Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
NÉPÚJSÁG, 1983, február 12., szombat vitettük a vezetékihálózatot, és hatezer négyzetméter szilárd útfelület is megépült tavaly. Mindehhez óriási segítséget nyújtottak a lakosok. Gondolja csak el, mindegyikükre átlagban ezernél is több társadalmi munkaóra jut! Tény, hogy a szorgos kezek munkája nyomán rövidebb idő kellett a vizet szállító csövek földbe bújtatásához, de önkéntes községfejlesztési felajánlással is hozzájárultak az emberek a sürgető feladatok mielőbbi megoldásához. — Mint városkörnyéki községek, sokat köszönhetünk a hatvani tanácsnak — folytatja az elnök — de igazságtalan lennék, ha elhallgatnám, hogy mi van még az eredmények hátterében. Azonos hullámhosszon vagyunk a lakossággal, sikerült megtalálni egymással szemben a legmegfelelőbb hangot! Kertelés nélkül, őszintén beszélnek arról, ami épven foglalkoztatja őket, mi pedig minden fontos dologban kikérjük a véleményüket, s hallgatunk is a szavukra. Az a bizonyos nyílt településpolitika tehát — amely az eljövendő hetek, hónapok, évek új módja, formája az Napközben csak az öregek maradnak itthon, de ők sem tétlenkednek együttgondolkodásnak — ezen a vidéken régóta jól bevált gyakorlat. — Közösen döntöttük el azt is — veszi vissza a szót Temesvári József —, hogy a lakóhelyszépítési és virágosítási verseny első díjául kapott 125 ezer forintot mire költjük. Jut ebből az összegből út- és járdafelújításra, az orvosi rendelő, a gyermek- tanácsadó korszerűsítésére. Egy részét pedig a további csinosításra fordítjuk. Sz. Z. Nem mindegy az egész megyének, hogy milyen képet mutat, mit látnak belőle elsőnek a két szomszédból — Pest, illetve Nógrád megyékből érkezők. Nos, nem lehet okunk panaszra a nyugati mezsgyén élő nagykökényesiekre, akik — éppen hétszázhetvenen — presztízst is csinálnak a dologból. Nem véletlen az elismerés, amely szerint a háromezer lakoson aluli települések közül az övéké találtatott az elmúlt esztendőben a legcsinosabbnak. Most sajnáljuk csak igazán — alighogy túlhajtunk a névtáblán —, hogy ennyire kérlelhetetlenek az évszakok! Hogy még csak tél van, és ha némileg később jönnénk, talán már teljesen díszeiben pompázva láthatnánk a falut. Ápolt kertjeit, virágzó díszsszilvafáit, nyíló rózsákkal szegélyezett utcáit. A rend, a tisztaság azért ilyenkor télen is nagyon megkapó látvány. Fű, bokor sincs pedig, mely elfedhetné az elejtett {»pír- darabokat, elhullajtott szemetet, ilyet azonban hiába is keresnénk a község nyolc utcáján! Közöttük a helyiek által legszebbnek mondott József Attilán kicsit elidőzünk. Jó nézni a makulátlan tisztaságú udvarokat, a nagy- nagy gonddal ápolt épületeket. Indulnánk tovább, de embert pillantunk meg: a takaros porták egyikéből mintás ködmönt viselő néniké bújik elő kíváncsian. Még igazít is egyet-kettőt a kendőjén, amikor észreveszi Kökényes legszebb utcája, a József Attila rosba, a Goldbergerbe, vagy az építkezésekre. Még a felső tagozatos iskolások is másutt, Heréden töltik napjaik jó részét. Maradnak hát napközben itthon a nyugdíjasok. .. Persze, ők sem tétlenkednek. A ház körüli tennivaló után leginkább azon versengenek, kinek csinosabb a másikénál a portája előtti terület. Ez már hagyomány itt Nagykökényesen. Nem is akármilyen, nemes hagyomány — és elismerést hozó. .. Laczik Jánosné: „Igyekvő, spórolós emberek élnek mi- nálunk!” a