Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
8* IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1983. február 19., szombat A magyar reneszánsz A magyar reneszánsz a XV. században bontakozott ki. A társadalom életében a rendiség korszakának kezdete ez, amely olyan társadalmi és politikai rendszer, amelyben a király, a főpapság és a főnemesség mellett a köznemesség és a városi polgárság is részt vesz a közéletben, hallatja hangját, érvényesíti érdekeit. Egyidejűleg a királyi hatalom megpróbál a széthúzó feudális erők fölé kerekedni és központosított monarchiát szervezni. A feudális nagyurak a közízlésben nem az egyedüli hangadók. A parasztság eleinte a szabad költözködésű jobbágyi állapot előnyeit élvezi, de részben a feudális elnyomás, részben belső folyamatok következtében mindinkább gazdag és szegény rétegre oszlik. Mindkét csoportot fokozódó elégedetlenség hatja át, a jómód emelkedését megakadályozza az erősödő földesúri kizsákmányolás, a nincstelenek pedig nem tudnak megkapaszkodni a nyomor felé tartó lejtőn. A paraszti sors válságát jelzi a Budai Nagy Antal- és a Dózsa-féle felkelés. Mindez olyan korszakban ment végbe, amely Nyugat-Európában különösen mozgalmas volt. Pestisjárványok, éhínség, pusztíó belháborúk vetették vissza a gazdasági fejlődést, ugyanakkor megkezdődött a tőkés gazdálkodás csíráinak kialakulása. A nyersanyagok fejében tömegesen áramlottak be a kézművesek termékei Magyarországra. Az egyre szélesedő nemzetközi munkamegosztás következtében az életmód gyorsan átalakult, a gótika középkori kultúráját nálunk hamarabb váltotta fel a reneszánsz művelődés és ízlés, mint számos nyugat-európai országban. A fejlődési vonal viszont később megtörik, s ezért úgy tekinthetünk vissza a XIV., XV. századra, mint a magyar történelem egyik nagy, de be nem váltott ígéretére. HAGYMÁSSY BÁLINT: Művecske a bor és víz dicséretéről, illetve kárhoztatásáról Előadás a borisszákról és a vízivókról, hogy vajon ezeket vagy amazokat kell-e inkább dicsérnünk, a'borról és a vízről szóló több más dologgal egyetemben, mivelhogy mind a kettő aszerint hogy milyen mértékben használják, dicsérendő, illetve kárhoztatandó. Ajánlva Macedón László íőfődiakónus barátomnak. Tudom, szerető uram, László, hogy mindaz, amit megígérünk, kötelezettség, különösen, mikor becsületes okkal-móddal nem lehet elkendőzni az ígéret be nem váltását. Eszembe jutott tehát, hogy mikor a minap Pécsett főtisztelendő Mihály vikárius doktor uram házában vacsora közben vitatkozgat- tunk, többek között megem- lítődött a hangsúly természete és alkalmazása, mint amely nélkül semmilyen beszéd el nem lehet csakúgy, mint hang hangszórók nélkül. Azonban nem nagyon tudtunk rájönni, miként tagolják szét a beszédet magát, noha volt egynémely példa a kezünk ügyében, de olyanok, mint a gordiumi csomó. Én akkor megígértem, hogy megírom neked, milyen módon lehet alkalmazni és megérteni őket, s hányat lehet elhelyezni valamely beszédben, ahogy magam tanultam Aldus tói. Eleget óhajtván tenni ígéretemnek, összeszedtem itt néhányat közülük, ahogy következnek. Hangsúly tízféle is van, például éles, súlyos, hajlított. Ezenkívül, nagy Isten, most jut eszembe az a kérdés is, amit eleivel Te vetettél föl a vizivókról és a borisszákról, hogy vajon ezeket vagy amazokat kell-e inkább magasztalni, és hogy vajon volt-e költő, aki nem itta meg a bort. Mégis ebben a dologban ehelyütt aligha tölthetem a kedvedet, mert ha megmondom az igazságot, vagy megharagszanak rám, vagy nem hisznek, mivelhogy: „Hajolj meg s már szeret, ítélj: gyűlölni fog." Mert ha a kettő közül az egyiket dicsérem, kárhoztatván a másikat, akkor vagy magamat, vagy téged foglak megbántani, noha magammal is meg veled is baráti kell, hogy legyek, s ilyenformán tartózkodom a meg- bántástól. De hát szeretem Platót is, meg Socratest is, csakhogy az igazságot még jobban. Tehát akár dicsérni, akár kárhoztatni fogok e dologban, nem saját magamat állítom tanúnak, de a mások tekintélyére hivatkozom, akik a bor és víz természetéről meg azokról, akik itták, mondottak és írtak valamit. Ha tehát a híres férfiak mondásai és példái alapján a vizet és a víz kedvelőit a nem dicséretesek közé kellene sorolni, akkor azután én is engednék abbeli véleményemből, melyben múltkori beszélgetésünk alkalmával kitartottam, és szívesen adom néked a győzelem ágát. Ha azonban ez a sor vár a borra, nyugodtan tűrd el te is, és sem engem, sem az írókat ne vádold meg érte, hanem egyedül a bor természetét, mely olyan, hogy csak kevés jót lehet róla mondani. Én azt mondom, hogy a bor is jó, mint Isten teremtménye, hiszen mint tudjuk, ivott bort Krisztus is, mikor például a vizet borrá változtatta. Meg hogy mértékletesen élvezve élesíti az emberi elmét, testét-lelkét erősíti, vitézségre sarkall, és a lelket fürgébbé teszi kötelességei teljesítésére. De ki tagadja, hogy míg kismértékben táplálja az ember erényeit és erőit, ugyanúgy mértéktelenül élvezve leront, elerőtlenit, megzavarja az észt, elködösíti az értelmet, eltompítja az emlékezetet, feledékeny séget bocsát rá, tévedést plántál belé, tudatlanságba dönt. Hogy a tehetséget elfátyolo- sítja, a lelket, a lélek épségét alapjaiban összedönti, a test egészségét elpusztítja, érzékeit teljességgel csaléko- nyakká teszi, az embert nemcsak emberi hatalmából vetkőzteti ki, de még emberi nevezetét is elfeledteti véle. s végtére is állattá változtatja. (Részlet) A garamszentbenedeki úrkoporsó részlete: Mária (Magyar egyházi gyűjtemények kincsei) ___,S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben, Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd! Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, Vagy hát oly nehezen várod az ifjú Tavaszt?” (Janus Pannonius) A Breviárium e lapjánál kezdődik a szentekre vonatkozó közös imádságok szövege Anekdoták Mátyás királyról Király és varga Király Mátyás budai varga fel akart menni Mátyás király palotájába. Az őrök megállították, és tudakolták, mi a célja a látogatásnak. A varga így felelt: — Ma Mátyás napja, s köszöntem akarom Mátyás királyt, mert én Király Mátyás vagyok. Az egyik palotaőr így utasította el a látogatót: — Király Mátyás és Mátyás király között pontosan az a különbség, ami egy varga és egy király között. A szószaporító Mátyás király udvarában sok külföldi tudós élt. Jöttek olyanok is, akik a szónoklást akarták tanítani. Egyik közülük azzal büszkélkedett a király előtt, hogy akármilyen jelentéktelen dologról hosszú beszédet tud tartani. Elfordult tőle a király, és így szólt kísérőihez: — Még a csizmadiában sem szeretem, ha kis lábra nagy csizmát varr! Az aranytálas kamarás Offenbányán egy kamarás úgy meggazdagodott, hogy már restellt a földre lépni, mint más halandó. Készíttetett tizenkét aranytálat, s amikor valahová ment, inasai lába elé rakosgatták a tálakat, hogy azokra lépjen. Mátyás király meghallotta ezt. a bolondságot, és álruhában Offenbányára utazott. Megszállt egy szegény ember házában, s megleste a kamarást. amint az aranytálakon sétált. Aztán megebédelt — rántotta került az asztalra —, s elmenetele előtt felírta a ház falára:
