Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-25 / 20. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. január 25., kedd _________________________________ ____ Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Az unalom órái? Nézem a televíziót és fáradt vagyok. A televíziótól. Nem a műsorok mennyisége, az állandó odafigyelésre késztetés okán, de még csak azért sem, hogy órákat ülnék a képernyőt bámulva egy lomha karosszék mélyén. Fáradt vagyok, mert fáradt, rezignált a televízió is. Átragadt, rámragadt ez a fáradtság, amely nem pontosan és gondosan megfogal- mazhatóan szellemi fáradtság, nem is a műsorok von- tatottsága okoztán fellépő unalom eluralkodása, hanem valami megfoghatatlan és talán megfogalmazhatatlan belenyugvás a változta tha- tatlanba. Kimondom kereken: egészében véve unalmas, rezignált, terjengős, ötlettelen jó ideje a Magyar Televízió műsora. Még akkor is, ha nem is olyan ritkán gyöngyöt is lel a néző a műsorok tengerében (?), mégpediglen néha egészen ritka, és egészen szép igazgyöngyöt Ám az ilyen után még csi- korgatóbb a homok, amely úgy pereg át a műsorrend szitáján, hogy semmi nem marad fenn utána és belőle. Nem kell „tévés szakembernek”, bennfentesnek lenni ahhoz, hogy tudjuk: anyagi gondokkal küszködik a televízió. Pénz és nyersanyag, megvásárolható műsorok, a kiutazás nehézségei, a devizaszűke még csak jobban nyomorítja a „távolba látás és a távolról látás” intézményét amely a békésebb gazdasági időkben sem volt elkényeztetve a földi javak dolgában. Mindezek olyan tények, amelyekkel ugyan lehet vitatkozni, de nem érdemes. Akkor hát? Ügy érzem — írjak, szóljak inkább egyes számban most már —, hogy ebbe a helyzetbe nem belenyugodott de beletörődött a televízió, nem tudomásul veszi a lehetőségeket hanem zokon veszi és talán még durcáskodik is miatta. Nem érzem ugyanis a leleményt és találékonyságot, az ötletet és a színt mint amely nem kerül pénzbe, de ha mindent nem is, ám azért sok dolgot pótolhat. Mire gondolok? Két példát hát szélsőségeset de talán egymástól oly távoleső voltuk segít abban, hogy jobban megértessem magam. A népszerű HÉT, a közelmúltban egyórás műsoridejének felét az energiagondoknak szentelte, oly körülmények és hangvétel között, amely még a Deltában is az unalom tökélye lett volna. Az elmúlt vasárnap a szakmunkásképzés gondjai szerepeltek terjengősen, sokat beszélőén, reménytelenül unalmas képkockákkal, minden ötlet híján a heti politikai magazinban. Ugyancsak az elmúlt hét vége: sztárok a sztrádán. Ez a gyengécske ötletre épülő és még gyengécskébben rendezett, fényképezett show-műsor, ahol úgy érezte az ember, hogy két vagy három helyre leszögezték a kamerákat —, nos, ez a könnyű szórakoztató program olyan unalmas volt, amilyen csak egy száraz előadás lehet. És itt a legkevésbé sem a Gólyavári esték sorozatára gondolok!' Üres kamrának bolond a gazdaasszonya. Régi közmondás ez és önmagában véve igaz is. De hát a kamra nemcsak pénzzel lehet telt, ötlettel is, kedvvel is, akarással is, bele nem nyugvással is. Vitray Tamás Te- ledrámája, ráadásul fekete- fehérben, nem hiszem, hogy a legdrágább műsorfajták közé tartozna —, sőt. Mégis kedvelt, mert ötletes, leleményekre épülő televíziós produkció. És azért valami pénzmag is akad még a televízió házatáján ahhoz, hogy okos és megfelelő átcsoportosításokkal ott jelentkezzen az „értéke”, ahol a leghatásosabb és a leghatékonyabb. Mert még megérjük, hogy a tévéújság programjának ez lesz a címe: Az unalom órád... Gyurkó Géza Jellemábrázolás, magas fokon Egyetemi hallgató koromban sehogy sem barátkoztam meg Kassák Lajos művészetével. Taszított verseinek formátlan formája, számomra csapongónak tűnő alkotói világa. Egyik professzorom épp ezért arra ösztönzött — egy fél esztendőt adott rá —, hogy