fényképezőgépet, ám, hogy hozzálépnénk kis csevegésre, riadtan beszalad a házába. Nem csoda, ha kissé bizalmatlanok. Erre ad magyarázatot a tanácsi alkalmazott fiatal asszony, Laczik Jánosné: — A többség hajnalban megy el dolgozni. Ki Hatvanba, a termelőszövetkezetbe, vagy a cukor- és konzervgyárba, ki meg a fővá— Ha végignéztek a faluban, akkor láthatták, hogy igyekvő, spórolós emberek élnek minálunk! Talán túlontúl szorgalmasak is, szinte agyonra hajszolják magukat. — Akad ember a másik végletből is, de ha ' valakinek gondja-baja van, először egymáshoz szaladnak segítségért, és csak a legszükségesebbkor hozzánk, vagy más hatósághoz — állítja mindezt határozottan az ifjú asszonyka, aki maga is a faluban született, jól ismeri tehát az ittenieket. S mi ennek hallatán ért„Azonos hullámhosszon vagyunk. ..” jük meg, érezzük át igazán a heréd—nagykökényest közös községi tanács elnökének, Temesvári Józsefnek dicsekvést kerülő szavait: — A hétszázhetven kökényest együttes érdeme mindaz, amit a társulás — 1977. április 1. — óta sikerült ott elérni. Mégpedig a legfontosabbakban : az útépítésben, a vízellátásban, a különféle intézmények — óvoda, klubkönyvtár, iskola — felújításában. Kiemelkedő volt ebben a munkában a múlt esztendő, amikor a megyei vízmű vállalat jelentős támogatásával újabb mélyfúrású kutat létesítettünk, ezzel pedig teljesen megoldottuk Nagykökényesen a korábban sok bosszúságot és fejtörést okozó vízellátást. Tovább bő1/ •• I r Kökényes, a megye virágos ablaka V RÉGI HÁZAK, HAJDANVOLT EMBEREK Ahol Déryné is fellépett Történetek az egri Fati partusról Az ódon épületek csak a közömbös szemléld számára némák, hiszen, ba vallatóra fogjuk őket, akkor ízes. tanulságos történeteket regélnek egykor élt emberekről, híres szép asszonyokról, összecsapó Indulatokról, parázsló szenvedélyekről. s A krónika szálai a török kiűzését követő esztendőkig nyúlnak vissza, s ízelítőt adnak abból a tervezési, szervezési lázból, amelyet a biztatónak tűnő jövő sarkallt. o Az első tulajdonos Somogyi Mihály hajdúkapitány volt, aki nyolc romokban heverő kis házat bontatott le, hogy újat, rangjának megfelelőt emeltessen magának a jókora, a 611 négyszögöles telken. Ez az otthon — az egykori felmérések, illetve alapos összeírások szerint 1690-ben már állt. Később kanonokok, városi szenátorok és más tisztség- viselők váltották egymást, de egyikőjük sem gondolt arra, hogy bővítse, tágasabbá, szebbé, mutatósabbá varázsolja. Fordulatot csak a vállalkozó kedvű, az ötletgazdag, a kockázatoktól sem húzódozó Spetz József gyógyszerész fellépése jelentett, aki 1802. augusztus 21-én 4500 forintért vásárolta meg ezt az otthont, többek között azért, hogy nagyvonalú, s üzleti szempontból is ígéretesnek tűnő elképzeléseit valóra válthassa. o Nem sokat töprengett, hanem rögvest cselekedett. Fantáziát látott — egyebek között a cukorkagyártásban, s meg is próbálkozott vele. Nagy a szabad terület, így aztán nincs különösebb akadálya annak, hogy üzemet létesítsen. Patikája rég hozza a pénzt, ám az innen származó jövedelem kevés a beruházással járó kiadások fedezésére, ezért a kincstártól kíván kölcsönt felvenni. Hitelre érdemes, hiszen a hatósági becslés adatai számottevő vagyonról árulkodnak. Ügy látszik nem csalódott, mert nemsokára újabb akcióba kezdett, s megnagyobbította családi fészkét. Ismét a kiaknázható lehetőségekre, a pénzre