Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-16 / 63. szám

Nimm 1983. március 16.. szerda Hatvan évvel eze­lőtt halt meg Alekszandr Lodi- gln, orosz elekt­rotechnikus, aki 1872-ben szaba­dalmaztatta a szénszálas izzó­lámpát. Száz évvel eze­lőtt született Ignatlj Kracskovsz­kij, szovjet tudós, neves arabls- ta, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és számos külföldi tudományos akadémia tagja. A klasszikus arab Irodalom az ara­bok, Illetve az általuk meghó­dított, s az arab nyelvet, kultú­rát átvett népek arab nyelvű irodalma, amely az Iszlám előtti költészet kezdeteitől, tehát az V. század végétől, a XIX. század utolsó harmadáig tartott; ekkor indult meg ugyanis az egyes arab államok (Algéria, Irak, Je­men, Jordánia, Libanon, Líbia, Marokkó, Szaúd-Arábia, Szíria, Szudán, Tunézia) önálló nemzeti irodalmának kialakulása. Az orosz tudós munkássága során meggyőzően mutatta ki az arab irodalom alapvető különbségeit az európai irodalmi fejlődéshez képest, továbbá azt, hogy ezek a különbségek a több száz éves út során hogyan őrződtek meg végig. A többi között lefordítot­ta a Koránt orosz nyelvre. A Nap kél 5.57 órakor, nyugszik 17.50 órakor. A Hold kél 7.04 órakor, nyugszik 19.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HENRIETTA nevű kedves olvasóinkat! Az ógermán „rich” a mai né­met „Heim”, az angol „home” „otthon” jelentésű szavakból az „otthon ura". [időjárás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: folytatódik a változóan felhős idő. Délnyuga­ton, délen átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, ott eső, zápor várható. A többnyire élénk délkeleti, déli szél gyakran meg­erősödik, időnként viharossá fo­kozódik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. Kamaszok A fiú és a lány kézenfogva sétál a parkban. Keve­set beszélnek. A srác nagy buzgalommal rugdos egy tavalyról itt maradt gesztenyét. A lány égővörös haját meg-megcibálja a szél, szépiái felparázslanak a dél­utáni napban. — Szép vagy — mondja a fiú a lánynak. Azt hiszem, visszavonhatatlanul itt a tavasz. —szyA— — SZÁZEZER FORINT KÁR. A markazi Mátravöl- gye Termelőszövetkezet­ben eddig ismeretlen okból kigyulladtak a hajtatásra előkészített oltványos ládák. A gyöngyösi és markazi tűzoltók ugyan megfékezték a lángokat, de a kár így is százezer forint. — JELZŐKÉSZÜLÉK. A Volán 4-es számú Vállalat­nál száz autóbuszra, illetve tehergépkocsira hangjelzést adó hátrameneti jelzőkészü­léket szerelnek fel. Az elekt­romos berendezés figyel­meztetést ad az esetleg kö­zelben tartózkodóknak, hogy megelőzzék a balesetet. — NÉPMŰVÉSZETI KI­ÁLLÍTÁS. Erdész Judit Má­ria, a Népművészet Ifjú Mestere, népi iparművész munkáiból nyitottak tegnap kiállítást ■ a borsodnádasdi művelődési házban. Az eg­ri népművész szőtteseit, pa­lóc ingeit, ingvállait és té­rítőit, március 25-ig tekint­hetik meg az érdeklődők. — TŰZ. Az Eger—Kere- csend közötti nyitrai erdő- részhez kellett kivonulniuk tegnap a tűzoltóknak, mert négy hektárnyi területen ki­gyulladt egy tízéves tölgyes aljnövényzete és a lángok átterjedtek a közeli feny­vesre is. Az egri tűzoltók a honvédség segítségével fé­kezték meg a tüzet. A kár értéke így is kilencvenezer forint. — KIÁLLÍTÁS. Ma