Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

Romantika

nélkül

Ha nincs is hó, a fejszék azért csattognak a Bükk erdeiben. Képeink a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság hevesaranyosi kerületében készültek, a különös, hó nélküli és cseppet sem romantikus munkáról, amely embert, állatot, gépet egyaránt próbára tesz.

Igen: a kíváncsiak klubjáról lesz szó. E klub ajtajára különben nyugodtan kiszögezhetnék a címadó táblát: Hegyeshalom. Vagy: Záhony. Avagy egyszerűen csak így és ennyit: Magyarország. A kíváncsiak e klubjának a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint tízmillió és valahányszázezer tagja van, s minden jelenlegi demográfiai gondunk ellenére prognosztizálható, hogy évről évre tovább nő majd a klubtagok száma. A tagsághoz különben nem kell különösebb ajánlás és felvételi procedúra, elég ehhez egy anyakönyvi kivonat is. Sőt, még magyar állampolgárság sem kelletik, hiszen a kíváncsiak között nem kevés az olyan itt élő immáron klubtag, aki e tagságot a nálunk elsajátított kíváncsiságával váltotta ki külhoni létére is viszonylag rövid idő alatt.

... és nem is biztos, hogy rövid lejáratra.

Egyszóval kíváncsiak vagyunk: mindenre és mindenkor. A kíváncsiak országának több mint tízmillió lakója mindent tudni akar, ami vele, miatta, körülötte, tudtával és tudta nélkül, akaratával, avagy éppen annak ellenére történik. Hogy mi történik, és ha történik, miért? Az embert emberré a kíváncsisága tette, a mindent tudni akarása, a mindig többet tudni-vágyása. Az embert szabad, boldog, megelégedett emberré csak részben a javak gyarapodása, sokkal inkább annak tudata teszi,

hogy amit tudhat, azt meg is tudhatja. Hogy tájékozott a mikro- és makrovilág minden dolgában, de legalábbis abban a világban, amelyben a minden számára az egészet jelenti.

És miért is lenne baj. hogy nálunk is kíváncsiak az emberek, hogy jogot formálnak ahhoz, hogy tájékozottak legyenek a kis és nagy ügyekben? Mert ha a lényegest tudják, akkor a legfontosabbakat értik is, és az értés édestestvére a megértés, annak gyermeke pedig a cselekvés. Nem kell félni e szótól, vagy fogalomtól inkább, hogy: kíváncsiság. Az ember, miután közösségi lény, tudni szeretné, hogy hány gyereke van a miniszternek, vadászik-e a megyei titkár, igaz-e, hogy kitüntetést kapott az igazgatója, sőt uram bocsá’ talán még azt is, hogy ki, kivel, hol és mikor? Ezek a földönjáró kis kíváncsiságok, amelyek oly emberiek, mint amilyen esendők, s úgy tapadnak az emberhez, mint pihetollak a madár testéhez. Ám az ember közéleti lény is, társadalomban, jelesen egy szocialista társadalomban él, ahol a csevegő — majdhogynem azt írtam, fecsegő — szintű kíváncsiság mellett óriási szerepe van és súlya, rangja is a közéleti érdeklődés és az arra való mindenkori korrekt, hiteles, gyors és pontos válasz.

A tájékoztatás.

És nemcsak a rádió, a televízió, vagy az újság szidott, avagy dicsért eszközeivel és módszereivel, hanem azok felhasználása mellett a mindennapi és szóbeli „kommunikáció” útján is. Azért tettem idézőjelbe a kommunikációt, hogy a hivatalos és bevett kifejezést, valamiképpen a földre szállítsa, és megfossza száraz fogalomjellegétől. Hogy beszéd és beszélgetés legyen belőle, kötetlen, vagy hivatalos, de mégis közvetlen emberi szó a vezető és a vezetett kapcsolatában. A rádió, a tévé, az újság nélkülözhetetlen, de valami módon mégis elidegenít, két ember közé ékelődik, amely ugyan nélkülözhetetlen általában, de kikerülhető és közvetlenné tevő kapcsolatot teremthet, ha a szó és az eszme cseréje közvetlenül történik. Üzemi értekezlet, termelési tanácskozás, brigádmegbeszélés, taggyűlés vagy csak kötetlen elvtársi, baráti szó, — a fórumok fórumai lehetnek.

