Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-12 / 36. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. február 12., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM 9 „Ne düts ki szél” Kalász László 50. születésnapjára „Tisztább világban / em­berként egészen / hol föld se reng és ég se háborog / él­hetni bátran tehetni meré­szen / — mostanában csak erre gondolok”. A most öt­venedik születésnapját ün­neplő Kalász László írta e megkapóan szép sorokat, az emberiség jövendőjéért aggó­dó költő felelősségével, olyan költőként, aki eddigi éleite javát szűkebb hazájában, a Borsod megyei szülőfaluban, Szalonnán, s annak tágabb övezetében, de mindig Bor­sod határain belül élte le. A szűkebb hazához való kötő­dés, a világ gondját felvállaló költői magatartás tehát nem zárja ki, ellenkezőleg: kiegé­szíti egymást. Ez a költő „úgy néz szét a világban, hogy megmelengeti tekintetével a tájat, hogy meghitt ismerős­sé varázsolja a természetet”. Kalász László több köteté­nek versanyagával bizonyí­totta: élményeinek egész köl­tészetét meghatározó alapré­tege a szűkebb hazához, a szülőföldhöz kötődik. Az el­ső élmények mint búvópatak felszínre törő apró hullámai térnek vissza újabb és újabb költői formát teremtve — megvallva általuk költői el­kötelezettségét is. A kétkezi munkásszülőkről valló szép verssorok mindennél beszé­desebben tanúsítják ezt: „En­gem talán csak álmaimban szeretnek / anyám apám is társai ezeknek / s ha útjai­mon olykor elbukom / ők riogatnak tovább az úton / esett sorsukkal védelemre kelnek / erős hadakként tá­madni is mernek / ellenek ellen a halál sem árthat / ők azon túl is elém ég mögém állnak.” Az említett élménykor meghatározó voltát bizonyít­ja Kalász egész lírájának természetélménye is. Hosz- szan lehetne idézni verseiből ama sorokat, amelyek em­ber és természet viszonyáról vallanak — sejtetve a szű­kebb haza tájainak termé­szetélményét. Bátran leírhat­juk: a mindenkori megújuló természet illata, a friss föld­szag lengi körül ezt a költői világot, s így a mindennapok csodáinak szépségei áradnak belőle megejtő varázzsal S innen már csak egy lépés, hogy felismerjük: Kalász költészetének képei és rit­musvilága is teljességgel iga­zodik ehhez az élményszfé­rához. Költészete teli van a népköltés formai-képi cso­dáival, méghozzá a szüntelen megújulás képességét bizo­nyítva. A szűkebb haza tájaihoz való kötődés, a szülőföld él­ményköreinek szinte állandó jelenléte természetesen nem idill-teremtés. Ahogy egyik kritikusa írta. „.. .a tündér- kedő képek, tiszta falusi han­gulatok közé meghökkentő sikolyok is keverednek”. Vagyis: Kalász — költőként — pontos és jó érzékelője annak, hogy a világban gon­dok is vannak. S nem csupán az ő megélt, megszenvedett gondjai okán mondja ezt, ha­nem azért is, mert érzi, tud­ja: a költészet közösségi. tár­sadalmi elkötelezettséget kí­ván. Ebből fakad költői fele­lősségtudata, az a felelősség- tudat, amellyel a világ gond­jaival, bajaival szembenéz. S bár egy versében (Rám forr) így fogalmaz: „sosem éltem boldogan / örömtelen a szám­vetés". Mégsem állítható, hogy a gondok láttán Kalász költészetében eluralkodna valaminő kétségbeesés. Ellen­kezőleg: derűlátás jellemzi alapvetően ezt a lírát, akkor is, ha egyéni bajai szoron­gatják. s akkor is, ha tá­gabb hazája, Magyarország történelmi sorsa, s jövője fö­lött meditál. S ha e költői optimizmus legszebb versbe­li megfogalmazását kívánjuk megjelölni, úgy a Színt val­lók a szelekkel című szép versének alábbi sorait idéz­hetjük: „... már tavasz