délután 3 órakor kiállítás nyílik Egerben, a Heves megyei Tervező Vállalat épületében. Két amatőr festő: Orosz Dezső és Galuska László ké­peit láthatják az érdeklő­dők. A tárlat április 4-ig tekinthető meg. — EPERJESI IVÁN ország- gyűlési képviselő, március 18-án, pénteken délután 1 órától 3 óráig képviselői fo­gadónapot tart Gyöngyös­halászon, a községi tanács­nál. — ELMARADT. A lőrinci művelődési házban elmaradt Balogh Rudolf tegnap esté­re hirdetett Népi életképek című kiállításának megnyi­tója. Helyette Nagy György Sándor De natura kiállítása tekinthető meg. — KÖNYVTÁROSOK TA­LÁLKOZÓJA. Holnap ülést tart a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Heves me­gyei Szervezete. A tanács­kozás színhelye, a Szakszer­vezetek Heves megyei Ta­nácsa lesz. ügyeletes szerkesztőink: SZALAY ZOLTÁN és SZIGETHY ANDRÁS Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ,,faház”. Hatvan, Kos­suth tér 18. Telefon: 10-04. A fogorvosi ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, Kossuth tér 18. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. NÉPSZERŰEK AZ ITÁLIAI EGYÜTTESEK - LOTTÓ-JUNIÁLIS - ,»FIGYELD A JELZÉST!" Totó Kupa helyett Intertotó Totó-lottó sajtótájékoztató Fegyvertörténeti kiállítás Gyöngyösön Szél István alezredes, a Magyar Néphadsereg egyik He­ves megyei magasabb egységének a párttitkára nyitotta meg Gyöngyösön a Helyőrségi Művelődési Otthonban rendezett fegyvertörténeti kiállítást. A középkortól a II. világháború végéig használatos fegyverek láthatók a tár­laton, amelyek Péterváry István magángyűjtő tulajdonát képezik. A forralalmi ifjúsági napok és a három tavasz ünnepségére szervezett tárlat hasznos segítséget nyújt majd az általános iskolásoknak történelmi tudásuk gya­rapításához (Fotó: Szabó Sándor) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság keddi sajtótájé­koztatója stílszerűen kezdő­dött: a tv nyilvánossága előtt ekkor húzták ki az idei első tv-lottó nyerőszámait. A tájékoztatón Andor Tibor ügyvezető igazgató bejelen­tette, hogy mostantól kezdve az eddigi kettő helyett négy alkalommal: tavasszal, nyá­ron, ősszel és télen bocsáta­nak ki tv-lottót. Ezt mind a négy alkalommal külön já­tékhétként helyezik el az előfizetéses szelvényeken. Lottó-juniális is lesz az idén, s ekkor az előfizetéses lot­tószelvények rendkívüli sor­solásban vesznek részt. A sajtótájékoztató legtöb­beket érdeklő témája az volt, miképpen alakul az utóbbi időben érthetően oly sok vi­hart kavart totó-játék sorsa. Mint az ügyvezető igazgató elmondotta, az ismeretes visszaélések miatt nyári To­tó Kupát idén nem rendez­nek. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőivel egyetér­tésben nem szerepeltetnek hazai csapatokat a totó-szel­vényeken mindaddig, amíg a folyamatban levő vizsgálatok le nem zárulnak. Egyelőre olasz csapatok mérkőzéseire fogadhatnak a totózók, s a tapasztalatok szerint az itá­liai együttesek népszerűek: többen vásárolnak totó-szel­(Tudósítónktól) Népszerű a pneumatika a Mátra központjában. Két évvel ezelőtt az NDK-beli Dreloba, múlt év novembe­rében a Finomszerelvóny- gyár mutatta be Mecman- termékeit a gyöngyösi szak­embereknek. A gyakorlati alkalmazásiban e két gyár termékein kívül a FESTO- pneumatika is közismert