Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-02 / 27. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. február 2., szerda Ipar, kontra mezőgazdaság? A magánbeszélgetésekben és a kabaréműsorokban di­vattá vált nálunk az ipar és a mezőgazdaság szembeállí­tása, s különösen az előbbi leszólása. így történt például a televízió szilveszteri műso­rában is, ahol — erre az egész ország emlékezhet — a következő mondat hangzott el: Ha nem lenne ilyen jó a mezőgazdaságunk, olyan ipa­ri ország volnánk, hogy attól koldulnánk!... Szilveszter éjszakáján, má­moros állapotban persze sen­ki sem áll neki statisztikai adatokat böngészni. De ha utána megteszi, s előveszi a Központi Statisztikai Hiva­tal 1981-es külkereskedelmi évkönyvét (az 1982-es csak valamikor tavasszal lesz ké­szen), megint eljut a sokat hangoztatott közhelyhez: az iparnak meghatározó szerepe van a nemzeti jövedelem terme­lésében. Tudniillik 1981-ben 613,5 milliárd forint volt a nemzeti jövedelmünk, s eb­ből az ipar 44,7, a mezőgaz­daság pedig 18 százalékkal részesedett. (A többi az épí­tőiparból, a közlekedésből és a hírközlésből, a bel- és kül­kereskedelemből, illetve az egyéb kategóriából szárma­zott.) Nem akarjuk további szá­mokkal fárasztani az olvasót. De ha valakit nem elégítené­nek ki a fenti adatok, netán úgy vélekedne, hogy félre­vezető ez a statisztika, mert az iparhoz tartozónak tekint­jük az élelmiszeripart is) ezt egyébként más országokban is így teszik), az tovább bú­várkodhat még az említett, nyilvános évkönyvben, s meggyőződhet arról, hogy az iparnak még az élelmi­szeripar nélkül is túlsúlya van mind a nemzeti jövede­lem előállításában, mind pe­dig a számunkra különösen fontos nem konvertibilis vi- szonylatú exportban. Ez még akkor is igaz, ha a mező- és élelmiszergazdaság a tőkés exportban jobban jeleskedik. A keményvaluta-hozam te­temes része azonban még így is, az élelmiszeripar nélkül számított iparból származik. Szó se róla, adhatna többet is ennél az ipar (és kell is, hogy többet adjon), de hogy koldulásra szorulnánk miat­ta, az enyhén szólva eltúlzott. Ennyit arról a szilveszteri poénről. A külföld általában köze­pes színvonalúnak ítéli a magyar ipar legtöbb termé­két, s a közepesnél jobbnak mezőgazdaságunkat. Ezzel az értékeléssel a magyar mező­gazdászok is egyetértenek. Dicsérően beszélnek például arról, hogy a világ élvonalába kerültünk a gabonatermesz­tésben (beleértve a kukoricát is), viszont megjegyzik, hogy a legfejlettebb országokhoz mérve még magasak a ráfor­dítások. Elismerően szólnak az autóbuszgyártásunkról Túlteljesítették a visontai A Mátraalji Szénbányák Thorez Bányaüzemében ki­magasló eredménnyel zárták az .év első hónapját: a vi­sontai bányászok januárban 747 ezer tonna szenet hoz­tak felszínre, az előírt havi programnál 107 ezer tonná­val többet. Fokozták a telje­sítményt a minőség javításá­val is. A tervezettnél 13 ka­lóriával jobb fűtőértékű sze­net adtak át a Gagarin Hő­erőműnek. Másfél millió köbméterrel túlteljesítették a meddőleta- karítási tervet is, így janu­árban mintegy 4 millió köb­(tavaly 13 ezer 200 busz gör­dült ki az Ikarus pesti és székesfehérvári gyárából), az orvosi műszereinkről, vagy pedig a