Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-20 / 16. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIV. évfolyam, 18. szám ÁRA: 1983. január 20., csütörtök 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havasi Ferenc a finn miniszterelnöknél Kolevi Sorsa finn miniszterelnök, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke szerda délelőtt a párt székhazában fogadta Havasi Ferencet, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen a nemzetközi helyzet, elsősorban az európai béke és biztonság, továbbá a munkásmozgalom pártjai közötti együttműködés kérdései szerepeltek. A felek kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről. Havasi Ferenc találkozott Sulo Penttilävel, az FSZDP pártbizottsága tagjával, a fémipari szakszervezet elnökével, valamint az FSZDP más vezető képviselőivel is. Dühösen Nem azokra haragszom, akik időnként valami miatt dühösek lesznek. Ezt az állapotot természetesnek tartom, ha nem is szeretem átélni, és azt sem szeretem; ha a környezetemben valaki hangosan kifakad, mégha okkal is. Képtelenség, hogy mindig, mindenki csupa mosoly legyen. Az a bizonyos, közismert felszólítás, amely a túlsó féltekéről indult el világkörüli útjára, bizonyos vonatkozásban nekem ellenszenves. Képmutatásra nevel önkéntelenül. Bár készséggel elismerem, nincs kellemetlenebb látvány, mint egy savanyú arc a hivatalban, az üzletbem amely szembefordul velem és... nekem ennek az arcnak a viselőjével kell tárgyalnom, tőle kell vásárolnom. Ügy érzem magam, mintha menten bocsánatot kellene kémem tőle pusztán azért, mert létezem, azt pedig szinte becsületsértésnek vélheti, hogy apró szamárságaimmal még háborgatom is, illetve arra késztetem, hogy a pultra letegye elém a kért árut. De nem szeretem a bé- dogmerevre fagyott mosolyt sem. Valósággal taszít. Milyen ember lehet e mögött a maszk mögött: ötlik fel bennem a kérdés önkéntelenül. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy képmutató, tehát megbízhatatlan, tehát veszedelmes, akire még a kérésem sem szabadna bíznom. Nehogy valaki azt mondja ezek után, hogy íme, ezek vagyunk mi, mármint az emberek úgy nagy általánosságban, akiknek soha semmi sem jó. Én nem tartom magam közéjük valónak. Sőt! Szeretem a kiegyensúlyozottságot, a belőle fakadó jókedvet és életvidámságot. Azt tartom, derű nélkül nem is lehet élni. Most érkeztem el ahhoz a ponthoz, ahol be kell vallanom, hogy én ezt a belső derűt keresem az utcán járókon, a hivatalban, az üzletben, a műhelyben, a gazdaságban, a kutatóintézetben, a vonaton és a kékesi kilátóban. Azt tartom természetesnek, hogy ennek a belső derűnek az ultrarövid hulláma verőd jék vissza az emberi lelkek vevőkészülékén. Jusson embertől emberig. Mindjárt igyekszem kivédem a válható ellenérveket. Nem a „tessék mosolyogni” fogpasztareklámjának fogmutogatását váróm. Nem is képzelem azt, hogy ma nálunk mindenki valami földöntúli boldogságban úszik. Azt sem hiszem, hogy a társadalmi rendiünk ténye tenné kőtelezővé az optimista bájmo- solyt Nem és nem. Mert a gond, mert a bosszúság, mert a baj és mert ennyi más hasonló egyéb is hozzátartozik az élethez. Ez igaz. De nem csak ezek. Miért kellene milliószámra - dühösnek lenni? G. Molnár Ferenc KEDVEZMÉNYES ÉS HOSSZÚ LEJÁRATÚ... OTP-hitel, bankkölcsön - van! Mit kell tudni a lakásépítés új pénzügyi és hitelrendszerérői Hőszigetelő tégla, cserepek Mátraderecskéről — Családi grillsütő — Elemes bútorok előrendelésre Új árucikkek 1983-ban XJj idők, új szelek fújdo- gálnak, fütyürésznek s — nem ritkán — süvöltenek sok dolgunk, gondunk, bajunk kapcsán szürkének, unalmasnak aligha nevezhető hétköznapjaink felett. Változik a világ, változnak a követelmények, és a lehetőségek. Talán csak egyetlen változatlan van ebben a nagy kavalkádban: maga a változás. — Minket is elért ez a sors — mondja dr. Balogh Zoltán, az OTP Heves megyei igazgatója. — Pénzről, hitelekről, kamatokról lévén szó, talán nem árt, ha elöljáróban hivatalosan fogalmazok: az MSZMP KB és a Minisztertanács múlt év áprilisában megjelent irányelvei alapján az Országos Takarékpénztár kiadta az 1983. évi lakásépítési és -vásárlás pénzügyi és hitel- feltételeinek