elmélyültebben tanulmányozzam munkásságát Álláspontom az ezt követő vita után sem változott meg. Utólag belátom, hogy a sok adat mögött épp a lényeget nem láttam meg, nem jeleztem jel. Az a hajdani ifjú nem érthette meg a folyvást töprengő, az állandóan vívódó, az önkifejezés lehetőségeit kutató egyéniséget. Erre a nagyszerű karakterre döbbentem rá, amikor Az út vége című regényének tévéfilmváltozatát megnéztem. Ezt a művet 1946-ban írta, de csak 1963- ban jelenhetett meg. Érthető, hiszen szellemi bilincseket nem ismerő eszmei magva megütközést keltett volna nemcsak születésének idején, hanem ^ az ötvenes évek parancsuíalmi érájában is. A tévé így régi adósságot törlesztett, amikor képernyőre formálta ezt a hiánypótló munkát. Esztergályos Károly rendező, aki a forgatókönyvíró szerepkörét is vállalta, jó érzékkel a legfontosabb mozzanatokat ragadta meg, bizonyítva, hogy Kassák a jellemábrázolás mestere volt, s nem riadt meg attól sem, hogy választ adjon arra: miként lesz egy mindenáron érvényesülni akaró munkásmozgalmi figurából nyilas miniszter. Ilyen feladattal irodalmunkban kevesen birkóztak meg, úttörő jellegű kezdeményezése mégis majdhogy maradéktalanul sikert hozott. Iglódi István kitűnő színészként a belső történésekre összpontosított, méghozzá minden harsány szín nélkül. Ügy, ahogy azt a főszereplő megmintázója tette, gazdagítva ezzel az emberi személyiség eltorzulásáról kialakított fogalmainkat. Ez a bemutató egyébként arra is jó volt, hogy sokan közel kerüljünk ahhoz az ezerarcú művészhez, akiről eddig egy kissé hamis képet rajzoltunk, önmagunk és mások számára egyaránt. (P. i.) Csaba a címoldalon Mint az elmúlt kedden e hasábokon hangot adtam neki, izgatottan vártam a Rádió- és Televízióújság e heti számát, bízván abban, hogy mint az ezt megelőző kettőből, ezúttal sem felejtik ki Palotai Csabának, a riporterőrs tagjának fotóját. Nos, örömmel jelenthetem, a várakozás nem volt hiábavaló. Sőt. Csaba, ezen negyedik alkalommal, egyenesen a címoldalra került... (N) ROMAN MAJEWSKI: Segítség! — Pénzt vagy életet — sziszegte fogai között támadóan és még erősebben a tálhoz szorított A lépcsőház csendes volt még csak egy egérke sem neszezett sehol. Támadóm megragadta a kezemet, és lecsatolta a karórámat. Már nyolc óra volt Eszembe jutott, hogy rendszerint ilyenkor indul munkába a szemközti szomszéd, ciki éjszakai műszakban dolgozik. Megpróbáltam eltolni magamtól a férfit és kiszabadulni szorításából, de eredménytelenül. A férfi már a zsebébe süllyesztette az órámat — Majd meglátod öreg, hogy mit csinálok én belőled! — mondta megnyugtatóan, de egyszerre csak felfigyelt Igen, valaki lefelé jött a lépcsőin. A léptek egyre közelebbről hallatszottak. — Segítség! Megölnek! — kiáltotta hirtelen a támadó és fültövön vágott. — SeEkkor lábdobogás hallatszott, az a valaki, aki az előbb még lefelé jött, visszafordult és lélekszakadva rohant felfelé. Azután hallottam az ajtócsapódást Azt is hallottam, hogy a második és a harmadik emeleten bezárták az ajtókat A támadó nyugodtan elmosolyodott. — Hát akkor lássunk hozzá — mondta és előhúzott egy zsilettpengét. — Nagyon jó penge, csak egyszer borotválkoztam vele — tette hozzá. Éreztem, hogy a homlokomon verejtékcseppek ütköznek ki. Már tudtam, hogy senkire és semmire nem számíthatok. — Nincs pénzem —mond-, tam. — Majd meglátjuk! A férfi hátra csavarta a kezemet — Segítség, segítség! — kiáltozott és közben a zsebeimben kutatott. — Gyilkos! Segítség! Kiabált, mint egy őrült. Ekkor mintha megint lépteket hallottam volna, mintha valaki ismét lefelé jött volna a lépcsőn. A támadom félbehagyta a kutatást és újra felfigyelt. — Segítség! — kiáltotta teli torokból. — Meggyilkolnak! A lépéseket azonban most már egészen jól lehetett hallani, és egyre közeledtek. Néhány pillanat múlva az öreg Salátik alakja vált ki a sötétségből. Lassan közeledett, botjára támaszkodva. Az idegen hirtelen elengedett és mint egy felriasztott nyúl, elszaladt. — Salátik úr! Maga megmentette az életemet! — kiabáltam, és örömömben az öreg nyakába borultam. — Mi az kérem? — kérdezte csodálkozva. — Maga megmentett engem! — ismételtem. — Hogyan tudnám meghálálni...? — Vagy úgy! Köszönöm, otthon mindenki egészséges — mondta, majd bólintott, és tovább sántikált. Egészen elfelejtettem, hogy az öreg süket, mint az ágyú. (Ford.: Lipcsey Júlia) napok Anglisztikai napok kezdődtek hétfőn Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen az ország különböző részein tanító, dolgozó angoltanárok, -fordítók, -filológusok részvételével. Debrecen évek óta ad otthont ennek a rendezvénynek. A város a 17. században már sajátos kapcsolatba került a korabeli Anglia legjelentősebb mozgalmával, a reformáción belül szélsőségesen radikális, egyházi és társadalompolitikai tendenciákat képviselő puritanizmussal. A kétnapos anglisztikai program keretében negyven előadás hangzik el. Szólnak a fordítók kapcsolatairól, az idegennyelv-oktatás időszerű kérdéseiről, előadások hangzanak el a fordításról és az irodalomtanításról, valamint a tolmácsolás-oktatás problémáiról, a középiskolai nyelvoktatásról. (MTI) ma Heti ajánlat Ezen a héten a havi ajánlatok közül már nem sok maradt, de valószínűleg az olvasnivalók még tartanak: a brigádok megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő kulturális programot. De nézzük a tévé műsorát! Szerdán 21.40-kor az 1-es csatornán folytatódik a II. magyar hadsereg sorsáról szóló sorozat. Ebben a részben a nézők kérdéseire történészek és írók válaszolnak. Csütörtökön a Reflektor szerkesztőség A vizsgálat jolytatódik címmel a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság negyedszázados működéséről számol be. Az adás 18.35-kor kezdődik, az 1-es csatornán. Ugyanezen a napon ajánljuk figyelmükbe a Tudósklub adását, amelyben szakemberek a szocialista tulajdon és az állami vállalatok jelenéről és jövőjéről vitatkoznak, különös tekintettel azokra az új formákra, melyeket az utóbbi egy-két évben honosítottak meg. Pénteken folytatódik az Audrey Hapburn-sorozat, a Várj, míg sötét lesz! című amerikai filmmel. A bemutatás időpontja: 22.40. Szerepel a havi ajánlatban a Tisztelet a szülőföldnek című képzőművészeti műsor. A Műcsarnok kiállítását mutatja be, amely a külföldön élő magyar művészek alkotásaiból állt össze. A film néhány portré segítségével igyekszik érzékeltetni a nagyszabású vállalkozás jelentőségét. A műsor 21.45 órakor kezdődik az 1-es csatornán. Jó szórakozást kívánunk! Szobortárlat Hatvanban A Hatvani Galériában dr. Romány Pál, az MSZMP Bács-Kisknn megyei Bizottságának első titkára nyitotta meg Kiss István Kossnth- díjas, kiváló művész munkáiból válogatott szobortárlatot a bét végén. Az itt látható, közel félszáz alkotás témáját: történelmünk híres egyéniségei, a múltra való emlékezés, s a munkásmozgalom adják. (Fotó: Szabó Sándor) Munkások állnak a rajthoz Mérlegen egy gyöngyösi közművelődési elképzelés Négy esztendeje annak, hogy a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ — több más szervvel együttműködve — meghirdette az egyeztetett munkásművelődési akciót. Az akkoriban hiánypótló jellegű elképzelés célja az volt, hogy az ismeret- gyarapítás számára megnyerje a városban, illettbe annak környékén levő üzemek szocialista brigádjainak tagjait. Eleinte sokan kétkedtek a sikerben, de az azóta eltelt idő bizonyította: a népművelők jó alapra tettek, s a mai döntőn már olyanok állnak rajthoz, akik az‘elmúlt évek során rutinra tettek szert, megszerették ezt az életképes vállalkozást. Kidolgozott részletek Szekrényes Gézáné köz- művelődési