Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 12., szombat 5. Megkérdeztük az egri szimfonikusok karmesterét Mi éltet egy zenekart? (Fotó: Szántó Györgyig Találkozás egy fiatalemberrel Kamaradarabok helyett — előadóest Nem Tardy Balázs hibás azért, mert három hónapig Eger színházi „menüje” csupán az általa kínált előadóest. Mégis rajta „csattant az O6tor”, érdektelenség kísérte, mint a Miskolci Nemzeti Színház egyszem képviselőjét Mint a rossz házasságban a válás előtt: hovatovább ilyen a két megyeszékhely összevont társulatának viszonya Egerhez. A Találkozás egy fiatalemberrel című műsort még meg sem tudták hirdetni rendesen, a plakátok ki sem kerülhettek az utcára, olyan hirtelen döntötték el, hogy bemutatják a Hámán Kató Megyei Űttö- rőházban. „A többif?) néma csend... ” Egyébként a műsor jobb, minthogy ezt a kapkodást „kiérdemelje”, meg lehetett volna találni azt a helyet és időt, ahol méltán sikert arat Megfelelő lett volna például a Dobos cukrászda pódiumsorozata, ahol olykor még rangosabb előadóművészek is föllépnek. Mindemellett nem rossz az összeállítás, mely Karinthy Frigyes emlékét idézi, az ő szavaival szól a beilleszkedésről, a világ ellentmondásairól. A Tanár úr kérem bevezetőjétől világosan ível a sor a címadó elbeszélésig, a Találkozás egy fiatalem- berrel-ig. Leköti Tardy Balázs a nézőjét másfél órán keresztül, annak ellenére, hogy modoros némileg beszédje és mozgása. Viszont annyira belőle fakadnak a Karinthy által megfogalmazott mondatok, hogy mindvégig magára tudja vonni a figyelmet, s ha nem is adott egységes előadóművészi teljesítményt, mindenképpen dicsérni lehet, mert nem „konzerv”, hanem élő gondolatokat közvetített. Nagy kár, hogy aránytalanul nagy színházi űrt kellett kitöltenie ennek az estnek, az ígért kamaradarabokat nem pótolta, bármennyire igyekezett a színész. (gábor) A múlt év őszén, amikor az Egri Szimfonikus Zenekar fennállásának húszéves jubileumát ünnepelte, nemigen akadt alkalmunk arra, hogy Farkas Istvánnak, az együttes karmesterének feltehes- sük — éppen az évforduló kapcsán — időszerű, az egri szellemi közélet szempontjából mindenképpen fontos kérdéseinket. Pedig szükséges ez a vizsgálódás! Egyrészt azért, mert ez a zenekar az öntevékeny — nem profi együttesek között — itt, a megyében már „matuzsálemi életkort” ért meg, másrészt, mert egy helyi jeliegűből immár országos szinten is jegyzett zenekarrá lépett elő. Első kérdésünk természetesen a kezdetet kutatja. Hogyan is állt össze a zenekar 1962 őszén, hiszen egy nagy létszámú együttes összehozásához nemcsak jószándék kellett, hanem zeneileg képzett ember, hangszer, partitúra, próbahelyiség és sok egyéb? — Akkor, 1962-ben, amikor már sokan akartuk ezt az együttest, valaki felfedezte, hogy a művelődési házban egy „leltárilag hontalan” nagybőgő tartózkodik. Nosza, mindjárt kisütöttük, hogy — ha ez a bőgő ott van (bár korábban a Legényegyletben szolgált —, akkor az alapok a mi esetünkben nyilvánvalóak. Mert mi a zenekar működését, életrejöttét csakis az egri művelődési intézmény szabályai és oltalma alatt képzeltük el. Ez az eset csak jelzi, hogy milyen szintről startoltunk. Dehát így volt ez az irodalmi színpaddal is, és tíz év után jelentős sikereket elkönyvelve — mégis zárta kapuit 1972-ben! Pedig a két együttes ikertestvérnek született ... — Az irodalmi színpad valóban velünk együtt indult. Amikor vezetője, Szívós József elhagyta Egert, az összetartó erő megszűnt. Vidéken, a helyi viszonyok is- merőjeként, a sokféle bizalom és készség birtokosának kell lennie annak, aki ilyen nyaktörő munkára vállalkozik. Nem elég itt felkészült szakembernek lenni, nem elég a fellobbanó hit. Nálunk is voltak a kezdeti korszakban megtorpanások. Elsősorban harmincnegyven embernek hinnie kellett abban, hogyha kemény munkát vállal, hajtja magát, feláldozza szabad idejének jelentős hányadát, akkor, majd évek múlva, eljuthatunk arra a szintre, hogy ne csak az egri ünnepi alkalmakkor hívjanak minket játszani. így vállalták ezt a zeneiskola tanárai saját hangszereikkel, a honvédzenészek, a régi együttesekből jelentkező amatőrmuzsikusok, a zeneiskola végzett, de Egerben, a pedagógiai pályán maradó növendékei is. S ahogy jött az eredmény, úgy jutott egyre több és több támogatás. Ma már 50—55 tagból áll a zenekar, s nem kertiszékeken ülve próbálunk; jelentős kottaállomány- nyal rendelkezünk és nagy értékű hangszerkészlettel. — S mit kamatozott a kétoldalú befektetés? — Fennállásunk óta a nagy- közönség előtt többször léptünk fel, mint egy-egy profi zenekar. Évről évre, olykor hangversenyről hangversenyre szaporodtak kapcsolataink zeneszerzőkkel, hangszeres szólistákkal, énekesekkel, együttesekkel. És ezek a kapcsolatok nemcsak valamilyen szintet jeleznek a munkánkban, dé hitelesítették a közönség, a zenei közélet előtt is a törekvéseinket. Nekünk írott művekkel, ősbemutatókkal tisztelte meg az együttest felnevelő egri közönséget és bennünket Farkas Ferenc Kossuth-díjas, a magyar zeneszerzők doyenje, Szokolay Sándor, a Vérnász és a Hamlet operák szerzője, Decsényi János, Dubrovai László, Soproni József. Sok nagy sikerű est fűződik Kocsis Albert, Onczay Csaba, Kovács Dénes és Gabos Gábor közreműködéséhez. Meg kell említenem az itt járt karmestereket is, Pál Tamást, Bolberüz Tamást, Sulyok Tamást és Jancsovics Antalt is. Az elmúlt húsz év alatt közreműködtek kiváló énekesek: Udvardy Tibor, Be- gányi Ferenc, a mai fiatal generációból Pászthy Júlia, Lugossy Melinda, Kovács Ilona, Pitty Katalin, Kukely Júlia — hogy a baráti kérésre mindig Egerbe jövő Marczis Demeterről ne is beszéljek. — Ha már kapcsolatokról, emberi és művészi együvé- tartozásról beszélünk, nem lehet hallgatni azokról a belső erőforrásokról sem, melyek nélkül az együttes nem válhatott volna azzá, ami? — így igaz. A zenekart alapító tagok közül még ma is tevékeny részesei munkánknak: Asztalos Lóránd, Szepesi György, Gergely Ferenc, Takács János, Mengyán László, Sávolyt Lajosné, Be- reczky Vilma, Jurányi József, Kovács László, Lévay Zsolt. Akik ma az együttesben a további tartó erőket jelentik: Radnóti Tibor, Papp János, Kugier Zsuzsa, Űjhá- zy Mária, Dombóvári János, Kovács Károly. Nemcsak egy művészi elgondolás érdekében, de egymás barátságát megtalálva alkotnak közösséget. Az egység úgy lehetséges, hogy elsőként az MMK-val és minden szakmabelivel igyekszünk a legjobb kapcsolatot tartani és megőrizni: a karvezetőkkel, Tar Lőrinecel, Szepesi Györgyné- vel a főiskoláról, dr. Valentin Kálmánnal, Ocskay Györggyel az Építők kórusától. Kelemen Imrével a főiskola zenetanszékének vezetőjével baráti és művészi kérdésekben a bizalom és a kölcsönösség alapján kérünk és kapunk segítséget. A gyöngyösi Vidróczkival évek óta együttműködünk, sikereink elvittek már külföldre is bennünket ezzel az igen jelentős amatőr együttessel. — A múlt évben több helyen nagy közönségsikert is arattak a Kodály-műveiből összeállított évfordulós műsorukkal. Megfordultak a veszprémi és szolnoki minősítőkön; az egri közönségnek barokk-muzsikától a legmodernebbekig szimfonikus zenét játszanak; részt vesznek az Országos Filharmónia bérleti sorozataiban. Muzsikálnak városban is, falun Is, szerte a megyében. Mi a legjellemzőbb arcvonása mégis ennek a zenekarnak? — Jelen akarunk lenni a jelen zenei életében. Az