gyógyszeriparunk több termékéről, például a Cavinton nevű értágítóról, vi­szont nincsenek megeléged­ve például a könnyűiparunk teljesítményével. Teljes az egyetértés abban, hogy az ipar nem fejlődhet a mezőgazdaság — az egyik legnagyobb felvevőpiaca nél­kül. Ugyanaz érvényes persze viszont is. Minthogy a hazai ipar adja a mezőgazdaság gépszükségletének csaknem felét, a műtrágyaigényének 60 százalékát, nem beszélve a növényvédő szerekről, a mezőgazdaság ipar nélküli előreszaladását feltételezni irreális. A rivarizálás helyett az egymásra utaltságra helyező­dött a hangsúly, amely a jö­vőben növekszik. Mindkét nagy népgazdasági ág szak­emberei sokat tanultak és ta­nulhatnak még egymástól. A mezőgazdaság 75 termelési rendszere például, amely az ország búza-vetésterületének immár 88 százalékát, a kuko­ricaterület 90 százalékát in­tegrálta, nagyipari szervezett­séget honosított meg a föl­deken. Viszont a mezőgazda­ság kedvező tapasztalatait, a tsz-ek és háztáji gazdaságok gyümölcsöző együttműködésének tanulságait is figyelembe vették, amikor a kisvállalko­zások rendszerét kidolgozták, kiterjesztették az iparban. Nem ok nélkül mondják: a kisvállalkozás az ipar háztá­jija ... Legfőképpen ezért sem okos dolog az ipart meg a mezőgazdaságot szembeállí­tani, mert az alapvető célok mind a két nagy népgazdasá­gi ágban azonosak: a nemzet­közi versenyképesség fokozá­sa. Nemcsak az iparban mé­rik, hogy mennyi anyagot, energiát, élőmunkát keli fordítani például egy hűtő- szekrény elkészítésére. A me­zőgazdaság is csak akkor fej­lődhet, ha a legjobbakhoz hasonlítja magát, ha például megnézi, hány kilogramm takarmányhói állítanak elő egy kilogramm húst Dániá­ban, Hollandiában, és meny­nyiből nálunk. Még a gondok is azonosak. Mind a két nagy népgazdasá­gi ág ugyanis akkor jutott el az intenzív fejlődés szakaszá­ba, amikor valóságos föld­rengések rázkódtatták meg a világgazdaságot. S minthogy e földrengések hullámai ná­lunk a központi akarat köz­vetítésével, a sokat emlege­tett közgazdasági szabályozók útján jutnak érvényre, ma mind az ipari, mind pedig a mezőgazdasági vezetők gyak­ran úgy érzik, mintha már nem lehetne tovább húzni a „srófot”. A világgazdaság­ban viszont tovább húzzák ezt a srófot, s nincs más vá­lasztás, mint alkalmazkodni, megújulni. Nem egymás ellenében, ha­nem egymásra támaszkodva és összefogva. (M. L.) januári tervüket bányászok méter földet mozgattak meg a visontai szénmezőn. Ezzel a kimagasló teljesít­ménnyel maradéktalanul ki­elégítették a szomszédos Ga­garin Hőerőmű megnöveke­dett igényeit; az erőműnek ugyanis a januári csúcsidő- szakban több szénre volt szüksége. A jó együttműködés ered­ményeként az erőműnek si­került januárban a megnö­vekedett villamosenergia- termelési tervet teljesítenie. A visontai bányászoknak az idei télen az időjárás is kedvezett. CSAK A CÉGTÁBLA Az Izzótól a Mikroelektronikáig Szalay Zol­tánná és munkatársai mikroszkóp alatt ragaszt­ják az arany­szálat a „chip”-hez, az integrált áramkör „lei­kéhez”. (Fotó: Kőhidi Imre) Ritkán fordul elő. hogy egy vállalat december 31-én még az Egyesült Izzó címet visel­je, és éjféltől, hivataloskod- va fogalmazva: nulla óra nulla perctől már Mikro­elektronikai Vállalat néven „szülessék újjá”. Ez történt Gyöngyösön, a várostól né­hány kilométerre lévő Pipis- hegyen, ahol 1983. január 1-től már új névtábla dísze­leg a Tungsram márkanév helyén. Ezt a „történelmi pillana­tot”, az új vállalat megszüle­tésének tényét szerettük vol­na tetten érni, és ezért ér­deklődtünk Skultéti János igazgatónál afelől, hogyan zajlott le a változás. Kide­rült, hogy a vállalatnak egyetlen dolgozója és a ve­zérkara sem érzékelte a for­dulatot. Ennek nemcsak az az oka, hogy a munkát tu­lajdonképpen ott folytatták, ahol abbahagyták, hanem az is, hogy az ötéves tervidő­szakra meghatározott fel­adattal rendelkeznek, amit mindenképpen teljesíteniük kell. Ezek közé tartoznak azok az exportszállítmányok is, amelyek az előző évek gyakorlata alapján indulnak majd útra, az ország hatá­rain túli megrendelőkhöz. Folyik majd a félvezetők gyártása is tovább, ezen be­lül a különböző felhaszná­lásra alkalmas egységek összeszerelése, de a gépek, a félautomaták előállítása sem marad abba. Ennek ellenére jelentősen megváltozott minden a gyár­kerítésen belül. Meghatározó tény, hogy fejleszthető válla­lat lett a gyöngyösi, ami bi­zonyos könnyebbséget jelent pénzügyileg, hiszen erre a célra népgazdaságunk jelen­tős mennyiségű összegeket nyújt. A Minisztertanács még 1981 decemberében határo­zott arról, hogy létre kell hozni a Mikroelektronikai Vállalatot mindazoknak a kutató- és gyártórészlegek­nek az összpontosításával, amelyek addig más-más in­tézményeknél működtek, te­vékenykedtek. Az új válla­lat megalakulásának idő­pontja pedig 1982. január 1. volt. Tehát egy év telt el ad­dig, amíg Gyöngyösön is megváltozott a cégtábla. En­nek a tizenkét hónapnak az volt a feladata, hogy előké­szítse az új körülmények kö­zött folytatandó termelőmun­kát. Gyöngyösön a jövőben je­lentős mértékben növelik majd a félvezetők és az in­tegrált áramkörök gyártását. Szükség lesz úgynevezett cél­gépek kialakítására is, éppen a szerelési munka elősegíté­sére. A mostani évtől kezdve a VI. ötéves terv végéig a fejlesztés mintegy negyven százalékos arányt ért el a korábbi időszakhoz képest. A gépgyártás fokozatosan alakul át a célgépek előállí­tására. Természetesen a ko­rábbi feladatokat, a megren­deléseket is teljesíteniük kell. Mindez nem megy anélkül, hogy bizonyos eszközöket ne szerezzenek be. Erre megfe­lelő mennyiségű pénz áll a rendelkezésükre, amihez hi­telt is kell még majd fel­venniük és hozzá kell ad­niuk saját pénzügyi erőforrá­saikat is. Az a mintegy más­fél milliárd forint árbevé­tel, amely eddig jellemezte az Izzó termelési értékét, ez­után sem változik, de ez csak összegszerűen igaz, mert az új feladatok végrehajtása tu­lajdonképpen pénzügyileg többletet eredményez. Az Izzó idáig exporttevé­kenységet is folytatott, az új Mikroelektronikai Vállalat, amelyet ma már általában csak MEV néven emlegetnek, ezt az exporttevékenységet nem folytathatja, hanem megbízza az Izzót, hogy a külföldi partnerekkel tár­gyaljon és az üzletet lebo­nyolítsa. Természetesen nem „szívességből” látja el a fel­adatát a megbízott. Az is tény, hogy a Tungsram már­ka világszerte ismert, a MEV-vel pedig csak most kezd ismerkedni még a ha­zai „piac” is. Hogy ebből a névváltásból mikorra alakul ki egy új márkanév, azt ma még nem lehet pontosan lát­ni, de mindent megtesz a pipishegyi munkásgárda, hogy nevük „jól csengjen” határainkon innen és túl. Senki sem állítja a gyön­gyösi gyárban, hogy lélekta­nilag nem érintette őket az „átállás”. Ennek ellenére bi­zakodnak, bíznak önmaguk­ban is, műszaki hagyomá­nyaikban, a szakmunkások lelkiismeretességében, és en­nek nyomán bíznak holnap­jaikban is. Egyelőre nekünk meg kell tanulni az új nevet, Izzó he­lyett a kissé furcsa és szo­katlan MEV-et. G. Molnár Ferenc EGYETEMET SZERVEZETT Kubában volt tanácsadó Két évet töltött Kubában egyetemi szaktanácsadó­ként dr. Szabó Béla kandidátus, a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának taná­ra és felesége, Szabó Béláné adjunktus. A TESCO, a Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iro­da alkalmazottjaként jártak a szigetországban, Ha­vannától 500 kilométerre, Ciego de Avilában, a mező- gazdasági egyetemen. Ilyenkor januárban csen­des a főiskola, csupán a vizsgázó hallgatók járnak a folyosókon. Ám a tanári szobákban, az alkotóműhe­lyekben most is mozgalmas az élet. A szakirodalom so­kasága között találjuk dr. Szabó Bélát. íróasztalán magyar és idegen nyelvű folyóiratok sorakoznak, ezek tanulmányozását függeszti fel rövid beszélgetésre. — Két évig voltunk tá­vol Magyarországtól — mondja mosolyogva —, van tehát mit olvasni, pótolni az újabb információkból. Ott, Kubában kevés jutott erre, hiszen az egyetem szer­vezése szinte minden idő­met lekötött. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem még a hetvenes évek má­sodik felében kapcsolatot létesített a Havannától fél­ezer kilométerre Ciego de Avilaban akkoriban épült felsőoktatási intézettel. 1978- ban nyitották meg, bár épí­tése még azóta sem fejező­dött be. Két karral műkö­dik, a mezőgazdaság-tudo­mányi, valamint a gépészeti karokkal, növénytermelési, ökonómiai, gépészeti és ön­tözéses meliorációs szakok­kal. Feleségemmel és Erik fiammal érkeztem oda. Ö spanyol iskolába iratkozott, és ott is érettségizett siker­rel. Mielőtt hazajöttünk, egy évet az agrártudományi egyetemre is járt, most szep­tember óta pedig Gödöllőn hallgató. — Milyen feladatot ka­pott? Mélyet szív cigarettájából és energikus hangon foly­tatja: — Miután az egyetem dé­kánjának lettem tanácsadó­ja, azt a feladatot kaptam, hogy szervezzem meg a me­zőgazdaság-tudományi karon az oktatáshoz szükséges tan­székeket, továbbá a tanszéki kutatásokat is. Nem volt ez ismeretlen feladat nekem, hiszen évekig a kompolti kutatóintézetben, valamint az egykori Nagykanizsai Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban is dolgoztam, tehát voltak szervezési ta­pasztalataim. A tanárokkal együttműködve évfolya­monként kidolgoztam a tan­terveket, a tanmeneteket. Tématervet javasoltam a hallgatók gyakorlati oktatá­sához mind a növényter­melési, mind az ökonómiai szakon. Kialakítottuk a dip­lomatervek témáit is. Javas­latomra például önálló tárgyként felvették az egye­temen a földműveléstant, a gyeptermelést és a munka- védelmet, valamint bevezet­ték a környezetvédelmet is. Elképzeléseink nyomán nö­velték a földműveléstanra fordított órák