előadóval figyelemre méltó és másutt is kamatoztatható részleteket idézünk, olyan mozzanatokat, amelyek alapos megfontolás nyomán születtek. — Töprengtünk a feltételeken, végül megállapodtunk egy olyan pontrendszerben, amely bár nem tökéletes, de szintmérésre mégis alkalmas. Tárgyaltunk az üzemek közművelődési felelőseivel, illetve azokkal a kollégákkal, akik e terület gazdái. Így jött létre az a levelezésen alapuló, jelzés, illetve visszacsatolási rendszer, amely bizonyította létjogosultságát. A kollektívák mindig megkapták tőlünk a programjavaslatokat. Ezeket úgy állítottuk össze, hogy figyelembe vettük a városi könyvtár, a múzeum elképzeléseit, s azokat a megyei, vagy országos jellegű ren'- dezvényeket, amelyeken érdemes volt részt venni. Ebből a kollekcióból válogatta' ki minden gárda azt, amelyik leginkább testhezálló volt számára. Valamennyien postai levelezőlapon értesítettek bennünket arról, hogy miiként boldogultak. Ezeket az információkat minősítettük. A teljesen közömbösek — ilyenek is akadtak, szerencsére nem sokan —’ kiestek, azaz csak azok jutottak tovább, akik komolyan vették a dolgot. Egy esztendő során 12 pontot szerezhettek a legjobbak, őket hívtuk be a középdöntőre, ezt a legutóbb november 16-án tartottuk. Ekkor bizony jókora zsúfoltság volt a házban, hiszen minden teremben versenyzők ültek, akik az egyáltalán nem nehéz írásibeli feladatokra válaszoltak, azaz bizonyíthatták, hogy valamennyire jártasak az irodalomban, a színház, a képzőművészet, a zene, a sport világában. Az utolsó forduló Ma lesz az utolsó forduló, az a menet, amelyben tíz brigád méri össze képességeit, méghozzá hatszemélyes csapatokban. — A követelmények itt sem magasak, mindazok feltalálják magukat, akik nemcsak leveleztek velünk, hanem meg is tekintették az egyes programokat. A tét nem kevés, ugyanis az első díj tízezer forint. Egyébként ebben az esztendős „küzdelemben” mindenki nyertes, mivel tájékozottabb, érdeklődőbb, műveltebb emberré válik. Másként fogalmazva: olyan alapra tesz szert, amelyre később építhet. Mi sem járunk rosszul, mert ezek a munkások megkedvelik a környezetet, ismerik az ajánlatot, azaz később is betérhetnek hozzánk, gyarapítva a törzsközönség számát. Már csak ezért is érdemes volt négy esztendeje rajtolni, s az is igaz, hogy a jelenlegi szint nem a felső határ. Példát mutattak Az összkép nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk a még megoldatlan gondokról, íme a legfontosabbak egy csokorba fűzve. — Többen utaltak arra, hogy valamiféle finomításra lenne szükség. Nos, az észrevételek indokoltak, ugyanis egy kategóriában mérkőznek meg a fizikai és a szellemi alkalmazottak, a segéd-, a szakmunkások, az egyetemet, a főiskolát végzettek. Senkinek sem kell bizonygatni, hogy az alacsonyabb végzettségűek jóval hátrányosabb helyzetből indulnak. Ezt tudjuk, kerestük is a kiutat, de nem találtunk egyértelműen megnyugtató megoldást. A jelzéseket nemcsak vettük, hanem megpróbálkoztunk az orvoslással is. A kérdéseket úgy álítottuk össze, hogy azok a diploma nélkülieknek se okozzanak problémákat. Ez a mindenképpen szükséges segítségnyújtás bevált. A beszélgetés során a jövőről is szó esik, méghozzá sajátos megközelítésben. — A mostani döntő után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, azaz kezdődhet az újátíb forduló, örülünk annak, hogy Egerben hasonló jellegű — bér nagyobb szabású — programsorozat kezdődött. A Világkép című akció szervezői bizonyára kamatoztathatják — egyébként szívesen rendelkezésükre állunk — tapasztalatainkat, hiszen ez megkönnyíti cselekvésüket. Ügy értesültünk — ez is jó — hogy idővel mi is csatlakozunk a megyei jellegűvé váló mozgalomhoz, ahhoz a próbálkozáshoz, amely sok ezer kétkezi munkás szellemi pallérozódását szolgálja majd. Pécsi István
