Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-20 / 16. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 20., csütörtök 1. Pálya (kór) kép kezdőknek A tizennégyezer friss diplomás huszonnégyezer állás közül válogathatott a múlt esztendőben. Azaz 40 százalékkal több munkalehetőség kínálkozott, mint akár csak egy évvel korábban, örülhetnénk a biztató statisztika láttán. Hiszen ha egy kimutatásban azt olvassuk, hogy valami a korábbi időszakhoz képest szebben, jobban alakult, méghozzá számottevő az emelkedés, első reflexünk az elismerés. Nem árt azonban a jótékony számok mögé nézni. Vegyünk egy köznapi esetet. Kovács János átveszi diplomáját Győrben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola aulájában. Ezennel úgy tekinthetünk rá, mint nagy reményű útépítő üzemmérnökre. Mire számíthat kezében a díszes oklevéllel? Tudja jól, hogy az idén útépítőből többet képeztek, mint amennyire szüksége van az országnak. Megérti a népgazdaság nehéz helyzetét, azt, hogy amikor „gólyaként” beült a főiskola padjába, még másképp festett a honi útépítés jövője, ilyenformán szakemberigénye is. Mindez azonban csöppet sem enyhíti a gondját, hiszen neki itt és most kell munkába állnia. Bánja már, hogy meggondolatlan volt, és nem kötött korábban tanulmányi szerződést, de a társai biztatták: minek kösse le magát, hiszen ott a pályázati rendszer, játszva talál megfelelő állást. Mielőtt sajnálni kezdenénk emberünket, tegyük hozzá: percig sem kell munka- nélküliségtől tartania. Hívják három megye vállalataihoz is. Csakhogy Kovács békési fiú, hazahúzza a szíve. Otthon pedig egyelőre nincs neki való munka. Ráadásul Kovácsot „megfertőzték” az úgynevezett zsíros állást kifogók történetei. Házon belüli maszekolásról, ilyen-olyan munkaközösségekről, melyek hasznát senki el nem vitatja!, csak éppen kevés közük van az útépítéshez. Pályakezdőnk tehát komoly dilemma elé került Hagyja ott a pályát, mielőtt egyáltalán elkezdte volna? Vagy gyökér- telenül rakjon fészket a szű- kebb pátriájától távol eső vidéken? Esetleg adja alább, és sutba vágva a diplomát, álljon be fizikai munkára, közel az otthonhoz? Elárulhatjuk, Kovácsnak végül is szerencséje volt. Igaz, nem útépítőnek vették föl, hanem egy vasútépítő szakosnak meghirdetett állást kapott meg. Üzemmérnökként dolgozhat, ha nem is a szorosan vett szakterületén. Az is igaz, hogy a vállalatnál, ahová került, nemigen tudtak különbséget tenni a szakok között, mert ha ismerték volna, nem Kovácsra esik a választás. De baj nem történt, emberünk nagyobb törés nélkül lépett ki a nagybetűs életbe. Természetesen a tizennégyezer felsőfokon képzett Ifjú java részének sokkal simább az útja, mint a példánkban említett Kovács Jánosé. Mégis, mint az a bizonyos „állatorvosi ló”, a kitalált Kovács esete is tanulságokkal szolgál. A végzősök számát többszörösen meghaladja a kereslet a műszaki és gazdasági pályákon. Az elhelyezkedés szempontjából ez kétségkívül kedvező, ám az átlag — így, önmagában nézve — hamis képet tükröz. Az igények tekintélyes hányada megalapozatlan. Alighanem elcsodálkoznánk, ha egyszer fölmérés készülne arról, hogy mennyi a meggondolatlan, komolytalan szándékú állás- ajánlat egy évben. Azt, hogy a fölkínált munkalehetőségek nem a valóságos helyzetet mutatják, bizonyítja a közismert tény is, hogy a műszaki szakemberek jelentős része nem kap szakképzettségének megfelelő feladatot. A megalapozatlan állás- ajánlatoknak van egy másik veszélyük is. Áttekinthetetlenné teszik a reális szükségleteket, ami elsősorban azzal jár, hogy a vidéki — főként a nem nagyvárosi — munkáltatók behozhatatlan hátrányba kerülnek. Igazolásul egyetlen adat: a műszaki pályákon két és félszer, a gazdasági szakokon négyszer annyi fővárosi állást hirdettek meg, mint az ország ösz- szes (!) adott típusú oktatási intézményében 1982-ben végzettek száma. Mindez sajnos nem zárja ki, hogy a pályakezdő fizikusok, matematikusok, geológusok, zöldségtermesztők elhelyezkedési gondok szorításában élnek. És példánk sem légből kapott, hiszen ide sorolhatók a hídépítők, útépítők is. A feszültség végül is feloldódik, ám riasztóan sok esetben károsan. Az 1980. évi népszámlálás adatai szerint az egyetemi, főiskolai végzettségűek 19 százaléka a pályakezdéskor a képzettségétől eltérő munkakörben dolgozott. Ki ne tudná: a későbbiekben csak növekszik ez az arány. A népszámlálás évében minden negyedik-ötödik diplomás aktív kereső ebbe a kategóriába tartozott. Az sem kiszámíthatatlan, hogy a végzősök java része a képzés helyén vagy annak közelében kíván letelepedni. Ezzel a szakemberszükséglet és az elhelyezkedési szándékok területileg is eltérnek egymástól. A Hajdú megyei Építőipari Vállalatnál 125 üzemmérnök dolgozik. Közülük több mint hatvanan építőgépészek. Ugyanakkor több megyében, így Zalában, Komáromban lámpással keresik az építőgépészeket. Az idősebb, sokat megért szakemberek okkal csitftják friss diplomás munkatársaikat, hiszen a múlthoz mérve valóban mérföldkőnek számít, hogy legtöbbjük bőven választhat az álláslehetőségek közül. A mennyiséggel, az átlagokkal nincs hiba. Most már a minőséget, az összetételt, a szakmai és területi megoszlást kell szemügyre venni. Mindenekelőtt tisztázni az ágazatok, a szakmák helyzetének várható alakulását, hiszen ettől füee szakemberigényük is. És egyre több olyan diplomást képezni, aki — szakterületén belül — több mindenhez ért, akinek érdeke az állandó, szervezett, magas színvonalú továbbképzés, esetleg a második diploma megszerzése is. Példabeli emberünkről könnyen elképzelhető, hogy kezdőként technikusi munkát végez. Efölötti kesergését is megérthetjük, hiszen nem ezért tanult, nem erre szerződött. Csak egyet nem fogadhatunk el: az egymásra mutogatást. Neki és a vállalatának közösen kell megtalálnia a megoldást, hogy mindenki a képességeihez és a tudásához mért feladatot kapjon, és ne maradjon le egykori évfolyamtársaitól a fejlődésben. Ez mind az egyén, mind pedig a vállalat elemi érdeke, sőt, nemcsak az övék... (G. L. F.) Összhangban, szervezetten Szakszervezeteink a termelésért, szervezettségért Ahol minden eldől, az maga a termelőmunka: az ember és a gép. A Csepel Autógyár egri gyárában — felvételünk színhelyén — nagy gondot fordítanak az egészséges munkakörülmények biztosítására (Fotó: Kőhidi Imre) Korunk „örökzöld slágere” a gazdasági helyzet, a termelés, a termelékenység, a munkaszervezés, az ésszerűség, az anyag- és üzemanyagtakarékosság, a termékszerkezet alakulása, az ésszerű gazdálkodás. Az újságok hasábjain, a rádióban és a televíziós műsorokban unos-un- talan szembetaláljuk magunkat ezekkel a fogalmakkal. Talán nem a legnagyobb öröm, — hiszen egyféle kényszerhelyzet vitt rá bennünket —, de a világpolitikai helyzet alakulása mellett kétségtelenül ezek ma a legizgalmasabb, a mindnyájunkat érintő témák. Az pedig, hogy milyen választ adhatunk a gazdaságos termeléssel kapcsolatos kérdésekre, természetesen mindenekelőtt a dolgozókon, a munkásokon múlik, akik összhangban és szervezetten vesznek részt a mindenkori feladatok megoldáséiban. Ez azt is jelenti egyben, hogy tevékenységünkben, eredményeinkben igen nagy szerepe van annak, hogy a konkrét szakmai irányítás mellett a szakszervezet milyen ötletekkel, javaslatokkal tudja segíteni munkájukat. Éppen ez magyarázza, hogy a témát nemcsak a termelő munkában konkrétan részt vevők kezelik igen komolyan, hanem segítőként, ötletadóként szak- szervezeti szerveink is. Nálunk, Heves megyében — mint arról a Népújságban már információt közöltünk — a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa az elmúlt hét végén tartott kibővített ülést ebben a témában — szakszervezetek a termelésért címszó alaltt. A sok ötletet, javaslatot „ajánlás” megfogalmazásban adta közkézre az SZMT, de ha csak néhány gondolatkört ragadunk ki ebből az anyagból, már akkor is nyilvánvalóvá válik: lényegesen többről van szó. Igaz, nem a feladatok meghatározáséban, — hiszen azok adottak —, de annál inkább az ésszerű, szakmai szempontból magasan értékelhető javaslattokban:. Nézzük — ha helyszűke miatt csak kivonatosan is —, mit „ajánl" az SZMT termelő üzemeinknek erre az esztendőre? A válasz minden munka kiindulópontjánál, o tervezésnél kezdődik. Nos, a szakszervezetek termelést, gazdálkodást segítő tevékenységében meghatározó — a dolgozók, az aktívák széles körű bevonásával — a tervezésben való érdemi részvétel, már a kezdeti fázistól. Sokrétű feladatuk között különös gondot kell. hogy fordítsanak a minőségi és a gazdaságossági tényezőkre, s szükséges következetesen képviselniük a központi határozatokat, a népgazdasági érdek elsődlegességét; szorgalmazzák szakszervezeteink a tervcélok végrehajtásához szükséges feltételek megteremtését és azok biztosítását. Az „ajánlás” a továbbiakban a brigád- és újítómozgalom területén kibontakozott szocialista munkaversennyel foglalkozik, s ezek kapcsán igen fontos kritériumként említi meg, hogy a különböző munkahelyeken megjelölt célok mindig legyenek konkrétak, célirányosak. Ugyancsak e témakörhöz tartozik, hogy a brigádvállalásokon belül ösztönözni kell az egyéni vállalásokat, illetőleg az egyén feladatának pontosabb körülhatárolását. Fordítsunk nagyobb gondot a komplex brigádok szervezésére, és az alkotó légkör megteremtése járuljon hozzá az újító mozgalomban rejlő lehetőségek jobb kihasználásához. Megannyi jó javaslat foglalkozik a termelés, a termékszerkezet, a kooperáció, az értékesítés ipari témájú kérdéseivel, az építőiparban lehetséges előrelépés kérdéseivel — különös tekintettel a munka szervezettségének javítására, a korszerűbb műszaki és szervezési megoldások alkalmazására, a technológiai fegyelem betartására, nem utolsósorban pedig a lakásépítési és felújítási, valamint a gyermekintézményi férőhely és egészségügyi beruházási programok teljesítésére. S ezzel még koránt sincs vége a sornak. A munka jobbá tételére részletes javaslatokat 'kap az állami mező- és erdőgazdaság, a közlekedés, a kereskedelem, a szolgáltatás ,.. Valamennyiből kitűnik az őszinte segítő szándék vagy annál több is, hiszen itt nem csupán segíteni akarásról van szó, hanem egyetlen nagy, közös feladatról. Nevezetesen arról, hogy ebben az olyannyira nehézzé vált gazdasági helyzetben minden jó és jó szándékú javaslat sokat segíthet a termelőmunkának, sokat tehet azért, hogy a megnövekedett követelményeknek a jövőben is eleget tudjunk tenni, s mint eddig is — jó példaként szerepeljünk szű- kebb közösségünk, valamint a szakma, s végül, de nem utolsósorban — a közvélemény előtt. ’ Ügy véljük, nem tévedünk, ha azt mondjuk: az SZMT- nek a termelést, a gazdálkodást segítő ajánlásai jókor és jól jöttek, és — ami nem lényegtelen — hasznosítható- ak. B. Kun Tibor EGERÉRT Mottó: Bak Sándor, a Heves megyei Sütő- és Édesipari Vállalat nyugdíjasa nemrégiben „Pro Agrla” kitüntetést kapott... ★ — Mit jelent nekem ez a város? Hát, kérem, a számomra nagyon sokat. Mindent. Hiszen itt nyugosznak boldogult szüleim, nagyszü- leim, s alighanem valameny- nyien az őseim. Mert tősgyökeres egri