Mindez önmagában véve is csodákra képes. Márpedig csodák igenis vannak, de azokat is meg kell termelni, vagy teremtenie az embernek.

Hiteles, pontos és gyors: ilyen legyen a tájékoztatás. Ezt akarja, ezt várja, sőt elvárja a kíváncsiak klubjának minden tagja. Ám a fogalmak mögé tekintve, könnyen kiderülhet, hogy azok önmagukban még semmit sem jelentenek. Gyors? Mihez képest? Pontos? Két ember már nem ugyanazt látja egy ugyanazon utcai balesetnél. Hiteles? Itt külön is álljunk

meg egy. tűnődő pillanatra. Mi az, hogy hiteles? Az igazat jelenti-e, avagy az igazságot? Mitől hiteles egy információ, avagy a tájékoztatás folyamata? A kormány rendre azt mondja el az újságok hasábjain, a televízióban például, hogy gondjaink vannak, hogy sűrűsödő gondjaink vannak, sőt már annyi gondunk van, hogy ki sem látszunk belőle. Hiteles, nyílt, őszinte tájékoztatás ez? Az, vélhetné az ember, hiszen gondjaink valóban számosak, sőt megszám- lálhatatlanok. Szerencsére a kormány, vagy annak bármely prominens képviselője sem ezt teszi, hanem arról i s szól, nem is keveset és nem is kevésszer, hogy mit értünk el a gondok leküzdésében. Hogy érdemes tehát keményen kaszálni a bajok dudváját, mert bár elég messze a messze, ki látja a végét távolságban van a maradéktalan legyűrésük, de ha magunk mögé tekintünk, látjuk: munkánknak csak van eredménye.

Igen: eredmény. Ha az újság „hitelesen” arról ír, csakarról, hogy hol korrumpáltak, hol törtek be, hol csaltak, hol loptak, hol késik az építkezés, és hol fenyegeti az ösz- szedőlés veszélye a most átadott új lakóházat — igazat ír, hitelesen ír. Csak nem az igazságot írja meg, s így hamis a hitele is. Mert olyan egyoldalú képet fest, mintha az országban más se lenne, csak korrupt csaló és más sem épülne, mint összedőlni sem való,- gyárilag előregyártott rom. Az autóbalesetekről írni csak a közlekedésről szólva, az minden tényében lehet ugyan igaz, de hiteles semmiképpen sem. Mint ahogyan az is álhitelesség lenne, pedig minden betűje" igaz egyébként, hogyha csak azt írná az újság, azt hirdetné a televízió, s azzal büszkélkedne a miniszter, hogy mindennap milyen új és nagy eredményt ért el a tárca, az ország kisebb, vagy nagyobb közössége. Mindközönségesen ezt nevezik lakkozásnak.

Mi hát az, hogy hiteles?

Gondolom: az arányok betartása. A kíváncsi embernek az élet teljes igazságát meg- és bemutatni, folyamatosan, hangsúlyosan arról szólva persze, ami aznap, abban a hónapban, vagy egy adott feladatban a legfontosabb. Mert ugyancsak nevetséges lenne például egy influenzás időszakban a vírusokról mélyen hallgatni, s helyette arról szólni, hogy egészségügyünk jóvoltából immáron ismeretlen betegség nálunk a pestis. Másszóval az igaz még nem mindig az igazság, az igazak mozaikjából összeállt hiteles, még nem jelenti, hogy az a valóság realitását tükrözi.

A kíváncsiságot, a jogos és természetes emberi kíváncsiságot, vagy ha úgy tetszik a társadalom, s annak rétegei kíváncsiságát „kielégíteni” természetesen nem valamiféle úri gesztus, avagy nemes tett. Olyan, amit be lehet vezetni a napi jócselekedetek könyvébe. Ez kötelesség, a vezetés szocialista módszere, a szocialista demokrácia evidenciája. Világos, nyílt, naprakész és valóban hiteles tájékoztatás mindenben, amiben csak lehet.

Arra azért sem magamat, sem mást nem biztatnék, hogy a kíváncsiságok kielégítésében olyan mély szintig ereszkedjünk, hogy ott már beleselkedhetünk akár a kulcslyukon is. Veszélyes dolog ez, mert könnyen huzatot kaphat a szem. És fájó szemmel még a nagy, a fontos dolgokat sem képes meglátni az ember.