igényeket a közönségtől kapjuk: válaszolni akarunk. Nem tagadom, a barokk fönséges varázsa sok évig rabul ejtett minket. Sorsdöntő, hogy a fiatalságot visszahódítsuk a komolyzenének. „Rendhagyó” vállalkozásokkal is: most például a Kálmán-év- forduló kapcsán a Montmart- rei ibolyát újítottuk fel a Gyöngyösi Játékszínnel együtt. Keresni kell a kapcsolatot: magam második alkalommal Worarlbergbe kaptam karmesteri meghívást. Júniusban ott vezényelem a Weber-nyitány mellett Schumann zongoraversenyét és három Strauss-művet. Hogy vágnak ezek egybe? De csak így lehet lépést tartani, fejlődést biztosítva. — Egerben sehol egy hely, ahol igazán próbálni, vagy Igazán hangversenyezni lehetne. Hontalanokká válnak, kezdik a küzdelmet élőiről, vagy kísért a széthullás szelleme? — Az utóbbiról szó sincs! Ez az együttes ma már ösz- szekovácsolódott egység. Ennél sokkal nagyobb megrázkódtatást is kibírt már. Tény, hogy valahol majd „laknunk kell” Szerintem azonban ezek a nehézségek megoldódnak majd. És mi nemcsak abban látjuk a jelét az újabb szellemi pezsgésnek ebben az országban, hogy az amatőr együttesek újra éledőben vannak, nálunk is, Egerben is. Gondoljunk a ma még vajúdó formátumú egri Irodalmi és Zenebarát Társaságra, amely velünk együtt tervez egy nagyobb szabású Kodály- műsort. A szellemi munka nem kampányfeladat, sok erős jóakarattal, de szívós munka. Ez az ami életben tart bennünket. Farkas András Utak, keresztutak XVI/13. Vissza a természethez Másolni annyi, mint utánozni, színiházasdit játszani, köA történelem azt mutatta, hogy az ember fokozatosan elszakad a természettől, melyben kezdetben szervesen benne élt, felfedezi és vizsgálni kezdi. Azután tudatosan magával egyenrangú félként kezeli, végül követni kezdi, s mesterséges úton állítja elő azt, amit a természet — követve szigorú törvényszerűségeit — évmilliók óta létrehoz. A láttató művészetek igen sokféleképpen közelítették meg a természetet. Miben különbözik a mi korunk művészetének a természethez való viszonya minden addigitól? A fejlődés vonala nyilván az, hogy a példának, eszköznek, dekorációnak használt természet mellé az ember előbb partnerül szegődött, aztán teremtő társul. Járjunk utána a természeti formák születésének, funkciójának, s talán így a természetből kiindulva magunk is alkothatunk úgy, mint a természet — ez a modern művészet és tudomány egyik fontos tétele. A művész tehát teremtsen úgy, mint ahogyan a természet teremt a protoplazmákkal, sejtcellákkal, s akkor ugyanúgy saját törvényszerűségeikkel rendelkező „objektív művek” állnak elő, mint a természetben — azaz: a művészi, a zenei, festői, irodalmi kép, önálló valóság lesz, nem utánzat. Újabb művészeteink nagy áhítattal teszik magukévá a természet formáit. Az alkotók kavicsokkal, fák gyökereivel veszik körül magukat, s szobraikat például szívesebben látják kint a természetben, mi nt a kiállítótermek falai között. „Nem akarjuk a természetet utánozni. Nem akarunk másolni, alkotni akarunk. Ahogy a növény gyümölcsöt terem, s nem másol. Mi közvetlenül és nem közvetve akarunk teremteni. Miután ebben a művészetben nyoma sincs az absztrakciónak, konkrét művészetnek nevezzük. A konkrét művészet ne viselje szerzője névaláírását. Ezek a festmények, ezek a szobrok — ezek a tárgyak — maradjanak jeltelennek a természet nagy műhelyében, mint a felhők, a hegyek, tengerek, állatok, emberek. Igen — az embereknek is be kell illeszkedniük a természetbe. A művészeknek olyan közösségben kellene dolgozniok, mint dolgozott a középkor művésze. Testvéreink keze, ahelyett, hogy segítene, mint a sajátunk, az ellenség keze lett. Anonym művészet helyett a híres mű, a mestermű lett az uralkodó. A bölcsesség halott... télén táncolni... A ■ konkrét művészetnek meg kellene változtatnia a világot és elviselhetőbbé kellene tennie. Meg kellene váltania az embert a legveszélyesebb őrülettől, a hiúságtól, s egyszerűvé kellene tennie az ember életét A konkrét művészet elementáris, természetes, egységes művészet, s ahová belép, onnan elköltözik a bánat fekete sóhajtásokkal teli szürke bőröndjeivel.” — írta Hans Arp, a mai szobrászat egyik úttörője. Egészítsük ki ezt a hitvallást Henry Moore, a nagy angol szobrász szavaival: „A természet megfigyelése a művészi létezés egyik része. Gazdagítja a formaismereteket, frissen tartja a művészt, s megóvja attól, hogy formulák szerint dolgozzék, táplálja képzelőerejét. Legmélyebben az emberi alak érdekel, de felismertem tanulmányozásuk közben a természet alakzatainak, kavicsok, sziklák, csontok, fák, növények törvény- szerűségeit is. A kavics és szikla azt szemlélteti, ahogy a természet a követ megmunkálja. Sima, a tenger által csiszolt kavicsok a csiszoló, dörzsölő munkára és aíz aszimmetria alaptörvényeire mutatnak, a sziklák a kő ütéssel formált alakjára, s nyugtalan, szaggatott tömbritmusuk van. A csontnak csodálatos a strukturális ereje és kemény formai feszültsége, finom átmenet egyik formából a másikba, és sok változatosság a részekben. A fák törzse a növekedés alaptörvényeiből születik, a csuklók, könyökök erejét könnyű átmenettel viszik egyik formából a másikba. Ideális példái a faszobrászatnak, a feltörő mozgásnak. A kagylók a természet kemény, mégis üreges formáira (fém- plasztika) utalnak és minden egyes darabjuk csodálatosan tökéletes. A természetben megtaláljuk az alakzatok és ritmusok határtalan sokféleségét (a teleszkóp és mikroszkóp kitágították ennek a birodalomnak a határait), melyből a szobrász bővítheti formai tapasztalatait” (1934.) Moore szobrászata a beteljesítő je annak a közeledésnek, melyet a művészet a természet felé tett. S éppen, mert nem másolása a természet adta formáknak hanem tudatos újrateremtés — egyedülálló. Moore alapélménye a lét folytonossága, az élet egésze, teljessége, az élő és holt világ, ember és természet egysége. Sokat említett szobra: „A külső és belső forma.” Lényege egy felbontott külső burokból feltetsző belső s abban újabb és újabb formációk szigorúan zárt szobrásza rendszerben, olyastormáin, hogy sehol nem érzünk törést közöttük. Arról van itt szó, amit a tojásban növekedő csirkeembrió mutat számunkra, a rejtő és rejtett formáról, látszat és lényeg összefüggéséről, a látható és nem látható formavilág közösségéről. ioí Ha nagyon le akarjak egyszerűsíteni: azoknak a művészeti törekvéseknek melyek a természetet követik s azt tekintik forrásuknak, a természetesség; a legjellemzőbb stiláris jegyük A zenében hangutánzással is ábrázolhatjuk a termé- szet jelenségeit (erdőzúgás, vízcsobogás, ciripelés), de mélyebb és zeneibb, a zene szomatikus jellegénél fogva a természet ritmikai úfjá- teremtése. (Bartók: Az éjszaka zenéje.) Irodalomban a természet mint téma jelentkezik: megemberies ített állatokban, pantheisztikus átlényegülésben, játékos metamorfózisokban, átváltozásokban. A képzőművészet, iparművészet, építészet ábrázolhatja is a természetet (ipresszionizmus), keresheti a mélyebb összefüggéseket a jelenségek között (szürrealizmus), de követheti, a maga eszközeivel újból megformálhatja a természetadta formákat. Minden művészet számára megújhodást jelenthet a természet, a kötöttségektől való szabadulást és formai-tartalmi gazdagodást, bőséget. Koczogh Ákos (Következik: 14. Szürrealizmus) h I* Henry Moore: it „ Király és |H királynő Hp 0958—53)
