttcsapat vetélkedett a „dobogós” helyezésekért, a magasabb szintű vetélkedő­re jutásért. Az úttörők me­zőnyében a Sas Sándor, Va­sas László, XJrbán Tamás, Kovács Zsolt összetételű szi- halmi gárda bizonyult a leg­jobbnak, megelőzve a füzes­abonyi 2-es számú iskola és Kál csapatát. A felnőttek mezőnyében füzesabonyi csa­patok végeztek az élmezőny­ben. A Mátravidéki Fémmű­vek MHSZ Vorosilov szocia­lista brigádját képviselő együttes (Gál Lászióné. Sza­bó Benedek, Fekete István, Polgár Lajos) lett az első, a nagyközségi MHSZ-klub és a KISZ csapata előtt. A járási hivatal, a Mátravidéki Fémművek és a Vegyesipari Szövetkezet jóvoltából a ter­vezettnél értékesebb díjakat vehettek át az arra érdeme­sek ... Az MHSZ Eger járási ve­zetősége és a KISZ járási bizottsága közös rendezésé­ben március 26-án az egri járási hivatalban tartották a járási döntőt, amelyen 10 te­rület csapatai mérték össze tudásukat. A lövészet,, a tab­lókészítés és az elméleti fel­adatok megoldása után Mát. raballa csapata került az él­re, s szerezte meg a tovább­jutást jelentő első helyet. Második lett Bükkszenter- zsébet, harmadik Andornak- tálya csapata. HAZÁNKBAN ELŐSZÖR Manfred Mann's Earth Band A fiatalok igazi popsztárt köszönthetnek a Budapest Sportcsarnokban április 5— 6—7-én Manfred Mann sze­mélyében, aki jelenlegi rock­csapatával hazánkban elő­ször ad koncertet. Az igazán világsztárnak mondható — a dzsessz-rock első reprezentánsai közül va­ló — billentyűs muzsikus 1940-ben a dél-amerikai Johannesbourgban szüle­tett, eredeti nevén Mike Lobuwitz-nek hívják. Kar­rierje fiatalon Londonban kezdődött, első együttesében olyan nevek szerepelnek, mint Paul Jones énekes, Tom McGuiness basszusgitá­ros, Mike Hugg dobos, vala- . mint Mike Vickers szaxofo­nos. 1964-ben és az azt kö­vető években sikerei voltak a világ bármely pontján a Dooh Wah Diddy című kan­táta, a Not, Not, May Baby, a Bájos flamingó, — talán a legismertebb felvétele —, a Ha! Ha! Said The Clown (Haha! — mondta a bohóc!) — című szerzemények elő­adásával. Manfred Mann 1969-től 71-ig zenéléssel foglalkozik, majd 1972-ben megalakítja a Manfred Mann’s Earth Band együttest, amelyet • a dzsessz-rock egyik élvonal­beli csapataként tartanak számon. A hetvenes évek második felében több felvé­telük is ismert' sláger lett, ilyen például a Roaring Si­lence (Üvöltő csend), a Blinded by the light (Meg­vakítva a fényességtől). Je­lenlegi együttesében Colin Plattenden (basszusgitár), Chris Slade (dob), Shris Thompson (ének) valamint Dave Flett (gitár) játszik. Stílusuk a felfokozott hang­erővel együtt járó, jó szín­padi hatású, dallamos heavy — nehéz — rockmuzsika. Koncertjükön az ez évben kiadott legújabb nagy sike­rű LP-t mutatják be Somewhere in Africa (Va­lahol Afrikában) címmel, amely 11 felvételt tartalmaz. Az „A” oldal öt felvétele közül is a Tribal Statistiecs (Törzsi statisztikák), a Third World Service (Harnhadik világszervezet), valamint a Demolition Man (Démoni ember) című szerzemények tartoznak a közkedveltek közé. A „B” oldal afrikai so­rozatot — Africa Suite — tartalmaz. A Budapest Sportcsarnok tavasszal más világhíressé­geket is vendégül lát, ápri­lis 25-én Johnny Cash, má­jus 2-án Dave Brubeck, má­jus 13-án a SANTANA együttes lép a magyar kö­zönség elé. Korcsog Béla S oha nem törődtek egy­mással. Egy szót sem beszélgettek, köszönő viszony­ban sem voltak, együtt zöty- kölődtek reggelenként a he­lyijáraton. A fiú néha végig- mérte a lányt. Megállapítot­ta, hogy új kabátja van, hogy levágatta a haját — de ezt is többnyire unalmában tette. Egy volt a száz isme­rős utas közül, egy volt a tizenkettes busz törzs- közönségéből, semmi több. A fiú egyszer külföldön nyarait. Fölszállt egy prágai helyijáratra. Fáradtan szo­rította fejét a hátsó ablak üvegéhez. Nézte a házakat, az elsuhanó kirakatokat, a Idegenek? járókelőket, s a buszban összepréselődött egykedvű embereket. Zsúfoltság, tö­mött szatyrok, gyereksírás, maguk elé meredő emberek. Olyan mint otthon, csak az arcok idegenek. De mégsem, mert megpillantotta a lányt. Hirtelen azt sem tudta, hon­nan ismeri, mégis valami szokatlan, fénylő boldogság lepte meg, majd a felisme­rés, hogy „ö az! A piros­szoknyás, az egri tizenket­tesről.” Kíméletlenül átfúr­ta magát a tömegen. A lány észrevette. Eltátotta a szá­ját, majd elmosolyodott és ragyogó szemekkel indult a fiú felé. Amikor találkoztak, csak ennyit tudtak monda­ni: „Hát te?! !...” — és mint a régen látott szerétők, át­ölelték egymást. Azóta már beszélgetnek a tizenkettesen, sőt, ha vala­melyikük elkésik, megvárják egymást. Micsoda' hangzavar lenne azon a buszon, ha minden utas egyszerre járt volna Prágában ...! Szabó Péter (Népújság-stúdió) f a Április 2-ig vendégünk: Hollóházi Porcelángyár Háztartási porcelánárukból és dísztárgyakból HÚSVÉTRA különösen nagy választékból vásárolhatnak EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN és HATVANBAN, az UVEG-PORCELAN-BOLTBAN és az egri AJÁNDÉKBOLTBAN!

Next

/
Thumbnails
Contents