Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 23. szám
4. ZMUVELODES NÉPÚJSÁG, 1983. január 28., péntek Még hét hónap Ennyi idő áll rendelkezésére a TANÉP dolgozóinak, illetve a társadalmi munkára jelentkező recskieknek, hogy a bányászközség iskolájához épített új szárny munkálatait befejezzék. A nyolcmillió forintot meghaladó beruházást várhatóan augusztus húszadikára fejezik be. A video és a TIT Képmagnós forradalom Az egész apparátus alig nagyobb, mint egy diplomatatáska. Hordozható, színes, kazettás, bármely modern televízióhoz csatlakoztatható... De ami a lényeg: megfelelő alkalmazásával szinte forradalmasítani lehet a közművelődést, oktatást, ismeretterjesztést. Már itt él velünk, de még igen keveset tudunk róla. Jelentőségét még kevésbé ismerjük. ★ Mintegy fél évvel ezelőtt a TIT megyei szervezetei közül elsőként kapott lehetőséget a hevesi intézmény az egyik legkorszerűbb képmagnótípus megvásárlására. Teremészetesen nem ők az egyedüliek, akiknek birtokában van ez a szerkezet. Ám ők azok, akik úttörő módon nekiláttak kikutatni mi mindenre és hogyan lehet hasznosítani a helyi mindennapok gyakorlatában. Nagy Zoltánt, a TIT Heves megyei titkárát az eredményekről kérdeztük. — Talán azzal kellene kezdeni, ma már mindenki számára köztudomású, hogy az ismeretterjesztésben, művelődésben egyre nagyobb szerepet kapnak a modern technikai eszközök. Az sem titok viszont, hogy épp azoknak az intézményeknek, iskoláknak, művelődési otthonoknak, könyvtáraknak, múzeumoknak van a legkevesebb pénze drága berendezésekre, amelyeknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk. Amikor sikerült megszereznünk h berendezést, azt a célt tűztük ki tehát, hogy egyrészt tudatosítsuk az anyagiakkal rendelkező termelőegységek illetékeseiben a képmagnó adta lehetőségeket, másrészt, hogy megkeressük azokat a formákat, melynek keretén belül a szélesebb társadalom tagjai is részesülhetnek előnyeiből. — Az elsőként nyilván a kezelését kellett megtanulniuk. — Nem túl bonyolult feladat. Nálunk négyfős „stáb” alakult ki, de megfelelő asszisztenciával voltaképp egy hozzáértő is elég. Már az első időkben nagy előny, hogy mivel a felvételek tetszés szerint törölhetők, oda- vissza pörgethetők, gyorsíthatok, lassíthatók, vághatok, gyakorlatilag szinte nincs selejt. Így bármennyire drágának tűnik a készülék, üzemeltetése rendkívül olcsó. — Mire használták az elmúlt hónapok során? — A jelentősebbeket sorolom : legelőször rögzítettük a műemlékvédelmi nyári egyetem programját. Fölvettük Pétervásárán az áfész- kórustalálkozó műsorát, archiváltuk a Szovjetunió megalakulása alkalmából rendezett ünnepséget. Az iparcikk-kiállításon bemutatjuk a mátraderecskei té- eszt. Gyűjtöttünk néprajzi emlékeket, jelenleg pedig egy közlekedésbiztonsági oktatófilmen dolgozunk... — Ezzel szinte már vázolta is mi mindenre jó. — Hát eléggé csak vázoltam ... De mondom mindjárt, hogy a tapasztalatok alapján milyen szolgáltatásokat kínálunk az érdeklődőknek. Nos, tervezzük, hogy- tudományos előadásainkhoz illusztrációkat készítünk. A legjelesebb szakembereink előadását bármikor hozzáférhetően tároljuk. Az iskolák számára a televízió egyes műsorait az igények szerint fölvesszük. Üzemek, vagy gyárak részére a helyi sajátosságoknak megfelelő munkavédelmi oktatófilmet készítünk. Rendelkezésükre állunk, ha termékeiket akarják videokazettával propagálni. Tudjuk segíteni a művészeti együtteseket, sportolókat, ha mozgáselemzésre lenne szükségük. Föl kívánjuk térképezni a kihalófélben levő mesterségeket, a Heves megyei szokásokat, illetve a következő műemlékvédelmi egyetem programjához az ipari műemlékeket. Megörökítjük majd az Agria produkcióit, s valószínűleg a köztünk élő képzőművészek műteremmunkáját is. Gyűjtünk idegen nyelvű meséket, tanulni vágyó gyerekeknek. S ez egyik nagy álom: a hajdú-bihariakkal összefogva irodalmi és magyar nyelvű programokat állítanánk ösz- sze külföldi hazánkfiainak. Ehhez persze már majd a Magyarok Világszövetségének támogatására is szükség lesz. — A nehézségek? — Bármilyen furcsa, megyénkben pillanatnyilag magánszemélyek kezében több képmagnó van, mint a tée- szekben, gyárakban. Pedig ha azok egy-egy készülék megvásárlására elszánnák magukat, akkor biztos, hogy az általuk patronált iskolák, KISZ-szervezetek, művelődési házak, községek is nyernének vele. A7 j értők kiképzéséhez egyébként magunk is szeretnénk hozzájárulni. Márciusban megalapítjuk a Videósok baráti körét, melyben az érdeklődők elleshetik a legfontosabb titkokat. A mi stábunkat hivatásos filmesek patronálják, az ő tudásukat közvetítjük majd azok számára, akik nemcsak látják a video jelentőségét a közművelődésben, de tenni is akarnak valamit elterjedéséért. Németi Zsuzsa RAYMOND DÉVOT: Nem hiszek magának! Egyszer, amikor túl sebesen előztem meg egy előttem cammogó autót, megállított a rendőr. — Kérem a jogosítványát! — mondta fenyegető hangon. — Hát maga kicsoda? — kérdeztem ártatlan képpel. — Hogyhogy kicsoda?! — a rendőr kis híján felugrott, annyira elcsodálkozott a kérdésemen. — Rendőr vagyok! — Nem hiszek magának — mosolyodtam el szelíden. — Micsoda-a? — üvöltött fel a rendőr, és arca bíborvörös lett. — Nem hiszek magának — ismételtem. — Bizonyítsa be, hogy valóban rendőr. A rendőr néhányszor kinyitotta és becsukta a száját, mint a piaci pulton tá- togó hal, és rekedten mondta: — Talán nem látja rajtam az egyenruhát? — Persze, hogy látom, de egyáltalán nem illik magához. És minél tovább nézegetem, annál biztosabb vagyok benne, hogy kétségeim nem alaptalanok ... — Mit zagyvái összevisz- sza?! — kiáltott a rendőr, és arca bíborvörösről szederjessé vált. — Semmit sem zagyvátok, de a maga egyenruhája... hogyan áll magán! Meg ez a gumibot... A rendőr reszkető kézzel felemelte a gumibotot, és ránézett. — Ugyanolyan gumibot, mint a többi — dünnyögte. — Ezt még meglátjuk — jelentettem ki ridegem — Kérem az okmányait! A rendőr néhányszor ösz- szerándult, mintha epilepsziás roham tört volna rá, azután a zsebébe nyúlt, és átnyújtotta az igazolványát. — Ügy, úgy... — mondtam ügyészi hangon. — Tegyük fel, hogy ezek valóban a maga okmányai, bár nem vagyok bizonyos benne. Akkor könnyen válaszolni tud néhány kérdésemre, amelyre minden rendőr a nap bármely órájában felelni tud. Például hogyan jutok el a Boulevard Haussmannra? A, hallgat, kedves barátom? Csak a szemét forgatja, de higgye el, hogy az igazi rendőrnek nem a szemével kell az utat megmutatnia! A rendőr megmagyarázhatatlan okból felnyögött, majd megtántorodott. Szerettem volna megsimogatni a fejét és valamelyest megnyugtatni, de eszembe jutott valamennyi autóvezetői sérelmem, és szigort erőltettem magamra. — Rendben van, nem tudja megmagyarázni, hol van a Boulevard Haussmann, akkor válaszoljon erre a kérdésre: amikor a lámpa zöldet mutat, én elindulok a kereszteződés felé, és ebben a pillanatban egy másik' autó oldalról belémrohan. Mit tesz akkor ezzel a banditával? — Akkor megállítom a szabálytalanul közlekedő autóst. — Nem — feleltem határozottan. — Miért nem? — habog- ta ijedten a rendőr. — Azért, mert amikor magukra szükség van, akkor soha sem találhatók. A rendőr nyelt egyet, majd megadóan bólintott. — Nos, ha belehajtok a pirosba, akkor mit tesz velem? — kérdeztem nagylelkűen. — Semmit sem teszek? — Miért nem? — Mert sosem vagyok a helyszínen. — Az ám, monsieur. Vég- re-valahára szót értettünk. Maga nincs a helyszínen —, én pedig megyek tovább. Viszontlátásra, kedves barátom. Elindultam, és a visszapillantó tükörben láttam a rendőr sóbálvánnyá meredt alakját. (Ford.: Gellért György) Borravaló Vannak szokások, amelyek az évszázadok, évtizedek során kialakultak, gyakorlattá váltak, természetesnek vesszük őket. Hajdan, az úri szalonok megbélyegzettje lett volna az a férfi, aki a kabátot, a cilindert és a sétapálcát átnyújtó inasnak, vagy szobalánynak nem adott volna legalább egy pengő borravalót. Később a borravaló bizonyos foglalkozásokhoz kapcsolódott úgyannyira, hogy munkába állításkor a bér mellé oda is kalkulálták. Ilyenek voltak a liftesek, a házmesterek, a postások, a kéményseprők, nem is beszélve a szobalányokról, pincérekről. — Mennyit keres? — ötezret! — válaszol a pincér. — Mennyi ebből a borravaló? — Kettő! Így aztán kijövök valahogy... Még később — napjainkban — tovább bővülő körben terjed a borravaló-osztogatás. Igaz, átkereszteltük és új nevet kapott a „gyermek”. Hálapénznek, honoráriumnak, borítéknak nevezzük. — De kérem! Megdolgozik érte! — Megdolgozik? — Meg! — Jogunk van adni? — Igen! — És kapni? — Van, akinek van joga és van, akinek nincs. Itt a legelső gubanc! — Mert mi jár annak az óvónőnek, nyomdásznak, esztergályosnak, ügyésznek, bírónak, miniszternek, aki pénzt fogad el? — Fegyelmi, állásvesztés, súlyos esetben dutyi! — És mi jár annak a... Ne folytassuk! Elvégre kispolgári maradványokról, rossz beidegződésekről, kialakult helytelen szokásokról van szó. Sajnos, fizetéskiegészítés'.szerepét játssza a borravaló és a hálapénz, legalább a szolgáltatás legyen teljesen egyforma. Ne csak higgye, de tudja is a pénzzel, virággal, édességgel hálálkodó vendég, beteg, utas vagy éppen szépítkező hölgy, vagy férfi, hogy most hálát fejez ki és nem „fizet”. A taxis járandóságát ugyanis az óra mutatja és nem a mellékelt borravaló... A figyelem, a kedvesség, az udvariasság pedig foglalkozásunk természetes velejárójának kell lennie és nem forinttal vásárolt ráadás... Szalay István Hatvani Galéria-naptár Dtven szobor vallomása — „Dózsa” a játékszín első bemutatóján — Garas Dezső, Almási Éva a pódiumon — Ismeretterjesztés Finnország, Kisfaludy-Stróbl jegyében — Galériabusz Pestre Ami a Hatvani Galéria kiállítási programját illeti, február hava még Kiss István szobrászművészé. Egész hónapban a Kossuth-díjas alkotó két termet megtöltő, ötven kisebb-nagyobb szobrában gyönyörködhetnek az érdeklődők, akiknek figyelmét külön felhívjuk arra a Széchenyi-kompozícióra, amelynek nagy változatát nemrégiben avatták fel Kecskeméten. Dózsa paraszt- háborúja is megjelenik a galériában egy markáns fej, továbbá egy szoborcsoport formájában. És ezt most azért emeljük ki az anyagból, mert összefüggésben van a kis intézmény újabb vállalkozásával, a galéria-játékszínnel. Az idén a Damjanich Szakmunkásképző Intézet nagytermében, rendszeresen kíván kis személyzetű, jelmezes. díszletes színműveket bemutatni a galéria. Az első produkcióra február 7-én, hétfőn este 7 órakor kerül sor, amikor is az erdélyi Székely János „Dózsa” című monodrámáját mutatják be, öt helyzetváltozásban, inter- mezzókkal. Jelmez- és díszlettervező Szervátiusz Tibor, rendező Sík Ferenc, Dózsa nagyhatású megszemélyesítője pedig Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas, kiváló művész lesz. Ami a galériapódiumot illeti, az intézmény emeleti kiállítótermében február 20-án, vasárnap este 7 órai kezdettel kerül közönség elé Garas Dezső és Almási Éva „Nekem a feleségem nagyon gyanús” című zenés műsora, amelynek zongorakísérője Orosz István lesz. Két érdeklődésre számító, tudományos jellegű ismeret- terjesztő előadás is lesz a galériának. Február 14-én, hétfőn délután fél 4-kor a Kossuth téri leánykollégiumban, este 6-kor pedig az emeleti kiállítóteremben dr. Pogány ö. Gábor műtörténész Kisfaludy-Stróbl Zsig- mond szobrászaidról tart diaképes ismertetőt, február 21-én, ugyancsak hétfői napon, délután fél 4 órakor a Kállai Éva Kollégiumban, este 6-kor pedig a galériában Gyurkó Géza, a Népújság főszerkesztője eleveníti fel útiélményeit — a Világtükör sorozatban — „Finnországi találkozások” címmel. A galériabusz február 26-án, szombaton délután 2 órakor Budapestre indul, ahol az utasok délután — vezetővel — megtekintik az újjáépített Vigadót és a Vigadó Galéria kiállításait, este 7 órakor pedig a József Attila Színház „Gázláng” című színművét nézik meg. Patrick Hamilton darabjának filmváltozatában annak idején Ingrid Bergmannak volt nagy alakítása. Szerepét most Káldy Nóra játssza, férje Tolnay Miklós lesz, míg a nyomozó figuráját Káló Flórián eleveníti meg. A Hatvani Galéria vonzáskörzeti terveit illetően: február 2-től 14-ig Rózsa- szentmártonban, 16-tól 24-ig pedig Petőfibányán lesz kihelyezett kamarakiállítás Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész munkáiból. Garas Dezső és Almási Éva vidám estjét pedig — február 20-án, délután 5-kor — ugyancsak Rózsaszentmár- tonban mutatják be. Tájkép csata közben: a tornaterein a környék legszebbike lesz (Fotó: Kőhidi Imre) Négy tanterem, tanári szoba, szertárak, teljes közművesítés — ez az új szárny „leltára”
