Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-23 / 69. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. március 23., szerda 5. Ifjúsági klub — kereszttűzben avagy: békejobbot kívánnak Tiszanánán A verőfényes februári na­pon szívességből vittük ha­za autónkon a húszon aluli lányt szomszéd községbeli munkahelyéről a falujába. Udvariaskodó, perceket űző társalgásunk alatt nem volt éppen bőbeszédű, de ami­kor a szabad időre terelő­dött a szó, elkapta a hév: — Hát nálunk nincs egy hely se, ahová elmehetnénk, ahol valóban kulturáltan szórakozhatnánk, azt csinál­hatnánk, amit tényleg sze­retünk ! Csak a presszó, meg a kocsma. Ez pedig nem kell! Ráadásul most még az idősebbekkel is összevesz­tünk. .. Indulatos szavai is kész­tettek bennünket arra, hogy kíváncsiskodjunk Tiszaná­nán. A szemnek is tetsző, mo­dern, új épülettel csaknem szemben húzódik meg, mint­egy árnyékban, kiszolgáltan a régi tanácsháza, ahová — bölcs elhatározással — a kultúrát kívánták beköltöz­tetni. A jól felszerelt könyv­tár csakugyan megállja a helyét a maga nemében. Mellette az a lehangoló he­lyiség, amely időleges viták gócpontja lett a faluban. A községi KISZ-bizottság nemrégen erre a tisztségre megválasztott titkára, Gu­lyás Ferenc most már hig­gadtan foglalja össze a tör­ténteket: — A február eleji falu­gyűlésen felszólalt a nyug­díjasklub képviselője, s nem éppen a legjobb szín­ben tüntette fel a fiatalokat. Azt állította többek nevében, hogy kártyacsomagokat vit­tünk el, péntekenkérati ren­dezvényeinken — bár ott sem voltak, nem is láthatták — nem a céljuknak megfelelő­en használtuk az egyes be­rendezéseket, játékokat, ren­detlenséget hagytunk ma­gunk után. Valójában: szó sem lehetett ilyesmiről! Tény, ami tény, abban a teremben meg kell férniük egymással gyerekeknek, fia­taloknak, öregeknek. A helyi Petőfi Termelőszövetkezet ifjú termelési elnökihelyette­se, Tóth József előtt sem is­meretlen a „szabad idős” gond, hiszen majdnem más­fél évtizeden át töltött be vezető funkciókat az ifjúsá­gi mozgalomban Tiszanánán. — A helyhiány korábban is kifogások alapja volt — emlékezik vissza. — Egy- időben a hevesi áfésszel kötött szocialista együttmű­ködési megállapodás értel­mében kaptunk helyiséget, s oda igyekeztünk jó progra­mokat szervezni. Emellett autóbusszal szállítottuk a lányokat-fiúkat a járási KISZ-rendezvényekre. E le­hetőségek azonban — bizo­nyos fokig érdektelenség mi­att is — később megszűntek, s tavaly ismét kiéleződött a helyzet. A cipőipari szövet­kezet vezetői próbáltak se­gíteni: helyet adtak egy if­júsági klubnak, de az főleg az ott dolgozóké. A közelmúltban viszont ezt is bezáratták, mert a hatá­rozott tilalom ellenére alko­hollal oltották néhányan a szórajukat az oda járók kö­zül. .. — S éppen egyesek teszik tönkre a többség örömét, szórakozását, amik azután rosszindulatú általánosítások, pletykák forrásául szolgál­nak — szögezi le Gulyás Ferenc. De mások is hason­lóképpen vélekednek: a kö­zönség egy részének ember­hez méltatlan viselkedése miatt élvezhetetlenek a film­vetítések a moziban. Sok hét­végén volt már véres csa­tatér színhelye a presszó. Jó néhányan megkönnyebbül­ten vették tudomásul, ami­kor összeroskadt a falu egyik kocsmája. Az ominózus helyiség jó kihasználása a régi tanács­házán — vélik az ambició­zusok — fordíthatna az imént festett állapoton. Két hó­nap munkaterve — önálló feldolgozásban vitasorozat a giccsről, a művészetekről, a házasságról, a szexualitásról, a háborúról, a vállalkozá­sokról ; zenebutik, álarcos­bál — mindenesetre biz­tató, hiszen egy évek óta működő klubnak is becsüle­tére válna. Az. sem véletlen, hogy a KISZ-titkár rövid idő eltelte után már a kezé­ben lobogtathatja az ifjúsági klubról szóló engedélyt. Mutatja a pecsétes írást a községi tanács elnökének is. Pállai János egy pillanat­ra meglepődik, de aztán rendíthetetlen határozottság­gal tudatja velünk vélemé­nyét: — Arra a helyiségre ezt az engedélyt ki sem lehetne adni! Az az MHSZ-nyugdí- jasok klubja is, nem kizá­rólag az ifjúságé. Amikor az épületet átalakítottuk, azt gondoltuk, hogy a megfelelő kulturális igényeket kielégí­ti. Persze, sejtettük, hogy nem maximálisan... Ami a vitát illeti, ugye, a nyug­díjasklub vezetőjétől és a körzeti megbízott rendőrtől kaptuk a jelzéseket a hely­telen magatartásról... Egy biztos, semmi akadálya ré­szemről az ifjúsági klubnak, de megfelelő programok kel­lenek ! A komplex nevelési intéz­mény ifjú közművelődési igazgatóhelyettesének, Vit- kóczi Rózsának nincs köny- nyű dolga, hiszen az egység helyett a létesítmények szét­szórtsága is nehezíti mun­káját. — Kétségkívül — állítja —, ha bebizonyítják a fia­talok, hogy rendesen dolgoz­nak, megoldódik a szabad­idős probléma. Elsősorban azoké a tizen-huszonéveseké, akik a művelődés, az igé­nyes szórakozás szándéká­val jönnek a klubba. Ter­mészetesen a folyamatos munkához az kell, hogy mindenki segítsen! Amire ugyanis szükségük van a fiataloknak, azt biztosítjuk a költségvetésből. A hallomások, híresztelé­sek utáni általánosítások, rosszalló, esetenként elha­markodott megnyilatkozások helyét valóban a közös gon­dolkodásnak, az együttes tenni akarásnak kell felvál­tania. Miként azt példázzák Sári Józsefnek, a termelő- szövetkezet szintén fiatal pánttitkárának szavai: — A korábbi években bi­zony eléggé toporgott a KISZ- élet. Most azonban valami elindult, megértették Gulyás Feriék: hogy élvezzék a bi­zalmat, ahhoz az új KISZ- vezetőségnek is mutatnia kell a tettrekészségiet. S en­nek tapasztalhatók is az el­ső jelei. Különálló helyiség­gel sajnos, sem a téesz, sem a tanács nincs felvértezve. De megoldás lehet — ha megegyeztünk az áfésszel — a takarékszövetkezettel szembeni, 1976 óta kihaszná­latlan épület átalakítása, ahoi tényleg önállóak le­hetnek a fiatalok. Szalay Zoltán Vetélkedő Gyöngyösön A Vasasszakszervezet szövetséggé válásának 80. évfordulója al­kalmából még az elmúlt évben hirdették meg országosan az ehhez a területhez tartozó szakmunkástanulók bizalmiainak vetélkedősoroza­tát. Ezzel kívánták elérni, hogy a diákok tovább gyarapíthassák is­mereteiket a mozgalom múltjáról, jelenéről, növekedjék politikai felkészültségük, általános műveltségük. A hét elején Gyöngyösön rendezték meg — a korábbi helyi versengések után — Heves és Nóg- rád megye területi versenyét, amelyen öt ipari szakmunkásképző intézet legjobbjai vettek részt. Az első helyet a 212. sz. egri Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata szerezte meg, a gyöngyösiek és a salgótarjániak előtt. Heves megye székhelyének fiataljai jutottak be az országos döntőbe. Verseny két keréken (Fotó: Perl Márton) Az egri 9-es számú Álta­lános Iskolában rendezték meg a Nemzetközi Iskola Kupa és Ifjúsági Közleke­dési Kupa idei vetélkedőso­rozatának megyei döntőit. Huszár Mihály rendőr őr­nagy, a megyei közlekedés- biztonsági tanács titkárának megnyitó szavai után 73 kis- és középiskolás bizonyítot­ta, hogy mennyire jártas a közlekedési ismeretekben, a kerékpározás és a segédmo­torkerékpározás gyakorlati tudnivalóiban. A lányok ke­rékpáros versenyét a tarna- mérai Farkas Anita nyerte, Kovács Andrea hatvani és Paver Enikő egri pajtások előtt. A fiúknál Nagy Zsolt parádi, Magyar István egri, és Boros Károly hatvani pajtás volt a sorrend. A csa­patok közötti verseny győz­tese a hatvani város „válo­gatottja” lett, második az MHSZ I-es számú csapata, harmadik a hevesi járás csa­pata volt. A segédmotorke­rékpárosok egyéni verse­nyének rangsora a követke­zőképpen alakult: 1. Gádor Zoltán, a hatvani Bajza Jó­zsef Gimnázium, 2. Fekete Erika, a Hevesi Gimnázium, 3. hámor Tamás Gárdonyi Géza Gimnázium tanulója lett. A segédmotorkerékpá­ros csapatverseny első he­lyezettje Hatvan, második a hevesi járás, harmadik az egri járás Il-es számú csa­pata. A járások közötti vetélke­dőben immár harmadik al­kalommal a hatvaniak győ­zedelmeskedtek és ezzel véglegesen elnyerték az e célra alapított vándorserle­get. A legjobbaknak a megyei úttörőelnökség nevében Koch Erzsébet, az MKBT nevében Huszár Mihály, az MHSZ részéről Karácsony Zoltán és a megyei tanács művelődésügyi osztálya ne­vében Fehér Vilmos adott át díjakat. Az április 6—8-án Kecs­keméten megrendezésre ke­rülő országos versenyen a következő két csapat képvi­seli Heves megyét. Kerék­párosok : Farkas Anita, Ko­vács Andrea, Nagy Zsolt és Magyar István. Segédmotor­kerékpárosok: Gádor Zoltán, Fekete Erika, Lámor Tamás és Mák Zsolt. Felvételeinken: az izgal­mas verseny egyegy epi­zódja. Diák — lakás — gond EGRI PILLANATOK Eger inkább az iskolák, mint a kollégiumok városa. A kollégiumi férőhelyek szá­ma évről évre gyarapodik, mégis sok száz egri diák kénytelen végigjárni azt a rendszerint több napos le­hangoló sétát, melynek vé­gén bekövetkezik a megta­lálás csodája, vagy létrejön egy kényszerű kompromisz- szum. Léteznek jó albérletek, de kevés a szerencsés ember. Milyen a kínálat? Milyenek a lehetőségek? Nézzük meg! Kísérjünk el e sétán egy diákot. Az út címek gyűjtésével kezdődik, a MAHIR hirdető- táblájánál, majd az iskolai KISZ-bizottságon, majd a menzán, ahol a bejáratot ki­adó szobákat hirdető cetlik „tapétázzák”. A diák jókedvű: biztató ígéretek. Legalább húsz cím lapul a zsebében. Csak azért nem több, mert sok helyütt kifejezetten fiúkat, vagy lá­nyokat keresnek, s ha uram bocsa’ a diák dohányzik, újabb két-három cetli veszíti el számára időszerűségét. De baj nincs, mert így is marad elég. Ekkor még megsajnál­ja, vagy megmosolyogja a „szobatársat keresek” felira­tok gyártóit, hiszen azok csak gyámoltalan magányos farkasok lehetnek. A diák fölülre rakja a belvárosi cí­meket: Lenin út, Szálloda utca, Dobó tér stb. Közben gondolkodóba esik, hogy ku­kába hajítsa-e a Lajosváros- ba, Csebokszári-lakótelep- re invitáló hirdetéseket. Hi­szi, ezekre úgysem