irányelveit. Talán mondanom sem kell: az új évtől jelentősen megváltoznak a lakásépítés és -vásárlás pénzügyi feltételei. A korábbiakkal szemben most már nem az építés helye és módja, hanem a család társadalmilag elismert lakásszükséglete és vagyoni helyzete képezi a hitelezés alapját. Az igény elbírálását az OTP megyei fiókjai egységes elvek alapján, személyre szóló hitelbírálat keretében állapítják meg. Az igazgató tájékoztatója további részében hangsúlyozta: A most életbe lépett változás alapvetően a következő célokat szolgálja: a lakásigények kielégítésében a fokozatosság elve érvényesüljön; bővüljenek a fiatal házasok, három vagy több gyermekes családok lakáshoz jutásának lehetőségei; váljék egyenletesebbé a teherviselés az állam és a lakosság, illetve a lakosság különféle csoportjai, rétegei között; az állami támogatások a családok szociális, jövedelmi és vagyoni helyzetéhez kapcsolódjanak; fokozódjék a lakosság érdekeltsége és részvétele a magánlakás-építésben. Az új lakáselosztás és lakásgazdálkodás általános elve, hogy az alacsony jövedelmű nagycsaládosok, fiatal házasok lakásgondjainak megoldása alapvetően állami feladat. Mindemellett a legnagyobb mértékben szem előtt kell tartani, hogy a lakásigények kielégítésére az eddiginél is nagyobb mértékben a magánlakásépítés keretében kell a feltételeket megteremteni. A lakásépítés pénzügyi forrásai között a jövőben is meghatározó jelentőségű a kölcsön, amelynek nagyobb aránya a jövőben is kedvezményes feltételű és hosz- szú lejáratú. Ennek kamata egységesen 3 százalék, mértéke pedig a család nagyságától függően állapítható meg. Teljesen új hitelezési forma a bankkölcsön. Az igényesebb kivitelű, nagyobb költségű lakást építők vagy vásárlók — magasabb összegű saját erő mellett nagyobb kamatú bankkölcsönt is igénybe vehetnek. A bankkölcsön kedvezményes kölcsönnél együtt nyújtható, visszafizetési ideje pedig maximum 15 év. A bankkölcsön kamaté* erre az évre 8 százalékban határozták meg. Az építkezni szándékozók bizonyára elégedetten értesülnek arról, hogy ez évtől a szociálpolitikai kedvezményt minden építkezési formára kiterjesztették, egységesítették az építkezési feltételeket. A bankkölcsönhöz hasonlóan ugyancsak egészen új a lakástakarékossági betét. Ennek előnye, hogy a kamatozáson túl, a lakásvásárláskor külön hitel is kapható rá. A fentebb vázoltak természetesen teljes képet nem adhatnak, csupán csak egy kis ízelítőt arról, milyen alapvető változások léptek életbe 1983. január 1-től a lakásépítés és -vásárlás pénzügyi és hitelfeltételeiben. Az érdekeltek természetesen minderről alapos és részletekbe menő felvilágosítást kaphatnak az OTP megyei igazgatóságánál, illetőleg a vidéki fiókoknál. Annyi bizonyos — és ezt a szakemberek is hangsúlyozták —, az új rendelet értelmében az építkezők, illetve lakásvásárlók számára elvileg lényegesen több kölcsön, hitel felvételére nyílik lehetőség. Hogy azután a gyakorlatban kik veszik ezt majd igénybe, azt alaposan meg kell tanácskozni, hiszen a kölcsönöket nemcsak felvenni lehet, de — vissza is kell fizetni. Ez pedig olyan tényező, amin nem árt alaposan elgondolkozni, mielőtt belevágnánk fejszénket ama bizonyos nagy fába... B. Kun Tibor A fogyasztási javakat előállító vállalatok az idén is sokféle új árucikket hoznak forgalomba. Igyekeznek lépést tartani a lakossági igények változásával. Tudósításunkban arról számolunk be, hogy a következő hónapokban milyen újdonságok kerülnek az üzletekbe, amelyek nemcsak egyszerűen a választékot színesítik, hanem hiányt is pótolnak. A Pápai Elekthermax az idén 15 ezer óriás grillsütőt szállít a belkereskedelemnek. Ezt a nagyméretű, kétszár- nyas egyidejű sütésére alkalmas készüléket a fogyasztók igényei alapján fejlesztették ki. Az év során színesedik, gazdagodik a bútorkínálat. Az Agria Bútorgyár szép, új minden esztétikai igényt kielégítő stílbútorokkal, szobaberendezésekkel, a BUB1V pedig praktikus konyha és kerti bútorokkal lepi meg a vásárlókat. A szabad idő hasznosabb eltöltését segíti a híradás- technikai ipar számos újdonsága. A Videotonban négyezer olyan színes televíziót készítenek, amelyekkel már a televízió képújság is fogható. Az idén megjelenik az első magyar gyártmányú sztereó autórádió-magnó. A Május 1. Ruhagyár minden eddiginél több szabadidő-ruházati cikket készít Nagyszériás gyártásra előkészítették az Elegant sport termékcsaládot. A divatos pufajkákhoz, téli sportruhákhoz hazai alapanyagot használnak fel; a Magyar Selyemipari Vállalat Niagara és Amazon termékeit, valamint a BUDAFLAX impregnált szövetét. Monopolcikként dolgozzák fel a Pamuttextil Művek Donner nevű vékony vászon és steppelt anyagait, amelyekből nadrágokat, kabátokat gyártanak. A változó fogyasztói szokásokat is figyelembe véve gazdagítja választékát az élelmiszeripar. Elsősorban a tésztafélék sorát bővítik; ennek megfelelően a pizza gombás, és zöldség ízesítésű változata jelenik meg. Békéscsabán megkezdik az almatorta, Győrött pedig a zselés torta készítését. Oj termék lesz a mirelit forgácsfánk, a stíriai lekváros metélt és az olasz konyhát idéző spaget- te-bolognese. Rövidesen megkezdik a mirelit sampinyongomba készítését. örvendetes, hogy kiváló minőségű új árucikkekkel jelentkezik a piacon a Mát- raderecskei Téglagyár is. Mint Keller József műszaki vezető tájékoztatott bennünket, már a múlt évben kikísérletezték és ebben az esztendőben sorozatosan gyártják az Uniform hőtakarékos falazóelemet, csaknem hatmilliót. Ugyancsak új szín a derecske! téglagyár palettáján az FB 60/19-es födémelem, amelyből ebben az évben 500 ezret készítenek. Nagy az érdeklődés további új termékük, az ikerfüles cserép iránt, amelyből hatmilliót készítenek ebben az évben amellett, hogy még kielégítik a korábbi, úgynevezett szalagcserép Iránti igényeket is. Sajtótájékoztató a tsz-ekre vonatkozó új jogszabályokról A termelőszövetkezeti jogszabályok korszerűsítésére az elmúlt hónapokban egész sor rendelet jelent meg, ezekről tartott szerdán sajtótájékoztatót Misi Sándor, a Mezőgazdasági és' Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője a MÉM-ben. Elmondta: lezárult az üzemek extenzív gazdasági növekedésének szakasza, az élet a jogszabályok egy részét túllépte, így szükségessé vált módosításuk, ösz- szesen 95 helyen változtak meg a tsz-jogszabályok. A módosítások döntő többsége a belső szabályok egyszerűsítését, a bürokrácia csökkentését, valamint a munkahelyi közösségek mozgalmasabb működését segítik. A rendelkezések egyik csoportja az önkormányzatra vonatkozik; amíg például korábban évi két küldöttgyűlést írt elő a rendelet, addig most csupán egy kötelező és a vezetőségi ülések száma is felére csökken; évi 12 helyett hat megtartásáról rendelkezik a jogszabály. Megszűnt a munkahelyi közösségek létszámkorlátozása, eddig 20—120 volt a megengedett létszám, most ezt a munkamenet és az ésszerűség szabja meg. Újdonság az is, hogy az ellenőrző bizottságok közvetlenebbül avatkozhatnak be a tsz ügyeibe, egyebek között például akár egyes vezetők felelősségre vonását is javasolhatják. A vagyoni kapcsolatokat szintén érintik a szabály- módosítások. Ez azért is indokolt, mert az alapító tagok nagy része jelenleg már nyugdíjas. A tagság megfiatalodott, s az újonnan belépők döntő többsége fald nélkül érkezik a közösségbe. A közös vagyon gyarapítására a jogszabály lehetővé teszi a fogyasztási és ipari szövetkezeteknél már meghonosodott részjegy és célrészjegy fizetését is Módosultak a tsz-tagok fizetett szabadságára vonatkozó rendelkezések, a munkaidő, a pihenőidő, és a túlmunka szabályai. Így például a betegségi segély alsó határa 50 százalékról 65 százalékra emelkedett. A GYES-t férfi tsz-tag is igénybe veheti. A munkaszüneti napokra átlagrészesedést kell fizetni. (MTI) Téli gépjavítás Kerecsenden Néhány hiányzó alkatrészt a gépiforgácsoló-műhely dolgozói Is elkészítettek (Fotó: Szabó Sándor) A kerecsendd Aranykalász Termelőszövetkezetben az ügyes kezű szerelők a közös gazdaság 13 erőgépének karten tartását, vagy nagyjavítását végzik. Az alkatrész- ellátás sajnos nem mindenben megfelelő. Amit nem tudtak beszerezni az AGRO- KER raktáraiból, azt a szomszédos szövetkezetekkel, vagy saját erőből oldják meg. Március elején indulnak a gépek: műszakilag kifogástalan állapotban kell részt venniük a tavaszi Cj motor kerül az MTZ- trak torba munkákban. i