vagyok. Hós- tyai születésű s majd hogy nem olyasféle lakos ma is. Ide köt a gyermekkorom, a legénységem, most meg már a nyugdíjasélet. A megye- székhelyen tanultam — még jóval a háború előtt —, majd pedig műveltem a szakmámat. Pékségben vagy kinn a boltban, s néhány esztendeig a vállalati irodában. A ta- noncidőmet, segédéveimet juttatják eszembe a kedves utcák, ha kisétálok. Mozgalmas, érdekes fejezeteket pályámról: errefelé a kenyeret, a kiflit, zsemlyét hordtam biciklimen a mesteremtől, amarra volt az egyik, arrébb a másik meg a harmadik műhely, ahová a gazdám kölcsönadott olykor. S ahol, persze, többnyire le-leesett némi borravaló. Ugyanis élveztem dolgozni, s úgy érzem: mindig becsülettel elvégeztem, amit rám bíztak. Volt úgy is, hogy a házak között csak passzióból kerekeztem, az úton feliratos trikóban száguldoztam. Mert jó darabig versenyeztem is, illetve versenyzőket neveltem több sportegyesületben. Nem vittem éppen sokra, mindössze harmadosztályú minősítést szereztem, de akikkel foglalkoztam, azok babérokat hoztak a városnak. Értékes díjakat, érmeket országos bajnokságokról. Volt olyan srác is a kezem alatt, aki talán egészen a világ- bajnokságig vihette volna, ha nem hagyja abba! Aztán, hogy kiöregedtem a sorból, befejeztem magam is. Szegre akasztottam a versenybringát — amit különben a magyar válogatott az egyik angliai szerepléséről hozott nekem —: leápolva, becsomagolva ott lóg azóta is a falon. Mert felejteni azért nem akarom. Mint a fiúkat, akikkel néha-néha még mindig összejövök, vagy legalábbis levelet váltok. Kanadait, sőt ausztráliait is, sajnos. Igazából azonban a kenyeret szerettem. S a kenyérrel szerettem meg a várost is. Évekig anyám is a szakmában dolgozott. A mesterem kenyerét árulta sátorban a Dobó téren, nagyrészt szép, dombos, 5—6 kilósakat, amilyeneket már nem is látni... Aztán a mama a Zalár utcai üzletben folytatta, ott, ahol kevés híján 20 esztendeig boltvezető voltam, s nemrég a szolgálatom is kitelt. Az árudát ugyanis megszüntették. Ha nyitva hagyják, lehet, hogy ott vagyok ma is. S maradok talán, ameddig csak bírom magamat. Hiszen úgy megszoktam, annyira a szívemhez nőtt! Biztos, hogy itt szereztem a legtöbb ismerősömet is, miután annyian megfordultak nálunk Egerből vagy a környékről. Mindig örültem, ha jó kenyeret adhattam. S boldog vagyok, ha csupán a közelében lehetek is a kenyérnek. Nyugdíjasán — jobb híján — szívesen vállalom a beszerzését, ha a szomszédok, utcabeliek vagy mások kémek. A hét végeken kis Trabantunkkal, puszta szórakozásból 60—70 veknit is széthordok az ismerősöknek! Mert van egy kocsink is s a nagyobb utakra azon járok. Az előzőt — az elsőt — 150 ezer kilométerrel adtuk tovább, mivel beutaztunk már' vele számos külföldi országot is. Megfordultunk a lengyeleknél, a németeknél, a franciáknál, s voltunk a feleségemmel — ő vezet — Romániában meg Jugóban. A Szovjetunióba — kétszer is — jutalomként vittek. Mert a munkahelyemen a hosszú szolgálat alatt ilyesmiből is kijutott. Mondhatom, hogy évente részesültem pénzbeli elismerésben, ötször meg Kiváló dolgozó-kitüntetést kaptam. Pedig igazán, sohasem vártam különösebb köszönetét. Sem a mindennapi munkámért, sem a társadalmi segítségemért. Minden nagyobb megtiszteltetés őszintén meglepett. Leginkább pedig az utolsó, a „Pro Agria", amit ünnepi tanácsülésen adtak át. Hiszen csak tettem a dolgomat. Ogy, mint annyian ebben a szép városban. Egerben, ami itt tágult, nőtt terebélyesre a szemem előtt. Aminek legparányibb változását, minden gyarapodását nagy-nagy örömmel tapasztalom. Amire olyannyira büszke vagyok! Amit el nem hagytam volna soha, s amihez hű is maradok már... Lejegyezte: Gyóni Gyula