lesz szük­sége. Az első helyen idős néni fogadja. Hodály nagyságú szobába invitálja: koszos zoknik, üres sörösüvegek, áporodott izzadságszag. — A régi lakók még itt vannak? — kérdezi naivan. — Az lenne a maga ágya, ott a sarokban. A többi fog­lalt — hallja a feleletet. Rendes, becsületes, vidám férfiak lakják. Éppen mun­kában vannak. Csend. — Higgye el, fiatalember, innen három perc alatt min­denhová elér. A belváros pó­tolhatatlan. Mondja meg, hol a város közepe, ha nem itt! A nyolcszáz forint, amit kérek, a mai árak mellett semmiség. Maga is tudja ... No ne siessen. Hétszázért megkapja ... Jöjjön vissza, fiatalember! Második helyen. Tiszta, vi­lágos lakás. Kényelmes, mo­dern bútorok. Mogorva tu­lajdonos. Köszön, és máris közli: — Kétezer forint. — Ez kétszemélyes — mondja a diák —, én csak egyedül vagyok. Nem lehet­ne valamivel... — Nem. Kéri vagy nem kéri? — Kétezerért?! Ekkor még azt hiszi, csupa kivételes balszerencsével ta­lálkozott eddig, de ahogy tovább jár, újra és újra ha­sonló helyszínek várják. Végre egy! Gázfűtés, fény, barátságos kis szoba, nyolc négyzetméter, ezerkétszáz forint. — Sajnos, elkelt — súgja áttetsző pongyolájában a kellemes illatú, har­minc körüli „házi néni”. — Nyolckor tették ki a hir­detést, és kilencre már el­kelt. (Lám, vannak még sze­rencsések.) Fokozatosan eltávolodik a városközponttól. A Hadnagy utcai lakótelepen jár fá­radtan, éhesen. Elhatározza, hogy visszaszáll. Irány a Csebokszári! A lakótelepen valamivel jobbak a körülmények. Arak: nyolcszáz és ezernyolcszáz között. Kétszemélyes szobá­nál nincs engedmény. (Mi is a piacról élünk, kérem!) Reggel szülei úgy búcsúztat­ták: „Nyugodtan kössél le akár hét-nyolcszáz forintos szobát is, csak tiszta legyen, világos, csendes, fürdőszobá­val, gázfűtéssel, közel az is­kolához ...” Naivak — fel­nőttek. Ezerforintos albérlet, idős házi néni, pedáns tisztaság. Mint a mesében, „fme, hát megleltem hazámat” — só­hajt József Attila a vadonatúj Agriadiomód alól. De nem. Mégsem József Attila. Csak hallucinál. Mögötte tíz kilo­méter vágta, tíz főbérlője- lölt, tíz lakás szaga. Fárad­tan zuhan bele a fotelba. A néni két méterrel mellette ül, de a hangja oly távoli. Kezében gépelt papír, rajta felirat: „Kötelezem magam az alábbi pontok betartásá­ra." Alul három vonal alá­írásoknak. Persze! A szülők­nek is alá kell írniuk, ök a tanúk?! A néni olvassa a pontokat. — „Az albérlő köteles há­zicipőt használni. Köteles reggelente beágyazni. Köte­les tíz órakor villanyt olta­ni. Köteles vendégeket nem fogadni. Köteles .. . Köte­les ... Joga van egy héten kétszer tévézni, kétszer für­deni. ..” Vele szemben már nem a barátságos néni ül: „— Jól ki fogunk mi jönni egymással. Itt még mindenki jól érezte magát. Csak ha­mar elmentek. Tudja, rosszak az idegeim, néha ingerlékeny vagyok, dehát nem lehetünk tökéletesek, hiszen emberek vagyunk." Nem. Azazhogy igen — válaszol zsibbadtan a diák. Megígéri, hogy szülei­vel feltétlenül visszajön. Hazautazik. Néhány nap alatt erőt gyűjt. Visszatér optimizmusa, és az iskola- kezdés előtt két nappal még Lajosváros házaiban vadá­szik fedélre, „otthonra”. Ta­lán sikerül. Talán. „Van­nak jó albérletek, csak ke­vés a szerencsés ember.” Szabó Péter Népújság-stúdió

Next

/
Thumbnails
Contents