a város üzemeiben, így a GTE területi szervezete ebben az évben a FESTŐ termé­keinek bemutatását szer­vezte meg. A napokban fe­jeződött be az alapfokú pneumatika-tanfolyamunk, amely után március 15—17. között pneumatikái és elekt­ronikai napokat rendeznek. Március 15-én a gyöngyösi Mikroelektronikai Vállailat­A volános gépkocsivezetők már nagyon jól tudták, mit is ér a részükre rendszeresí­tett zöld, sárga és piros szí­nű betétlap. Ha ugyanis va­lamelyik ellenőr, vagy rend­őr ezt bevonja, akkor nem maradhat el a felelősségre- vonás, s a vétkező gépkocsi- vezetőnek külön tanfolyam elvégzését is előírják. Eze­ket a színes kártyákat neve­zik a Volánnál forgalombiz­tonsági betétlapoknak. Olyan visszatartó erő ez, amellyel lényegesen sikerült lecsök­kenteni a szabálytalankodók s a balesetet okozók számát, az egyik legnagyobb gépko­csiparkkal rendelkező válla­latnál. Erről beszélt többek között Anga László, a Volán vényt, mint korábban. Míg tavaly hetente átlagosan 4,5 millió szelvény talált vevő­re, az elmúlt hetekben a fo­gadók 6—6,5 millió szelvényt töltöttek ki. A totózókat a nyári szü­net idején sem fosztják meg a játék lehetőségétől, a ha­zai Totó Kupa helyett Inter- totót terveznek a játék fo­lyamatossága érdekében. A tárgyalásokat az Intertotó- szervezettel már megkezdték, s várhatóan egy magyar csa­pat is szerepel majd a szel­vényeken. Ezt az egyet né­hány héten belül kell bene­vezni, s ez ügyben a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság már megkezdte tárgyalásait a labdarúgó-együttesek veze­tőivel. A hat hétig tartó In- tertotó idején várhatóan megváltozik majd a szelvé­nyek beküldésének határide­je és értékelésének időpont­ja, mert a nemzetközi sza­bályzat értelmében ezek a csapatok nem vasárnap, ha­nem szombaton játszanak. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság idén is meghir­deti az Országos Közlekedés- biztonsági Tanáccsal közös totópályázatát, ezúttal „Fi­gyeld a jelzést!” címmel. Ezen a KRESZ-vetélkedőn gépkocsit sorsolnak ki a leg­jobb eredményt elérők kö­zött. (MTI) nál volt bemutató, 16-án a Dimitrov úti műszaki klub­ban reggel 9 órától Pneu­matika- és elektronikarend­szer tervezése folyamatábra segítségével címmel hangzik ej előadás. Ezt követően 10 órától pedig a GTE Pneu­matika Klub magyar és a FESTŐ bemutatóbusz oszt­rák szakemberei mutatják be az újdonságokat A GTE azzal a céllal vál­lalta a rendezvénysorozat lebonyolítását, hogy a megye szakemberei a pneumatikus és elektronikus vezérléstech­nika terén is bővítsék kap­csolatukat, konkrét alkalma­zási lehetőségek kidolgozá­sával vagy javaslattételek­kel járuljanak hozzá a gaz­daságosabb gyártásokhoz. Csefán József 4. számú Vállalat forgalom- biztonsági előadója a tegnap, kedden megtartott forgalom- biztonsági tanácskozáson. Örömmel adott számot ar­ról, hogy ezt a munkát na­gyon jól segíti a Heves me­gyei Rendőr-főkapitányság­gal kötött szocialista szerző­dés. Ezt követően dr. Vörös Gyula, a vállalat igazgatási és jogügyi osztályvezetője értékelte az elmúlt évi for­galombiztonsági tevékenysé­get. Elmondta, hogy me1 gyénkben megvalósultak azok az elképzelések, ame­lyekkel tovább kívánták szi­lárdítani a biztonságos köz­lekedést. A baleseti statiszti­kát