Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 15., szombat 3« A nagy lehetőség Az emberiség nagy lehetősége a szocializmus — ez az Aczél György által definiált gondolat mintegy jelszava, meghatározó tartalma lehetne annak az országos tanácskozásnak, amely a napokban zajlott Budapesten az MSZMP Központi Bizottságának rendezésében. Egy évtizede nem ült össze hasonlóan széles körű és ilyen átfogóan gazdag tematikájú konferencia művelődéspolitikánk, ideológiai életünk időszerű teendőiről, s a hozzá kapcsolódó agitációs, propaganda- munkáról. Különleges szerepe volt abban, hogy az ideológia, a politika, a gazdaság, a társadalom, a történelem legfontosabb napi kérdéseiről összetetten tárgyaltak tudósok és írók, újságírók, művészek, művelődési intézmények vezető munkatársai társadalmi, politikai életünk illetékes személyiségeivel, az ország valamennyi megyéje ideológiai életének vezető képviselőivel. Végül is — már amennyire a két nap erre módot adott — az egész mai magyar valóság jelen volt a referátum után kialakult vitában. Kimondva, kimondatlanul minden fölszólalás, akárcsak a vitaindító, a szocializmus nagy lehetőségét elemezte, járta körül azt kutatva, hogy napjainkban, a jelenlegi helyzetben miként tudunk élni vele. Itt és most, a mai Magyar- országon meg tudunk-e felelni történelmi utunk reális fölmérésével, a bennünket körülvevő világ tárgyilagos megítélésével, ideológiai-szellemi erőink kellő mozgósításával a megújulás elháríthatatlan követelményeinek. Megújulás és aktívabb cselekvőkészség ! Előrehaladásunk két elválaszthatatlan alkotóeleme, melynek kibontakoztatása nem megy, nem is mehet viták nélkül. Ezek azonban csak akkor termékenyek, ha különböző megközelítési oldalakról is egy irányba hatnak, a magyar nép szocialista fejlődését kívánják elősegíteni. Ezen a tanácskozáson is kommunisták és pártonkívüliek egyaránt részt vettek és kifejtették véleményüket, sőt kétségeiket: Esetenként érződtek felfogásbeli különbözőségek, aminthogy a terem falain kívül is így van ez az országban. Ám anélkül, hogy elhangzott volna a ma gyakorta használt közmegegyezés, mégis az eltérő nézeteknek és véleményeknek ez adta meg a közös vonását, azon az alapon, hogy megújulási igényünk és útkereséseink mellett is változatlanul egy közös célunk van: a szocializmus építése. Hiszen éppen ezt a célt szolgálja az igényesebb megújulás, amely abból indul ki, hogy soha nem volt és a jövőben sem lehet perfekt, befejezett marxizmus. A társadalom előrehaladásával fejlődnie kell az ideológiának, sőt elöl kell járnia. A megújuló elmélet segítségéről — éppen a gyorsan változó világban — ezért nem mondhatunk le. Ezenközben folyamatos szellemi érintkezésben állunk mindazokkal, akik netán egész sor kérdésben nem értenek velünk egyet, de elismerik társadalmi rendünket és hajlandók segíteni a szocializmus építését. Ez a szövetségi politika meghatározója, és ez hosz- szú távra szól. Sőt, napjainkban mindinkább meg kell újítani ezt a szövetséget a felnövekvő, új generációra gondolva, amely — éppúgy mint az egész társadalom — nincs elzárva a különféle, gyakran divatos szellemi áramlatokról. Elvi, elméleti viták kellenek a meggyőződésükhöz, sok megértéssel, de nem mondva le egyetlen területen sem a marxizmus hegemóniájáról. Megújuló világ formálódik hazánkban, pontosabban vár megújulásra a mi cselekvő politikánk révén. Nem azért, mintha zsákutcában lennénk — amint ellenfeleink hangoztatják —, vagy rosszul csináltunk valamit, hanem elsősorban azért, mert a szocializmus sem lehet soha befejezett. Állandóan továbbfejlődő rendszer. Éppen annak érdekében, hogy a világban végbemenő folyamatokhoz, változásokhoz rugalmasan alkalmazkodva segíthesse elő az emberek anyagi boldogulásáért folytatott igyekezetét. Eközben érvényre kívánjuk juttatni nemes, igazi emberi értékeinket, erkölcsi elveinket. Erről van szó amikor a szocialista társadalom reformján gondolkodunk. Nem jelent tehát negatívumot, mivel ott vannak benne és mögötte a megteremtett értékeink, az eddig megtett út eredményei is. Ezeket védelmezzük! A sokat emlegetett gazdasági reformunkat, az 1968-ban megkezdett úgynevezett új mechanizmust is ilyen értéknek tekintjük. Szó sincs róla, hogy elvessük, de továbbfejlesztését a körülmények teszik elodázhatatlanná. Legfőbb nemzeti sorskérdésünk is éppen ezért a szocializmus építésének korszerű továbbfolytatása. Ettől függ minden más egyéb, ezért kap napjainkban olyan erőteljes hangsúlyt minden fórumon. Ezért állt e tanácskozás, középpontjában is. A közvéleményt élénken foglalkoztató egyéb — jogosan nemzeti sorskérdésnek nevezett — gondok is ennek talaján számolhatók fel vagy csökkenthetők. Mert valóban aggasztó a tömegméretű alkoholizmus, az öngyilkosságok magas aránya, a népszaporulat kedvezőtlen alakulása, a leggyakrabban emlegetett fájó jelenségek közül. Az előzmények, méghozzá a régi világba visszanyúló előzmények ismerete nélkül, s önmagunkban kü- lön-külön kezelve aligha lehetséges a felszámolásuk. Számon kell tartani őket annak tudatával, hogy a nép, a nemzet jövőjét hosz- szú időre meghatározó korszakban élünk. A közös ügynek az érzete is olyan szükséglet, amelyre az ideológiai munka nagymértékben rádöbbentheti az embereket és késztetheti a további cselekvésre. A közös érdekek fölismerése, ami valójában a szocialista nemzeti egységben testesül meg, most talán nagyobb hajtóerő, mint valaha. Amikor közismerten nehezebbek az életviszonyaink a korábbinál, amikor fenyegető veszélyek hírei röppennek föl napról napra az imperialista táborból, akkor nekünk itt, Közép-Kelet- Európa e kis területén még jobban kell támaszkodnunk a vívmányainkra, még jobban bele kell kapaszkodnunk abba az erőbe, amelynek eddigi eredményeinket is köszönhetjük: a párt vezető szerepébe. Az ideológiai helytállás — amelyre ez a tanácskozás a résztvevők körén túl is tömegeket ösztönzött — most olyan erő, amelyet a magunk érdekében, de a szocializmusban reménykedő százmilliók érdekében is vállalnunk kell. Bármily furcsán hangzik, mégis igaz a tanácskozásnak az az egyik konklúziója, hogy talán éppen a jelenlegi nehezebb idők kényszere visz közelebb bennünket az eszmeileg megalapozott, határozottabb cselekvéshez, s egy jobb, szocialistább társadalomhoz. Az új szabályozók hatása az élelmiszer-termelésre Beszélgetés dr. Szemes Lajos egyetemi tanárral, a GATE Gyöngyösi Főiskolai Karának igazgatójával Január 1-től életbe lépett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar új közgazdasági szabályozórendszere, amely az eddigieknél szigorúbb vállalati gazdálkodást tesz szükségessé. A változásokról és azok várható hatásairól beszélgettünk dr. Szemes Lajos egyetemi tanárral, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának igazgatójával. — Ön viszonylag sok energiát fordít a közgazda- sági környezet tanulmányozására. Miért tartja ezt ilyen fontosnak? — A dolgok természetes velejárója, hogy az agrár- közgazdászt elsősorban a mezőgazdasági vállalatok gazdálkodására ható környezeti tényezők változásai foglalkoztatják. A közgazdasági környezeten természetesen nem csupán az érvényben lévő szabályozókat értem, hanem a gazdálkodás folyamatának mindazon feltételeit, amelyek nem természetiek, és kívül esnek a vállalati kereteken. Ide tartozik a mezőgazdasági szállítás és az élelmiszer-feldolgozás is. A vállalati gazdálkodás eredményessége és a közgazdasági környezet között legalább olyan szoros az összefüggés, mint a napsugárzás és a növény fejlődése között. Hogyan tudnánk megfelelő szakembereket képezni, kellő szaktanácsokat adni, ha nem tudnánk milyen gazdasági feltételekkel kell számolni a mezőgazdasági vállalatoknak az elkövetkező években. — Miért volt szükség a közgazdasági szabályozók 1983-as változtatására? — Az emberek zömét nem az foglalkoztatja, hogy változnak a szabályozók, hanem hogy miért ilyen irányban változnak. A közgazdasági környezet egyes elemeinek állandó mozgása éppoly természetes, mint a természeti környezet elemeinek változása. A kényszerítő okok különbözőek : gazdaságiak és politikaiak. Mivel a gazdálkodás feltételei nemzetközi méretekben tovább szigorodnak, nekünk is alkalmazkodnunk kell ehhez. Eddig többet használtunk fel, mint amennyit termeltünk. A hiányt nem lehet a végtelenségig kölcsönökkel pótolni. Most próbálunk javítani ezen az aránytalanságon! — Végeztek-e önök vizsgálatokat, hogy ezek a változások ilyen hatással lesznek Heves megye mező- gazdasági üzemeire? •— A gazdaságok 1981. évi termelési és költségeredményeiből következtettünk a változásokra. Ha feltételezzük, hogy az 1981-es termelés változatlan szinten és összetételben megismétlődne 1983-ban, akkor a mező- gazdasági vállalatok jövedelme csaknem húsz százalékkal lenne kevesebb. A szabályozók változásának viszont éppen az a lényege, hogy ne azon a szinten és szerkezetben ismétlődjön meg a termelés, hanem úgy, ahogy azt a jelenlegi igények megkövetelik. Elemzéseinkből kitűnt, hogy az új szabályozórendszer alapja a jelenlegi termelési szerkezet jó Gyöngyössolymoson, Hevesen, Markazon, ugyanakkor nem jó például Eger- szóláton. Az előbbieknél csak 3,7 százalékkal lenne kevesebb a jövedelem, \az útóbbinál viszont 93,9 százalékkal a közvetlen hatás • miatt. Természetesen mindebből nem az következik, hogy tényleg így is lesz 1983-ban! Az elmúlt években azt feltételezték, hogy a mezőgazdasági vállalatok jövedelme csökken, mert a szabályozók keményebb feltételeket diktáltak. Nem így lett, mert az üzemek többsége megfelelő alkalmazkodással növelte jövedelmét, amely megfelelő időjárási viszonyok között 1983-ban is várható. — Mit ajánl a nagyüzemek vezetőinek az 1983. évi gazdálkodás megszervezésére? — Meggyőződésem, hogy a gazdaságok vezetői már mind kiszámították, és felmérték a szabályozók változásának hatásait. Konkrét helyzetük részletes ismeretében egészen bizonyosan készek a tervek is arra, hogyan ellensúlyozzák a kedvezőtlen hatásokat. Az áremelések termékenként eltérőek, hogy a szerkezet- változtatásra ösztönözzenek. Az árváltozás a szántóföldi növénytermelésnek kedvez leginkább, különösen pedig a gabonának. Az idősebbek még emlékezhetnek arra az időre, amikor az eddigieknél lényegesen több melléktermékkel takarmányoztunk. Az igaz, hogy nem ilyen intenzív termelésű állatállománnyal. Ott viszont vannak olyan kiegészítő anyagok, melyekkel jobban lehet javítani a gyengébb mel(Fotó: Szabó Sándor) léktermékeket. Nem beszélve a rét- és legelőgazdálkodásról, melyben még mindig nem találtuk meg az előrehaladást. A keresetszabályozás több változatának tanulmányozása és legmegfelelőbb alkalmazása, ugyancsak fontos dolog. Az irányítás új formáinak egyik fontos szerepe, hogy a személyes fogyasztást és a beruházásokat a kívánatos keretek között tartsa. Ezek nem kizárólagos csökkenést jelentenek, hanem a fejlesztés céljait is szolgálják. A gabonaprogram megvalósítását elősegítő erőfeszítések például minden valószínűség szerint zöld utat kapnak. Óriási felelősség hárul tehát a közgazdasági-számviteli feladatokat ellátó vezetőkre. Nagyon sok múlik azon, hogyan állapítják meg például az amortizáció új elszámolási rendjét, miként oldják meg az új beruházásokat, a hitelek visszafizetését. Még a vállalaton belüli munkaszervezetet is felül kell vizsgálni, hogy megfeleljen a mostani lehetőségeknek. Ezen belül is nagyobb szerep jut az egyéni és csoportos munkavállalásoknak és az ezekhez kapcsolódó érdekeltségi rendszernek. Az elmondottakkal azt próbáltam érzékeltetni, hogy az 1983-ra tervezett változtatások mennyire sokrétűek, és a gazdálkodás csaknem valamennyi területére kihat. Ezért fontos tanulmányozni őket. Mentusz Károly Következetesebb anyagi ösztönzést! (111/2) A kulcsemberek megbecsülése Az egyéni elosztás, a személyes érdekeltség szabályozása elsősorban vállalati feladat. bizonyos tennivalók azonban kormányzati hatáskörbe tartoznak. Ennek megfelelően a Minisztertanács határozott a vállalati igazgatók és helyetteseik anyagi érdekeltségi rendszerének kors zerűsí léséről. Az utóbbi egy-másfél évtizedben jelentős nivellálódás meint végbe a vállalatvezetők körében, csökkent az anyagi ösztönzés húzóereje. Amíg például az átlagkeresetek 108 százalékkal emelkedtek, addig a felsőszintű gazdasági vezetők keresete csak 54 százalékkal nőtt, 1969. és 1980. között. A vezérigazgatók átlagos alapbére jelenleg 2,4-szerese. az igazgatóké 1,8-szorosá a szakmunkások átlagos alapbérének. A vállalati vezetőik keresetének átlagosan 30 százaléka a mozgó rész: a prémium, a jutalom és a nyereségrészesedés. Az igazgatók és helyetteseik alapbérét több éven át a jövőben az átlagosnál valamivel gyorsabb ütemben emelik, hogy a nivellálódást folyamatot visszafordítsák. A premizálás középpontjába pedig egyértelműen a jövedelmezőség kerül. Megszűnnek a tól-igok és fix szorzókulcsok kerülnek alkalmazásra. így az átlag alatti jövedelmezőségű vállalatok vezetői átlag alatti, az átlag fölötti jövedelmezőségű vállalatok vezetői pedig átlag feletti prémiumban részesülnek majd. De mivel a jövedelmezőség színvonalát a vállalati gazdálkodás színvonalától független tényezők (például az árrendszer, a jövedelemelvonási és -'támogatási rendszer) olykor szintén befolyásolják, így indokolt, vagy kivételes esetekben az irányító hatóság a fix (eszköz-bérarányos nyereségtől függő) szorzószámot 20 százalékkal lefelé vagy fölfelé módosíthassa. Az igazgatók és helyetteseik tevékenységét átfogó (komplex) értékelés alapján jutalmazzák. Az irányító hatóság állapítja meg a jutalmazás konkrét feltételeit, tekintettel a népgazdaság és az ágazat előtt álW feladatokra. A jutalmazás felső határát — a premizáláshoz hasonlóan — 1983-tól eltörlik. hogy az igényelt differenciálásnak a jövőben ne legyenek korlátái. Jutalmazásra felhasználni persze áglazati és tárca szinten csak meghatározott keretösszeget, az alapbérek 15 százalékát lehet. így ahhoz, hogy egyes vezetők az eddiginél több jutalmat kaphassanak, másoknak kevesebbet • vagy semmit sem szabad adni. A felső vezetők hatékony anyagi ösztönzése a vállalat- vezetés színvonalára közvetlenül csak részlegesen hat. A közvetett hatás viszont ezen a szinten igen jelentős. Az első számú vezetők ösztönzése minta, etalon, iránymutató a vállalaton belüli döntésekben. Ha a minisztérium személyre való tekintet nélkül bátran differenciálja az igazgatók és helyetteseik prémiumát, jutalmát. akkor feltételezhetően ugyanezt teszik majd az igazgatók is saját hatáskörükben a beosztott vezetőkkel. A felső vezetők alap- béremelése lehetővé teszi a belső vezetők, az alkotó munkát végző egyetemi és főiskolai végzettségű beosztottak kellő anyagi megbecsülését is. Ez azonban vállalati feladat. A termelő tevékenység hatásfoka döntő mértékben attól függ, hogy az innovációs folyamat kulcsfigurája, a műszaki fejlesztő mennyire érdekelt és képes a- megrendelő, a vevő fejével gondolkodni, rugalmasan, a piaci kereslethez igazodva cselekedni. A tervező-szerkesztő, a technológiai fejlesztő mérnökök helyzetét az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság a közelmúltban megvizsgálta. Megállapította, hogy a három és fél évtizede tartó töretlen jövede- lcmmivellálódási folyamat a beosztott műszaki .értelmiséget' egyértelműen hátrányosan érintette. A munkás és a műszaki átlagkeresetek aránya 1:3 volt Magyarországon a fel- szabadulást megelőzően. Jelenleg is hasonlóak a kereseti arányok az NSZK-ban vagy Franciaországban. Magyarországon viszont a műszaki dolgozók kereseti előnye a munkásokéhoz képest évről évire csökkent, s a fel- szabadulás előtti 300 százalékos különbség csaknem az egytizedére, 30—40 százalékra apadt. A beosztott mérnök — mondhatnánk, a „függetlenített” műszaki alkotó — 1979-ben 11.6 százalékkal keresett többet, mint egy esztergályos. A nagyobb alapbér és a premizálás szinte kizárólag a vezető beosztásokhoz kötődik, vagyis az anyagi érvényesülés nem az eredményes alkotó munkához, hanem döntően a hierarchián belüli előmenetelhez kapcsolódik Jogos ellenvetés, hogy a műszáki egyetemeken, főiskolákon túlképzés folyik: sok a mérnök és kevés az értelmes, hasznos alkotó munkás. Lemérhető mindez az „alulfoglalkoztatott” m űs zafciuk rossz közérzetén is. A gazdaság mai helyzetében a műszaki értelmiség jövedelmének általános emelésére nincs mód. A tehetségtől, az alkotókészségtől és főleg a konkrét műszaki- gazdasági teljesítménytől függő anyagi ösztönzésre viszont lehetőséget, kell teremteni. Miért ne kereshetne néhány tervező és technológus is a jó üzleten, egy- egy kollektíva boldogulását megalapozó új termék, korszerű gyártási eljárás bevezetésén olyan jelentős ösz- szeget. amely az egyéni anyagi helyzetét döntően befolyásolja ? K if ejezetten megtermékenyítené a munkát olyan jelentős anyagi tét, amely lelkesítené az alkotót a feladatok megoldásában, az akadályok leküzdésében. Érdemes lenne minden jól értékesíthető, divatos, korszerű és az üzletekből többnyire hiányzó termék vagy a jelentős megtakarítással, minőségjavítással járó technológia bevezetését megalapozó fejlesztésekben az alkotókat eleve — a jelenleginél nagyságrenddel jobban — érdekeltté tenni. A személyes anyagi érdekeltség közvetlenül is kapcsolódhatna a nyereség vagy az árbevétel növeléséhez. (Folytatjuk) Kovács József az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának munkatársa
