Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-17 / 64. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 17., csütörtök 3. ELSZAKADT SZÁLAK Nyugalomba vonult ? A KSH adatai szerint 1983. január 1-én Magyarország összlakossága 10 700 000 tő volt, amelyből 2 170 000 (ő nyugdíjban élt. A demográfiai adatokon túl napról napra tapasztalhatjuk — különösen a nagyobb városokban — bizonyos Időszakokban az utcákon, járműveken túlnyomórészt az idősebb korosztály jelenlétét. öregszünk, s ez a folyamat — remélhetően — mindnyájunkat utol«:. A jelenlegi gyakorlatban az aktív időszak üteméhez képest hirtelen, átmenet nélkül következik be a nyugdíjas állapot. Az állampolgár, aki különböző szervezetek fontos részének ismerte önmagát, legtöbbször minden átmenet nélkül elveszti személyisége meghatározó kereteit, miközben — a gyakorlat szerint — elő sem készülhetett, s elő sem készítették nyugdíjas létét Megszűnik legfontosabb, tudatát meghatározó funkciója: a szervezetten végzett munka, s elveszíti a különböző mértékben megszokottá vált pozicionáltság érzetét. Kikerül a tömeg- és társadalmi szervezetek életéből is, melyek addig több szállal kapcsolódtak tevékenységéhez. Jelentős társadalmi rétegekben az éntudat is csorbát szenved mivel az egyén „nyugdíjas”- sá válik, bár 40 éven át kőműves, kohász vagy autófényező volt. Az általános érvényű nyugdíjas lét nem jelent olyan társadaflni kategóriát, amely alkalmas volna az aktív korban megszokott differenciálásra. A szervezett tevékenységben való részvétel megszűnése nem csak pszichikailag, de fizikailag is károsan hat Ezzel magyarázható — különösen a férfiak esetében — hogy az, aki egy életen át táppénzes állományban nem volt, nyugdíjazása után hirtelen betegeskedni kezd, vagy váratlanul meghal. Hogyan lehetne segíteni ezen az állapoton? — különösen fontos ez a kérdés ma, amikor az ország lakosságának mintegy 23 százaléka nyugdíjas, s az előrejelzések szerint számuk az ezredfordulóra eléri a 3 milliót. Nagyobb gondossággal lehetne előkészíteni egy-egy munkáltató szervezetnél a nyugdíjba kerülő dolgozókkal való foglalkozást. Felméréseket kellene készíteni a nyugdíjba kerülő dolgozók körében, további tervekről. A nyugdíjasok búcsúztatására alig lehet kielégítő példákat találni. Sok esetben a munkahelyen eltöltött 20—40 év után is csak a szakszervezeti bizalmi fog kezet a búcsúzóval, esetleg legközvetlenebb munkatársai mondanak közhelyeket. A nyugdíjastalálkozók is évente egy alkalommal — inkább a formalitás jegyében zajlanak le: pörkölt-vacsora, egy-egy üveg sör, vagy kóla — s a sztereotip ünnepi beszéd. A találkozó legtöbbször arra jó, hogy „letudják” a nyugdíjasokkal való foglalkozás gondját. Feltétlenül szükséges volna a nyugdíjba kerülők számára az elő- és utógondoskodás feltételeinek szervezett megteremtése. Annál is inkább sürgető a feladat, mivel egyes ágazatokban, szakmákban gondot okoz nemcsak az utánpótlás, de az új munkaerő megszerzése, munkába állítása is, a munkaerőhelyzet kedvezőt* len alakulása miatt, különösen a fizikai állományban. Jellemzésül: a nagyberuházások, a hatalmas lakás- építési program, az új technológiák bevezetése újfajta munkásállomány kinevelésére késztették az építőipart. Több ifjú generáció a szakmunkásképző intézetekben sem, a gyakorlati képzés során sem tanulta meg a hagyományos építőipari munkamódszereket, nem szerzett anyagismeretet, technikai módszereket. Jelenleg azonban országos viszonylatban is előtérbe kerültek a felújítási, épületfenntartási munkák, ahol feltétlenül szükség volna a hagyományos építési technológiák, anyagok és munkaeszközök ismeretére, s ezek a fiatal generáció előtt ismeretlenek. Nagy szükség volna azokra az idős, nyugdíjas munkásokra, akik fiatal koruktól kezdve művészi színvonalon sajátították el a kőfaragást, festést, a bádogos- és kovácsmunkákat. A nyugdíjastalálkozókat fel lehetne használni az idősebb korosztály megnyerésére, hogy az egészséges, munkabíró és dolgozni kívánó emberek munkával, tanácscsal hasznosíthassák magukat. Kisebb szervezeti módosítást igénylő intézkedésekkel, egyéni és társadalmi méretekben is hasznos ered-- ményt hoznának. Nem engedhetjük meg magunknak — a kedvezőtlen demográfiai adatokat tekintve —, hogy végleges búcsút vegyünk olyan emberektől, akik még hosszú ideig gazdagítani tudják társadalmunkat. A nyugdíjasokkal való foglalkozás, törődés önös munka is. Nem feledhetjük el, hogy magunknak is csináljuk ... (L. É.) Megkezdődött a téglagyártási idény Négy hónapi szünet után ismét megkezdődött a munka az Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat téglagyáraiban. A tizenhárom gyár közül kilencben hagyományos eljárással állítják elő az építőanyagot, így csak a fagyok megszűntével láthatnak munkához a téglaprések kezelői és a kazalozók. A vállalat az idén 205 millió kisméretű téglának megfelelő, ám különböző méretű és felépítésű építőanyagot gyárt a kislakásépítők ellátására. Az idén több készül a jó hőszigetelésű Rába-termékből; a házfalak, illetve a válaszfalak emelésére alkalmas üreges blokktéglát és a sarkok kialakításánál használatos, úgynevezett sarokidomot a vállalat fejlesztette ki. Ezekből tavaly húszmilliót, az idén már huszonhét milliót adnak át a kereskedelemnek. Hevér Róbert: „Az itteni gyakorlati munkát nagyon érdekesnek találom” Bágyi Zoltán: „Dehogy mennék gimnáziumba vagy szakközépbe” A sebességváltókat tanulmányozza a csoport (Fotó: Szántó György) TANMŰHELY, AUTÓSZERELŐ-JELÖLTEKNEK Minden alkatrészt megismerhetnek Néhány esztendővel ezelőtt Gyöngyösön és környékén kevés autószerelő tevékenykedett, ezért határozták el a városban egy tanműhely létrehozását. Az új létesítmény az Autó- és Motorkerékpárjavító Szerviz Szövetkezetben épült fel immáron öt éve. Azóta közel száz fiatal tanulta itt meg a szakma csínját-bín- ját, modern körülmények között. Az eddigiekhez hasonlóan az idén is harminc tanulóval foglalkoznak. A szövetkezet vezetői azt is elmondták, hogy a harmadikosoknak már csak a fele folytatja itt a munkát, mert a többiek a város más üzemeibe kerülnek gyakorlatra. Belépve a kis „üzembe”, érdekes látvány ejti rabul az embert. Mintha egy iskolai osztályba került volna, ahol tankönyv helyett Bar- kas-autóalkatrész található az asztalon. — A tanmenetben előírt követelmények szerint haladunk — kezdi a beszélgetést, Benei Gyula szakoktató. — Jó ezzel az első osztályos kollektívával dolgozni, mert fogékonyak a szakmára. A motorszereléshez szükséges alapvető szerszámokat már megismerték az első félévben, és most a sebességváltókat tanulmányozzák. Tapasztalataink szerint nagyon jól járnak azok, akik itt sajátíthatják el a szakma alapjait, mert szinte mindenféle autó- és motortípus alkatrészei megtalálhatók a szemléltetéshez, a munkához. Akik innen az elmúlt időben kikerültek, jó szakemberekké váltak. — Itt lényegesen jobb a helyzet, mint például a MEZÖGÉP-nél, ahol az osztálytársaim elbeszélése szerint csak a tehergépkocsikkal és az autóbuszokkal ismerkedhetnek meg — kapcsolódik be a beszélgetésbe Hevér Róbert. tanuló. — A szakma elsajátításához szükséges másféle jármű ugyanis nem került be hozzájuk javításra ... Nagyon megszerettem ezt a munkát és ezt a helyet is, s most már örülök, hogy régebben sokat „bámészkodtam” autószerelő szomszédunknál, s hogy szerelgettem a kismotorom még általános iskolás koromban. Mert ezeknek köszönhetem, hogy ide kerültem. A tanulásban nem járok ugyan az élen, csak közepes volt a bizonyítványom, de az itteni gyakorlati munkát nagyon élvezetesnek találom. S jó volna, ha harmadikban továbbra is itt maradhatnék és nem kellene átmennem más vállalathoz. A 214-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet elsős autószerelőinek osztály- titkárához, Bágyi Zoltánhoz, gyakran fordulnak segítségért társai. Szakoktatójuk szerint ő az egyik legtehetségesebb a fiatalok között. — Az első félévben kitűnő voltam, — mondja az osztálytitkár. — Gyakran kérdezik is tőlem, hogy miért nem jelentkeztem szakközépbe, vagy gimnáziumba. Tanulni soha sem szerettem, bár az általános iskolában végig jeles voltam. Nem a könyv, hanem a munka vonzott. Az autószerelést ebben a tanműhelyben elsajátítani, azt hiszem, nem mindennapi dolog. Számtalan érdekességet, sok újdonságot nyújtanak az itteni foglalkozások. Így továbbra sem vágyódom másféle iskolába ... Homa János Követésre méltó tavaly nyári példa: virágok a belvárosban Hajnalonként SAJAT ÉRDEKÜNK IS Becsüljük meg egymás munkáját várunk még némi támogaAz elmúlt télire igen sok ellentmondásos jóslat látott napvilágot. Egy NSZK-beli tudós augusztusiban soha nem látott kemény télről beszélt Aztán vártuk karácsonyra: nem jött. Szilveszterre: akikor sem jött. Február tartogatott ugyan meglepetéseket, ami néhány napig jelentett telet csupán. Voltak, akik áldották a természet önmagát meghazudtoló megnyilvánulásait, s voltak, akik szidták. A vá- rosszépítők, akik tavaszra újjávarázsolják az utcákat, tereket, mindenesetre nem panaszkodhattak. A nagy munkák dandárja előtt ösz- szetakaríthatták a parkokból az őszi lombokat, s a téli szemetet. Előrehaladtak a fák gallyazási, metszési munkálataival. Nem tudták viszont elvégezni az idős fák kiültetését. Mert mint azt Dobos Sándortól, az egri városi tanács mélyépítési üzemének osztályvezetőjétől megtudtuk, ehhez éppen tartós fagyra lett volna szükség. Ugyanis ezeket földlabdával együtt ültetik ki, s hogy ezután ne hulljon szét a gyökeret védő földlabda, ahhoz fagy szükséges. — Mire jut még? — kérdeztük Dob<?s Sándortól. — Elöljáróban annyit, hogy tavaly 6,9 millió forint állt rendelkezésünkre a parkok rendbetételére, felújítására Az idén mindössze hatmillió forintunk van erre a célra. Ugyanakkor parkjaink nagy része tönkrement. Vagy a közműfelújítási munkálatok során rongálódott meg igen jelentősen, vagy pedig már azért szorulna felújításra, mondhatnám úgy, teljes rekonstrukcióra, mert eljárt felettük az idő. Tízévenként a pázsitfelületet fel kell újítani. S a többségénél már 15—20 éves a pázsit. Ez a parkterület Egerben mintegy 60—80 hektárt tesz ki. Csak erre kellene hatmillió forint. Igyekszünk azonban úgy gazdálkodni, hogy ezek a parkok se menjenek teljesen tönkre, s azért jusson még egyéb másra is. Így a virá- gosításra. Egyebek közt a MEBIB-től, a népfronttól, s más társadalmi szervektől tásit. — Feladatkörük azonban ennél jóval szélesebb... Az utak, terek s a közjárdák tisztítására szintén hatmillió forint áll rendelkezésre ebben az évben. Rendszeressé válik ebben az idén, hogy a szűkebb belvárosnak tekinthető részeket szombaton és vasárnap is kitakarítjuk, hogy a turistákat megfelelő körülmények között tudja fogadni városunk. A hulladékelszállításra pedig 10 millió forint a teljesít- ménytervümk. — Tapasztalataik szerint ez, elegendő? — Közel sem. Már csak azért sem, mert nem győzzük eleget hangsúlyozni: a kiültetett virágok a parkok díszei. Ha azt leszedik, ellopják, akkor pótolni kell. A patakmeder környékét az idén már kétszer végigtakarítottuk, s meg lehet nézni, hogy néz ki. Szeméttárolónak nézik. Az említett ve- zeték'felújítások során hiába kérjük, hogy takarják le az esővízelvezető csatornák nyílásait. Ezt pedig eltömik. Valahol mázsára, kilóra adják a különböző árukat. Mi szinte tonnaszámna takarítjuk össze a cementet, a papírt, s a jó ég tudja még mi mindent, ami valahol hiányozhat, de a szállítók szétszórják. Az amúgy is szűkös anyagi lehetőségek aztán így még jobban leterhelődnek. Egyszerű emberi gondatlanságból. A Csebokszári- lakótelepen szinte mindennap takarítunk, de alig van látszata, mert az erkélyekről kidobálják a szemetet. Valóban nem győzzük eleget hangsúlyozni: becsüljük meg egymás munkáját, törekvéseit. Különösen, ha azok a mi érdekeinket is szolgálják. Mert ilyen körülmények között a jelenlegi összeg triplája sem lénne elegendő a várostakarítók, a városszépítők munkájához. .. (kis szabó) újra elindulnak az utcamosói gépek (Fotó: Szántó Györgyi
