Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 19., szombat A karbidlámpa lángja — Feldübörgő fejtőkalapács - Hogy hívnak, bányarém? - Kicsit kimentették Bentonit és bánya — Jó szerencsét! Kecskés János csendben becsukja az iroda ajtaját, kettőt-hármat lép a szeré, nyen berendezett, szűkös kis •helyiségben és már ott is áll Nagy Ferenc üzemvezető íróasztalánál. — Akkor hát itt lennék, mehetünk? — Igen, az I-es északnyugatiba. És már úton is vagyunk az istenmezeji bentonitbá- nyához. „Szerelésünk” teljesen civil, csak kevés tanakodás után döntöttünk úgy, hogy cipő helyett gumicsizmát húzunk, fejünkön az itt elmaradhatatlan védősisak. Mielőtt pedig sor került volna a bányába indulásra, jó néhány dolgot megtudtunk Nagy Ferenctől bentonitügy- ben. Mindenekelőtt azt, hogy itt, Istenmezején az 50-es években kezdtek hozzá a bá. nyászatához a Rosszkúttető- nek nevezett részen. Ez jó tíz év múlva kimerült, akkor átjöttek a jelenlegi helyükre, ahol most is dolgoznak. Az indulás idején Ausztriába és Csehszlovákiába exportálták a hazai szükségleten felüli bentonitot, jelenleg pedig az NDK-ha szállítanak. — Eddig rendben is lenne — mondhatná itt az őszinte, de e kérdésben járatlan olvasó. — Most már csak azt kellene tudni, hogy voltaképpen mi is az a. bentonit? Eszik-e avagy isszák? Az Új Magyar Lexikonból ez ügyben megtudható, hogy a bentonit egy Benton nevű USA-beli erőd után kapta nevét, pelites, üledékes kő. zet, és főleg a montmorillonit nevű anyagásványból áll. Vulkáni tufából és lávakőzetekből is keletkezik, víz alatti mállássaL Számos ipari alkalmazása van. Derítőként olajok tisztítására alkalmazzák, de a borászatban is, mi. Nagy ritkán ilyen is van: papírmunka a bentonitbá- nyában. Aki jegyzetel: Kecskés János vei leköti a szennyező anyagot, kallóföldként gyapjú zsírtalanítására. valamint öntödei homok minőségének megjavítására, mélyfúrási iszapként és sok egyéb között még szappan telítésére is. Mint szigetelő építőanyag, gátak, alagutak építésénél van nagy jelentősége. Jelentős mennyiségben fordul elő a Szovjetunióban, Kanadában, Kínában. Mexikóban, Romániában és az Egyesült Államokban, nálunk pedig Istenmezején és a Tokajihegységben. — Pontos a lexikon? — kérdezzük Nagy Ferenctől. — Mindent elmond erről a szürke színű kőzetről? — Igen, meglehetősen. Azt ugyanis már aligha várhatnánk el a lexikontól, hogy benne legyen: Istenmezején jelenleg 137-en dolgozunk a bentonit kibányászásán, és nem a legjobb körülmények között. A létszámunk ugyanis kevés, most is elkelne még itt vagy tíz jó bányász, de Biztonságos acéltámok alatt— fejtésben. Karbidlámpa fényénél, 35 évesen... inkább majd fogyatkozni fogunk, nyáron ugyanis jó né- hányan átmennek a mező- gazdaságba, ahonnan télidőre érkeztek ide, a környező községekből. Tulajdonképpen a gépesítés lenne a megoldás, de az itteni körülmények között ez meglehetősen nehéz. Miként az út is. amelyen most Kecskés János vezetésével a bánya felé megyünk. Az út csupa sár, és természetesen mindig emelkedik, s bizony alaposan kimeleg, szünk míg felérünk az „északnyugati bejáróhoz”, és mi sem természetesebb, hogy Kenneth Roberts izgalmakban nem szűkölködő regénye, az Északnyugati átjáró jut az eszünkbe... Vajon miránk milyen kalandok várnak itt, ebben a most „isteninek” egyáltalán nem tűnő világban ... ? A válasz nem sokáig vá. rat magára: mindinkább kezd bányához hasonlítani a ben- tonitbánya, a keskeny csillesín mellett egyre nehezebben jutunk előre a gyér fényben, és ezen a karbidlámpa lángja sem sokat változtat. Végre, a fémtámok erdejében, már mélyen bent, a hegy gyomrában — elhaladva az akkumulátorral működő kis mozdony mellett — feltűnnek a fejtésen dolgozó vájárok. A bánya mélye különösebben nem alkalmas beszélgetésre, különösen, ha egy kis félsz is mocorog az emberben ... Mert bizony, szó, ami szó, roppant súllyal nehezedik a hegy az acéltámokra, s annyi mindent hall az ember .. Még jó szerencse, hogy a bányászok nem ijedősek — és nem is barátságtalanok. Sorra lekezelünk, és Nagy Sz. János már mondja is, hogy 1970. október 1-től dolgozik itt vájárként, de mint a legtöbb bányász, ő is csillésként kezdte, szinte még gyerekfejjel, éppen húsz esztendővel ezelőtt. — Tulajdonképpen nem is 70-ig, hanem 72-ig csilléztem, akkor előbb segédvájár, majd ezt követően vájár lettem. — Nem mondhatni, hogy éppenséggel könnyű pályát választott volna... — Hát... A többiek mosolyogják, hogy nemigen tud mit mondani, de Utasy Miklós — kezében hatalmas, néha, mintegy csak megszokásból, fel- feldübörgő fejtőkalapács — segítségére siet. — Mondd csak meg, hogy nemigen volt akkoriban sok választási lehetőség. Itt ez a munka akadt, így erre jöttünk ... — így van. — így. — Nem volt más ... A szűkös vágatban ez is, az is beleszól a beszélgetésbe, s lassan kialakul' a kép: ha nem is örömükben lettek bányászok, . tulajdonképpen szeretik a munkát, amiből, ha meggazdagodni nem is tudnak, lényegében elég jól megélnek. Legtöbbjüknek családi háza van — nem is akármilyen — amit vagy OTP-kölcsönnel vagy saját erőből (és egy kis szülői támogatással) építettek Míg ez kiderül, a fémtám egyik kiálló részére akasztott karbidlámpa fénye halványodni kezd. — Cájgold meg egy kicsit, Jancsi, azt a lámpát — szól Kecskés a lámpához legközelebb álló vájárra, mire az megpumpálja kicsit, s valamelyest enged a homály ... — A bányászfizetés tehát elegendő családiház-építésre? — Az az 5—6 ezer forint ... ? Az ugyan nem. De maszekotok, fűrészelek, disznót nevelek. Másképp nem menne. — Nem — erősíti meg barátja szavait Utasy Miklós. Mit is hallottunk az irodában? Nagy Ferenc is azt mondta: hűségjutalommal együtt hatezer körül keresnek a bentonübányászok, és ez kevesebb, mint a bányászat egyéb területén dolgozó társaik jövedelme. Igaz, itt nincs például metángáz- veszély, sújtólégrobbanás- tól nem kell tartani, itt az omlás vagy a vízbetörés az, amelynek veszélyét úgy hívják, hogy — bányarém... — Sok a sérülés, az üzemi baleset? — kérdezzük most lenn, a föld alatt. — Kisebb sérülés szinte mindig akad, súlyosabb szerencsére csak ritkán. Mindenesetre, most nyolc rehabilitációs bányász dolgozik köztünk, akiket leszázalékoltak. — Például én — mondja egy alacsony növésű bányász, akinek pajkosan villogó fekete szeme elárulja, hogy nem veti meg a humort... — Igen, a Kicsi — mutatnak többen is emberünkre, akinek tisztességes neve amúgy Gaál Alfréd lenne. — Én „rehabos” vagyok — magyarázza készségesen —, néhány éve, éppen január másodikán a szállítóvágaton süvegeltünk elöl, és támolás közben vagy három „Kicsi”, akit kimentettek... (Fotó: Perl Márton) méter magasból kivált egy kő, lehetett olyan egymá- zsás, és a bokámat ripityára vágta — ők mentettek ki, mutat körül —, és 11 hónap betegség után véglegesen leszázalékoltak, így kerültem a mozdonyra. Jó szerencse, hogy „Kicsi” befejezte a mondatot, mert ebben a pillanatban éles csattanás hallatszik a közvetlen közelünkben. Egy pillanatra meghűl a vér bennünk, de a bentonitbá- nyászok csak mosolyognak: Kicsit összecsúszott a tám... Nem csoda, néhány száz (ezer?) tonna nyomja... — Ez semmi — mondja Utasy —, gyakran olyan, mintha géppuska ropogna. Nekünk mindenesetre eny- nyi is elég volt ízelítőül a bentonitbányából, s búcsút veszünk a bányászoktól. — Viszontlátásra, jó szerencsét. Sorra kezet adnak, és ők is mondják: — Jó szerencsét. Még néhány perc, és újra kint vagyunk a friss, szabad levegőn. Titkon felsóhajtunk, s úgy érezzük, valamit megtudtunk abból, mennyire mélyértelmű és igaz ez a szép bányászköszönés. B. Kun Tibor Repedések az Orczy-kastéiy balkonján Városképi kérdőjelek Legutóbb a Magyar Ifjúság című hetilap hasábjain adtak hangot az olvasók véleményűknek: a gyöngyösi műemlékek állapota — különösen az Orczy-kastéiyé és parkjáé — enyhén szólva kívánnivalókat hagy maga után. Azok írtak, akik távoli vidékekről érkeztek a Mátra aljára, mert az idegennek talán még Jobban szúrja a szemét a régi épületek elhanyagoltsága. Azért kerestük fel Berecz Andrásáét, a városi tanács elnökhelyettesét, hogy pontról pontra végigmenjünk azokon a városképet meghatározó helyeken, amelyek felújítás után kiáltanak, s számot vessünk azzal, hogy milyen módon és hogyan lehetne segíteni. Annál fontosabb ez a képzeletbeli őrjárat, mert közeleg a település nevezetes jubileuma, várossá válásának 650. évfordulója. A volt Szent Erzsébet- templom... A kOzépkorl eredetű templom > régi városkapun klvQl épült Ispotályhoz tartozott. TObbszOr elhagyták, kifosztották, végül 1945-ben bombatalálat érte, azóta egyre romlik állapota. Eredetileg teljesen gótikus volt, majd késöbarokk szentéllyel egészítették kL Jelenleg a GYONGYSZÖV Afész bérli bútorraktár céljára. Ahogy fotós kollégámmal beléptünk az épületbe, fejcsóválva beszélgető munkásokkal találkozunk. Jókora darab omlott le az egyik pillérből: lassan semmire sem lesz alkalmas, életveszélyessé válik. — Sok megoldáson gondolkodtunk — mondja Be- reczné —, felmerült, hogy kiállító- vagy hangverseny- terem legyen ebből az épületből, de a tervek megvalósításához anyagi lehetőségeink nemigen vannak. Egyébként a Felsővárosiplébánia tulajdona. Sajnos, most a minimális védettséA szent Erzsébet-templom már bútorraktárnak is veszélyes Omladozó kastélykerítés (Fotó: Kőhidi Imre) get sem kapja meg, egyáltalán nem tarthatjuk megoldottnak helyzetét. Az Orczy-kastély ... Gyöngyös egyik legmarkánsabb épülete a korábbi barokk elődje felhasználásával kialakított négyszög alaprajzú, klasszicista kastély. Mai formáját a XVIII. században nyerte el. A Mátra Múzeum 1957-ben költözött Ide. — Sok a gondunk ezzel is — folytatja beszélgetőtársunk. A keleti szárny statikai állapota nem kielégítő, a balkont mindenképpen meg kell erősíteni. Folyamatos gondozást kívánt volna, Nem most, ebben a nehéz gazdasági helyzetben a legcélszerűbb, hozzálátni. Mégis, más lehetőségünk nincs: a megyei tanács és a MEBIB támogatásával hozzákezdünk a felújításhoz. Számítunk ebben a városukért tenni akaró gyöngyösiekre. A 650 órát a 650 éves Gyöngyösért elnevezésű akciónk remélem megmozgatja az üzemek dolgozóit. Rászorulna a park is a rendbetételre. A kovácsoltvas kerítés, az őrt álló oroszlánok, a szabadtéri színpad — mind-mind megérdemelné a törődést. Mint mondottam: anyagi lehetőségeink csekélyek, s hiába minden buzgalom, hogyha nincs anyag, s nem akad, aki összefogja a serénykedést — ezt meg kell szerveznünk. Kifogásolták többen azt is, hogy az ifjúsági park és a szabadtéri színpad nyaranként nem ad otthont műsoros esteknek, színházi rendezvényeknek. Az utóbbit a tervek szerint rendbe hozzuk az idén, az ÉMÁSZ már társadalmi munkában kijavította a hibás világítást. Megoldatlan volt a szociális helyiségek kérdése — hiányoztak a mosdók —, s egyelőre a kastély annyira zsúfolt, hogy az öltözőket raktárnak használják fel, bár már három lakást is felszabadítottunk ilyen célra a B erényi—Heller-féle kastélyban. Az lenne a megoldás, ha a könyvtárnak sikerülne önálló épületet találni, hiszen a város bibliotékája albérlő itt. A park rendbetételére négyzetméterenként öt forint jut. Ez igen kevés. Ápolásra, fenntartásra talán elegendő volna, de teendőink lényegesen összetettebbek, hiszen újjá kell varázsolni. Egy örvendetes lépésről is beszámolhatok: kör alaprajzú saroképítményeit, a glorietteket boltoknak adtuk ki, így ezek értékes és érdekes színfoltjai városunknak. A volt ferenceskolostor ... Jelenleg kollégium, szervesen hozzátartozik a város központjához. GyOnyOrű kis te- recske a Nemecz József nevét vlselO, sajnos leginkább éppen a volt kolostor csúnyttja el. — Ez az épület hárommillióval szerepel a költség- vetésünkben — folytatja Be- reczné. Ennek a sorsát a megfelelő hasznosítás dönti el. Ha megtaláljuk új funkcióját — például könyvtárnak építjük át —, akkor megmenekül az enyészettől: Valóságos kis műemléki blokk alakulhatna ki itt, afféle kulturális centrum. Sajnos, nagy termében, a Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat üzemi konyhája dolgozik, s egyelőre nem is valószínű, hogy sikerül más helyet találni számára. Így csak romlik a falakat borító freskó. Többféléről — Hasonlóan beszélhetnénk a Szent Bertalan-temp- lom állapotáról, amely ütött- kopott, „ráül” a város hangulatára. Az egyház tulajdonában van. Egyik díszítményét, a Mária koronázását ábrázoló szobrot mégis mi újíttatjuk föl most. Számos gond forrása, hogy itt sok minden — akárcsak ez az alkotás, solymosi tufakö- ből készült, amely kevéssé viseli az idő ostromát. A volt „vármegyeház” — amely régen katonai kvártély, majd méntelep volt, s jelenleg a Gyöngyös—do- moszlói Állami Gazdaság tulajdonában van —, szintén kívánná a felújítást. A műszaki osztályunk már fel is szólította a „lakót” az épület rendbe hozására. Nem megoldott a város északnyugati részén lévő kálvária jövője sem. A stációk pedig értékes Zsolnay-porcelánból készültek, s talán az utolsó percekben vagyunk, míg talán lehetne segíteni szakszerű kezeléssel. „Megmentsünk - amit lehet" —. Alapvető célunk az, hogy az utókor ne hányjon semmit a szemünkre, megmentsünk mindent, — mondja összegzésül az elnökhelyettes. Bízom a gyöngyösiek buzgalmában, s ha mindent nem is lehet most felújítani, legalább a romlást megállíthatjuk. A belváros épületei sorra új köntöst kapnak. Most városvédő és -szépítő egyesület megalakításán törjük a fejünket. A népfront keretein belül már most létrehoztunk egy „városképi őrjáratot”, amely nemcsak képzeletben — mint most mi —, de ténylegesen járja a várost, hogy föltérképezze azokat a hiányosságokat, vagy csúfságokat, amelyek Gyöngyöst barátságtalanná teszik. A ténymegállapítás és a tervezés után a tettek következnek. ★ A jó szándék, a készség tehát megvan, de hát évtizedek elmaradásait nem lehet egyik napról a másikra pótolni, még akkor sem, ha erre nevezetes jubileum sarkall. Ha hozzákezdenek a megkésett munkához a gyöngyösiek, nem tehetik másként, csak mint a diófaültető: a jövő nemzedékére gondolva, hosszú távra eltervezve a feladatokat. Mégis, határozott lépések kellenek ahhoz, hogy ezek a felsorolt városképi kérdőjelek ne bántsák se a vendégek, se a helybéliek szemét. Gábor László