gondolt, ezért toldotta meg a földszintet emelettel. Lett kávéház és táncterem. Ez a férfiú azonban nemcsak önző érdekeit tartotta szem előtt, hiszen a szálában a színészek, Thália sorsüldözött magyar papjai és papnői is bemutatkozhattak. Olyan fényes tehetségű egyéniségek is színpadra léptek ebben a látogatókat vonzó környezetben, mint Déryné, aki naplójában mondja el, hogy 1823 decemberében járt és szerepelt itt. Bizonyára kellemes élményekkel gazdagodva távozott, különben aligha idézné fel esemény dús életének ezt az epizódját. o A megrendelő azonban nem boldogult egykönnyen, mert összetűzött a túlzott követelésekkel fellépő Fo- volni Ferenc kőművesmesterrel. Adalékok igazolják: neki volt igaza, ezért fel is bontották a megállapodást, s a munkálatok befejezését már más szakember irányította. A megrendelő azonban tisztelte a pallér átlagon felüli adottságait, ezért tervét minden részletében formába öntette. Az 1827-es tűzvész ezt a klasszicista hangoltságú épületet sem kímélte. Birtokosa nem keseredett el, hanem helyrehozatta, méghozzá egy emelettel bővítve, így mintázva meg végső alakját. A terjedelembővítést szintén üzleti okok indokolták. A bajok ezután következtek. Spetz talán belefáradt a sok kezdeményezésbe, talán a múló évtizedek is fásulttá tették. Ki tudja, mi történt, egy azonban tény: a csőd réme fenyegette. A bekövetkező bukást az sem késleltette, hogy szállodának teremtett helyt, s termeket adott bérbe az 1833-ban alakult egri kaszinónak, amely nemcsak a főnemesség, a papság, hanem a hivatalnokok, sőt az ambiciózus, a jó képességű iparosokat is tömörítetté. o A jobb sorsra érdemes tulajdonos felett összecsaptak a hullámok, de ez a társaság, ez az intézmény életképessé vált. Köztudatunk meglehetősen egyoldalúan és felszínesen ítéli meg sokrétű tevékenységét. Nemcsak bántóan gazdag urak időztek, mulattak, szórakoztak itt, nemcsak a város és a megye jövőjéről esett szó, hanem a közért áldozatokra kész emberek is jártak ide, olyanok, akiknek emlékét illendő megőrizni. Az alapító tagok sorában ott volt a sértődöttségét feledő Povolni Ferenc. Joó János, Pyrker érsek kiváló adottságú rajzmestere sem hiányzott közülük. Ez a lelkes pedagógus 1838-tól a Héti Lapok-at szerkesztette, s levelezett Széchenyivel, szorgalmazva — többek között — a különböző mesterségek szerszámainak magyar elnevezését. Ide például bútorokat, könyvszekrényeket tervezett. 1848. május 22-én az elnökség „fegyverre szólít minden arra alkalmas embert, hogy lépjenek az önkéntes nemzetőri seregbe, s tegyék áldozatul a haza oltárára vagyonuknak valamely részét”. A felhívás követőkre talált, ezért nem véletlenül szólt 1849. március 31-én Kossuth az őt ünneplő fáklyás menethez: „Egerben nem hirdetni, hanem csak tanulni lehet hazafiságot.” o Jó néhányan eltűnődtek már a homlokzaton olvasható „FATI PARTUS” felíráson. A latin kifejezés jelentése: a végzet szülötte, s arra utal, hogy két ízben égett le — 1800-ban és 1827- ben —, s azt sugallja, hogy az emberi akarat úrrá lesz az olykor tornyosuló akadályokon. A Szerencse kegyelhette mégis ezt a házat, mert minden újjászületésekor szebb, szemgyönyörködtetőbb lett. Ez történt most is, hiszen nemsokára az ifjúság veheti birtokba, az a felnövekvő nemzedék, amelynek tagjai okulhatnak a múlt példáiból, így formálva a jelenünknél bizonyára ígéretesebb jövendőt... Pécsi István
