Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-03 / 28. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 3., csütörtök TT1 «1 *j| 3. Tél a hatvani guritón Hatvani teherpályaudvar. Téli reggel a gurítódombon, egy ütött-kopott. ablakanincs épületecskében. Szusszanás- nyi ideje van Madarász Mihály gurításvezetőnek, aki nyolcadik esztendeje őrködik e poszton, de amúgy a vasútnál már harmincegy éve jegyzik a nevét. Magas, teltarcú, pirospozsgás ember a gurításvezető. És figyelme még a nyugalom, a kényszerű tétlenség perceiben is kint kószál. A papírral megfoltozott üvegen át alátekint a héblire, amelynek szűkös, kopott falai között Drabos János váltókezelő várja a fentről érkező utasítást: melyik tehervagont hányas vágányra eressze. Nem könnyű munka az övé sem! Egy túrban gyakorta hétszázszor emelni, visszaereszrteni a nehezen járó váltókart. A nagyobb felelősség azonban mégis inkább a Madarász Mihályé. Ne várná ki az időt, vagy a tolatómozdony jobban megtaszítja a szortírozásra váró szerelvény néhány kocsiját, óhatatlanul utoléri az egyik a másikat, és kész a balhé. Méghozzá kártérítéssel fűszerezve. No és a sarusok! Fehér János, Vízer József, Stuhár Mihály, meg a többi. A velük való jó „összjátéMadarász Mihály (Fotó: Szabó Sándor) kon” is sok minden múlik. A figyelmükön, a gyorsaságukon. Hogy jókor megfékezzék a dombról indított vagonok lendületét. — Hát itt nem is lehet egyénieskedni, kihúzni — jegyzi meg csöndesen a gurításvezető. — A kapkodás meg éppenséggel életveszélyes. Mindennek megvan a tempója, a mi munkánknak éppen úgy. Még akkor is,. amikor hajt bennünket például egy cukorkampány, és tizenkét óra alatt legalább tizenöt szerelvényt kell szortíroznunk. Persze, arról sem szabad megfeledkezni, hogy megfelelő munkaerő hiányában gyakori mifelénk a túlóra. Reggel hazamegy az ember, estére meg térül visz- sza. És sajnálatosan gyér az utánpótlás! A fiatalok nemigen vonzódnak ide, pedig ahogyan én megkeresem a havi hat-hétezer forintomat, úgy rakja zsebre az ötezret például Sir som Jani. aki ugyan még húsz esztendős sincs, de igen nagy tisztességgel ,tanulja mellettem a gurításvezetőséget. Állítom magának, hogy ez a fiatalember, ha én holnap leesnék a lábamról, amit ne adjon az isten, bízvást átvehetné a posztomat. A társáról már nem állítom ezt! Ügy nézem ki belőle, hogy szívesebben menne el a munka temetésére, mintsem itt rüsztöljön. Az utánpótlás nevelése, persze, kétoldalú dolog. Ügyes tájékoztatással föl lehet kelteni a fiatalságban az érdeklődést a vasutaspálya iránt. Ide is jönnek. De ki, és miként bánik velük? Hogyan tanít, nevel? Mit tesz azért, hogy a vállalkozó szelleműek meg is gyökerezzenek? Amikor ezt így fölvetem Madarász Mihálynak, szinte kapásból válaszol. — Tökéletesen igaza van...! Az egész befogadó közösség felelős azért, hogy ki marad, ki megy. És képtelen vagyok megérteni azt az érdektelenséget, ami legtöbb munkatársamból árad. Pártolni, felkarolni, mind több szakmai tudáshoz kellene segítenünk az új fiúkat, mert ők lépnek majd a helyünkbe, de addig sem közömbös, hogy kiben mennyire építhetünk. Vagyis saját boldogulásunk, munkánk hatékonysága, biztonsága, végsőben kenyerünk, jövedelmünk függ a figyelemtől, ahogyan a fiatalok felé fordulunk. És megint csak a Sirsom Jánost tudom példának állítani, aki legalább úgy kedvel engem, amennyire én becsültem és becsülöm mindmáig őt. Volt kocsirendező, lazító, összerakó, volt második csoportos, aztán átkerült az elsőbe. Előtte a pálya, a továbblépés lehetősége, amiben hitem szerint, az én törődésem, gondoskodásom is benne van. Képzelje, Jászberényből jár át, ott egyelőre a bátyjánál húzódott meg, de szorgalma, takarékossága oda vezetett, hogy mostanában kis házat vesz magának, és igencsak sokat forgatja fejében a nősülést. Csak hát itt még a kötelező katonai szolgálat... Madarász Mihály — sok hatvani pályatársától eltérően — nem vasutasdinasztiából származik. Ügy cseppent e hivatásba, mint Pilátus a Credóba, és igen fiatalon. Három gyermekében sem talált követőre. Hárman háromféle pályát választottak, és mindhárman már házasok. Méghozzá házas házasok, amiben a 47 esztendős gurításvezetőnek külön érdeme van. Legalábbis a kerekharaszti cipőgyárban dolgozó Miska fiú esetében. Merthogy az ő szép családi otthonát, alaptól, a tetőszerkezetig, a belső szakipari munkákkal együtt, igencsak a vasutas édesapa teremtette meg. Mondják, hallatlan érzéke van az ilyesféle dolgokhoz. Persze, van is invitáció innen-onnan, merthogy az igazi mesterember megfizethetetlen. Madarász „szaktárs” viszont jóformán kö- szönömért dolgozik. így segített az ugyancsak itt saras, a Thököly utcában meg „szembeszomszéd” Kovács Andrásnak a házát is tető alá hozni pár esztendeje. Persze, áldomás volt rá szépecskén, és a saras máig hálás, jó cimbora. Egyébként, gurítás- vezetői tiszte mellett, e munkák jelentik az ő legfőbb passzióját. Innen megy. otthon elfogyasztja felesége ízletes főztjét, maid következik — kikapcsolódásként — egy kis házreparálás. No és ne feledjük a szakszervezeti funkciót! — Most lesz huszonöt esztendeje, hogy bizalminak választottak — emlékezik e téren kifejtett ténykedésére. — Bevallom, akkor azt sem tudtam: eszik vagy isszák ezt az egészet. Nagyjából azért mindjárt eligazítottak, majd követték egymást a különböző szemináriumok, előadások, amelyeken mind közelebb került az ember a közösség érdekében vállalt tennivalók lényegéhez. Nem könnyű ám ez! Akár csak 10—15 munkatárs legkülönbözőbb problémái között igazságot tenni, vagy éppen eljárni a gondok orvoslása végett. Nem is sikeredett minden úgy, ahogyan szerettem volna. Ami aztán bántott. Akárcsak a gurítódombon olykor elkövetett marhaság. De hát eddig megtűrtek, bizalmukban őriznek itt az emberek. Elég sok eljár- nivalót jelentenek a különböző szociális témák. Hogy víz áll a lámpatöltőben, hogy szegényes az öltöző, mosdó, hogy lassan ránk omlik és télen befűtetlén a dombi ku- lipintyónk. És hát a segélyek, kölcsönök! De nem pa- naszkodhatom, utóbbi téren születtek eredmények. Kovács András után éppen most sikerült építési kölcsönt kikubikolni Kozma Ferinek, segélyt a sokgyermekes Regős Jánosnénak, a nyugbéres Melka Jánosnak. Egy dolgot azonban nagyon hangsúlyozok: bárminő ügyben azokért töröm magamat, akik itt, a guritón, tisztességgel helytállnak. Mert minden juttatáshoz csak az ilyeneknek van erkölcsi jogalapjuk... Ballagunk le a dombról, sínpárok között, fölfelé húzó szerelvény mellett. Gyür- kődhetsz, Jancsi, rövidesen gurítunk! — veti oda leendő utódjának Madarász Mihály. Aztán körbeint. A lát-' ványra, amire korábban már utalt. Bizony, nem valami tiszta a „placc”. Persze, szól ez a megjegyzés kicsit a sarusoknak, hiszen ha „kimegy” a szén, a sóder, a cement, a kukorica, rajtuk is múlik... Moldvay Győzd új év, új tervek Mező- tárkányban (Tudósítónktól) Üj tervekkel, új elképzelésekkel indult útjára az 1083-as év a mezőtárkányi Aranykalász Termelőszövetkezetben. Mindenekelőtt változik a növénytermesztés termék- szerkezete, megszüntetik a gazdaságtalanul előállított növényféleségek termesztését. A 11 féle növény helyett ezután csak hétfélével foglalkoznak. Nagyobb rész- vételt vállaltak a gabonaprogramból és tovább folytatják — 420 hektáron — az évek óta jól bevált napraforgó termesztését. A növény- termesztésben két ágazat lesz, egyik a gabonafélék, másik pedig a takarmánynövények termesztésével foglalkozik. A 200 hektár kukorica és a 330 hektár lucematábla a saját állatállomány részére termeli meg a szükséges tápanyagot. Az állattenyésztési ágazat a húsprogram végrehajtásába kapcsolódik be intenzívebben. A közelmúltban például 350 hízott bikát exportáltak. A tervek szerint továbbra is 244 tehén marad, de a tejhozamot szakszerűbb, jobb takarmányozással 15 százalékkal kívánják növelni. Az 1500 anyajuh szaporulatát pecsenyebárányként értékesítik. A 80 anyakocából álló sertéstörzsállomány szaporulatának egy részét, mintegy 350 darabot előhasi vemhes kocasüldőként értékesítik a háztáji gazdaságok részére, 600 hímivarú sertést pedig hizlalva adnak át a felvásárlóknak. A soron levő beruházások közül jelentős értéket képvisel a már elöregedett géppark felújítása. Császár 25 ÉVES A NÉPI ELLENŐRZÉS Én is nyerek és nem is keveset RUGYVIZSGÁLAT UTÁN Nincs fagykár a szőlőkben Laboratóriumban az őszi búza is Az idei enyhe tél eddig nem okozott fagykárokat a szőlőkben. Ezt bizonyítják azok a mikroszkópos rügy- vizsgálatok is, amelyeket a Borsod—Heves megyei Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomásának gyöngyösi laboratóriumában, 1600 hektár ültetvényre vonatkozóan végeztek el. A Gyöngyös-domoszlól Szőlőtermelési Rendszer partnergazdaságainak ezzel jelentős segítséget nyújtottak. A vizsálati eredmények alapján ugyanis pontosabban meghatározhatják a tőkék állapotát, így biztonságosabbá válik a szőlőtermelés. A vizsgálatokat fajtánként végzik, figyelembe véve az üzemek metszési terveit is. 1959-et írtak, amikor több társammal együtt hívatott az akkori igazgatóm és azt mondta: A népi ellenőrzési bizottság szakembereket kért különböző vizsgálatokhoz, és ő az illetékes pártszervvel egyetértésben bennünket bíz meg ezzel a nagyon fontos, bizalmas feladattal. Én, mint fiatal technikus, aki a meo vezetője voltam, megtiszteltetésnek is vettem, meg őszintén szólva egy kicsit tartottam is a megbízatástól. Az viszont egyértelműen a kedvemre volt, amikor megismertették velünk munkánk célját, azt, hogy nekünk nemcsak a hibák, a rossz után kell kutatni, hanem elsősorban a segítségünkre van szükség. És ha találunk valami nemtetszőt, vagy rosszat, nemcsak megállapítani kell azt, hanem meg kell tudnunk mondani azt is, hogyan lehet azt a helyére tenni, hogyan lehet azt kijavítani. Ez — hogy úgy mondjam —, egy kicsit csiklandozta az ember szakmai hiúságát és jólesett, hogy rám is gondoltak, hogy erre alkalmasnak tartanak. Akkor még nem tudtam, hogy mennyivel nagyobb ettől ez a megbízatás, hogy sokkalta többet kapok ettől a társadalmi munkától, hogy én is nyerek és nem is keveset a közös tevékenység során. Olyan volt ez a munka, mint a gyorsan gyümölcsöt hozó fa. Nagyon hamar fogant és rövid idő alatt meghálálta a ráfordított munkát. Emlékszem, az első vizsgálatot a testvérüzemnél, a Siroki Fémművekben vezettem. A termékek minőségét, a selejt alakulását, és ezek okait kutattuk. (Már akkor is! A szerző.) Aztán más alkalommal és helyen az újítások felhasználásának helyzetét vizsgáltuk. (Ma is örökzöld téma! P. J.) Huszonhárom év után ma is bennem élnek ezeknek az első vizsgálatoknak a tapasztalatai, mint ahogy az első szerelem is maradandó emlék. Hogy mit adtak ezek a vizsgálatok? Először is: amit vizsgáltunk, az összefüggőt az én munkámmal és beosztásommal. Segítséget, összehasonlítást kaptam, tapasztalatokat szereztem. Sokkal többet, részletesebbet, gazdagabbat, mintha valahol egy hetet tapasztalatcsere címén töltöttem volna. Aztán: a magam tevékenységében éppen úgy, mint az általam vezetett osztály munkájában is, jobban, élesebben rajzolódott az ki, amit mi jól vagy rosszul csinálunk. Azt a közmondást pedig már akkor is ismertük, hogy „Más kárán tanul az okos”. De mi azt is hozzátettük, hogy nemcsak a más kárán, hanem a jóból is tanulhat az, aki okos. Minden vizsgálat adott kisebb-nagyobb, kevésbé fontos, vagy jelentősebb tapasztalatot, amelyet saját munkámban is hasznosítani tudtam. Kifizetődött tehát az az energia, amit a népi ellenőri munkára fordítottam, és ebből később is — amikor már nem voltam népi ellenőr —, sokat profitáltam, profitálok ma is. Mert később „pandúrból betyár lettem”. Hat évig dolgoztam népi ellenőrként, amikor megbíztak gyárunk vezetésével, később pedig vezérigazgatónak neveztek ki. Az a hat év sokat jelentett számomra. Nálunk is folyt azóta nem egy vizsgálat, és én, aki a magam példáján keresztül tudtam, tapasztaltam a népi ellenőrök segítő szándékát, jobbítani akarását, mindenkor szívesen láttam őket a gyárunk kapuján belül is. Sok jó tanácsot kaptunk, sokszor voltak hasznunkra. Előfordult az is, hogy vitatkoztunk a megállapítások egyikével-másikával. De olyan eset nem volt, hogy megegyezésre ne jutottunk volna, hogy „döntnökhöz” kellett volna valamelyikünknek fordulnia. Tény, hogy a munka mechanizmusa, a sablon, a megszokás olykor akaratunk ellenére is eltakar előlünk jobb eljárásokat, módszereket, lehetőségeket, amelyeket a kívülálló, a hozzáértő szem jobban vagy gyorsabban megtalálhat. De igaz ennek a másik oldala is: egy-egy vizsgálatnál — lehet végzője bármennyire is hozzáértő —, előfordulhat, hogy olyan következtetésre jut, amely nem biztos, hogy elkerülte a vizsgált terület szakembereinek a figyelmét. Egyébként, amióta ebben a beosztásomban dolgozom is — 18 éve —, vezettem népi ellenőrzési vizsgálatot. A műszaki fejlesztés megyei helyzetét vizsgáltuk. (Testre- szabott! A szerk.) Munkánkat a megyei pártbizottság is elismerte, jónak ítélte meg. Néhány javaslatunkat országos szervek figyelmébe ajánlotta a megyei NEB. Megvitattuk a megyében élő illetékes szakemberekkel, több üzemi lapban és a Népújságban is publikáltuk, sőt a „Népi Ellenőrzés” című folyóirat is helyet adott tapasztalatainknak. Erről a vizsgálatról is csak azt mondhatom, hogy nekem, nekünk, a gyárnak is konkrét, megfogható, hasznosítható tapasztalatokat hozott. Olyan új megoldásokat vezettünk be ennek nyomán, amelyek lendítettek a mi műszaki fejlesztésünkön is. (Csak zárójelben: érdemes lenne megnézni, hogy mi lett a sorsa ennek a jó, sok hasznos javaslatot tartalmazó anyagnak. Megvalósították-e, napirenden tartják-e tapasztalatait, ajánlásait, vagy valahol, valahová lerakták és ott alussza Csipkerózsika-álmát. A szerk.) Ami bennünket illet. Nálunk 16 népi ellenőr van a gyárban, és azt mondhatom róluk, hogy ezek a legjobb munkások, szakemberek közül kerülnek ki. Végezetül csak annyit: nagyon örülök annak, hogy egyre több munkás, van a népi ellenőrök között. Így „munkásember-közelibbek” lettek a vizsgálatok, a tapasztalatok az egyik munkapadtól a másikig, az egyik üzemből a másikba jutnak el közvetlenül. A jók és a rosszak egyaránt. Ettől a nagyon jó tapasztalattól függetlenül is megkockáztatom a véleményemet: olykor-olykor egy-egy vizsgálat jóval szélesebb, jóval nagyobb nyilvánosságot is megérdemelne, mint amit kap. Ne csak a közvetlenül érdekeltek tudjanak arról, hogy milyen vizsgálat folyt, és milyen eredménnyel egy gyárban, vagy bárhol, hanem szélesebb körben is ismertetni kell azt. Mert nincs olyan vizsgálat, vagy tapasztalat, amely a legilletékesebbek, a dolgozók, vagy éppen a lakosság szélesebb köreit is ne érintenék ... Azt hiszem, hogy ezt a tapasztalatot az elkövetkezendő 25 esztendőben még inkább és mindenkor szem előtt kell tartanunk. Párt-, gazdasági és társadalmi vezetőknek egyaránt. Aki vallott: Kócza Imre, az egri Finomszerelvény- gyár vezérigazgatója A vallomást feljegyezte: Papp János Mint Dula Bence állomásvezetőtől megtudtuk, a termelési rendszerhez tartozó üzemek szőlőiben nincs számottevő rügykárosodás. Tíz fajtát vizsgáltak és különösen jó eredményt adott a muscat-ottonel, a leányka, a saszla és a rizlingszilváni. A legalacsonyabb értéket az olaszrizlingnél mérték a laboratóriumban, de ez is meghaladja az előző évek adatait. Az állomásvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi nagy szőlőtermés sok tápanyagot vont ki a talajból és a növény fás részeiből. Így ahhoz, hogy az idén is megfelelő terméseredményeket érjenek el az üzemek, a tájelemeket pótolniuk kell. A szőlőlevél-vizsgálatok a káliumtartalom alacsonyabb szintjére hívták fel a figyelmet. Ezért ennek kijuttatása tehát elengedhetetlen a sikeres termelés érdekében. Az enyhe tél kedvező feltételeket teremtett az őszi- búza-vetéseknek is ahhoz, hogy a talajélet beindulását követően az állomány gyorsan fejlődjön. Mindez iiiten- zív tápanyagfelvétellel jár együtt. Ehhez biztosítják az üzemek a megfelelő utánpótlást a fejtrágyázás elvégzésével. A kérdés csupán az, hogy miből és mennyit adjanak. Ennek eldöntésében a szakemberek segítséget nyújtanak az őszi búzában végzett növényelemzések is. Eddig csaknem 14 ezer hektár őszi vetésű gabona laboratóriumi vizsgálatát végezte el a gyöngyösi állomás. Az eredmények alapján készített és az érintett mező- gazdasági üzemeknek megküldött javaslatokból a nagyüzemek illetékesei nemcsak a növény igényéhez igazított tápanyagutánpótlást biztosíthatják, hanem újabb lehetőséget kapnak az okszerűen költségtakarékos gazdálkodás továbbfejlesztéséhez is.
