Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
„Közhírré tétetik a recski lakosságnak: Elérkezett napja az iskolás farsangnak!” — ezekkel a szavakkal kezdte a „kisbíró” a recski Dózsa György Úttörőcsapat farsangi mulatságát: képeink ebből adnak ízelítőt. Szántó György képriportja — Az nem kerék. Az nulla. Csak úgy néz ki, mintha kerék lenne ... — Akkor négy nulla. Gép négy nullán... — Valahogyan úgy — bólint a „gépágazat” fiatal vezetője és lelki szemeim előtt máris összerogyni látszik az óriás gép, de csak ama bizonyos lelki szemeim előtt. Mert valójában méltóságteljesen, vagy fürgén — a jelzőt tessék költői ízlés szerint kiválasztani — halad, a nem is tudom hányas ekét vontatva maga után a végtelenbe nyú- lónak tűnő táblán. Halad? Futva se nagyon érné utói az ember, olyan gyors ennek az óriás traktornak a munkamenete — pardon: erőgépnek! —, hogy egy-egy fordulóval annyit szánt fel, mint a hajdan volt négyökrös iga egy nap alatt sem. De a gén nullára írattatott. Én ugyan, rubrikákban soha nem járt, de ha mégis, hát legfeljebb csak odakényszerített ember létemre, meg nem értettem, meg már nem is fogom — minek az nekem? —, hogy miért „írják nullára” azt a gépet, amely megkereste önmaga árát, meg kitelt a hivatalos ideje, amikor az még jó és használható. De hát ez a könyvelés rejtelmes világába tartozik, meg — gondolom — egyfajta tapasztalatába is: ennyi és ennyi idő után, úgy megkopik a gép, hogy tartani már csupa ráfizetés. Olcsóbb a drágább, ha új. Ám azt is gyanítom, hogy a jelen idő használata itt már nem éppen jelen idejű: a könyvelés rejtelmes világába tartozott. A múlt idő lenne, vagy talán már az is a helyes és nemcsak a könyvelésben, de a gondolkodásban is. Jómagam ugyan parasztizálni soha nem mezőgazdálkodtam, de sorsom, dolgom és a felsőbb utasítások-úgy hozták, hogy munkálkodtam én a sajtó területén a mezőgazdasági rovatban is. Adtam a bölcs tanácsokat, jól remélem, meg nem fogadták azt, és írtam a riportokat is, hogyan és miként változik a magyar mezőgazdaság. Már akkor ahol és ahogyan változott. Nem hencegek vele, hogy én jót tettem volna a mezőgazdaságnak, remélem rosszat se, de azt bízvást elmondhatom, hogy legalábbis annyi — és még mennyi! — hasznom csak volt mindebből, hogy végigkísérhettem, legalábbis figyelemmel, a magyar mezőgazdaság gépesítettségének fejlődését. Magyarán szólva, hogyan lett a veréb bánatára a gép a legfőbb rriunkaeszköz. Megcsodáltam én azt az istenverte kormos Hoffert, amely akkor a csodák csodája és a paraszti átkok kiváltója volt — a földet féltették a géptől, hogy megnyomja. Nem vicc: a gép a földet! — s, amelynek fémrugós nyergében odafagyva, nyáron odaégve, a gyo- morsülyedéssel dehogyis kacérkodva, azt el is nyerve küszködött a traktoros. Nem tudom leírták-e, valaha is nullára azokat a monstrumokat. amelyek erősebbek voltak és gyorsabbak is, mint a lovasekék, ökör húzta vetőgépek, de amelyeket úgy akolbólintott ki a gépi világból a könnyű, gyors, gumikerekű „ifjú” Zetor, mintha tollpihe lett volna a tonnányi súlya. És ekkor a Zetor lett az isten. Meg a nehéz munkához a Szta- linyec, a lánctalpas. Úgy váltották egymást az új meg új gépek, s az új meg új géptípusok, hogy nem tudom, volt-e egyáltalán ideje könyvelőnek, revizornak, elnöknek, gépműhelyvezetőnek nullára írni ezeket a technikai csodákat. Jöttek, láttak, győztek és győzelmük után nem sokkal már vereséget is szenvedtek, annyira gyors volt a magyar mezőgazdaság gépesítésének fejlődése. John Deere és Rába Steiger, Csepel és ZIL után, IFA. Olyan márkanevek, hogy nem győztem jegyezni és megtanulni a nevüket. A Hoffert, harminc éve sincs, „lóhátról” vezette a traktorista, a mai legkorszerűbb hazai erőgépek fotocellával, rádióval, fűtéssel felszereltek, vezetésükhöz — helyesebben: irányításukhoz — aligha lenne elegendő a Hofferes egykori tudása. És most ezeket a tegnapi gépeket írják nullára? — Az nem kerék. Az nulla. Csak úgy néz ki, mintha kerék lenne ... — Akkor négy nulla. Gép négy nullán... Távol álljon tőlem, hogy esetleg múzeumi tárgyakért siránkozzam, hogy nosztalgiámtól hajtva emeljek szót a tegnapelőtti gépcsodák holnapjáért, — bár ez sem válna szégyenemre. De szó sincs holmi friss-sütetű mezőgazdasági gépmúzeumról, annak alapítási szándékáról. Mindez és mindössze ennyi jutott az eszembe a rövidke kis tájékoztató hír kapcsán, amely az amerikai mezőgazdaság helyzetéről szólt, s amely hír szerint az USA- ban még negyedszázados gépek is bőségesen találhatók a farmerek gépszínjeiben. De nem is ott, hanem munka közben, kinn a földeken. Negyedszázados gépek? Egyszóval Hoffer traktorok? Nos, arra esküdni mernék, hogy Hofferek és afélék aligha1, lévén, hogy huszonöt évvel ezelőtt az amerikai mezőgazdaság tán évszázaddal is előttünk járt, így tehát az akkori kor gépei most, ha nem is a legkorszerűbbek már, de technikailag minden bizonnyal nem is kőkorszakiak. Nem Hofferek! De mégis csak negyedszázadosak. Ott és abban az országban, ahol a technika változatlan erővel igyekszik előretörni a termelés:, az élet minden ágában, s ahol a lakosság alig öt százaléka termeli meg az egész ország élelmiszer-szükségletét és azután még bőven jut az exportra is. Ügy látszik, fütyülnek a nullára írásra. Pedig ott aztán a centnek is foga van, visszaharap, ha rosszul bánnak vele. Igaz: a gépalkatrész. Szövetkezeti elnökök és gépkezelők, könyvelők és anyagbeszerzők nagy-nagy dilemmája, próba- és tehertétele: az alkatrész. Amely nincs. Amely alig van. Amelyből mindig más van — ha van —, mint ami éppen kellene. Az alkatrész, amelynek hiánya megtanította, vagy legalábbis tanítja már a szakembereket a felújítás kényszerű, de egyáltalán nem alábecsülendő művészetére. A karbantartás, a megelőzés tudománya is előtérbe tolakszik ugyancsak, és nem utolsósorban a gazdaságosság kényszere. A gazdasági élet kényszere. Megdrágultak a gépek, kevesebb is van belőlük, megdrágultak általában is a gazdálkodás feltételei a „földeken” is. Nullára könnyű leírni, meg kell inkább próbálni a nulla elé egy szerény számot írni. Mert a nullának csodálatos, szinte misztikus szerepe van a számolásban, a számításban: önmaga valóban semmi, valós számmal már ugyancsak valami. Olyan gép, vagy gépek, amelyek hozzáértő kezek nyomán a semmiből valamivé, selejtből létező, valós, és értékes „szerszámok” lesznek. Nem is lesznek: maradnak. — Az nem is kerék, az, ugye, négy fiulla? — Téved. Az négy kerék. Csak nulla volt!
