Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-26 / 21. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1983. január 26., szerda Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban köszöntötte Nicolae Ceausescut, a Román Kom­munista Párt főtitkárát, a Román Szocialista Köztársa­ság elnökét 65. születésnapja alkalmából. (MTI) BUDAPEST Loscmczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke keddi munkanapját a fővá­ros XIII. kerületében töltöt­te: személyes tapasztalatokat szerzett a 140 ezer lakosú Angyalföld életéről, a nagy múltú városrész megújuló negyedeiről, gazdasági ered­ményeiről, terveiről. Elkísér­te látogatására Borbély Gá­bor, a Budapesti Pártbizott­ság titkára. BRÜSSZEL Paul Nitze, a genfi eurora- kéta-tárgyalások amerikai küldöttségvezetője kedden tájékoztatta a NATO állandó tanácsát a tárgyalások kilá­tásairól, két nappal azok folytatása előtt. Genfben csütörtökön kezdik újra a munkát a részvevők, mint­egy kéthónapos „gondolko­dási szünet” után. BONN Kedden egynapos villám- látogatásra Washingtonba ér­kezett Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügy­miniszter, aki ezúttal a Kö­zös Piac tagállamait is kép­viseli, mint a Közös Piac miniszteri tanácsának soros elnöke. PEKING Sam Nujomának, a Dél­nyugat-Afrikai Népi Szerve­zet (SWAPO) elnökének hét­főn kezdődött kínai látogatá­sa újabb lehetőséget ad Kí­nának, hogy röviddel Shultz amerikai külügymi­niszter pekingi útja előtt nyilvánosan, vagy zárt ajtók mögött ismét elmarasztalja az Egyesült Államokat a na- míbiai rendezés késlelteté­séért, Pretoria támogatá­sáért és reflektorfényben tartsa Afrika-politikáját. Khalde az új „Camp David"? a bejrúti kormány még bízik — Izrael az Egyiptommal kötött Camp David-i megál­lapodáshoz mérhető egyez­mény elérésére törekszik a Libanonnal folytatott tár­gyalásokon — jelentette ki a Khaldéban lezajlott kilen­cedik találkozó után David Kimohe, az izraeli küldött­ség vezetője. Antoine Fattal libanoni küldöttségvezető a tűrhetet­len izraeli nyomást elítélve rámutatott: Izrael a győztes feltételeit akarja rákénysze­ríteni Libanonra, miközben azt állítja, hogy nem a li­banoni nép ellen háborúzott és nem Libanon elfoglalása volt az invázió célja. A Li­banon szuverenitását, nem­zeti egységét, létfontosságú arab kapcsolatait fenyegető Kedden megérkezett Genf- be az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról fo­lyó szovjet—amerikai tár­gyalásokon részt vevő szovjet küldöttség. A delegáció ve­zetője, Juli) Kvicinszkij a genfi repülőtéren a következő nyilatkozatot adta a sajtó számára: A Szovjetunió küldöttsége azzal a céllal érkezett Géni­be, hogy folytassa a szovjet— amerikai tárgyalásokat az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról. Ez a problé­makör egyre időszerűbben és élesebben vetődik fel. Attól a törekvéstől vezéreltetve, hogy megkönnyítse és meg­gyorsítsa a megoldást, a Közel kétszáz személyt tartóztattak le a kaliforniai Vandenberg légitámaszpont közelében hétfőn, miután megpróbálták eltorlaszolni a támaszpont bejáratát. A tün­tetők az MX interkontinen­tális rakéták készülő próba­felbocsátása ellen tiltakoz­tak. A Vandenberg támasz­pont jelenleg az egyetlen hely az Egyesült Államok­ban, ahonnan MX-rakéták indíthatók, s a támaszpon­ton Minuteman típusú in­terkontinentális rakéták is vannak. Tudván ezt, a tüntetők egy része — mintegy har­minc személy — egy távol izraeli követelések csak azért nem vezettek a tárgyalások megszakításához, mert az izraeli diktátumot elutasító bejrúti kormány még min­dig bízik az amerikai közve­títés sikerében és nem akar „ürügyet” szolgáltatni Izrael­nek a csaknem nyolc hónap­ja tartó megszállás meg­hosszabbításához. A libanoni vezetés nö­vekvő elégedetlenséggel szemléli a teljes jogú part­nernek tekintett Egyesült Államok tehetetlenségét, ami abban nyilvánul meg, hogy nem támogatja kellő erély- lyel Libanon álláspontját, -nem lép fel határozottan Izrael elfogadhatatlan köve­teléseivel szemben. Szovjetunió messzeható, be­csületes és építő javaslatokat ismertetett, amelyeket Jurij Andropov 1982. december 21-i beszámolójában terjesz­tett elő. A szovjet álláspont lehetőséget nyújt arra, hogy megállapodásra lehessen jut­ni. Ez a lehetőség teljesen reális. Erről az egész világ tud. Hogy ezzel a lehetőséggel élnek-e majd, azt a tárgya­lások fogják megmutatni. Kö­zeledik az idő, amikor vá­lasztani kell: vagy megálla­podás a nukleáris szemben­állás szintjének csökkentését célzó közös lépésekről, vagy a fegyverkezési hajsza újabb szakasza. eső hátsó bejáraton bejutott a támaszpontra, s majdnem egy kilométerre megközelí­tette az egyik atomrakéta kilövőállását. Végül azonban valamennyiüket őrizetbe vették. Az Egyesült Államokban a nukleáris fegyverkezés el­leni mozgalom tömegmére­teket öltött, s a legújabb felmérések szerint az ame­rikaiaknak már csupán 17 százaléka támogatja Reagan fegyverkezési programjait, amelyek közül az MX-raké- ták telepítésének terve a legköltségesebbek és leg­értelmetlenebbek közé tar­tozik. A tekintélyes An-Nahar első ízben veti fel annak le­hetőségét, hogy „az ameri­kai kezdeményezés” kudarca esetén Libanon más megol­dáshoz folyamodik. A szá­mításba jöhető lehetőségek; nemzetközi konferenciát hív össze Genfbe a libanoni vál­ság megvitatására; az ENSZ Biztonsági Tanácsához for­dul; arab csúcsértekezlet összehívását kéri; nemzeti kongresszust tartanak az or­szág politikai vezetői az Iz­raellel folytatott tárgyalások, illetve az amerikai közvetí­tés eredményeinek megvita­tása végett; Amin Gemajel elnök széles alapokon nyug­vó nemzeti egységkormányt alakít. Szocialista Internacionálé Megegyezés nélkül Megegyezés nélkül ért vé­get a Szocialista Internaciö- nálé leszerelési bizottságá­nak hétfőn Párizsban tar­tott ülése, amely Kalevi Sorsa finn miniszterelnök elnökletével az európai biz­tonság és leszerelés kérdé­seivel foglalkozott. Az érte­kezleten egy munkacsoportot bíztak meg azzal, hogy doL gozzon ki közös állásfogla­lást, amelyet a Szocialista Internacionálé áprilisban Sydney-ben tartandó kong­resszusa elé terjesztenek. A munkacsoport, amely a finn, francia, nyugatnémet, olasz és osztrák pártok kép­viselőiből áll, február 20-án Helsinkiben tart majd ülést. Jacques Huntzinger, a Francia Szocialista Párt tit­kára, az ülés után kijelen­tette, a résztvevők nem tud­tak megállapodni egy olyan szövegben, amely minden párt álláspontját kifejezésre jutatta volna, mert e prob­lémákban továbbra is né­zeteltérések vannak a Szo­cialista Internacionálén be­lül. Az ülésen részt vett Claude Cheysson francia külügy­miniszter is, aki részletesen ismertette a francia állás­pontot az európai biztonság és a leszerelés kérdéseiben. A miniszter rámutatott a genfi szovjet—amerikai tár­gyalások jelentőségére. Kvicinszkij nyilatkozata Becsületes javaslatok Az USA-ban az MX ellen —( Külpolitikai kommentárunk )— A kudarcok alagútja? IDŐSZERŰ TALÁLÓS KÉRDÉS: az is baj, ha ol­csó, az is baj, ha drága — mi az? A válasz: az olaj. Téved, aki úgy véli, mindez rossz tréfa. Bizonyság rá a kőolaj-exportáló országok szervezete olajipari minisztereinek hétfőn Genfben véget ért rendkívüli tanácskozása. Ilyen látványos kudarc talán még soha nem érte az OPEC-et, mint most. Meddőnek bizonyult a kvóta­vita, vagyis annak eldöntése, hogy a tagországok naponta mennyi olajat termeljenek ki és dobjanak piacra? öt héttel ezelőtt a bécsi tárgyaláson 18,5 mil­lió hordóban állapodtak meg (1 hordó egyenlő 159 liter). Ezt most 17—17,5 millió hordóra szerették vol­na csökkenteni, de a csökkentést mindegyik ország a többiektől várta. A „nemzeti Önzés” nyomán bizony keserű kifaka- dások hangzottak el a genfi találkozó után. A „ki-ki azt csinál, amit akar” felfogás ugyanis hátrányosan érintheti az OPEC pozícióit, s aligha hagyja érintet­lenül a nemzetközi olajpiacot. Több „fekete arany” — óhatatlanul csökkenő árak. Bár Genfben most nem állapodtak meg árváltozásban, valószínű, hogy a ko­rábbi, 34 dolláros hordónkénti alapár előbb vagy utóbb lefelé indul, ha a kínálat túlmegy az OPEC által egészségesnek minősített határon. SOKAN PERSZE AZT MONDJÁK ERRE: annyi baj legyen! Csakhogy ha csökken az olajexportáló országok bevétele, ez megingathatja a nemzetközi pénz- és hitelpiacot. Arról nem is szólva, hogy az OPEC-ben jó néhány olyan ország található — ele­gendő Venezuelát vagy Mexikót említeni —, amely hitelekre szorul. Az árcsökkenés ezenkívül — bár­mily furcsa —, negatív hatással lehet a nemzetközi kereskedelemre, visszafoghatja némely olajtermelő ál­lam importját. Más oldalról nézve, a világ kényel­mesebbé válhat az olajat helyettesítő energiaforrások fölkutatásában. Márpedig minden késedelem súlyos anyagi következménnyel járhat. Mert az olaj kincs közben egyre apad ... A genfi kudarc kikezdte az OPEC hierarchiáját. Ügy tűnik, Szaúd-Arábia — végleg vagy csak ideigle­nesen — elvesztette hangadó szerepét. A szaúdi mi­niszter hasztalan próbálta jobb belátásra bírni kollé­gáit, azok ezúttal fölülkerekedtek mind ár-, mind kvótaügyben. A magyarázat egyszerű. A Perzsa-öböl menti országokban — bármily jelentős olajexportjuk —, összesen 11,5 millió ember életszínvonalát érinti a nemzeti bevétel. A többi OPEC-tagállam népessége viszont meghaladja a 333 milliót. Vagyis: a nemzeti jövedelem tekintetében más helyzetben van a ritkán lakott Szaúd-Arábia, mint mondjuk Venezuela vagy Nigéria. EGY HÓNAPON BELÜL másodszor ültek tárgyaló- asztalhoz az OPEC-államok szakminiszterei. Kiutat most sem találtak belső gondjaikra. Ellenkezőleg, mintha még mélyebbre ásták volna magukat a ku­darcok alagút jában. Gyapay Dénes Lengyelországi változások (IV/2.) Mit akart a Szolidaritás? A kép, amely az illetékes lengyel vezetőkkel folytatott beszélgetéseken kibontako­zott, egyértelműen bizonyít­ja: Lengyelország a hetve­nes évtized végére súlyos társadalmi, politikai, gazda­sági válságba került. Az okok tudományos elemzése még folyik, de a lengyel ér­tékelésekből azért már any- nyi kitűnik, a munkásosz­tály mozdult meg és köve­telt radikális változásokat — saját munkáshatalmától, pártjától. Ennek nyomán kezdődött el, nem kevés té­továzás, bizonytalanság kö­zepette az a reformkorszak, amely hivatva volt az újjá­születés feltételeinek a ki­dolgozására, egy új alapok­ra helyezett nemzeti egyet­értés megteremtésére. Ezt a folyamatot szinte csírájában fojtotta el — a nyugati vi­lág bizonyos köreinek tapsa és buzdítása közepette — a szocialistaellenes erők nyílt fellépése. Nem lehet a fejlemények- - ről beszélni a Szolidaritás tevékenységének elmzése nél­kül. Rakowski miniszterel­nök-helyettes mondotta: „A mi célunk ma az. hogy visz- szanyerjük a lakosság, a társadalom bizalmát. Egy olyan társadalomét, amely ma és itt adva van. Húsz éven át beképzeltek, öntel­tek voltunk. Politikánkban sok volt a megvetés az em­berekkel szemben. A törté­nelem úgy hozta, hogy ezért a számlát a Szolidaritás nyújtotta be — amely ké­sőbb a szocialistaellenes erők kezébe került. Keserű fizet­ség volt.” A Szolidaritásnak a len­gyel munkásosztály majd­nem teljes egészében tagja volt. Ez a közel tízmilliós szer­vezet nagy reménységet ébresztett a munkásokban. Nemcsak anyagi helyzetük gyors javulását, hanem a •társadalom erkölcsi megúju­lását is hirdette. Elhibázott volna az a sommás megíté­lés, hogy kezdettől reakciós célok szolgálatában állt. Ra­kowski miniszterelnök-he­lyettes elmondta, sokáig meg­győződése volt. lehet talál­ni közös platformot, kiala­kítható az a partneri vi­szony, amelynek alapján együtt lehet működni a Szo­lidaritással az ország szá­mára előnyös változtatások egy új Lengyelország felépíté­se érdekében. Élete legna­gyobb csalódásának nevezte azt, hogy egy pillanatban rá kellett jönni, erre semmi re­mény nincsen többé. A fordulat akkor követke­zett be, amikor a Szolidari­tásban a szélsőséges, nagy­részt értelmiségi elemek lettek a hangadók. Olyanok, akik közül nem egyet kül­földön készítettek fel a szo­cializmus elleni politikai harcra. Partnerkapcsolatok? Egy idő után már nem le­hetett erről beszélni —, de nem a párt hibájából. Jel­lemző epizódot mond el er­ről Rakowski: „1981 júliu­sában meglátogatott a Szo­lidaritás egyik főtanácsadója. Leült, keresztbe tette a lá#- bát, majd nyugodtan kije­lentette: Nos, miniszterel­nök-helyettes úr, Lengyel- országban napirendre került a hatalomért való harc kér­dése.” Mit tehetett ezután a párt? Hallgassuk meg Stanislaw Cioseket, a szakszervezetek­kel való együttműködés ügyeinek miniszterét. El­mondja, hogy ő maga miért volt a Szolidaritás feloszla­tásának a híve: „Eljött az ide­je — érvelt —, hogy egyszer és mindenkorra véget ves­sünk annak, hogy egy 35 milliós nép narkotikus álomban él. A giereki poli­tika álmodozása az úgyne­vezett második Lengyelor­szágról, a gyönyörű jövőről teljesen demoralizálta a né­pet. Azzal, hogy a fogyasz­táscentrikus gazdaságpolitika eredményeként áramlott az emberekhez a jövedelem. Jött az áru is, főként Nyu­gatról. ötven százalékkal nőtt az életszínvonal — stagnáló hatékonyság mellett. Drága pénzen megvásárolt nemzeti konszenzus volt ez. Hogyan válaszolt erre 1980? A Szolidaritás tovább ál­modta ezt az álmot. Kong­resszusunk 50 százalékos nemzeti jövedelemnöveke­dést ígért 3 év alatt. Ismert Walesa tervezgetése arról, hogy Lengyelország lesz Eu­rópa Japánja. Mi ez, ha nem a korábbi álmok továbbszö- vögetése? A lázálom meg­marad, csak a narkotikum változik. De úgy is fogal­mazhatunk, hogy e program mögött már az ellenforrada­lom nyílt támadása bonta­kozott ki, hiszen valóra vál­tásának feltételéül azt köve­telték, vonuljanak ki a kom­munisták a politika színte­réről.” Ismert, hogy Lengyelor­szágban a Szolidaritást, úgy mint a többi szakszervezetet is, feloszlatták. De nem ve­tették el a független, önigaz­gató szakszervezet gondo­latát." Az új szakszervezeti törvény, amelynek szövege még a szükségállapot előtti időkben keletkezett, jó fel­tételeket biztosít ehhez. Az 1982. október 8-án elfoga­dott szakszervezeti törvény alapelvei szerint joga van a dolgozónak önálló szakmai szervezeteket létrehozni. Vallják a mai vezetők: a szocializmus nem abban kü­lönbözik a kapitalizmustól, hogy nem lehetnek társadal­mi konfliktusok — közte el­lentétek a munkáltatók, az állam és a dolgozók között. A különbség abban áll, ho­gyan oldják meg ezeket a konfliktusokat. Most törvé­nyes keretet teremtettek a konfliktusok ellenőrzött, kul­turált kezeléséhez. A tör­vény biztosítja a sztrájkjo­got is, de előírja az előze­tes egyeztető eljárást, amely­nek során nagy valószínű­séggel megoldhatók a vitás kérdések munkabeszüntetés nélkül is. Mit jelent a szak- szervezetek függetlenségének hangsúlyozása? Semmikép­pen sem jogi platformot egy ellenzéki erőcsoportosulás létrehozásához. Jelenti vi­szont azt, hogy önállóan jár­hat el a dolgozók jogainak érvényesítésében, mentesen az állami befolyásolástól, s ugyanakkor a párt sem kényszerül arra, hogy fel­tétlenül politikai ügyként kezeljen és állást foglaljon nem politikai természetű kérdésekben. Nagyon pontosan fogal­mazta meg ezt az alapelvet Ryszard Smialew, az Ursus traktorgyári szakszervezeti előkészítő bizottság öttagú vezetőségének a tagja: „El­ismerjük a párt irányító szerepét a társadalomban, de a szakszervezet független az állami, politikai, társadalmi intézményektől. így szól az alapszabályunk, amelyet hosszú viták után fogadtunk el. Magában foglalja ez az alapszabály a korábbi ága­zati szakszervezetek és a Szolidaritás alapszabályainak az elemeit is.” Smialew is beszélt róla, de országos tapasztalat, egyelőre bizalmatlanság fo­gadja az új szakszervezete­ket. A már kétszer csalódott dolgozók harmadszor nagyon meggondolják a csatlakozást. Egyébként semmi sem sür­get, mert ahogyan éppen Smialew fogalmazta meg: nem érzik a szakszervezetek hiányát. A feladatokat rész­ben a pártszervezetek rész­ben a vállalatvezetés szociá­lis intézményrendszere egyelőre megoldja — szak- szervezet nélkül is. T. Varga József (Következik: 3. Az egyház és az érdekközösség)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents