Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 19., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Az úrkoporsó másik részlete: Apostol — Hic fűit Mathias rex, comedit ova sex (itt járt Mátyás király, megevett hat tojást). A felfuvalkodott kamarás ebből megtudta, hogy a király ott járt és tudomást szerzett az aranytálakról; ettől úgy megijedt, hogy világgá ment. Az okos lány Mátyás király egyszer éjnek idején Tétényen utazott át. Az úton malomkő hevert, a kocsi kereke beleütődött, és eltörött. A király nagyon megharagudott, maga elé hív. ta a falu elöljáróit, s azt mondta nekik: — Mivel hagytátok a malomkövet az úton heverni, az lesz a büntetésetek, hogy mire harmadnap visszajövök, a malomkövet megnyúzzátok! Az elöljárók törték a fejüket, mitévők legyenek, de nem jutott eszükbe semmi. Meghallotta ezt a bíró lánya, s azt mondta, hogy csak bízzák rá, majd ő elintézi az ügyet. Mikor a király visszatért és követelte, hogy mutassák meg a megnyúzott malomkövet, a lány így válaszolt: — Hogyan kívánhatja felséged, hogy a malomkövet megnyúzzuk? Ha már ez a kívánsága felségednek, először vétesse vérét! A királynak megtetszett az ötletes válasz, s nem büntette meg a tétényieket. Ahogy látták Magyarországot,.. Bonfini, olasz történetíró a királyi udvarról: „Szokásuk volt a magyar királyoknak, hogy bizodal- masan érintkeztek a főemberekkel, nemesekkel. Ajtai- kat alig őriztették, nagy asztalt tartottak, főembereik közt barátságosan lakmároz- tak, étkezés alatt ajtajuk nyitva állt, a kérelmezőket, koldusokat beengedték, ételital alamizsnával bocsátották el, mindenkit könnyen meghallgattak, kenyeret osztottak, minden bajba jutott embernek szabad bejárása volt a királyhoz. Faragatlan életmódot folytattak, alacsony hajlékkal beérték. Jeles háborúkra adták ki a sok pénzt, nem fényes épületekre ... Mátyás is a régi királyok nyomdokait követte ... Otthonában nem voltak gyöngyös serlegek aranyból, ónixból, a termek sző- nyegtelenek, házi készlet semmi, vagy ha volt is valami, az is csintalan, hitvány négyszegletű asztalon piszkos térítők. A magyarok csak lóval, fegyverrel törődtek, ezekre rakták az aranyat, gyöngyöt, ezüstöt. Hajukat is díszítették, drágakövekkel ékesítették, fonták, pazar köntösöket hordtak, különbeket a római díszköntösöknél, de egyéb ékességgel nem törődtek. A királyné jötte után azonban megjavult az asztal, az életnek módja.” Olasz szokások bevezetése: „A szűkös, alacsony épületekben nagyszerű ebédlőpalotákat, finom étkezőszobákat, aranyos hálókamrákat építtetett. Óva intette a királyt a néppel való bizalmaskodástól. Sok ajtónállót alkalmazott, meggátolta a könnyű bejutást. A királyi fölséget arra vezette, hogy méltóságára sokkal rátartóbb legyen. Intette, hogy csak határozott időpontban tartson kihallgatást, igazlátást. A szittyákat beavatta az olasz szokásokba, olasz ételekkel élt. Nagy költségen Itáliából kiváló mestereket hívatott, s meghonosított itt addig ismeretlen művészeteket. Festőket, szobrászokat, formázókat, domborműveseket, faszobrászokat, ötvösöket, kőfaragókat fogadott óriási fizetésen Itáliából. Szebbült az istentisztelet. A királyi kápolna számára egész Francia- és Németországból szedték össze az énekeseket. Sőt, Olaszországból még konyha- és gyümölcskertészeket, képzett gazdákat is hívott, akik itáliai, szicíliai és francia módon készítették a sajtot. Ezekhez bohócok és színészek járultak, különösen a királyné kedvelte őket. Meg trombitások, fuvolások, hegedűsök, hárfások. Jutalommal kecsegtetett ide költőket, szónokokat, grammatikusokat is. Mindezeket Mátyás csodásán szerette, istápolta. Arra törekedett, hogy Magyarország második Itália legyen. Felkutatta, felfogadta a jeles embereket, bármi volt a mesterségük. Kedvelte a csillagászokat, orvosokat, matematikusokat, törvénytudókat. A bűvészektől, sőt a varázslóktól sem idegenkedett. Minden tudóst megbecsült.” A magyar űri asztal: „Szokásuk a magyaroknak, hogy négyszögletű asztal mellé ülnek le enni, és minden ételt mártásban tálalnak. A mártások váltakoznak az ételek szerint. A fiatal liba, a kacsa, a kappanok, fácánok, foglyok, seregélyek, melyek nagy számban vannak errefelé, aztán borjú, bárány, gödölye, disznó és vaddisznó, húsok meg halak, mindegyik a maga külön mártásában úszik és fűszere- ződik. Az is szokás, hogy nem úgy, mint nálunk, mindenki külön tálból eszik, hanem valamennyien egy tálból kapnak, és senki sem használ villát, amikor a falatot fölemeli, vagy a húsba harap. Mindenki előtt van valami kenyérféle. A közös tálból kiveszi ami tetszik, és falatokra vágva ujjaival emeli szájába. A magyaroknál nemigen vannak szokásban az étekosztók, úgyhogy csak a legnagyobb nehézséggel védheti meg az ember a magyarok bőséges és gazdag táplálkozása mellett kezét és ruháját a beszeny- nyeződéstől, mert a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja. Ugyanis igen nagy mértékben használnak sáfrányt, szegfűszeget, fahéjat, borsot, gyömbért meg más fűszereket. A sáfránytól azonban, és különösképpen a sáfránytól, körmünk és ujjunk, amikor az ételt megfogjuk, sárga lesz, az kétségtelen. De Mátyás király, noha mindenhez a kezével nyúlt, soha nem szennyezte be magát, bármennyire elmerült a beszélgetésben. Ugyanis lakomái alkalmával mindig vagy valami komoly dologról volt szó, vagy tréfálkoztak, vagy dalokat énekeltek. Mert zenészek és lantosok is vannak ám ott, akik a vitézek tetteit hazai nyelven a lakománál lantkísérettel elénekelik. Nádor-kódex: szegényember a haldokló gazdagról: „Oh nyavalyásságos test, ki ejte ekképpen le tégödet, kit ez velág tegetlen meggazdagított vala nagy herte- len? Nemde mindez egész tartomány fél vala tőled, nemde tegetlen le alád vet- tetött vala? Hova lőtt mas- tan a nagy család, ki téged követ vala? Olyha a te farkad immár mindenöstöl fogva elszakadt. Lám nem vagy most a négyszegű kőtoronyban, sem a nagy szélös palotába, de fekösz most a keserű koporsóba és a sérbe vitetöl, a szoros verőmbe. Mit használnak a nagy paloták, mit a nagy házak, mikoron a té séröd csak alig foglal hét láb nyomdékot?... No hol vannak a nagy tel- kök, kiket gyűjtöttél, kiket gyűjtöttél, a széles paloták és a magas tornyok, kiket rakatál, a gyöngyök, firisök, a kösöntyök, a násfák, a gyűrűk, kiket ujjodba viseltél? A sok pénzt inkább szeretted hogynem Istent, a jóízű fives étkeket, és kene- töket, a jó színű fejér ezüst edényeket, a színváltoztató különb jó ruhákat. Hová lőttek a nagy ékös ágylepök, lepődök? Nincsen immár vad- és madárhúsod, sem jelös vacsorád, sem jó fives boraid, de tenmagad vagy férgek étke. Ezt adja Istennek törvénye, hogy bűnösök jussanak ilyen veszödelöm- be.” Hunyadi Mátyás levele Rangoni Gábor bíbornok, egri püspökhöz (Részlet) Megkaptuk Atyaságod sajátkezű hozzánk intézett levelét, melyben megírja, hogy végre visszatért a Városba, de minden holmija elpusztult, ruhái, nyergei, zablái tönkrementek, valamint teljes fölszerelése is megsemmisült; s hogy csak ennyi haszna volt a török fölötti győzelemből. Mindenesetre igen örvend- tünk Atyaságod visszatérésének. Elveszett holmi miatt azonban magunk is panaszkodhatunk. Mikor a minap Kinizsi Pál kapitányunk parancsunkra katonáinkkal Törökország ellen támadt télelő időben a legnagyobb sárban, állandó esőzésben, tudja meg Atyaságod, hogy akkor neki is, meg embereinknek is minden fegyvere, nyerge, zablája, ruházata és katonai fölszerelése jócskán tönkrement és elveszett. Mikor pedig érdemekben gazdagon, ahová Atyaságod tért meg ama háborús kellemetlenségekből, és utána sem Rámába ment, abba a városba, mely erői felfrissítésére s az elveszett holmi pótlására igen alkalmas, de visszament Temesvárra, amely hely Rómától, de még Beneventumtól is sokban különbözik. Ha tehát Atyaságod nem tudván feledni a szenvedett kényelmetlenségeket. még Róma gyögyörűségei közepette is az elveszett holmiján kesereg, vegye tekintetbe, mit csináljanak azok a mi szegény katonáink, akik háborúban sincsenek „kalap” alatt meg azokban a kényelmes sátrakban, sem abban a finom, ragyogó „palástiban, amely hosszában- széltében nemcsak az ember testét takarja be, de még az állat betakarására is elég hosszan omlik alá. De puszta földön, szabad ég alatt, a szüntelen esőtől lucskosan és sárosán pihennek. És utána nem római gyönyörűségekbe, csak a szokott nyomorúságukba térnek vissza. Azt is megértettük, hogy Szentséges Urunk és a Kardinálisok szent kollégiuma, akik mindent a legnagyobb okossággal szemlélnek és átértenek. csupán az ügy egyik részét vitatták meg, a másikat nem is érintették. Mindenesetre, ha mi jelen lettünk volna a tanácsban, egészen mást ajánlottunk volna, ami a közös ügynek és Atyánk javának inkább szolgált volna: mégpedig azt, hogy a békességet a törökkel, melyet azok maguktól ajánlanak, még kérnie is kellett volna, sőt sok oknál fogva rég meg kellett volna tennie, hacsak nem akarja éppenséggel országa és egész Itália romlását. Először is azért, mert Atyánk a töröktől az utóbbi időben igen sok kárt szenvedett; másodszor, mivel igen súlyos költségei voltak avval a hadjárattal, amit a visszaűzésükre indított. Minthogy mindezt sok esztendeig nem tudja pótolni, képtelen lesz ellenállni a töröknek, ha majd másodízben támadja meg. Harmadszor: mivel jelenleg bennünket is más dolog akadályoz, ha valami baja esnék, őt, mint előbb, segíteni nem tudnánk. Negyedszer, mivel Valona nincs tőle messze, ahonnan — hacsak nem ügyel magárai és dolgaira megfelelően — újabb s az előbbinél vészesebb támadás származhatna: csak újabb Hydruntuma lenne belőle. Innen aztán majd sokkal nehezebb lesz kiostromolni a törököket, különösen a jelen helyzetben, amikor Szentséges Urunk tömérdeket költött a hajórajra, és a segélynyújtáshoz nem volna elég módja. Kelt december 10., 1481. JANUS PANNONIUS: Búcsú Váradtól Még mély hó települ a téli földre, Erdő, mely csak a zöld levélre büszke, Szürke súly a ködös fagy zúzmarája, . S el kell hagyni a szép Körös vidéket, És sietni Dunánk felé, urunkhoz. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! Nem tart vissza folyó s az ingovány sem, Mert fagy fogja hideg vizét keményen. Hol nemrég evezett a föld lakója S félt, — most hetyke bizalmú, fürge lábbal, Megdermedt habokat fitymálva, lépked. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. Nem siklik soha úgy a lenge csónak Jó sodrásban, erős lapát-csapástól, Még akkor se, ha fodrozó Zephyrus Bíborszínűre festi át a tengert, Mint ahogy lovaink a szánt repítik. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! Hőforrás-vizeink, az isten áldjon, Itt nem ront levegőt a kén-lehellet, Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe, Mely gyógyítja szemel, ha fáj, s ha gyenge, És nem sérti az orrodat szagával. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra, Híres könyvei drága régieknek, Már Phoebus Patarát elhagyta, s itt él; Költők isteni pártfogói, Múzsák Többé nem szeretik Castaliát már. Hajrá, fogyjon az út, tásak, siessünk! Isten áldjon, aranyba vont királyok, Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott, Sem roppanva dűlő fal omladéka, Míg tűz-láng dühe pusztított a várban, S szürke pernye repül a kormos égre. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! S rőt fegyvert viselő lovas királyunk, Hős, ki bárdot emelsz a jobbkezedben — Márványoszlopokon pihenve egykor Bő nektárt verítékezett a tested — Utunkban, te, nemes lovag, segíts meg. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 1451 (Áprily Lajos fordítása) A Didymus-kódex jobb oldali címlapja (Szántó György reprodukciói)