számát, az ökonómiában pedig az egyes növényekre vonatkozóan a gazdaságossági számításokat helyezték előtérbe. Ezenkí­vül Kuba mezőgazdaságát tanulmányozva műtrágyázási kísérleteket, növényfajta­vizsgálatokat, kukorica-, szója-, burgonyatermelési kí­sérleteket ajánlottam a ho­zamok növelésére. Ezeket be is építették a tervekbe. — Milyen ott az egyetemi rendszer? — A nagyüzemeknek ké­peznek szakembereket, éven­te általában 4—500 főt. Többségük az érettségi után kerül ebbe az egyetemi Dr. Szabó Béla: Kubában közreműködtem a tanszékek, valamint a tudományos ku­tatómunka szervezésében kombinátba, amelyhez kollé­giumok is csatlakoznak. Kuba fejlődő ország, tehát nagy szükség van a jól kép­zett agrárszakemberekre is, miután a mezőgazdasági üzemek nemcsak a belső el­látásra, hanem exportra is termelnek. Az ebből szár­mazó bevétel jelentős ré­szét az ipar fejlesztésére fordítják. A nagyüzemek többsége szakosodott gazda­ság, amelyek növények ter­melésével, kertészettel és állattenyésztéssel foglalkoz­nak. Nagyon sok az össze­függő rét- és legelőterület, s ez a jövő nagy tartaléka lehet a tenyésztői munka során. Fő növényüket, a cu­kornádat, csaknem kétmillió hektáron termelik, és évente 4—500 ezer hektáron újítják fel az ültetvényeket. Sok a trópusi déligyümölcs is. Most terjesztik el a kar­fiolt, a kelkáposztát, a ka­ralábét, a kaprot a zödség- ellátás javítására. Ország­szerte plakátok ezrei hirde­tik, hogy milyen ételeket készíthetnek ezekből. Kubá­ban bővíteni kívánják a ku­koricatermő területet, mi­után a sertés- és a baromfi- tenyésztés fejlesztésére is törekednek. A szigteország- ban főleg állami gazdaságok vannak, és kevesebb a ter­melőszövetkezet, melyekben szövjet Belorusz traktorok­kal dolgoznak. Az iparban a cukorfeldolgozás az elsődle­ges, de a wolfram és a nikkel kitermelése is jelen­Dr. Szabó Béláné: Spanyol nyelvismerettel és gazdag ta­pasztalatokkal tértünk haza (Fotó: Szabó Sándor) tős. A KGST-országokból sok szakember dolgozik a közép-amerikai országban. A beszélgetésbe közben bekapcsolódik dr. Szabó Bé­láné is, aki szívesen magya­ráz a kubai szokásokról: — Lényegében bejártuk az egész szigetet, amely ezernyi színével, az Atlanti­óceánnal, a Mexikói-öböllel és a Karib-tengerrel körül­véve rendkívül változatos benyomást kelt. Vidám, kel­lemes, barátkozó emberek az ott lakók. 1982. január 1-én például 20 fokos ten­gervízben fürödve köszön­töttük az új évet a Havanna melletti Santa Mariában. A hőmérséklet egyébként ál­landóan 30—36 fok között változik, igen magas pára- tartalom mellett. így élőb­ben virítanak a trópusi nö­vények, a citrom, a narancs, a banán, a 'mangó, és az itthon ismert mikulásvirág. Persze ott mások az étrendi szokások. Igyekeztünk eh­hez alkalmazkodni, és meg­ismertünk olyan specialitá­sokat, mint a sült teknős­béka, vagy a sült languszta. Mi is megismertettük a ku­baiakat a húsos káposztával. Egyszer például 80 vendég­nek főztem belőle. A spanyol nyelv birtokában és gazdag tapasztalatokkal tértünk haza. A főiskolán szeretettel fogadtak bennünket, tovább­ra is tanítunk és részt ve­szünk a leendő mérnökök szakmai felkészítésében. Mentusz Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents