Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 22., szombat S* „NÉPI IPARMŰVÉSZ” CÍMET KAPOTT Nagyítóval gyűjtötte a mintát (Fotó: Kőhidi Imre) A tömegcikkekhez szokott ember megilletődve lép be Szűcs Dezsőné pétervásári népi iparművész birodalmába. A szobák modem bútorain ízléses palóc térítők, szajlai szőttes a konyhai falvédő, keresztszemes a függöny. A falakon legalább ötven apátfalvi tányér, még a századelőn készítették a fazekasmesterek. Itt-ott régi* köcsögökön és padlóvázákon csillan meg a fény. A nyugdíjas asszony egy tulipános láda fedelét nyitja fel. Benne sok-sok terítő? asztali futó, kötény.vu -női — Azt mondják, hogy a hevesi palócmintás díszítő- művészet vérszegény. Nézze meg ezeket a hímzéseket! — fordul felém. — Kevés színnel dolgoztak eleink: kékkel, pirossal, vagy fehér cérnával mintázták a vásznat, de ez így szép, ahogy van. — Ügy tudom, ennek az egyszerű díszítésnek gazdasági oka volt. Ugyanis régebben szegényemberek lakták ezt a falut és a környező településeket is. Amikor már kövérebb lett a pénztárca az itteniek igyekeztek elfelejteni ezt a stílust, s helyette a színesebb és gazdagon mintázott kalocsait, vagy matyót választották ... — Ezek mellett szegényesnek, szimplának érezték sajátjukat. Palócmintával volt tele szekrényük, szobájuk, s olyannyira megszokottá vált, hogy a szépséget már nem látták meg benne. — A népi iparművésznek is köszönhető, hogy most már Pétervásárán és környékén nem múlik el lakodalom anélkül, hogy a felszolgáló lányokon és a vőfélyeken ne látnánk a palóc kötényt Ezt ízlésnevelő munkájával érte el, mint szakkörvezető. — Nagyon régen kezdtem el varrni, és majdnem húsz éve vezetem a váraszói, az erdőkövesdi, az ivádi, majd később a terpesi díszítőművészeti szakköröket. A foglalkozásokon igyekeztem szíyközelbe hozni őseink hímzését. Gyűjtéssel is foglalkozom, s azon melegében megmutattam az újabb motívumokat az asszonyoknak. Kellett hozzá néhány év, míg újra magukénak érezték a sajátjukat, a keresztszemes, a lapos- vagy lyukhímzést. Gyűjtéseim során például réges-régi férfiingekről, vagy — szülésnél használt — agyonkoptatott sátorlepedőkről nagyítóval másoltam le a mintát. Majd megpróbáltuk átmenteni ezt a most használatos térítőkre, futókra, kötényekre, blúzokra. Mikor elkészültek tagjaink egy- egy darabbal, saját kezük nyomán lassan elismerték, hogy a palóc is van olyan szép, mint más. A kész munkákat aztán kiállítottuk, versenyre vittük, részt vettünk az észak-magyarországi kalárison is, ahol díjakat kaptunk. — Negyven zsűrizett darabja van. Díjait nehéz lenne hirtelen felsorolni. Melyikre a legbüszkébb? — A nemrégiben megkapott népi iparművész címre. Ezzel honorálták a motívumok gyűjtését, átültetését. — Több mint húsz éve gyűjt. Néhány spirálfüzetet már meg is töltött. Mi lesz a sorsa ennek a hatalmas anyagnak?. — Csak elenyésző részét tudjuk a szakkörökben feldolgozni. Ahhoz, hogy a fennmaradót közkinccsé tudjam tenni — mielőtt feledésbe merülne — szeretném a hímzőkörök segítségét kérni. Ám nem bánnám, ha könyv alakban is megjelenhetne. — Nagyon sok hímzést őriz a tulipános ládában. Bizonyára akadna rájuk vevő... — Nem tudok megválni egyetlen munkámtól sem, bármennyit kínálnak is érte. Csak kiállításra és saját használatra dolgozom. A kézimunkák pedig egyre gyűlnek, hiszen nyugdíjasként sokkal többet varrhatok, mint amennyit a könyvelői beosztás mellett tudtam. Most épp egy recski vagdalásosba kezdtem. Valószínűleg elküldöm a kalárisra, vagy a közeljövőben sorra kerülő országos díszítőművészetű kiállításra. Aztán kerítünk neki helyet a szoba valamelyik zugában. A kapuig kísér. Kezében az említett hímzés. Mintha hozzánőtt volna... Homa János Egy év tapasztalatai- Kölcsönös előnyök- Hely az olvasásra — Egyeztetve könnyebb Könyvtár és iskolák Gyöngyösön Egy éve Hatvan után Gyöngyösön és Egerben is megszervezték a könyvtár iskolaellátó központját. Az összevonás előnyei nyilvánvalóak : olyan szakember- gárda vette kezébe a diákság könyvvel való megismertetését, amelyik szakszerűen és folyamatosan végezheti munkáját. Pelle Sándort, a gyöngyösi Vachott Sándor Városi- Járási Könyvtár vezetőjét az eltelt esztendő tapasztalatairól kérdeztük.- Az elmúlt hónapok nagy munkája volt, hogy számiba vettük, milyen kötetekkel rendelkeznek a tan- intézmények. Sok töredékes sorozatra, felesleges műre bukkantunk, hiszen javarészt úgy Zajlott le a gyűjtés, hogy ha év végén pénzmaradvány volt, azt egyszerre elköltötték, nem nézve, mire is van szüksége tulajdonképpen a helyi bibliotékának. Ilyen módon sikerült kiegészíteni, jobbé, használhatóbbá tenni cserékkel a velünk kapcsolatban álló nyolc iskola könyvtárát. Idén, hogy a feltételek megteremtődtek, jóval többet tudunk tenni, mint ezelőtt. Különösen azért, mert most komoly központi támogatást is kaptunk, az út- törőházban pedig önálló bú. torozott helyiség áll rendelkezésünkre. Itt rendszeréi „Szülőföldünk — Dunántúl” című országos fotópályázatot a dombóvári Városi Művelődési Központ és könyvtár 1983-ban immáron harmadik alkalommal hirdeti meg. Az érdeklődők olyan fekete-fehér és színes fotókkal vehetnek részt az akcióban, amelyeket más pályázaton még nem díjaztak. Az alkotások a Dunántúl gazdasági, kulturális életét tükrözzék. Művészi erővel örökítsék meg természeti szépségeit, néprajzi, művelődés- történeti emlékeit. Hitelesen tudósítsanak az emberek mindennapi életéről. Egy szerző legfeljebb tíz képpel pályázhat. A sorozat, I amely maximum öt képből heti munkatársunk a beérkezett anyagot, és a Mátra Művelődési Központtal közösen használt „művelődési autó” szállítja ki küldeményeinket. — Ezek szerint a megye- gyeszékhelynél is kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen ott megfelelő bázist még nem sikerült találni erre a célra. Mégis, mi ezek után a feladatuk? — Sokféle okból jó ez a szervezeti változás, de előnyeit még inkább ki kell használni. A könyvek árai ugrásszerűen emelkedtek, így nem mindegy, hogy milyen hatékonyan tudunk élni a kölcsönzés adta lehetőségekkel. Általában az iskolák vezetése is belátja, hogy erre szükség van, de még aZ eddigieknél is jobban meg kellene becsülni azokat a tanárokat, akik a helyi könyv, tárak vezetésével vannak állhat, egy képnek számít. A fotók hátoldalán fel kell tüntetni a mű címét, az alkotó nevét és pontos lakcímét. A művek mellé két példányban képjegyzéket kell mellékelni, amelynek egyik példányát az alkotó pályázati anyagának beérkezése után igazolásul visszaküldenek. A legjobb képek tízezer forintot nyerhetnek. Az elfogadott fotók kiállítása május 9—29. között lesz Dombóváron a Városi Művelődési Központ könyvtárában. A pályázati anyagot március 30-ig a következő címre kell küldeni: 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25. Pf.: 69. megbízva. Sok a gyerek, nehéz önálló helyiséget keresni az elmélyült olvasás számára, de megéri a töprengést, a „sakkozást”. Külön nehézséget okoz a kötelező olvasmányok kellő számú beszerzése, főleg akkor, ha a középiskolákban a tanárok megkérdezésünk nélkül ajánlanak könyveket. Előzetes egyeztetéssel, folyamatos kapcsolattartással — úgy véljük —, eleget tudunk tenni minden igénynek, csak akkor van baj, ha egy-két- száz gyerek azonos időpontban kéri ugyanazt. A munkánk már folyama, tos: a könyveket megfelelő kartonokkal ellátva küldjük tovább a diákokat szolgáló bibliotékába, most már arra van szükség, hogy természetessé és állandóvá váljon a pedagógusok és a könyvtárosok kapcsolata. (gdbor) | Tájak, költők, évszakok Akvarellkiállítás Visontán „Tájak, költők, évszakok” címmel Csikász István akva- relljeiből nyílt kiállítás az elmúlt napokban Visontán, a Gagarin Hőerőmű Vállalat kultúrtermében. A tárlatot dr. Herényi Ferenc kandidátus, az ELTE docense nyitotta meg majd a Gyöngyösi Muzsikus Céh mutatta be műsorát. A kiállítást január 26-ig, naponta 10-től 16 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Fotópályázat V/LLI BRFINHOLST: KINEK a MESTERSÉGE NEHEZEBB ? Karbunkel professzor, az orvostudományok doktora, sebészfőorvos, semmiképp sem tudta elindítani a gépkocsija motorját. Próbálta így is, amúgy is — de mindhiába. Mi lehet a baj? — Nyilván a gyújtás romlott el — állapította meg a professzor első diagnózisát, s kiszállt az autóból. Felemelte a motorház tetejét és figyelmesen mustrálta a karburátort, a gyertyákat, a légszűrőt, a gyújtótekercset, a vízszivattyút és mindazt a 117 rejtélyes tárgyat, amely, bői a gépkocsi motorja áll. A professzor felesége odasietett: — Mi történt Manfréd? Miért nem indulsz el? — A gyújtás heveny gyulladás állapotában van — jelentette ki a professzor —, és esetleg szövődmény támadt az üzemanyagadagoló rendszerben keletkezet dugulás alapján. Fájdalommentes kis sebészeti beavatkozással próbálkozom. A professzomé könyörgően emelte kezét az ég felé: — Nem és nem, Manfréd! Kérlek mindenre, ami szent, ne tedd ezt! Hagyd békén a motort! Hiszen egyáltalán nem is konyítasz a technikához. Inkább hívj autószerelőt ! — Ne beszélj badarságot! Ha igen bonyolult epeműtéteket sikeresen elvégzek, akkor megbirkózom a gyújtás holmi jelentéktelen gyulladáséval iS! Az asszony a fejét csóválta, kételkedése szemmel látható jeléül. — Hiszen magad is nagyon jól tudod, hogy ez a munka nem neked való. Először, a diagnózisod tévesnek bizonyulhat, másodszor pedig az autószerelőnek is élnie kell. Megyek és telefonálok! Fél óra múlva megérkezett a szerelő, és a javítómű. helybe vontatta a gépkocsit. — Nos, mi történt a járgányával? — érdeklődött a mester. — A gyújtás heveny gyulladása, és esetleg a szövődmény az üzemanyagadagoló rendszerben keletkezett dugulás alapján. Az autószerelő az égvilágon semmit sem értett belőle. — Nos, rendben van, megnézzük, mi a baj — mondta. — Ebéd után nézzen be. — És gunyoros mosollyal tette hozzá: — Remélem, a műtét sikeres lesz. Amikor a professzor négy óra után benézett a műhely, be, autóját ugyanott találta, ahol hagyta. Javításához nyilván még hozzá sem fogtak. A szerelő félrevonta a professzort és suttogásig lehalkított hangon közölte: — Ügy látszik, az állapota eléggé súlyos. Attól félek, akkumulátor-eltávolítási műtétet kell végezni, és meg kell kísérelnie transzpor... transzpor... — Transzplantálni ?! • — Ez az! - Meg kell kísérelni transzplantálni egy új akkumulátort. Azonfelül fel kell boncolni az egész motort és le kell csiszolni a szelepeket. Ha minden sikerül, akkor garantálhatom, hogy a motor jobb lesz, mint új korában. Nos, rendben van? — De mennyi időbe telik a műtét? Hiszen tudja, milyen nagy szükségem van az autóra. — Nézzen be néhány nap múlva, remélem, a kocsiját akkorra ... kiírjuk, mégpedig kitűnő állapotban! Néhány nap elteltével a professzor újra megjelent a műhelyben. A mester bebújt a motorba, s onnan harsogott vezényszavakat a mellette álló segédjének. Az laposfogót, franciakulcsot és csavarkulcsokat, olajozót és a bonyolult gépi sebészethez szükséges egyéb műszereket tartott készenlétben. — Mi újság, Jensen? Hamar elkészül? — Ne zavarjon! — rivallt rá mérgesen a mester. — Talán nem látja, hogy a műtét kellős közepén tartok?! Érzéstelenítést, fiú! A segéd fürgén odanyújtotta az olajozót. — Laposfogót! És nyomd meg az autódudát, hogy hallani lehessen, pislákol-e még az élet a páciensben! A gépkocsi kürtje harsányan felvijjogott, és a szerelő megkérte a professzort, hogy másnap jöjjön el. Ez alkalommal a javítás elkészült. —1 Az autó meggyógyult, most még húsz évig is elélhet. De meg kell mondanom, hogy nagyon bonyolult műtét volt. Tessék, itt a számla. Amikor Karbunkel profesz- szor a számlára pillantott, kis híján infarktust kapott, egyidejű agyvérzéssel. — Ilyen sokba kerül? — dünnyögte dadogva. — Lehetetlen! Hiszen ez tízszer drágább, mint egy olyan páciens rendbe hozatala, aki eltörte kezét-lábát, és kétszer annyiba kerül, mint egy vakfoélműtét. — Lehet, hogy így van, professzor úr, de képzelje, el, hogy az autószerelő munkája mennyivel bonyolultabb, mint a sebészé! Karbunkel professzor csodálkozása nem ismert határt. — Bonyolultabb? — kérdezte álmélkodva. — Hát persze — erősítette meg az autószerelő, letörölve homlokáról a verejtéket. — Nekünk, szerelőknek, minden évben néhány új modellt kell tanulmányoznunk, önöknek, orvosoknak pedig Ádám és Éva óta mindig csak ugyanazzal a két modellel van dolguk ... (Gellért György fordítása)
