Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-23 / 69. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 23., szerda Hincz-gyűjtemény Vácott Április elsején avatják fel Hincz Gyula Kossuth-dí- jas, kiváló művész állandó gyűjteményét Vácott annak az együttműködésnek jegyében, melynek keretében a Mester a városnak adományozta több mint háromszáz szobrát, festményét, grafikáját. Ezt a nagylelkűséget Vác azzal viszonozta, hogy Szrogh György Ybl- és állami díjas építőművész tervei alapján egy átalakított műemlékjellegű épületet biztosított a Hincz Képtár részére. Hincz Gyula képzőművészetünk egyik meghatározó inspirátora. Még a húszas évek végén végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványaként, s még ekkor nyílt meg Berlinben első külföldi kiállítása. Megismerkedett az avantgarde-törekvésekkel, s ami lényeges, sokkal inkább kezdeményező, mint átvevő volt. Ez az ő művészetének eddig eléggé fel nem ismert jelentősége, s továbbá az, hogy nemzedékeket nevelt e szellemi, formai tágasság szerint. A kor (a Horthy-korszak) nem kedvezett törekvéseinek, gátolta szabad szárnyalását, pedig Hincz elsőként álmodott fényzongoráról, vetített színes versről, színes utakról, színvárosról, ösztönzőleg hatott fellépése: alkotó ereje nemcsak Hincz-szignó- jú művekben marad fenn, hanem napjaink festői, szob- rászi eszményeiben, mely a teljes környezet átalakításával akarja kifejezni, bátorítani és lendíteni előre az embert. Életművének első állomása szinte magában hordozza a későbbi megújulás eredeti és feltámadt formarendjét. Hincz harmincas években keletkezett művei meglepően rokon hangvéte- lűek a hatvanas években létrejött alkotásokkal (ez az ő két szabad periódusa) — közben a római iskola, a szocialista realizmus révén módosította céljait, eszközeit. Május elsejéje ugyanúgy maradandó mű, mint A nagy madár vagy az Afrikáról és Chiléről összegzett alkotás. Hincz egyetemessége abban is megmutatkozik, hogy szinte minden műfajt ural: szobrokat, festményeket, grafikákat, építészeti terveket is komponál, emellett iparművészet, gobelinek, kerámiák fűződnek nevéhez. Páratlanul gazdag és frissen sokrétű a képzelete, melyet Anatole France-il- lusztrációi, az Orvostovábbképző Intézetben készült színes üvegablak, a Kertészeti Egyetemen látható mozaikja, a Kecskeméten felavatott freskója is igazol. Képzelete szerves alakzatokat épít, s ez az indázó organizmus értelemmel is telített megannyi nyitány. Hincz Gyulában annyi a kezdeményezőerő, hogy ennek véglegesítésére egymaga nem is képes, s ezért tehetségét örömmel adja át, művészetének inspirativ jel— Hincz Gyula rajza lege bőségéből fakad. Sok magyar képzőművész rajtol eredményeitől, de minden bizonnyal elég, ha Gerzson Pált, Baska Józsefet, Mizser Pált. Cs. Uhrin Tibort nevezem meg közvetlen utódainak. Hincz Gyula személyében Vác olyan múzeumalapítót fogad, aki ma képzőművészetünknek egyik legnagyobb élő mestere. Losonczi Miklós ÉLENJÁRÓ EGRIEK Mit ér az ér? A betegséghez vezető ismert okok: a dohányzás, a túlzott szeszfogyasztás, az érelmeszesedés, az elhízás, a cukorbaj. Lefolyásának leggyakoribb módja: kezdetben csak megerőltető gyaloglás utáni sántítás, később nyugalomban is fájdalomérzés, majd bekövetkezik az érelzáródás, a végtagok megfeketedése, az üszkösödés. A gyógyítás ma még igenigen sok helyen: a beteg testrész eltávolítása, az anrr putáció. Egerben az elmúlt évben már csak az operálandó betegek 25 százalékán kellett e szomorú, végső megoldást alkalmazni. A többieket sikerrel műtötték. Ha valaki nemcsak olvasgat Szinte hihetetlen és mégis igaz. Bár bizonyos számítások szerint az orvoshoz fordulóknak mintegy fele érrendszeri problémákkal, illetve az ezzel összefüggő betegségekkel küzd, az érsebészet mint olyan, mindösz- sze 30 éves múltra tekint vissza. Pedig csak Magyarországon mintegy 100 ezerre teszik az érelzáródásos páciensek számát. Korábban útját, az eret „kipucolni”, legbelsőbb hártyája elroncsolódik, akkor törvényszerű, hogy a vér megalvad. Nincs értelme tehát, megnyitván az éltető folyadék útját, az eret „kipucolni”. Csak nemrég jöttek rá arra, hogy a gyakorlat ellentmond az elméletnek. Műtét után a beteg szelvények szinte tökéletesen regenerálódnak. Tizenöt évvel ezelőtt a külföldi szaklapok már mind több sikeres operációról számoltak be... Egy ilyen gyökeresen új szemléletű eljárás széles körű elterjedésének azonban általában igen hosszú útja van. Kezdetben csak a hazai folyóiratokban folyik a vita róla, majd néhány vállalkozó szellemű orvos, a klinikákon kipróbálja, s csak ha már a legrangosabb intézményekben mindennapos gyakorlattá válik a beavatkozás, akkor kezd „leszivárogni” a megyei, városi kórházakba. Nos ez esetben Hevesben nem így történt. Dr. Czenkár Béla főorvos, a megyei kórház sebészeti osztályának vezetője nemcsak olvasgatott, hanem fölismerve az ügy jelentőségét, 1972-ben végrehajtotta az első „igazi” érműtétet Egerben. Mint mondja, rettenetes volt látni a rengeteg csonkolást. Ezért vállalta a küzdelmet; az ellenkezők szakmai meggyőzését, és sikertelenség esetén akár tekintélyének kockáztatását is. Forradalom Hevesben Érdekes arról is szót ejteni, mi is az az „igazi” érműtét. Leírva minden rém könnyűnek tűnik. Nos, a beavatkozásoknak három fajtája van. Az embolektó- mia közülük a legegyszerűbb. Laikus megfogalmazásban ez körülbelül annyit tesz, hogy az elzáródott eret megnyitva, a vérdugót egy katéterrel „kipiszkálják”, majd az eret bevarrják. Az igazi műtét persze már bonyolultabb. Ez esetben az elzáródott szakaszokat a beteg saját, máshonnan vett vénáival hidalják át, vagy műanyaggal pótolják, illetve teljes anatómiai rekonstrukciót hajtanak végre. Hogy e módszer miért nem terjed gyorsabban? A szemléleti akadályokon kívül van két nyomosabb ellenérv is. Első pillantásra soknak tűnik a korszerű felszerelés, illetve a szükséges röntgen- berendezések ára. Soknak. Egészen addig, míg nem vetjük össze a művégtagok árával, a táppénzek összegével, a munkáskezek kiesése okozta népgazdasági kárral. Gondoljunk csak bele! 1971-ben Hevesben még csak amputáltak. 1974-ben még több a csonkolás, mint az érműtét. Ma pedig már az a cél, hogy a betegek 90 százalékát megóvják a nyomo- rékságtól. S nemcsak Egerben, hanem Hatvanban is! Ismét új utakon A megyeszékhelyen, a korszerű egészségügyi szemléletnek köszönhetően, kitűnő az érsebészet háttere. Az orvosok rendelkezésére állnak a legmodernebb műszerek, melyeket ideálisan egészít ki a röntgenosztály nemrég megszerzett vadonatúj, mindent tudó gépe. így érthető, hogy Egerben Dr. Erdélyi Bélával és dr. Ádám Attilával már három az érsebész szakorvosok száma, s rövidesen még két kollégával gyarapszik a „csoport”. Kellenek is ennyien, hisz elérték, hogy a körzetben egyetlen operálandó betegnek sem kell várakoznia. A kollektíva egyébként mindig újabb eredményekre törekszik. Egy ideje olyan páciensekkel is próbálkoznak, akik leleteik alapján végképp reménytelen esetnek tűnnek — mármint ami kezük, lábuk megmentését illeti — és többnyire sikerrel! Senkinek nem lehet mindegy ugyanis, hogy egy különben munkaképes ember ha csak egy-két év haladékot is kapva, de saját lábán távozik a kórházból. Az egriek fölkészültek már arra is, hogy a közeljövőben a jóval bonyolultabb zsigeri ereket (has, vese stb.), vagy például nyaki ütőereket műtsenek, megelőzve ezzel az oly súlyos agytrombózist. A szakemberek okkal tartják Heves megye érsebészetét országosan is élenjárónak. Németi Zsuzsa A hónap műtárgya Kádár céh remek A bortermeléssel szoros összefüggésben alakult ki városunk környékén a kádáripar. A bodnárok céhlevele 1703-ban kelt. Telekessy István egri püspök és 7. Ligát császár erősítették meg. A céhes kereteken belüli életet szabályzat határozta meg. A kádárok céhlevele 19 pontból áll. A levél gondosan előírja a különféle tisztség- viselők feladatkörét, a szervezeten belüli tanulás rendjét. A mesterré válás nagyon körülményes volt. A céhlevél 6. pontja előírja, hogy aki mester szeretne lenni, szándékát be kell jelentenie a céhnél, le kell tennie a köszöntőpénzt és előírt remekdarabokat kell készítenie. A duplafalú hordócska a XVIII. században készült remekmunkaként, később cégérnek használták. A céhremekeket a Vörös Csillag mozi előterében tekinthetik meg az érdeklődők. Dr. Löffler Erzsébet r Óvodások a könyvtárban Tapasztalatok bizonyítják, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelő módszerek alkalmazásával sok gyermek válhat rendszeres könyvtárlátogatóvá — mielőtt még olvasni tudna. Mint azt az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtár- tudományi és Módszertani Központja olvasáskutatási osztályán elmondották az MTI munkatársának: az utóbbi években hazánkban is erősödött az a törekvés, hogy a gyermekek már óvodás korukban találkozzanak a könyvtárral, s abban mint természetes közegükben mozogjanak. A játékos, kedvcsináló foglalkozási formákat, a sajátos módszereket, továbbképzéseken sajátíthatják el a könyvtárosok. Jóllehet, ma még kevés az olyan könyvtár, amelyben rendszeresen szerveznek érdekes, vonzó gyermekprogramokat — akadnak jó példák is. A könyv- és könyvtár- használatot illetően a követelmények szintjén döntő áttörést jelentettek az 1978-as új általános iskolai tantervek. Színesebbé, gazdagabbá, érdeklődést keltőbbé váltak a tankönyvek. Ugyanakkor az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó követelmény- rendszer nincs kellően rendezve. A tanterv 9 tárgybarr írja elő a könyvtárhasználatra nevelést, ám ezek egyi- két-másikát úgy tanítják, mintha nem is létezne könyvtár, másokban viszont logikátlan sorrendben, az életkort figyelmen kívül hagyva tárgyalnak speciális szakismereteket. Ennek ellenére a felső tagozatosok zöme iskolai tanulmánya során természetesen kézbevesz kézikönyveket, egyéb kiadványokat. A kívánatosnál azonban kedvezőtlenebb az arány: a 10—14 évesek csak 60 százaléka rendszeres könyvtárlátogató. Súlyos gondot jelent, hogy — mint azt az országos felmérések bizonyítják — a felső tagozatosok 5—10 százaléka nem olvas. A szakemberek — látva az iskolai felzárkóztatás nehézségeit, az otthonról hozott értékekben és az érdeklődés intenzitásában meglevő nagy eltéréseket — azt szorgalmazzák: már az óvodáskorban minél gazdagabb élményforrásokhoz, tevékenységi formákhoz juthassanak a gyerekek — például a könyvtárak adta lehetőségek kiaknázásával. Borongás őszi reggel volt. Az eső, vékony, izzadt lábait a város nyakába lógatta, és közben a palaháztetőkbe fújta orrát. Egyébként sírt, hogy lassan ő is elmúlik, mert jön a tél. Bahul Géza osztályvezető és természetbarát, mitsem sejtve ment be dolgozni. A vállalat földszinti férfi zuhanyzójában egy kupac éktelenkedett. A takarítónő vallomása alapján egy oda nem való kupac. Az egész osztály felboly- dult, mint a kiásott hangyaboly. Még a szokásos reggeli kávézások is elmaradtak, mert mindenki találgatásokba vetette magát. Ki lehetett a tettes? A szégyenletes pedig kezdett megrepedezni, de ennek ellenére sem tudott meg senki semmit. Végre az egyik takarítónő a szakszervezet rimánkodása révén, néhány százalék veszélyességi pótlék fejében hajlandó volt eltakarítani. Az őszi reggelek tovább borongtak, mígnem a harmadik reggelen, amikor Bahul Géza osztályvezető és természetbarát mitsem sejtve ment be dolgozni, az első emeleten, a bérelszámolási csoport szobájában jelent meg az a bizonyos kideríthetetlen, de annál jóval nagyobb kupac. Csak szabálytalan alakja emlékeztetett a földszintiéhez. Az osztály levegőjében a feszültségen kívül enyhe bűz is lebegett. A portás meg is jegyezte, hogy itt valami bűzlik, de mivel őt senki nem tájékoztatta a történtekről, így fogalma sem volt, hogy mi lehet az a valami, ami éppen kupac. Girgácz Jenő, a kiváló dolgozó és hatgyermekes családapa egyéni nyomozásba kezdett, melynek végén jóslásokba bocsátkozott, miszerint aki ezt meg merte tenni, az ezután is meg fogja tenni, vagy hát csinálni. Csak azt kell kitalálni, hogy hová fogja áthelyezni működési területét! Demeter József, az aggályoskodó és éppen beosztott raktáros már tudta, hogy hova. Ahogy a rubrikák egymást követik, úgy a kupac, akár a pipált rubrika, egyre följebb kerül! Vészt- jóslóan tördelte a kezét. — Főkönyvelő kartárs, holnap egy emelettel följebb kell majd keresnünk, ha akarjuk, ha nem. A főkönyvelő gúnyosan felkacagott, mélyen belenézett a riadt raktáros szemébe, majd egy kusza számlát igazolva kijelentette: — Józsikáááám! Joóóóó- zsikám! Maga egy kis palimadár! Nem papagáj! Es másnap a második emeleten, azaz egy emelettel följebb, a főkönyvelő szobájában újabb kupac jelent meg. A főkönyvelő azonban eltűnt, lappangó szívbetegsége a tények hatására kiújult. A vállalati vezetés is felfigyelt az osztályon dúló állapotokra, mely többes szám a kupacok mennyiségét illeti. Ahhh-há! — szagolt bele a levegőbe egy erre a célra kiküldött revizor, aki ijedten csapta össze a kezét, amikor a harmadik emeleti személyzeti előadószobájában megpillantani kényszerült egy újabb, az eddiginél még csillogóbb, éppen ezért friss rakást. Senki sem tudta, hogy mi fog ezek után történni. Bahul Géza osztályvezető, magára erőltetett tenni-vá- gyással feszengett szobájában, s ebben a pillanatban nem kedvelte a természetet, mint egyébként, legalábbis ilyen naturális formájában nem. A kupacok pedig egyre sűrűsödtek. Felváltva; kicsik és nagyok, akár a filozófusok epigrammái. A takarítónő állapota a fizikai megterheléstől egyre jobban leromlott, néhány semmirekellő vállalkozó váltotta fel. A fő helyre, az osztály bejáratánál külön táblácskát helyeztek el; Idegeneknek belépni szigorúan tilos! Nem volt mit tenni. Bahul Géza osztályvezető és egyébként természetbarát keserűen, de a közelgő nyugdíjazása reményében csak any- nyit mondott: — Benne vagyunk nyakig! Varr Zsuzsa, az osztály titkárnője szelíd, őzike szemeit mélyen beledöfte az osztályvezető mit-sem-sej- tő-jébe, és csak annyit mondott: — A dolgok begyűrűznek, mert objektívek. Szűcs Mariann
