Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-03 / 28. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1983. február 3., csütörtök PROPAGANDAMANÖVER A „NYÍLT LEVÉL” Reagan cáfolja szóvivőjét Az Egyesült Államok elnöke kedden este saját szóvivőjét megcáfolva közönséges propagandamanővernek minősítette saját csúcstalálkozó- javaslatát. Reagan a St. Louis Dispatch című lap tudósítójának arra a kérdésére válaszolva, hogy „nyílt levele” amelyet Bush alelnök olvasott fel Nyugat-Berlinben, ad-e bármiféle új jelzést a Szovjetuniónak, kijelentette: „Nem, őszintén szólva egyszerűen csak az ő nagy propaganda-erőfeszítéseikre válaszoltam...” Az amerikai elnök azzal magyarázta kijelentését, hogy a Szovjetunió megpróbálja „lejáratni” az amerikai fegy- verzetkonlátozási javaslatokat. Reagan váratlan őszintesé- gi rohama miatt Larry Spea- kes fehér háza szóvivőnek kellett pirulnia. Pár órával korábban a szóvivő nagy igyekezettel próbálta elhitetni az elnök kíséretében levő tudósítókkal, hogy a Reagan- levél nem propagandafogás. „Az elnök komoly javaslatot tett. Olyan komoly javaslatot, amelyet reményeink szerint az oroszok majd meg akarnak vitatni”. PÁRIZS A francia lapok szerdán ismertették Jurij Andropov- nak, az SZKP KB főtitkárának a Pravda számára adott nyilatkozatát. A kommunista L’Humanité hangsúlyozta, hogy Andropov hajlandó aláírni Reagannel egy olyan szerződést, amely az egyenlő biztonság elvén alapulna, de sajnálatosnak .tartja, hogy az amerikai elnök feltételhez köti a csúcstalálkozót és továbbra. is ragaszkodik a „nullamegoldás” irreális és elfogadhatatlan elvéhez. A Le Matin címében kiemeli, hogy Andropov „komolytalannak” tartja Reagan javaslatát. A szovjet vezető nem utasítja el a csúcstalálkozót, de nem tartja komolynak azt a módot, ahogy reagan megközelíti ezt a kérdést — jegyzi meg a lap. NYUGAT-BERLIN Nem volt várható, hogy a Szovjetunió elfogadja Reagan amerikai elnök új, feltételeiben még keményebb javaslatát a „nullamegoldás- ra” — állapítja meg szerdán a nyugat-berlini sajtó. A Der Tagesspiegel vezér- cikkírója szerint „magától értetődik, hogy Reagan javaslata csak politikai-diplomáciai trükk...” SZÓFIA „A leszerelési és enyhülési versenyben a Szovjetunió 3:0 arányban vezet az Egyesült Államokkal szemben” — írta a Günaydin című isztambuli napilap, kiemelve, hogy az utóbbi időben sokasodtak a szovjet kormány békekezdeményezései. „A Szovjetunió frontális támadásba ment át az egyetemes béke megőrzéséért. Az Egyesült Államok sarokba szorult és fennáll a veszélye, hogy olyan államként lepleződik le, amely nyilvánvalóan nukleáris háborúra törekszik. Ennek oka, hogy Washington nem mutat hajlandóságot a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama három következetes javaslatának elfogadására” — mutat rá a török napilap. Shultz Kínában II Salvador! hazafiak sikere * Szerdán Pekingbe, távolkeleti kőrútjának második állomására érkezett George Shultz amerikai külügyminiszter. Vendéglátója formailag Vtt Hszüe-csien külügyminiszter, de Shultz találkozni fog Teng Hsziao- pinggel, Csao Ce-jang kormányfővel, Shultz négynapos látogatásával kapcsolatban a kérdés úgy vetődik fel, hogy Peking és Washington viszonya a belátható jövőben „normális, de nyugtalan” lesz-e, vagy új életet lehelnek a szovjetellenes kínai—amerikai stratégiai partnerkapcsolatba. Pekingben dolgozó amerikai diplomaták ez utóbbi kérdésre nemmel felelnek. Az amerikai külügyminiszter megpróbálja „ismét sínre tenni” a két ország kapcsolatait, olyan alapot igyekszik teremteni, amelyen az eddiginél zökkenőmentesebben fejlődhet Peking és Washington viszonya. A felkelők a fővárostól keletre fekvő Berlin városát elfoglalták. A képen: a gerillák mozgalmuk és harcuk céljairól tájékoztatják a lakosságot. (Népújság telefotó—UPI—MTI—KS) GENF A Szovjetunió genfi képviseletének épületében szerdán megnyílt a hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről tavaly júniusban megkezdett szovjet-amerikai tárgyalássorozat 3. ülésszaka. A küldöttségeket szovjet részről Viktor Karpov nagykövet, az amerikai oldalon pedig Edward Rowny nagykövet vezeti. A zárt ajtók mögött lefolytatott tanácskozásról nem adtak ki közleményt. PRÁGA Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök szerdán a prágai várban fogadta a hivatalos csehszlovákiai látogatáson lévő Hans-Dietrich Genschert, az NSZK alkan- cellárját és külügyminiszterét. A találkozón tárgyaltak a két ország közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és további elmélyítésük lehetőségeiről. KAIRÓ A vonatvezető mulasztása okozta azt az egyiptomi vasúti szerencsétlenséget, amely kedden történt Kairó közelében és tizenkilenc halottja, újabb adatok szerint pedig hetvenhét sebesültje voll Egyiptomi sajtójelentések szerint az Alexandriából Kairóba tartó gyorsvonat párhuzamos vágányon egy irányban robogott egy katonavonattal. s egy szakaszon a két szerelvény összefutott. VOLGOGRAD A sztálingrádi csata 40. évfordulójáról szerdán ünnepélyesen emlékeztek meg Volgográdban. Az emlékműegyüttesnél koszorúkat és virágokat helyeztek el a hős városok képviselői és a külföldi küldöttségek is. WASHINGTON Szerdán hivatalos munkalátogatásra Washingtonba érkezett Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár. WASHINGTON A Pentagon 51 millió dollár értékben 15 darab F—4- es mintájú Phantom harcigépet kíván eladni Nagy- Britanniának. A washingtoni hadügyminisztérium a tervezett fegyverüzletről jegyzékben tájékoztatta a kongresz^- szust. amelynek jóváhagyásától függ a brit kérelem teljesítése. —( Külpolitikai kommentárunk )— Nyílt válasz egy nyílt levélre MÁR AZ UTAZÁS ELŐTT SEJTHETŐ VOLT, hogy Bush amerikai alelnök alighanem üres táskával érkezik nyugat-európai kőrútjára. Azóta e sejtés látványosan beigazolódott. Bush Nyugat-Berlinben felolvasta Ronald Reagan nyílt levelét és — mivel az alelnök csak azt húzhatta elő útitáskájából, amit főnöke beletett Washingtonban — a világsajtó egyöntetű megállapítása szerint bizony ez a táska valóban üres volt. A Fehér Házat nyilván meglepte, hogy a nyílt levél voltaképpeni első számú címzettje, Jurij Andropov főtitkár azonnal és egyértelműen válaszolt. A Pravda kérdéseire válaszolva Andropov hangsúlyozta, hogy Reagan levelében semmi új nincs. „Ugyanarról a nullaváltozatról van szó — és ezt a világ valameny- nyi hírügynöksége azonnal észrevette —, amely eleve elfogadhatatlan a Szovjetunió számára”. Nemcsak a világsajtó látja így, hanem — más tekintélyes nyugati személyiségek mellett — Helmut Schmidt is. „Reagan csúcstalálkozó-javaslata feltételeivel együtt — semmilyen változást nem jelent a korábbi amerikai állásponthoz, nevezetesen a nullamegoldás szorgalmazásához képest” — mondta tegnap az NSZK ex-kan- cellárja. BESZÉLJÜNK MAGYARUL. Az amerikai elnök levele meglehetősen baljós jel. Genf ben nyilvánvalóan döntő szakasz kezdődik a tervezett amerikai rakétatelepítés évében és az emberiség, amely tisztában van a tét nagyságával, szinte lélegzetét visszafolytja figyel. Ilyen közegben, ilyen időpontban a Fehér Házból postára adott nyílt levél a csalódás moraját hullámoztat- ja végig a zaklatott-reménykedő világon. Végtelenül fontos volt, hogy szovjet részről azonnal tisztázzák: a Bush által felolvasott levél üres papír, a nullaváltozat járhatatlan út. Az amerikai elnök végül is nem kevesebbet akar, mint azt, hogy Moszkva szerelje le valamennyi középhatótávolságú nukleáris rakétáját — „cserébe” viszont Washington és szövetségesei minden ilyet megtartanának. AZ ANDROPOV-NYILATKOZAT nemcsak egy levélre volt válasz, hanem az egész tarthatatlan alapállásra. A főtitkár villámgyorsan és világosan emlékeztetett arra a régi tételre, hogy mind az igazi emberi, mind az igazi nemzetközi kapcsolatokhoz egyedül és kizárólag a kölcsönösség aranyhídján át vezet út. HARMAT ENDRE Új bíborosok kinevezése V ATIKÁNV ÁROS II. János Pál szerdán 18 új bíborost nevezett ki. Köztük van Józef Glemp, Lengyelország prímása, Julians Vai- vods rigai apostoli adminiszt. rátör, továbbá Joachim Meis_ ner berlini és Franjo Kuharics zágrábi érsek. Ezzel 138-ra emelkedett a bíborosok kollégiuma tagjainak száma. A kollégium 71 európai (köztük 35 olasz), 23 latin-amerikai, 14 észak-amerikai, 14 afrikai, 12 ázsiai, 4 ausztráliai és óceániai bíborosból áll. Emberéleteket követelt a tengerparti vihar LONDON, HAMBURG, VARSÓ Legalább 18 emberéletet követelt az a vihar, amely kedden és a szerdára virradó éjszaka söpört végig a britszigetektől a Szovjetunió európai területekig. Az áldozatok többségét az óránként 150 kilométeres sebességgel száguldó szél által kicsavart fák sújtották halálra. A legsúlyosabb helyzet Nagy-Britanniában és az NSZK-ban alakult ki. Nem végleges adatok szerint Nagy-Britanniában 7 halálos áldozata és több tucat sebesültje volt a keddi ítéletidőnek. Felborított autók, tövestül kicsavart fák, lesodort háztetők jelezték a vihar útját. Londonban a Temze torkolatánál felhúzták az acélból készült védőgátat, attól tartva, hogy a tomboló szél által felkorbácsolt Északitenger vize a folyót felduz- zasztja és az elönti a várost. Nagy-Britanniában egyébként több tengerparti város és település részlegesen vagy teljesen víz alá került. Belgiumban és Hollandiában is árvíztől tartanak a hatóságok. A vihar a holland partoknál felborított egy dán hajót. Az ötfős legénység 3 tagja eltűnt. Az NSZK-ban két halálos áldozata volt a keddi ítéletidőnek. Hamburgban a kikötőt egy időre bezárták. Alsó- Szászországban a zord időjárás miatt felfüggesztették a tanítást. A széllökések erősségére jellemző, hogy München közelében a viharos szél „lekényszerített” egy tartályautót az autópályáról, és rakománya, mintegy 17 ezer liter vörös bor kiömlött. Lengyelországban a gdanski és a szczecini kikötőben az orkán miatt le kellett állítani a rakodási munkákat, és a szczecini vajdaságban több mint 700 településen szünetelt az áramszolgáltatás. Több tengermelléki körzetben árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A szélviharok Sziléziában is károkat okoztak az elektromos. és telefonhálózatban. A krakkói távfűtőművek telepén a szél ledöntött egy 40 méter magas kéményt, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Szintén nem voltak sérültjei annak a földrengésnek, amely szerdán a kora délelőtti órákban rázta meg Olaszország déli körzeteit. A Richter skálán 4-es erősségű földlökések — mint az olasz belügyminisztérium illetékesei közölték — csak jelentéktelen károkat, de a lakosság körében nagy riadalmat okoztak. A földmozgások központja ugyanazon a területen volt, ahol 1980 novemberében egy súlyos földrengés következtében csaknem 3000 ember vesztette életét. FELVESZÜNK: a hartd telephelyű gázpalackjavító üzemünkbe minősítő önvizsgálói, kazánbiztosi beosztásba GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, vagy GÉPÉSZTECHNIKUST. Jelentkezni lehet a TIGÁZ központi minőségellenőrzési osztály vezetőjénél. Hajdúszoboszló, Rákóczi út 184. Telefon: 60-004. Gyorslista az 1983. február 1-én megtartott január havi lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 3. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a Vásárlási utalvány (1000 forint) b Lada 1200 S tip. személygépkocsira utalvány c Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira utalvány d Videoton hi-fi torony (29 000 forint) e Színes tv (30 000 forint) f Szerencse-utalvány (30 000 forint) g Iparcikk-utalvány (25 000 forint) h Otthon lakberendezési utalvány (25 000 forint) i Zenesarok-utalvány (20 000 forint) j Televízió (10 000 forint) k Vásárlási utalvány (10 000 forint) 1 Vásárlási utalvány (9000 forint) m Vásárlási utalvány (7000 forint) n Vásárlási utalvány (5000 forint) o Vásárlási utalvány (4000 forint) p Vásárlási utalvány (3000 forint) r Vásárlási utalvány (2000 forint) A nyertes szelvényeket 1983. február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V., Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 5 340 558 r 5 346 825 r 5 378 160 m 5 396 961 e 5 409 495 p 5 415 762 1 5 422 029 m 5 440 830 n 5 447 097 e 5 453 364 h 5 472 165 1 5 478 432 f 5 484 699 m 5 490 966 o 5 509 767 j 5 522 301 j 5 534 835 i 5 541 102 í 5 547 396 j 5 553 636 p 5 559 903 j 5 566 170 i 5 572 437 i 5 591 238 g 5 597 505 o 5 616 306 r 5 628 840 1 5 635 107 j 5 641 374 n 5 678 976 p 5 691 510 o 5 697 777 j 5 704 044 1 5 710 311 p 5 716 578 p 5 722 845 m 5 741 646 j 5 747 913 o 5 754 180 i 5 760 447 p 5 766 714 p 5 791 782 i 5 798 049 i 5 804 316 e 5 810 583 j 5 816 850 k 5 823 177 1 5 829 384 j 5 835 651 1 5 841 918 p 5 848 185 g 5 854 452 h 5 860 719 r 5 866 986 r 5 873 253 i 5 879 520 h 5 885 787 f 5 892 054 n 5 898 321 n 5 904 588 j 5 910 855 j 5 917 122 p 5 923 389 k 5 929 656 r 5 948 457 o 5 954 724 p 5 960 991 r 5 973 525 k 5 979 792 1 5 992 326 m 5 998 593 g 80 143 470 o 80156 004 h 80 162 271 k 80 168 538 1 80 174 805 n 80 187 339 o 80 193 606 h 80 199 873 k 80 206 140 i 80 212 407 r 80 218 674 n 80 224 941 m 80 231 208 k 80 243 742 n 80 250 009 f 80 262 543 1 80 268 810 f 80 281 344 j 80 300 145 m 80 306 412 g 80 312 679 o 80 318 946 p 80 325 213 j 80 331 480 k 80 337 747 p 80 344 014 f 80 350 281 p 80 356 548 p 80 362 815 h 80 375 349 m 80 381 616 p 80 394 150 1 80 400 417 e 80 406 684 g 80 412 951 i 80 419 218 1 80 425 485 p 80 431 752 r 80 438 019 i 80 450 553 i 55 934 049 j 55 940 316 j 55 946 583 m 76 496 076 k 76 527 411 r 76 533 678 f 76 539 945 j 76 558 746 j 76 565 013 p 80 005 596 o 80 018 130 1 80 043 198 n 80 049 465 p 80 068 266 n 80 099 601 f 80 112 135 e 80 118 402 k 80 124 669 o 80 130 936 p 80 456 820 p 80 463 087 1 80 469 354 e 80 475 621 r 80 494 422 r 80 506 956 e 80 513 223 j 80 525 757 p 80 532 024 r 80 538 291 o 80 563 359 g 80 575 893 j 80 582 160 n 80 588 427 h 80 594 694 g