Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-20 / 16. szám
4L NÉPÚJSÁG, 1983. január 20., csütSrtök Kiállítás a paragrafusok labirintusában Cites Jogászoknak Is Jó ideig kell gondolkozniuk, hogy visszaemlékezzenek, mikor volt utoljára profi vagy amatőr művészeti alkotásokkal kapcsolatos per a megyében. Van annak tán több évtizede is. Az alábbi történet — amelyben Jogerős határozat született első fokon — nemcsak e tény miatt ragadott meg, hanem tanulságai miatt is. A felperes kopottas, világot megjárt bőrönddel érkezik. Hatalmas táskájából előszedve, még egyszer alaposan szemügyre veszi az iratokat Belőlük épp csak felpillantva kezd hosszas magyarázatba érdeklődésemre. — Igazságom teljes tudatában indítottam keresetet! Én, kérem, csaknem tíz éve festek hobbiból. Enélkül, úgy érzem, nem lenne teljes az életem. Csodálatos dolog, amikor az ember egészen új értékeket fedez fel magában...! A hatodik ikszhez közeledő asszony felemeli a hangját: — 1975 óta állítok ki a képeimből, de a mostanihoz fogható még nem fordult elő velem! Még 1979 decemberében kértem engedélyt a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ igazgatójától képzőművészeti tárlat megrendezésére. ö a helybeli galéria vezetőjéhez utasított, aki levélben azt írta nekem, keressem meg, és személyesen beszélgetünk a bemutató lehetőségéről Meg is egyeztünk, hogy a Mátra Múzeum egyik termét Jakkel Mihály fafaragóval együtt a rendelkezésünkre bocsátják, egy hónapra. 1980. június 13-ra — a férjem segítségével — be is rendezkedtünk, s megvolt a kiállítás megnyitása is. Ez pénteki nap volt. Másnap a Herman Li- pót-tárlat bevezetésére hivatkozva zárva tartották a miénket, majd — akkor még nem tudtam miért — vasárnap is... Horváthné Pozsgai Maliid akkor is szenvedélyesen beszél, amikor a bírónő kérésére a tárgyalóteremben adja elő iménti panaszát. Közös kiállításának bezárását — tudhatjuk meg a néhány nappal későbbre keltezett értesítésből — a Heves megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója rendelte el. ★ Az alperes jogi képviselőjének kisméretű akta tás4 kájában ott lapulnak a hivatalos iratmásolatok. „A Mátra Múzeum terven felül, engedély nélkül és megyei zsűrizés híján, a Herman Lip ót képzőművészeti emlékkiállítás megnyitásával egyidőben újabb képzőművészeti programot és profiljába nem tartozó amatőr tárlatot nem rendezhet...” Így az előre megbeszélt harminc helyett mindössze fél napot „élt” a bemutató. Horváthné a (Művelődési Minisztériumhoz fellebbezett, annak képzőművészeti osztálya viszont jóváhagyta a megyei tanács művelődésügyi osztályának iménti határozatát. A felperes ezek után nyújtott be keresetlevelet a Gyöngyösi Járásbírósághoz, és kérte a 'tárlat megrendezésével kapcsolatban felmerült költségeinek — ösz- szesen 1819 forint — megtérítését, valamint erkölcsi, nem vagyoni kárának megfizetését Ez utóbbit ötezer forintban határozta meg, arra hivatkozva, hogy a kiállítás bezárásával elmaradt munkáinak erkölcsi elismerése, továbbá elesett olyan jövedelemtől is, amelyet képei esetleges megvásárlásával szerezhetett volna. ★ Részletéi a Gyöngyösi Járásbíróság 2. P. 20651/1982./10. számú ítéletének indokolásából: „A bíróság a felperes kereseti kérelmét alaptalannak találta... Kiállításának rendezéséhez a megyei tanács művelődésügyi osztályának engedélyére lett volna szükség, ebben pedig a szakigazgatási szerv minden esetben bíráló bizottság javaslata alapján dönt. Ezzel az engedéllyel a felperes a bemutató megnyitásakor sem rendelkezett, ezért került sor a tárlat bezárására." Mindezt a Minisztertanács rendeleté is alátámasztja. De olvassuk csak tovább: „Az engedély beszerzése az érdekelt közűiét kötelessége. Így, a Mátra Múzeumnak, illetve a Gyöngyösi Galériának kellett volna a szükséges engedélyt beszereznie.. « Hogy kit terhel a felelősség a megállapodás meghiúsulása miatt? A határozat eddigi részéből ez teljesen világos. A galéria vezetőjét. Ám, lássuk tovább az indokolást: „Ennek ellenére a bíróság a felperes kártérítési igényét nem találta alaposnak, ö ugyanis — mint azt személyesen is előadta — magára vállalt minden kiadást, költséget... A Mátra Múzeum csupán a kiállítótermet, a világítást, a teremőrt, és a takarítót biztosította a felperes részére ingyenesen, egyéb kiadásokat nem vállalt.” Végül még egy részlet: „A bíróság a felperesnek azt a kérését is alaptalannak tekinti, hogy eszmei kár címén a múzeum ötezer forintot fizessen meg. Az 1955. évi 12-es számú törvény- erejű rendelet szerint képzőművészeti alkotás forgalomba hozatala a művelődési miniszter, vagy az általa kijelölt szerv engedélye alapján történhet. Ezzel pedig csak annak nem kell rendelkeznie, aki a Képző- művészeti Alap, vagy a képzőművészek szövetségének tagja. Mivel a felperes ezen engedéllyel nem rendelkezett, és nem is tagja a felsorolt szerveknek, így kiállítása megrendezése esetén sem értékesíthette volna képeit, ezért elmaradt vagyoni előny címén előterjesztett kereseti kérelmét is el kell utasítani.” ★ Kétség sem férhet hozzá, a bíróság a meglévő jogszabályok szerint, helyénvaló- an Ítélkezett. Az is magától értetődőnek tűnik, hogy annak, aki saját művei kiállítására vállalkozik, nem árt járatosnak lennie a paragrafusok között. Ez bizonyára alapos leckét, pontosabban tanulságot jelent az ügy felperesének, de remélhetően másoknak is. Ám, nem hallgatható el — az eset emberi-erkölcsi megítélése is ezt kívánja, s az ítélet indokolásából is kitűnik —, hogy ha jószándékúan is, de a múzeum vezetője is jelentékenyen közreműködött a kiállítás meghiúsulásában. .. Szalay Zoltán MÁSFÉL HELYETT EGY „Péterke” bánatai Egy alig fűthető, rozzant épület, két előadó, egy tiszteletdíjas igazgató, majdnem mindig csukott ajtók ... Hosszú időn át ez jellemezte a kultúra házát Pétervá- sáirón. Egy olyan központban, amely ha el is veszítette hivatalosan járási székhely rangját, mégis illenék, hogy centruma maradjon a művelődésnek megyénk északi részén. Málr cslak azért is, mert mlajd tíz esztendeje nemcsak a „péterfkeiek” szórakozási lehetőségéről van szó, de a nagyközséghez csatolt társak, Ivád, Erdőkövesd, Váraszó és Kisfüzes lakóiról is. üj sopru, ha jól seper Az elmúlt esztendő szeptemberében úgy tűnt, végre fölszámolódik az áldatlan állapot Ferenczi György személyében főállású igazgatót neveztek a művelődési .komplexum” élére. Értő gazdát kapott hát e terület. Vajon milyen változásokat hozott e tény? íme a Idstq. 1982 utolsó negyedében volt két komoly zenei koncert, két operett- előadás, egy dterazenekari és egy népdaükórus-találkozó, egy pávakör-tálálkozó, egy bábszínházelőadás, három bál, két diszkó, két fotókiállítás, hogy csak a jelesebbeket említsük. Már e felsorolásból is azonnal kitűnik, hogy igaz a mondás: új seprű, jól seper. Pedig jó három hónapig nem volt könnyű dolga az „egykori” kémia-matematika szakos pedagógusnak, aki egyszerre igyekezett beletanulni a gazdálkodás mikéntjébe és á népművelés hogyanjába. Átvett, fölmért, összegzett és tervezett, — ahogy hatalmas paksamétád is mutatják — a programok szervezése mellett! Negatív előjelek Leltárában hatalmas negatív előjellel szerepelnek a tárgyi feltételek. Kisfüzesen elhanyagolt a kultúrház, Er- dőkövesden több helyisége egyéb célra van lefoglalva, Ivád és Váraszó még csak- csak, de „Péterire” ... Szomorúan sétál körbe a látogató a valaha bútorrak- támak, asztalosműhelynek épült házban. A nagyterem lévén: igazi helyett csak álmennyezete, alig fűthető, különbén is beázdk. A parketta kiesőifélbén, így szó sem lehet a máshol jól bevált gyakorlatról, hogy délelőttönként tornaóráknak adjon helyet. A világítás nem működik — a beázás miatt —, csak a hangulatlámpák égnek. Nincs bevezetve a víz, itt még Kocsis Albert is lavórban mosott kezet, ami hagy- Ján, de gondoljunk egy sminkelő színésznőre... Az alagsori helyiségek közül mindössze kettő fűthető, a többiben ez — kémény híjén — eleve lehetetlen. Az ablakzárak egy kezdő tolvajnak sem jelentenének nehézséget. Olyasmiről, hogy falfestés, felújítás, már beszélni is fölösleges. Mindez egy volt járási székhelyen! Zenetár és egyebek Ferenczi György azt hitte, tudja mit vállal. Ismerte az állapotokat, azt is, hogy az öt községbén Erdőkövesd kivételévé!, — amely egy pályázat megnyerése révén igen szépen fölszerelkezett, — nincs tán egy épp magnó, lemezjátszó, lemez. De számított a gyakorlott munkatársakra, számított saját ötletedre. Nos, tervei közt szerepelt — szerepel: egy központi zenetár létrehozása, (hogy ne apiózódjan a pénz), több új szakkör és kiscsoport indítása az igényeknek megfelelően. Klubteremtés a fiataloknak, szakemberek fölkérése az egyes művelődési ágazatok összefogására, irányítására, a zeneiskolai részleg bővítése, egy olyan műsorszerkesztési mód kialakítása, amellyel egyaránt juttathat igényes programokat valamennyi társközségbe. Nosztalgdakávéház, képző- művészeti kiállítás-sorozat, operett, kabaré, stb., stb. Az elv az lenne, hogy ma, amikor a parkettás otthonokban nem ritka a Hi-fi-to- rony, a színes tévé, az IBUSZ-jegy, csak a jó közösségek létrehozásával lehet becsábitani az embereket a művelődési házba, ahol is értő népművelők segíthetnek fölkelteni a színvonalasabb kultúra iránti igényeket. A szervezéstől a pakolásig Hogy nagyratörőek lennének a tervek? A számítgató matematikus szerint korántsem, csak föl kellene venni a kapcsolatot a környék számba jöhető munkahelyeivel, mozgósítani a társadalmi erőket, népművelői energiákat, esetleg pénzeket. Kérdés, sikerülhet-e? A főállású igazgatói státussal egyidőben ugyanis megszűnt a művészeti előadói... A korábbi „másfél" ember helyett így fura előrelépésként ma már egynek kell intéznie a szervezéstől, plakátírástól olykor a szálpakolásig mindent! Hogy mikorra kopik el az új söprű, amelynek öt község szellemi háza táját kellene rendben tartania. Sajnos valószínű: igen hamar. Ha csak — a köztudomásúan nehéz gazdasági helyzetben — nem sikerül valamiféleképp segíteni ebben. Németi Zsuzsa Harmincéves a győri rádió Harminc évvel ezelőtt — 1953. januárjában — kezdte meg adásait Győrött a Magyar Rádió második vidéki stúdiója. Azóta lényegesen korszerűsödött technikai felszereltsége, növekedett a műsorideje, javultak és tartalmasabbak lettek a műsorai. A győri rádió napjainkban öt megye politikai, társadalmi, kulturális és sport- eseményeit kíséri figyelemmel. A munkatársai hiteles, gyors tájékoztatást adnak Győr-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Fejér megye minden fontosabb politikai. gazdasági és társadalmi eseményeiről. A szerkesztőségekhez érkezett levelek bizonysága szerint a stúdió adásait vasárnaponként anyanyelvükön a szlovákiai Csallóközben és az ausztriai Burgenlandban is sokan hallgatják. A hatodikos Andrijko ekképp szólt a maga gyermeki közvetlenségével Mikola Jákovics Zavirjuh lap- szerkesztőhöz a családi ebédnél: — Tudod, fater, ma a Pá- vellal beslattyogtunk a pariiba, megpiáltunk egy köcsög málnalöttyöt, aztán elszöve- gelgettünk egy darabig... Mikola Jákovics úgy bámult a csemetéjére, mintha az merő tévedésből sündisznót rakott volna az asztalra. — Ho-ho-hol szedted föl ezt a nyelvet? Ki tanított ezekre a szavakra, te csibész? És egyáltalán, miféle beszéd ez? A gyerek behúzott nyakkal, lógó orral fohászkodó pillantást vetett az anyjára. — Te meg merre pislogsz? — förmedt az asszonyára Mi- kóla Jákovics. — Talán nem látod, mivé nevelted ezt itt? Nyina Pavlina eleinte férfiasán tűrte a szemrehányásokat, aztán kifakadt: — Jó, jó tudom: bűnös vagyok. De te, te is szép ember vagy ám! Csak ülsz az újságnál, 6 eszedbe sem jut a fiacskád. Az iflúmak félre- gőrbült az útja, te meg oda se neki... Mikola Jákovics ugyancsak elismerte az építő bírálat jogosságát, majd némi elmélyült tépelődés után ösz- szeszedte magát, és eme szónoklatot intézte a fiához: — Tudod-e, fiú, milyen zengzetes, erőteljes, gazdag, színes kincstár a mi nyelvünk? Ezen a nyelven alkotott és beszélt Sevcsenko, Leszja Ukrajinka, Ivan Franko, Kocjubinszkij. Maga Majakovszkij is magasztalta az ukrán nyelv nagyságát és egyszerűségét. Erre te ... hát miféle bikkfanyelven beszélsz te velem? Nekem, a szerkesztőnek, a nyelv művelőjének édes egyszülött gyermeke nem tud ukránul! Hát mit mondok én az embereknek? — sóhajtott, majd tovább oktatta Andrij- kót. — Tanulj, tanulj sokat gyermekem, de nem ám az utcán! Olvass minél több könyvet, vagy újságot, hogy ne hozz szégyent apád fejére! Mikola Jákovics pár napig nyakig merült a munkába, de szombatra remek hangulata lett. Este hazatérve máris faggatni kezdte a fiát. — No, hogy mennek a dolgok, fékomadta? — Magas szinten, apu! — Khm ... Vacsoráztál ínár? — Fokozódó hatékegység- gel, apu! Mikola Jákovics gyanút tovább kérdezősködött, gott, de azért óvatosan to— No, és mit hoztál az ellenőrződben ? — Anyunak adott szavamat megtartva és úttörő becsületbeli kötelességemnek eleget téve ötöst munkáltam ki énekből! — És tegnap? — A rendkívüli nehézségek ellenére és az akadályokat elgördítve — amelyek azzal kapcsolatban alakultak ki, hogy a tanár minden puskát összeszedett, — hármas szintű érdemjegyet kaptam tollbamondásból. — A többiekből? Tovább, tovább! — sürgette Mikola Jákovics. — De ebben én nem nyugszom bele, és a következő tollbamondás problémáit még nagyobb lendülettel oldom meg olyan szinten, amelyet elvár tőlem a tanár elvtárs és úttörő becsületem. — Mondd csak, te kölyök, sokáig akarsz így eltársalogni velem? — Node, apa! — nézett Mikola Jákovicsra őzike ár- tatlanságú szemmel Andrijko. — A lehetőségeim fokozott minőségű kihasználásával elhatároztam, hogy belső tartalékaimat állandóan mozgósítva csakis így fogok írni és beszélni. A papa a fejéhez kapott, s a fotelba hanyatlott. A mama kétségbeesve rohant a szobába. — Mi van veled, Mikolka? Mi történt? — Api bizonyára minden innovációs erejét beleadta, hogy olvasmányosabbá tegye az újságját, s ebbeli törekvésében alighanem problematikussá vált az ellenálló képessége, tehát most elsősegélyben kell részesíteni — magyarázta szaporán Andrijko. — Tűnj el a szemem elől, mert kitépem a nyelvedet, te pokolfajzat! Hát már megint honnan szedted ezt a hülye bikkfanyelvet? — förmedt rá az apja. — Elöl... vas ... elolvas ... tam — dadogott megszeppenve a fiú — a cikkeidet az újságban... (Ukránból fordította: Ferenc Győző)
