Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 23. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 28., péntek 3. Hiánycikkeink és igényeink Nincs szerencsém a lakásomhoz legközelebbi élelmiszerbolttal : délutánonként, mire hazaérek, gyakran nem kapok tejet, tejfölt, sőt olykor kenyeret sem. Gondolom, mások is tapasztaltak ilyesmit, mégsem jut eszébe senkinek sem, hogy a tejet vagy a kenyeret hiánycikknek nevezze. A hiánycikkek között tartjuk viszont számon sok egyéb mellett például a Legét, amelyhez legfeljebb karácsony előtt lehet némelyik jobban ellátott áruházban hozzájutni. A két véglet, az itthon bőven előállítható tej, kenyér, és a tőkés importból származó márkás játék között van azonban az áruknak egy meglehetősen széles skálája, amelyet hosszabb-rövidebb ideig nem lehet kapni. Az ezen a skálán elhelyezkedő termékek hiányát már bajos olyan egyértelműen indokoltnak, vagy indokolatlannak ítélni, mint a Le- góét, illetve a kenyerét. Az ítéletalkotáshoz tudni -kellene. mi, milyen okból hiányzik. Egy jól szervezett, olajozott gazdaságban az a természetes. hogy a termelők a fogyasztók igényei elé mennek: előre kutatják, mi lesz, mi lenne jelen kelendő a piacon, és ami jól eladható- nak ígérkezik, azt villámsebesen elkezdik gyártani. Az új terméket ajánlják a kereskedelemnek, amely — ha szintén fantáziát lát a forgalmazásban — biztosan megvásárolja. Így a fogyasztó számára a hiány szinte ismeretlen; a vásárló inkább a bősége az áru- és árválaszték zavarával küzd, és a tetszetős, reklámozott, ám számára esetleg felesleges, drága termék megvásárlásától igyekszik megóvni magát. A magyar ipar távolról sem csupán rugalmatlansága, vagy szerényebb érdekeltsége miatt kullog olykor a fogyasztók igényei mögött. Alapanyagok, félkész termékek hiánya, gyártó kapacitások szűkössége, korszerű gépek, technológiák kényszerű nélkülözése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos cikkekből nem tudja kiszolgálni a kereskedelmet, illetve a fogyasztót. Ez az állapot régóta arra készteti a kereskedelmet, hogy maga keresse, szedegesse össze a termelőktől a fogyasztóknak szükséges árukat. Az intenzívebb keresés módja, a „Vevők vagyunk” kiállítások szervezése: a kereskedelmi vállalatok összegyűjtik a legnyomasztóbban hiányzó, főként apróbb árukat, és koncentráltan — kiállítás keretében — tárják a termelők elé keresletüket. Ez a módszer meglepően eredményesnek bizonyult: a kiállítások látogatói — helyi kis- és nagyvállalatok, gyárak, termelőszövetkezetek, ktsz-ek képviselői és kisiparosok — mind gyakrabban vállalkoztak a keresett termékek előállítására. Bár a kereskedelem termelésszervező tevékenysége egyre nagyobb méreteket ölt, és mind több terméket töröl le a hiánycikkek listájáról, a folyamatnak mégsem látni a végét, hiszen a fogyasztó igényei változnak, megújulnak: mindig más. és újabb cikkek előállításához kell a termelőknek és a forgalmazóknak összefogniuk. Mivel nemcsak ásó, kapa, vagy laposfogó, hanem márkás külföldi fogyasztási cikkek is hiányoznak a boltokból, és a kereskedelem rendelkezésére álló konvertibilis devizaösszeg véges, a forgalmazó vállalatok változatos eszközökkel igyekeznek devizakiadás nélkül import termékekhez jutni. A termelési együttműködés olyan jó, bevált példái állnak előttük, mint amilyen a márkás farmerruházati cikkek vagy a Triumph fehérneműk közös előállítása és forgalmazása. Hasonló gyártási kooperációk szervezésébe újabban kereskedelmi vállalatok is bekapcsolódtak, egyes cikkek hiányát enyhítendő. így kerülnek forgalomba például olyan korszerű termékek, mint az egykaros „csaptelepek, az acél főzőedények, vagy bizonyos háztartási műanyag áruk. De ha ez sem elég, hát — cseréljünk! A határmenti árucsere, a . választékcsere keretében — amelyet külkereskedelmi vállalatok közvetítésével folytatnak a hazai és a külföldi belkereskedelmi vállalatok — szintén számos termék hiánya mérséklődött vagy szűnt meg. Az olyan árucserére, amely nem igényel devizát, minden belkereskedelmi vállalatnak lehetőséget adnak a legújabb rendeletek, előírások. Mindennek tükrében lehet reálisabban megítélni, hogy az egyes termékek indokoltan vagy indokolatlanul hiányoznak az üzletekből. És hogy az indokolatlan hiányokra is bőven akad példa, hogy miközben a belkereskedelmi vállalatok törik magukat a több. a jobb, a változatosabb áruért, aközben másutt mesterséges hiányt teremtenek, arra hadd mondjak el egy ellesett telefonbeszélgetést. Az év végén jártam egy szerelvényeket értékesítő áruházban. Üres polcokat találtam. ezért bekopogtam az áruház vezetőjének kis irodájába érdeklődni, mikor jön 1056-os jelzőszámú lengőcsap. Mielőtt kérdésemet feltehettem volna, csengett a telefon, a boltvezető felvette, és a következőket mondta: — Ne küldj nekem édes öregem semmit, én már teljesítettem az éves tervemet. Nem, köszönöm, nem kérem. Azt sem. Nem érted? Semmit se küldj! Nemcsak a tej és a kenyér „óvatos” rendelése okoz olykor indokolatlan áruhiányt, amint indokoltnak tetsző hiány is megszüntethető némi leleménnyel, szervezéssel, piacismerettel. (G. Zs.) Külpiacon a gyarmati kályha Az idén kétezer egyedi tervezésű cserépkályhához elegendő, míves szépségű csempét bocsát ki a Balassagyarmati Építő Szövetkezet kályhacsempegyára összesen mintegy tizenegymillió forint értékben. A tavalyi év közepe óta működő kisüzemből ebben' az esztendőben mór külpiacra is szállítanak. A múlt évben a stuttgarti magyar napokon kiállított termékük felkeltette egy NSZK-beli cég figyelmét, és a mintaként kiküldött két kályha is tetszést aratott. Az eredmény: a cég mindjárt száz cserépkályhát rendelt, darabjáért ezerötszáz márkát fizet. Sajátos üzleti kapcsolat alakult ki egy svájci lakberendező vállalkozóval, aki ügyfeleinek felajánlja saját tervezésű kandallóit, a kandallók csempéit azonban Balassagyarmaton állítják elő. (MTI) Sok az eszkimó, kevés a lakás — 120 pont a számítógéptől — milyen szép és jó. . . Örüljenek velünk, ha lehet Új évben, új otthonban Bár mindenkinek ilyen lehetne: Csáky Sándor, felesége és három lánya igencsak végleg es otthonra talált (Fotó: Perl Márton) Nagy szó ez, Egerben talán még nagyobb, mint Pesten, pedig igencsak ott sem könnyű, — új lakás! Van, aki már 5—6—8 éve „türelmes”, bár ezt a rettenetes türelmet — nem kívánjuk senkinek. Más kérdés — és ezt már így, elöljáróban muszáj elmondani —, hogy a lehetőség is nagyon véges: sok az eszkimó, kevés a fóka, sok-sok igénylő, és kevés, drága lakás. Mielőtt pedig feketére festenénk az eget, hadd mondjunk meg gyorsan valamit: Egerben — ily tekintetben —, jól kezdődött ez az év. Adtak át lakásokat északon, délen és középen, volt sok kellemes januári költözködés. Ki tízszintesbe, ki négyemeletesbe, ki pedig kétszintes lakásba költözött. Mi a Pacsirta utcába látogattunk el, ahol elsőként Szilvási László és felesége fogadott. (A három gyerek a tv-t nézte a nagyszobában, kellemes szombat délelőtti műsor lehetett.) — Új év, új lakásban — kezdjük a szót Szilvási Lászlóval —, ez éppenséggel nem rossz kezdet. — Kezdetnek valóban nem lett volna rossz — szinte visszakézből hangzik a válasz —, de hétévi várakozás után már nem bír tiszta lenni az emberben az öröm. Ami engem illet, már végig „verekedtem” a lakásügyemet az itteni tanáccsal, meg a Minisztertanáccsal is, mégsem jött össze három gyerekre a három szoba. Nem hőbörögni akarok, de megilletne, s csak azért mondom mindezt halkan, mert tudom, vannak elegen várakozók, akiknek ennyi sem sikerült. Ez itt 70 négyzetméter, kétszoba-össz- komfort. — Tehát nem elégedett? — Még ezt sem mondhatom. A helyzet ismeretében elégedettnek kell lennem. Mert maga a lakás szép, s ha csak egyetlen helyiséggel több lenne benne, mindjárt másként alakulna, így háromgyermekes apaként a „világnézetem”. — Végül is központi, modern házban jutottak lakáshoz ... — Igen. De mindjárt üröm lett az örömben, amikor azt kértük az IKV csoportvezetőjétől, hogy beköltözés előtt nézhessük meg a lakásunkat. Hogy majd mit, hova teszünk. „Itt most nincs mutogatás” — mondta a csoportvezetőnő. — És ezt ki rendelte el? — kérdeztem én. Mire ő azt felelte: — Én. — Akkor hát nem nagyon rózsaszín ez az egész ... — Nincs igazam, ez csak háttér az egészhez, és egyféle indok akar lenni arra, hogy megmagyarázzam: itt ez a szép lakás, már be is lakjuk lassan, s meglehet, felér egy öttalálattal, de rá kell hangolni magam, hogy örülni tudjak. ★ Csáky Sándor, a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat dolgozója a szomszédban lakik, s egy percig sem tagadja meg a boldogságát. — Tavaly januárban adtam be a papírt, éppen ma egy éve, 22-én, és december 23-án jött a levél, hogy megkaptuk ezt a lakást. Ez viszont három szoba, és hárman vannak ők is, méghozzá nem is szokványos „felállásban”: a nagylány, Mariann most 18 éves, Adrienn éppen tíz, a kicsi Anett pedig — egy. — Hogy sikerült? — Szerencsés vagyok, engem mindig is támogatott a vállalatom. Először a Kodály utcában kaptunk kétszobás lakást;' most pedig minőségi csereként ezt az újat. Az indokláshoz nyilvánvalóan elég a három gyerek, de az is közrejátszik biztosan, hogy a számítógép 120 pontra hozott ki bennünket, s talán a két kiváló dolgozó jelvényem, és hogy a vállalat kiváló brigádjának tagja vagyok. Nézzenek szét, szeretném megmutatni, milyen szép és jó ez a lakás. Ha lehet, örüljenek kicsit mivelünk ... így történt. B. Kun Tibor KIVÁLÓ MUNKÁSÖR Most tőle vehetnek példát A MÁV gyöngyösi Kitérőgyártó Üzemének egyik műhelyében találkoztunk Re- viczki Ferenc karbantartó lakatossal, aki egy satuba szorított vékony lemezt hajlított éppen. Begyakorlott mozdulatain látszott, hogy nem kegyelmez az anyagnak ... A munkapad mellett állva szívesen beszél a néhány nappal ezelőtt átvett Kiváló munkásőr kitüntetéséről. — 1960 óta dolgozom itt, rá néhány évre brigádvezetőnek választottak — mondja. — Számos kiváló kollégám akadt, de ezek közül is Balázs István volt rám a legnagyobb hatással. Jó embernek ismertem meg, segített mindenkinek, volt mindig néhány kedves szava a társaihoz. Amikor közelebb kerültem hozzá, rájöttem, hogy politikai ismereteit, tettrekészségét, jó humorát a munkásőrségben eltöltött időnek köszönhette. Sokat mesélt a szolgálatról, a kiképzésről, s mi ámulva hallgattuk. Nem kellett engem ezután agitálni, hogy lépjek be a testületbe, melynek 1973-tól vagyok tagja. Ekkor már negyvenéves voltam ... Talán ez egy kicsit késeinek tűnik, de én úgy érzem, hogy politikai érettségem ekkor tett alkalmassá erre a feladatra. Ezt bizonyítja az is. hogy még ugyanebben az évben felvettek a pártba is. Az acélkék egyenruhások között jóravaló embereket találtam — folytatja. — Többen vannak, kik már 25 éve teljesítenek szolgálatot. A (Fotó: Szabó Sándor) brigádból egyébként már négyen vagyunk tagjai a szervezetnek. S bár megpróbáltatásokkal jár, de mindenki szívvel-lélekkel csinálja. Egy-egy nehezebb kiképzés után pedig — hazafelé menet — jut még idő a tréfára, és ilyenkor felfrissülünk. — A MÁV kétszeres kiváló szocialista brigádjában tevékenykedik. Jelenleg bri- gádvezető-helyettes ... — Azt hiszem, a fegyveres szolgálat is hozzásegített bennünket, hogy ilyen jól összekovácsolódjon kollektívánk. Tavaly mondtam le a brigádvezetésről, mert pártalapszervezetemben agitáció- és propagandafelelős funkcióval bíztak meg, és úgy éreztem, a két munkát együtt nem tudom megfelelően ellátni. Munkatársaim kérték, hogy vállaljam el a brigádvezető-helyettességet, mert az általam irányított esztendők alatt több szép sikert is elértünk, örültem neki, hogy ennyire szeretnek, és igent mondtam. — Családja bizonyára megfelelő hátteret biztosít munkájához? — Ha netán egy kiképzés, vagy lövészet után sárosán térek haza, a feleségem egy rossz szót sem szól, kitisztítja a ruhámat és kérdezősködik arról, hogy mit csináltunk, hogy sikerült a feladatokat végrehajtani. Három fiamban is nagy örömömet lelem. A legidősebb gépkocsivezető, a középső nemrégiben szerelt le a katonaságtól, a kisebbik pedig ipari tanuló. Ha a hétvégéken van egy kis időnk, akkor kivonulunk a hobbitelekre, és ott ügyködünk. Kapálunk, vagy készítjük a kerítést. Szerencsére ebben a „kollektívában” is nagyon jól érzem magam. Reviczki Ferenc tősgyökeres gyöngyösi. Nem a Kitérőgyár volt az első munkahelye. 1960-ig ugyanis sok helyen dolgozott, sok mindennel megpróbálkozott. Volt ács, földműves és alkalmi munkás. A mátraalji város első szocialista nagyüzemében végül is egy kollektíva és annak is egy tagja olyan hatással volt rá, hogy megtalálta az utat egy nagyobb közösség, a munkásőrség felé, ahol szavai szerint jóravaló emberek közé került. Akiktől bátorságot és felelősséget tanult. S most ezt adja ő is tovább ... Homa János 1983. február 1.: 25 éve napilap a Népújság Életük nyílt lap volt „ .. az újságírás különös idegállapot, megszállottság, nem hasonlítható semmiféle gyakorlati hivatáshoz. Kenyér, üzlet? Persze az is. Kevesek számára. De nem láttam még vérbeli újságírót, aki vagyont hagyott volna családtagjaira. Ez a szenvedély egész embert követel, oda kell adni neki egészséget nyugalmat, boldogságot. Újságírók általában nem élnek sokáig. Elviszi őket idő előtt az életmód, az izgalmak, a cigaretta, az a különös, szívet, eszméletet emésztő állandó készenlét, nappal és éjjel, ami életük egyetlen értelme és tartalma.” Az újságírásról 1937- ben leírt vallomás ma ugyanúgy helytálló, mint hajdanán. A valamikori nagyokról szóló emlékezések mondatait még gyakornok koromban véstem agyamba, s az évek múlásával váltak a mondatok hol káprázatos, hol keserves valósággá. Újságíróvá válni egy negyedszázadossá felnövő napilapnál gondolkodást, magatartást meghatározó életélmény. Olyan kollégáktól tanulni, akik létüket tették fel a lapra, akik más hőfokon égették el mindennapjaikat az ügyért, nem mindenkinek adatik meg, máig töprengésre késztető indíttatás. Soha nem felejtem el őket. Borodi Tibor fiatalon fehérre izzott hajú újságírómesteremet. Alig múlt negyvenéves, amikorra már felőrölte szervezetét az éjszakákkal, a történelem tanulságaival viaskodó belső harc• Már- kusz Lászlót, aki le tudta győzni a szüleit elhurcoló, gettóba záró embertelenség emlékét és hittel, lélekkel írt, beszélt ag:- tált egy magasabbrendű humánus kultúra megteremtéséért. Kovács Endrét, aki mindig a társadalom ütőerén tartotta orvosi műszer érzékenységű tollát. Somody Józsefet, aki nem csupán krónikása, de szervezője, mozgatója, életre hívója volt olyan kezdeményezéseknek, amelyek révén egészségesebben, okosabban élhetnek, tölthetik szabad idejüket az emberek. Emléküket, archívumok bekötött, megsárgult példányai őrzik. Példájukat ma néhány kolléga igyekszik követni. Nevüket az olvasók lassan elfelejtik. De az újság régebbi példányain gondolataik tisztessége még ma is átsüt az időn. Nem voltak tévedhetetlenek, de következetes harcosai a társadalmi igazságosságba, a nyilvánosság erejébe vetett hitnek. Véleményüket nap mint nap, tíz, húsz, harmincezer példányban vállalták nevük aláírásával. Nem kegyeket kerestek, nem olcsó népszerűségre és egyéni babérokra pályáztak. Közös ügyeket szolgáltak. Tisztelet volt munkatársainknak. Szigethy András
