Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-06 / 4. szám
4. Ul'!|' NÉPÚJSÁG, 1983. január 6., csütörtök Az új év első csengője No, ez aztán nem túl jó tréía volt! Az egész téli szünet alatt hiába várták a gyerekek a havat, az első tanítási napon pedig sűrű hóesésre ébredtek. Bizonyára jobb lett volna mostszán- kázni menni, de mese nincs, fel a hátra a táskát, és baktatni az iskolába. Az egri Csebokszári-lakótelepen reggel fél nyolckor már egész siserehad volt, ropogott a hó a kiscsizmák alatt. A 6-os számú általános iskola hatalmas aulájában éktelen zsivaj, hogy aztán az első csengőszóra rendeződjenek a sorok, csituljon a zaj. Három kislány, Cetner Andrea, Bak Heléna és Mdr- kóczy Zsuzsa az ajtóban cse- verészik. — Milyen volt a szünet? — Rövid. Meg hó se volt. — Dehogyis, egyszer tudtunk az autók tetejéről egy keveset leszedni — repliká- zik az egyik —. Mi még kirándulni is voltunk Síkfőkú- ton. Csak azt sajnálják a gyerekek, — ahogy mondják —, megszűnik a korcsolyapálya, mert átépítik a Spartacus- pályát... A II-esben is elkezdődött (Fotó: Perl Márton) vezni, sok a bejáró, a kollégista, ők otthon töltötték a vakációt. De a pingpongversenyt január 15-én megrendezzük, már az első nap sokan jelentkeztek. — Csak egy-két szót a KISZ-szervezet legközelebbi tervéről... Még a Vadásztermet is megmutatták nekünk... Három kislány, Gréczi Csilla, Sándor Erika és Román Anikó a Szovjet Tudomány és Kultúra Házába kapott meghívót a téli szünetben „Télapótól és Hópelyhecskétől” : — Tulajdonképpen az osztály szavazta meg, ki érdemes arra, hogy részt vegyen az ünnepségen — magyarázzák. — A műsor mellett még szép ajándékot is kaptunk. — Azért is volt erre lehetőség, mert iskolánknak igen jól működő MSZBT-tagcso- portja van — teszi hozzá Bujdosó Sándorné igazgató. — Egyébként a téli szünetben itt is szerveztünk programokat, játékdélelőttöket, discóval egybekötött óévbúcsúztatót az úttörőtanácsnak. .. Fiúk a bölcsödében Az Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola diákjainak egy csoportja gyakorlattal kezdte az új év első tanítási napját. Vincze Évának, Lakatos Katalinnak meg matematikaórával kezdődött az idei év. Töridolgozat A Dobó Gimnázium diákjai kicsit fanyalogva fogadják érdeklődésemet. — Az új év első tanítási napjának első órájában megírtuk az első történelemdolgozatot. Az eredményről talán inkább ne... —, de aztán elrievetik, ők is inkább viccnek szánták a megjegyzést. Kiss János, az iskola agi- tációs propagandistája elújságolja, hogy a diákpolitikusok országos vetélkedőjére készülnek. A legjobb csapatok, amelyek a mozgalmi életről, a politikai tájékozottságról adnak számot, kerülnek majd a döntőbe. A sportéletről Takács Katalint, a sportfelőst kérdezem: — A téli szünetben nem volt alkalmunk túrát szer— Ebben a hónapban diákfórum lesz, már meg is kezdtük a szervezést — summázza Szabó Anita, az iskolai KISZ-bizottság titkára. Télapó és Hópelyhecske Az egri 3-as számú általános iskola igazgatói irodájában épp egy élménybeszámoló kellős közepébe csöppentem. Heves megyéből tizenkét tanuló vehetett részt az Országház fenyőfaünnepségén, köztük Szabó Feri, az iskola társadalmimunka-fe- lelőse: — Tizenhat méter magas volt a karácsonyfa — meséli. — Kispárnákra telepedtünk, körülültük a fát, és nagyon sok érdekes műsort láttunk. — Jobb lett volna inkább a gyakorlat? — Á, nem. Igaz, hogy rövid volt a szünet, de valahogy jó volt beülni az iskolapadba. összejönni a lányokkal, megbeszélni az élményeket. Az iskolába főleg lányok járnak, no de azért akadnak fiúk is. — Ugyanazt a képzést kapjátok ti is? . — Hogyne — válaszolja Rutka László. — Általános ápolók, asszisztensek leszünk, később majd szakosítóra járunk. Még bölcsődébe is megyünk gyakorlatra, magam is voltam, és nagyon tetszett. Az iskolákban megkezdődött a mindennapi tanulás, az úttörőélek a KISZ-ren- dezvények szervezése. De ne feledkezzünk meg a legfontosabbról sem: hamarosan itt a félévi bizonyítványosztás! Mikes Márta TIZENÖT RÉSZBEN Krónika - történelmi tévésnrnzat A MAFILM Objektív Stúdiója és a 'Magyar Televízió Sára Sándor rendezésében dokumentumokkal, visszaemlékezésekkel dolgozta fel a 2. magyar hadsereg doni katasztrófáját. A forgatás során felkerestek egykori katonákat, m u nk aszó lgá latosokat, szemtanúkat és résztvevőket, így készült él Krónika címmel az a 15 részes filmsorozat, melynek vetítését január 5-én kezdte el a Magyar Televízió. A sorozat korántsem csak a doni katasztrófa néhány hónapjával foglalkozik. Egykori szemtanúk beszélnek a II. világháború előtti Horthy- Magyarország éveiről. A bécsi döntéseket követően az ország akkori vezetése német ösztönzésre már a Szovjetunió elleni akciókra összpontosított, s mindenképpen részt kívánt vállalni a németek oldalán a Szovjetunió elleni háborúban'. 1942 februárjában kezdték el a 2. magyar hadsereg szervezését. Bár a hadjárathoz való csatlakozás az elmaradott gazdasággal; rendelkező' ország részéről előre látható öngyilkosság volt, mégis létrehozták a 200 ezer fős 2. magyar hadsereget amely 3 gyalogos; hadtestből, 1 páncélos hadosztályból, 1 ezred- erejű vegyes repülő csoportból állt. A vitéz Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alá helyezett hadsereget rendkívül gyengén és korszerűtlenül szerelték fel, nehéz fegyvereik egyáltalán nem voltak, s a lövegeket jórészt lovak vontatták. A fegyveres alakulatokhoz 50 ezer zsidó munkaszolgálatost osztottak be, két századot pedig a munkásmozgalom harcosaiból állítottak össze. Az elviselhetetlen gyalogmenetekről, az ellátatlanságról, a keretlegények atrocitásairól híven beszámol a filmsorozat. A filmben szereplő szemtanúk azt isi elmondják, hogy a hátország valósággal „leírta” a 2. magyar hadsereget, az ország akkori vezetői feláldozták a németeknek a magyar katonákat a területi visszacsatolások kedvező elbírálásáért. Drámai hangvételű visszaemlékezéseket hallhatunk- láthatunk a sorozat egyes részeiben, a nagyarányú veszteségekről a magyar katonák pusztulásáról. A 2. magyar hadsereg 1943. január 12. és február 9. között gyakorlatilag megsemmisült: 40 000 ember meghalt, 70 000 súlyosan megsebesült, vagy fogságba esett. A hadsereg anyagi felszerelésének 80 százaléka megsemmisült. A Krónika 15 része megrázó történelmi hitetelesség- gel rajzol képet történelmünk e nagy katasztrófájáról. A filmsorozat minden része egy-egy korabeli híradóval indul, majd katonák, munkaszolgálatosok, tisztek beszélnek, az eseményekről, többek között, Kádár Gyula, Kéri Kálmán, Sallai Elemér, Lajtos Árpád, Rumi Lajos, Herencsár Lajos, Major Ákos, Zetelaki Tibor, Gellért Sándor idézik a múltat. A sorozatcímek is kifejező módon jelzik a tartalmat: Előzmények, Felvonulás, Frontszemle, Indulás, Hídfőcsaták, Állóharc, Támadás előtt, Munkaszolgálat (elmondja Fazekas György), Tűzkeresztség (elmondja Boldizsár Iván), Haditudósítások (elmondja Gallyas Ferenc), Áttörés, Hadparancs, Visszavonulás, Utóvédharc, Hazatérés. K. 1. Múzeum a lakásban Kun Zsigmond budapesti, Fraknó utcai lakása valóságos múzeum. A 90 éves nyugdíjas egy életen át gyűjtötte feleségével együtt a magyar folklór tárgyi emlékeit. Régi óbudai lakását és gyűjteményének nagy részét már az államnak adományozta, de még így is jócskán maradt az értékes, szép tárgyakból. Az újjárendezett óbudai kiállítás a napokban nyílik meg a Fő téri műemlék házban. Kun Zsigmond otthonában (MTI fotó — Tóth István felv. — KSJ l/. C&6PIHA ■ ff OPGmZMímS.aw«.», tipikus gazdasági kooperáció Este körülbástyáztam magam katalógusokkal, kézikönyvekkel, brosúrákkal, ittam három csésze kitűnő kávét, és a legszigorúbban megtiltottam a lányomnak, hogy 'kijöjjön a szobájából: ne zavarja alkotó gondolataimat. — Mi az, egész éjszaka dolgozni akarsz? — kérdezte a feleségem, miután parancsomra kikapcsolta a televíziót. !— Természetesen — feleltem, és szigorú tekintetet vetettem rá a szemüvegem fölött. — A szerkesztőm meghízott, hogy írjak egy jó anyagot a köztársaságok közötti gazdasági kooperációról. Ma áttanulmányozom a szakirodalmat, holnap bemegyek a kereskedelmi minisztériumba, majd az Ukrán Szövetkezeti Szövetségibe, utána az Állami Tervhivatalban konzultálok az ügyről, aztán már ki is dolgozhatom a cikk tervezetét. Lehet, hogy el se készülök három nap alatt. Ez olyan egyszerű, mint céklalevest főzni — fejeztem be indig- náltan. — Világos — helyeselt a feleségem. — Hogy is főzhetnél te céklalevest, ha egy ilyen egyszerű dolgon egy hétig akarsz kotlani. — Egyszerű? — pattantam föl. — Tudod te, milyen felelősségteljes feladat ez?! És ha a szerkesztő úgy határozott* hogy nekem adja, biztos lehetsz benne, hogy én... — A szerkesztőd bölcsebben tette volna, ha egy nőre bízta volna — vitázott a feleségem. — Itt ülsz egy halom köztársaságok közti gazdasági kooperációból származó termék között, és egész éjszaka a kézikönyvekben akarod keresgélni őket! — Én? A gazdasági kooperációból származó termékek között ? — kérdeztem elképedve. — Idehallgass, asszony, foglalkozz inkább valami mással, ne vonj el a munkától. ■— Figyelj, mit mondok: az emberek abszolút elvesztik a megfigyelőképességüket, ha a széles körben használt árucikkekről van szó — folytatta a feleségem. — Ha jól értettem, arról kell írnod, hogyan segítik egymást a köztársaságok, hogy ellássák az embereket mindazzal, amire szükségük van. — Hm ... igen — bólintottam. — Akkor figyelj és nyisd ki a füledet! A lakásunk, ugyebár, típuslakás? — Mint mindenkié — válaszoltam, de még mindig nem fogtam fel, hová akar kilyukadni a feleségem. — Annál jobb. Nos: milyen televíziónk van? — Hogyhogy milyen ? „Tempó". — Na meg is van az első kooperációs terméked. Az Oroszországi Föderációból... Hát a zeneszekrényünk milyen típus? — „Rapszódia”. A rigai VEF gyáir terméke — élénkültem fel. — No, itt a második kooperációs termék is, nem igaz? — Zseniális! — jöttem tűzbe. — Hogy nem jutott ez nekem az eszembe?! — Éppen ezért mondom, hogy ezt a témát nőre kellett volna bízni — mondta a feleségem. — De menjünk tovább. A szőnyegünk ... — ... türkmén! — ugrottam talpra, és futottam a noteszomért. — A hűtőszekrény ... — ... „Minszk” — Belorussziából való! — Az állólámpa ... — ... észt! — A rézmetszetek a falon ... — ... Grúziából és Örményországból származnak! Alig győzrtem jegyezni. — A bútor, a zongora ... — ... a miénk, ukrán! — A konyhafelszerelés pedig a Baltikumból való! — kotyogott bele a lányom is. — És minthogy a lakásunk típuslakás, bátran írhatjuk ezt mindenkiről — fejezte be a feleségem. Így is tettem. * — Tudja, hogy egész jó megoldásit talált? — mondta a szerkesztőm, miután nyomdába adta a cikkemet. — És nagyon operatívan dolgozott! Szerényen hallgattam ... Ukránból fordította: Zahenszky László