van / ... már anyám a fény felé fordítja / a fény felé tartja / a kéthetes tojásokat / s rönt­genezi a nappal / röntgenezi öreg szemével / a törékeny mindenséget / a törékeny mindenség ér-futásait fürké­szi / hogy mi kél majd ki / fürkészi a jövendőt / ...az újulás nász és születés tán­cai / mozdulnak őt-kísérő- emlékező mozdulatomban / hogy tartsam arcom a nap fe­lé / ... hogy előhívott szep- lőivel / lássam a földet / a Földet melyet a fény elé kell végre tartani / mint anyám a tojásokat.” Kalász László költészeté­nek értékeit számba véve nem feledkezhetünk meg költői világának biztos ívelé­sű kiteljesedéséről sem. Már első kötete üdeségével. ere­deti hangszínével, a költői látás egyedi változatának erejével hatott, második könyve (Parttól partig) vi­szont a kiküzdött továbblé­pés példája volt. Ha nem is látványos színrelépés, de új értékeket hozó bemutatko­zás. Vele Kalász László a költői világ kiteljesedésének biztos terepére lépett. A Hol vagy jövendő? versanyagát hangulati intenzitás, elmé- lyültség és bátor képteremtés jellemezte, a Ne düts ki szél költeményei pedig arra val­lottak, hogy Kalász a regio­nális lét ellenére is képes vállai ra venni az emberiség, a világ nagy kérdéseit. Ez utóbbi kötettel a férfikorba _lépett ez a költészet... Kiteljesedett, letisztult lí­ra a Kalász Lászlóé, olyan szuverén világ hordozója, amely senkiéhez sem hason­lítható — ha iskolák szerint akarnók kategorizálni —, de csaknem minden kortársáé­val harmonizáló az élmény mélysége, a belőle áradó hu­mánum és elkötelezettség, s a sajátos képi világ és vers­építkezés tekintetében. Je­lentős és fontos szólam ez a költészet az újabb magyar líra kórusában ... Lőkös István — No, látod, hogy észre- tértél — mondom a bak- temak —, így köllött vóna kezdened rögtön. A hatost kivételesen visszaadom, ne­hogy föllordulj éhen, de a ködmönt vesd le egy-kettő­re, mert lefoglalom hátra­lékos adó miatt. Nincs olyan hideg, hogy lekopna a ké­pedről a szőr. Vesd csak hirtelen! A ködmönt mán sehogy se akarta levetni a bakter, aszongya, hogy ír nekem levelet az árvízkára miatt, így hát kénytelen vótam erőszakkal levetkőztetni. A bakter persze még mindig alkudozott velem, asszongya, szerene belenyúlni a köd- mönzsebbe, benne felejtette a zsebóráját. — Most mán le van fog­lalva — mondom —, meg aztán minek vóna neked az óra?... A magas kor­mánynak mégiscsak jobban köll tudni, hogy hányat ütött az óra, mint neked... Elvvel elbocsátottam a baktert: — Vihet az ördög! — mondtam neki. A mint a hatalmi határ felé nézek, meglátom, hogy a Konc bácsi lélek- szakadva cipel egy óriási keresztet, éppen akkora ke­reszt volt a vállán, mint annak idején Krisztus Urunknak, mikor a pogá- nyok fölkísérték a Kálváriá­ra. A Konc bácsi odahozta elém a keresztet, és azt mondta: — Kegyelmes miniszter úr! Itt van a becsület nagy­keresztje, az inácskakucsi király küldte nagyságodnak, hogy akassza a nyakába, és viselje minden alkalom­mal. Kortörténeti dokumentumok *- A hírközlés módja - Humor és érzelgősség — Múzeumok és gyűjtők A képes levelezőlap világa Régi városképek o Március végéig látható a Megyei Könyvtárban a Dobó István Vármúzeum gyűjte­ményéből rendezett képes- levelezölap-kiállítás, amely Heves megye városait és községeit mutatja be a szá­zadforduló évtizedeiben. A zömében az egri Baross Nyomda kiadásában megje­lent lapok a kor szokásai szerint elsősorban a telepü­lések nevezetességeit, köz­épületeit ábrázolják, de ezek mellett természetesen meg­őrzik a korabeli utcaképet a házak előtt álló emberek­kel, közlekedési eszközökkel, és a sok helyen azóta már lebontott házakkal. Ma már ipartörténeti dokumentu­moknak számítanak a kere- csendi gőztéglagyárat, a pa- rádi üveggyárat, az eger- csehi bányatelepet, vagy a vízimalmokat megörökítő majd százesztendős képes­lapok. Egyedülálló az egri Baross Nyomda vállalkozása az 1900-as évek elején, hi­szen több mint harmincféle népviseleti levelezőlapot adott ki az egri, Eger kör­nyéki és Heves megyei fal­vak élő és jellegzetes pa­raszti öltözködéséről. Szem­léletesen tükrözik azokat a viseletbeli eltéréseket, me­lyek alapján az egri piacon rögtön felismerhetővé vált a felnémeti vagy a szarvaskői menyecske. o Az első — nyomdai úton sokszorosított — képes le­velezőlapok 1870-ben a po­rosz—francia háború idején jelentek meg Poroszország­ban és Franciaországban. A németek August Schwartz oldenburgi, a franciák Leon Besnardeau bretagne-i könyvkereskedőt tartják az első sokszorosított képeslap kiadójának. A képes leve­lezőlap megjelenését az oszt­rák—magyar posta által 1869-ben forgalomba hozott, majd világszerte gyorsan el­terjedt olcsó postai levelező­lap bevezetése tette lehetővé. Magyarországot 1869-ig német és osztrák kiadók látták el képeslapokkal. A magyar képeslevelezőlap­kiadás a millennium évében kezdődött, amikor az ezred­éves ünnepségekhez kapcso­lódóan a magyar posta egy 32 lapból álló sorozatot je­lentetett meg. Az eredeti akvarellekről sokszorosított lapok a millenniumi kiállítás részleteit ábrázolják, de né­hány jellegzetes budapesti épület mellett a magyar történelem fontosnak tartott eseményeit és tájképeit is megörökítették. Már a XIX. század utolsó évtizedében képeslap jelent meg a legtöbb magyar vá­rosról, de sok községről is. A kiadók rendszerint nyom­dák, kereskedők és fényké­pészek voltak. A középüle­teket, utcaképeket kezdet­ben grafikai eljárásokkal sokszorosították, de már a XIX. század végén elterjed­tek az eredeti fényképekről gyártott levelezőlapok. A képeket a kor szokása sze­rint díszes keretezés övezte, de gyakran a településre jellemző termékek vették kö­rül: például Egerben szőlő- fürtök vagy a makói utca­képet egy hagymába montí­rozták. A városképi lapokba esetenként az ott sem volt sétálókat, a negédes hölgye­ket és a gáláns gavallérokat, vagy a magyar városokban még csak a jövőbe álmodott magasvasutat, léghajót is belerajzolták. Számtalan képes levelező­lapot adtak ki az országos és helyi vonatkozású esemé­nyek, évfordulók alkalmá­ból. A festményekről, grafi­kákról gyártott reproduk­ciók, illetve a képeslapra készült rajzok a kor ízléséről és az uralkodó osztály tör­ténetszemléletéről vallanak. A századforduló évtizedeiben ezerszámra jelentek meg le­velezőlapok Ferenc József és családja képével. Dokumen- tumszerűek az első világ­háború eseményeit, a had­színtereket ábrázoló lapok, ugyanakkor a háborús uszí­tás és a mozgósítás szolgá­latába is állították ezt a rendkívül divatos propa­gandaeszközt. A színészek mindig ked­venc témái voltak a képes­lapoknak. Ma már kultúr­történeti jelentőségűek azok a képeslapok, melyek a szá­zadforduló és az 1900-as Érzelmes lapok A régi korok kedvencei közül (Kőhidi Imre reprodukciói! évek elejének jeles színészeit, színésznőit (pl. Blaha Lujza, Márkus Emília, Küry Klára, Beregi Oszkár, Űjházy Ede) örökítik meg egy-egy diva­tos jelmezben, sikeres szín­padi jelenetben. A régi képeslapok minden érdekes eseményről beszá­moltak, sőt a századfordulón hírközlő szerepük is volt. A kiadóknak érdekében állott, hogy az események után mi­nél gyorsabban megjelenje­nek az azt ábrázoló levelező­lapok. Pl. Ferenc József 1900. május 4-i berlini láto­gatásakor már a következő napon forgalomba kerültek a császárt és kíséretét a hely­színen megörökítő lapok. A La Manche-csatornát először átrepülő Louis Blériot fran­cia mérnök 1909. október 17-én Budapesten is bemu­tatta repülőgépét. Erre az alkalomra az élelmes vállal­kozók már több, mint egy héttel korábban megjelentet­ték azokat a budapesti rész­leteket ábrázoló fotólapokat, amelyekbe belemontírozták Blériot nevezetes monoplán­ját, arcképét és aláírását. Egy-egy természeti kataszt­rófa, vasúti szerencsétlenség után is azonnal megjelentek a szerencsétlenség nyomait bemutató levelezőlapok. A képeslapok egy-egy részlet megörökítésével a hazai és nemzetközi ipari és mező- gazdasági kiállításokról is sorra megemlékeznek. Q Az előzőekben csak néhány példával jelzett tematikai sokféleség mellett már á XIX. század végén a rend­kívül változatos technikai kivitelezés is jellemzi a ké­pes levelezőlapokat. 1904— 1905-ig a képeslap hátolda­lára csak a címzést lehetett írni, az üdvözlő sorok a kép mellett üresen hagyott hely­re, vagy a képre kerültek. Az átlagos méretű kártyá­kon túl készültek úgyneve­zett óriás képeslapok és 80— 100 cm hosszúságú hajtoga­tott lapok is. Az ünnepre szánt és alkalmi üdvözlő lapok között megtalálhatók a csipkézett szélű, szecessziós keretezésű, illetve a gyöngy­poros és művirág appliká- cíós példányok. A humoros lapok között gyakoriak vol­tak a szövegesek, feliratosak, pl. Asszonyok tízparancso­lata. A század elején gyár­tották a fakéreg, fa- és fém­lemez, gobelin, hímzett se­lyem, préselt élővirágos, szövetrátétes, borítékos-ta­sakos lapokat. Főleg német és osztrák kiadók készítet­ték az átvilágítható képesla­pokat. Ezek több papírréteg­ből állanak és ha fény felé fordítjuk, megvilágosodnak az épületek ablakai, vagy például a budapesti Népszín­házban egy népszínmű jele­nete látható. A múlt iránti fokozott nosztalgiát jelzi, hogy az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a régi képeslapok iránt, és világszerte fellen­dült a képeslapgyűjtő moz­galom. A gyűjtők körében legkeresettebbek a XIX. szá­zad végén és a XX. század első évtizedeiben megjelent lapok. Ezt a kort a képes levelezőlap „aranykorának” is nevezik. Ekkor a polgári családokban illett albumot tartani, amelybe válogatás nélkül kerültek a táj lapok, a giccses zsánerlapok és az ünnepi üdvözletek. A képes­lap Németországban volt a legdivatosabb. E témáról verseket, operetteket, egy- felvonásos vígjátékot is ír­tak. A gyűjtők egyesületekbe tömörültek, némelyiknek még indulója is volt. Az 1890-es évek végén már Magyaror­szágon is egyesületek és fo­lyóiratok támogatták a gyűj­tőket, 1900-ban pedig nem­zetközi képeslevelezőlap-ki- állítást rendeztek Budapesten. Az utóbbi évtizedekben a múzeumok is felfedezték a képeslapok kultúrtörténeti jelentőségét, és kialakították saját gyűjteményüket. Ma­gyarországon legnagyobb képeslap-kollekcióval a sze­rencsi Zempléni Múzeum rendelkezik, ahol a mintegy 650 ezer levelezőlap jó át­tekintést nyújt a képeslap történetéről, de szinte min­den témához talál levelező­lapot a kutató és az érdek­lődő látogató. Petercsák Tivadar _ ty/'/W«zu esóü Üüideminy. QjPgikJ*t pi. V... (L tu el < •,7, ifi eJhA»-t**/**/ - mik szívélyes iidvSsletemmel együtt küldök, é$ kérem esen esökokat nekem ottlétemkor személyesen vissza mini, A üslfciíkat uk kí- U ~r> Egy „aktuális" küldemény

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents