Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
Az elmúlt Hét végén rendezték meg a falusi színjátszók megyei bemutatóját Adócsőn. A mótraderecskeiek helyi hagyományokat elevenítettek föl: történeteket meséltek, környékbeli dalokat énekeltek. Képeink a hangulatos bemutatót idézik (Fotó: Szántó György) Ismerőseim kertet béreltek. Helyesebben. darabka földet, hogy kertet teremtsenek belőle. Ko- rán-e, későn-e, amit tettek, jómagam el nem döntöm, de most hét végén, szabad időben a kölcsönkapott kerti szerszámokkal — mert arra még nem jutott idő, hogy azokat is beszerezzék — papa, mama, két egyerek, meg egy viháncoló kiskutya vonul keresztül és vissza városon át ásni,, kapálni, ültetni, metszeni, meg amit kell. Hogy a kerti gazdálkodás illúzió marad-e csupán, vagy szó szerint is meghozza-e gyümölcsét, az a jövő titka. Ismerőseim esküsznek, hogy bár az ásó még nem áll jól a kezükbe, de a mezőgazdálkodáshoz is oly kellő szívben nincs hiány náluk. Kert-Magyarország. Városvégeken, egykor elhagyott parlagterületeken, avagy jó, de ki. eső földparcellákon, aztán meg a háztájikban, fóliák alatt, meg anélkül kertészkedik Magyarország. Orvos, újságíró, bányász, pártmunkás, tanácselnök, vagy éppen szak- szervezeti bizalmi csap parázs vitát a mezsgye szélén, vagy a kerítést támasztva: hol, hogyan, mit, mikor és mivel? — Kint vagyunk a jó levegőn, de ez sem lényegtelen — mutatja ismerősöm hüvelyk- és mutatóujját dörzsölgetve a világszerte egyezményes jelét a pénznek. Valóban a jó levegő mellett, amelyet egyszerre élvez két felnőtt, két gyerek, meg egy lakótelepi kiskutya, az sem lényegtelen, hogy az a néhány tíz, vagy esetleg egy-kétszáz négyszögöl jövedelmet is jelent. Kinek úgy, s nem is keveset, hogy piacra termel, kinek úgy, hogy a saját kamráját, fazekát látja el a belévalóval. A nem éppen köny- nyebbedő gazdasági körülmények — érdekes, mennyire összepasszol e két szó: gazdaság és körülmények! — közepette, akinek kedve, érzéke van hozzá, annak bizony életet könnyebbítő minden tekintetben az egykor hobbi-jelzős telek a város szélén. Mert e kert-Magyarországon, nem tudom észrevették-e már, kezd kikopni e fogalom: hobbi. Nem egyszerűen kedvtelés már, időtöltés, divat, avagy valamiféle városból való kimenekülés a kertészkedés, a földdel való bíbelődés. Komolyabb ügy lett ez annál: megélhetés is. önmegvalósítás is. Családi élet is. Munkára nevelés is. És egyben rendkívül egészséges passzió egy nem mindenkor egészséges életforma közepette. Hát idejutottunk. Megvalósult a valamikor elődeink, a harmincas, sőt a negyvenes évek hazát megváltani akaró gondolkodóinak álma, a boldogsághoz és a Kánaánhoz vezető út ím „kiköveztetett”, sőt már rajta is járunk: igenis kert- Magyarország lett kis hazámból. No persze, hogy ez nem igaz, il. letőleg, hogy ez nem í g y igaz. Mert támadják bizony — mégha erősnek is tűnik e szó a megfogalmazáshoz — erről is, arról is, majdhogynem azt írtam, hogy jobbról is, balról is, még a kis- gazdálkodásnak e terebélyes formáját. A formája miatt is, meg a tartalma miatt is. A formája miatt, mert a kapitalizálódás veszélyét rejtheti magában, úgymond, miközben elvonja az erőt, energiát, a kedvet és a közös gondjainktól, dolgainktól, például a társadalmi munkától. Ám baj az is, ezt meg a másik oldal véli és hirdeti, még ma is baj, hogy aki kijár a telekre a szabad idejében, az elszakad a könyvtől, a kultúrától, dehumanizálódik — többek között. A természet vad varázsa a szellem elnyomorítója lehet. De még ezekkel és ezekben sincs vége a félre nőtt érveknek, vádaknak: ezek a kis gazdaságok oly jelentéktelenek termelésüket tekintve az ország nemzeti jövedelmében elfoglalt helyüket illetően, hogy értelmetlen és pazarló dolog ilyesmire politikát áldozni, gazdaságot tervezni. A közösségi élet iránya helyett az individiumok irányába lódítja és vissza a szocialista társadalom tagját. Mi az, hogy jelentéktelen? Ha nem volnának ezek a kisgazdaságok, — így a más’ —, akkor nem lenne árubőség, áruválaszték, szegényes, vagy egyenesen szegény lenne a piac, s miatta az élet is Magyarországon. Viták, érvek, ellenérvek, hol felerősödve, hol megcsitulva, miközben ismerőseim a szomszédban és szerte az országban, akik tehetik és kedvük, értelmük van hozzá, termelik a korai paprikát, zöldbabot, gyümölcsfát és málnabokrot ültetnek. De még diófát is! Kert-Magyarország? Persze, hogy ez így szamárság. A háztájiban, a kisgazdaságokban megtermelt minden jav’, bár valóban nélkülözhetetlen immár a választékhoz, meg a saját háztartáshoz legfőképpen, mégis csak elenyésző hányada mindannak, amit ma a mezőgazdasági nagyüzemek állítanak elő — immáron világ- színvonalon. Azt a tizenvalahány- millió tonna gabonát, nincs az a kert — ország a világon, amely hasonló területen megtermelni tudta volna. Kert-Magyarország, de a vetőmagot, a nagy termést hozót, a hízónak való sertést, a baromfit, amely jó húst és sok tojást ad, a nagyüzemek nélkül meg nem kapná a kisgazdaság. Se a vegyszert, se a felszítást s annak lehetőségét, hogy szerződést kapjon és garanciát is egyben, hogy a kertjében, a háztájiban termelt, nevelt munkájának eredménye — valóban eredményt is jelentsen. óriási energiák rejtőztek, és szabadultak fel kétségkívül’a kisgazdaságok létrejöttével. Ám ezeknek az energiáknak a „palackból” kiszabadításához, de még inkább életbentartásához még nagyobb erők, a mezőgazdaság szocialista nagyüzemeinek erejére volt és van továbbra is szüksége. Ha nincs szó. cialista mezőgazdaság hazánkban, akkor nincs eme kert-Magyaror- szág sem. Ha nincs Bábolna, Mezőhegyes, Martonvásár, ha nincsenek termelési rendszerek, ha nincsenek korszerű gépek és nincs mind korszerűbb és befogadóképe. sebb élelmiszeripar, — akkor ez a virágoskert létre sem jöhetett vol. na, vagy ha küszködve igen, hát úgy hervadt volna el, mint krizantémok a temetők novemberi esőjében. Lépjünk egy gondolattal odább, vagy feljebb (?), a szellem szférájába, vagy legalábbis közelítsük meg ezt. Jómagam már több ízben fejtegettem, most már csak ismétlem, hogy a munka, ha okosan, hasznosan, szépen, egyszóval hozzáértően csinálják, éppen olyan szerves része „a” kultúrának, mint a színház, vagy a könyv. Buta, műveletlen, érdeklődés nélküli ember legfeljebb bukfencet tud vetni azon a földdarabon, ahol a munkához művelt paradicsomot termel és teremt maga körül. Az is nyilvánvaló, vagy legalábbis annak kellene lennie, hogy — bár jómagam a könyvek hű barátja vagyok — a szabad idő eltöltésének nem az egyetlen és lehetséges módja a szoba mélyére húzódva a klasszikusok memorizálása. Akinek éhe van a könyvre, az meg. találja a módját, hogy ne csak kertjét, hanem szellemét is mívelje. hogy összhangot, ökonómiát, harmóniát teremtsen e tekintetben is a test és a lélek között. S ezt a harmóniát előírni, felülről megszabni, sőt beszabályozni, aligha lehet. Ha lehet, akkor is értelmetlen, mert embertelen lenne. Vonul a család, oly elszántan át .a városon, elöl a kiskutya, mögöttük ők négyen, mintha éppen most jönnének át Vereckén a honfoglalásra. Azt kívánom, hogy később se, máskor se lankadjon a kedvük, hogy ne következzék be, miszerint még a kutyájuk is hátrakapva fáról el a tenyérnyi birtoktól. Maradjon meg nekik is, másoknak is, mindenkinek az ehhez való kedve: műveljék meg kertjeiket. A lélek velük művelődik.