böngészve ugyanis a me­gyei Volán vállalat dolgozói Ady Endre emlékére Találkozó a névadó jegyében Az Ady-centenárium évé­ben ötlötték ki, hogy a köl­tő nevét viselő intézmények találkozót adjanak egymás­nak. Ez a forma annyira be­vált. hogy idén a hatodik olyan alkalom desz, amikor hét kollégium, illetve iskola ad egymásnak randevút, sza­valóversenyt, vetélkedőt, s más baráti alkalmat rendez­ve. Ebben az évben az egri Ady Endre Kollégium ad otthont ennek az összejöve­telnek. Szombaton reggel ko­szorúzással kezdődik a két­napos rendezvénysorozat, majd vers. és prózamondó verseny következik, azután játékos vetélkedő, majd a napot táncház zárja. Vasár­nap Ady Endre életéről és költészetéről vetélkednek a fiatalok a Hámán Kató Me­gyei Űttörőházban, majd a várossal ismerkednek, s vé­gül gálaműsor és diszkó rak­ja föl az i-ré a pontot. Hét intézmény fiataljai ta­lálkoznak: jönnek Ózdról, Szegedről, Nagyatádról, Csen- gerből, Sarkadról és Rácke­véról. Azért, hogy tiszteleg­jenek névadójuk emléke előtt. Olyan hagyományt ho­nosítottak meg, amely má­sok számára is tanulságul, például szolgálhat. kimagasló eredményt értek el. A biztonságos közlekedés­ben ugyanis jobb az eredmé­nyük az országos átlagnál. A jövő feladatairól szólva kiemelte, hogy ezt az ered­ményt állandósítani, sőt ja­vítani kell. Erre az év eddig eltelt időszakát figyelembe véve minden remény meg­van, hiszen a Volán 4. szá­mú Vállalatnál személyi sé­rüléssel járó baleset még nem volt. Végezetül bejelentették, hogy a tömegközlekedésben dolgozók rövidesen megkap­ják azt a kiadványt, amely már magában foglalja a szomszédos megyék veszé­lyesnek ítélt útszakaszairól szóló tájékoztatót is. — ELFOGTÁK. Kézre kerUlt a Kék fényben körözött Balogh András. A békés­csabai illetőségű férfi ellen az elmúlt év végén orszá­gos körözést adtak ki. A körözött személy 1980-ban szabadult, s 1981 elejétől so­rozatban követett el besur­ranásos lopásokat intézmé­nyekben, vállalatok irodái­ban. Alaposan gyanúsítható azzal is, hogy rendszeresen fosztogatta a Békéscsaba környéki nyaralókat. A tavaszi tv-lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság tájékoz­tatása szerint a tavaszi tv-lottó nyerőszámai a következők: 18, 27, 54, 55, 75. A Merkúrtól jelentjük Gépkocsi-átvételi sorszámok 1983. március 15-én: Trabant Lim. H„ Bp. 146 Trabant H. Combi, Bp 1. 82 Trabant Lim., Bp. 14 609 Trabant Lim., Db. 10 327 Trabant Combi, Bp. 6 902 Wartburg Lim., Bp. 8 134 Wartburg de L„ Bp. 11 224 Wartb. de L., tolót., Bp. 2 110 Wartb. Lim., tolót., Bp. 1 362 Wartburg Tourist, Bp. 4 171 Skoda 105 S, Bp. 6 710 Skoda 105 S, Db. 5 239 Skoda 120 L., Bp. 12 677 Skoda 120 L., Db. 7 708 Skoda 120 GLS, Bp. 304 Lada 1200, Bp. 21 092 Lada 1200, Db. 13 172 Lada 1300 S, Bp. 8 761 Lada 1300 S, Db. 5 815 Lada 1500, Bp. 8 569 Lada 1500, Db. 5 938 Lada Combi, Bp. 4 637 Lada Combi, Db. 2 425 Moszkvics, Bp. 12 052 Polski Fiat 126 p, Bp. 15 138 Polski Fiat 1500, Győr 3 532 Dacia, Bp. 11 237 Dacia, Db. 5 451 Zasztava, Bp. 1 180 Pneumatikái és elektronikái napok Gyöngyösön HA BEVONJÁK A BETÉTLAPOT... A biztonságosabb közlekedésért NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. -3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents