Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 15., szombat TANTESTÜLET, KÖZÖSSÉG, DEMOKRÁCIA Demokratizmus és iskolai nevelés Életet a pódiumra és a nézőtérre Beszélgetés Gyarmathy Bélával, a miskolci—egri színház igazgatójával A cél nem volt túl sok, de nem is volt kevés. A Gárdonyi Géza Színház tatarozása miatt a miskolci— egri társulat vezetősége csak arra vállalkozhatott felelősséggel, hogy az új színhelyen, az úttörőházban legalábbis megtartja bemutatóival a műfaj barátait. A terv jónak tűnt. Mivel kevesebb találkozásra van a megszokottnál lehetőség, a kisszámú előadás szólják mindenkihez. Tartalmas és vidám darabokat válogattak, olyanokat, amelyek nem bukhatnak meg. S az eredmény? A tények bizony szomorúak. A bemutatott négy produkció (beleértve a kassaiak vendégjátékát is) még azt a 150 embert sem vonzotta mindig, akiket esténként le lehetett volna ültetni a mini nézőtéren. Abban a városban, ahol egy-két esztendeje még háromszáz bérlet kelt el. És itt a január, február, amikor nincs egyetlen bemutató sem. ★ Megkérdeztük a miskolci—egri Nemzeti Színház igazgatóját, Gyarmathy Bélát hogyan értékeli a helyzetet? — Nincs mit tagadni, az elmúlt félévi - szezon bizony nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Pedig nemcsak egyszerűen fontos feladatnak éreztük Eger város színházi produkcióval való ellátását, de lelkiismereti kérdést csináltunk abból, hogy megmutatkozzunk. És nemcsak egyszerűen arról volt szó, hogy valamit, (ami éppen elfér) játsszunk az egrieknek, de az elmúlt évad tapasztalataiból okulva, a műsorterv összeállításakor eleve arra koncentráltunk, hogy a darabok garantáltan sikeresek legyenek. — Mégis, ön szerint miért alakult ki ez az összkép? — Hogy miért nincs megfelelő érdeklődés, ennek okát abban látom, hogy a színház sohasem csak any- nyiból állt, hogy van egy pódium, ahol föllépnek a színészek. A színház fogalmába a színpadon és a nézőtéren kívül beletartoznak a bársonyszékek, a hangulatos előcsarnok, a kigyulló lámpák fénye, az estélyi ruhák, a büfé, ahol az ismerősökkel néhány szót váltani lehet... Nem véletlen, hogy míg Miskolcon a nagyszínházban telt házzal futott a Black Comedy, addig a 170 férőhelyes játékszínbe, ugyanerre a produkcióra, szervezni kellett a közönséget, mert különben nem jöttek volna el. Nos, a Hámán Kató Megyei Űttörőház végül is ideális feltételeket biztosított. Van öltözőnk, büfé, társalgó, jó a fűtés... (szeretnénk később is bemutatni itt egy-egy kamaradarabot) mégis ez nem ugyanaz, — És persze a színház nemcsak maga az épület. — Természetesen. Ahhoz, hogy arról beszélhessünk, hogy egy városban igazi színházi élet van, az is szükséges, hogy helyben éljenek a társulat tagjai, hogy helyben alakuljon ki egy, még oly kis műhely! Ezerszer megfogalmazódott már ez. Ékes példa erre a nyíregyházi eset. Kissé sarkítottan fogalmazva, az ottani közönség „mindenre vevő”, mégha félresikerült is egy-egy produkció. Mert az az ő színházuk, az ő színé- nészeik játszanak, akikkel másnap esetleg összefuthatnak az utcán, akikkel találkozni, beszélgetni lehet. — Visszatérve Egerre. A föntebbi ideális és szükség- szerű megoldásra a közeljövőben nincs lehetőség. Arra viszont kellene legyen, hogy két hónapig ne maradjon üresen még az úttörőházi pódium is. — Nagyon sok egyeztetési gondunk van. Pillanatnyilag hét produkció fut Miskolcon. Mondanom sem kell, hogy ez hány színészünket köti le. De keressük a lehetőséget, hogy meghirdetetten túl is kirukkoljunk még valamivel Egerben. így a Kör négyszögesítése című Katajev vígjáték, illetve a Micimackó mellett tervezzük átvinni a Borisz Vian írta, Mindenkit megnyúzunk (ez stúdiójellegű darab) és a Szabin nők elrablását, mely bízom benne, Bor József rendezésében végre mégis siker lesz. S hogy legalább február ne maradjon ki... Talán megtaláljuk a módját, hogy Tardy Balázs önálló Ka- rinthy-estjét bemutathassuk az egri nézőknek. Németi Zsuzsa Ahány társadalmi alakulat, annyi arculata van a nevelésnek. Csupán egy vonás tér vissza következetesen évszázadokon, keresztül az intézményes oktatásban: az iskola minden korban a társadalmi munkamegosztásban való részvételre kívánja fölkészíteni a fiatalokat. A képzés formái és módszerei természetesen változhatnak, de minden esetben ehhez a célhoz igazodva. Az iskolai közösségek kikovácsolásának sikere mindenekelőtt a nevelőtestületeken áll vagy bukik. Ahhoz persze, hogy a pedagógusok közösségé formálhassák gondjaikra bízott gyerekek csoportjait, a tanári karnak is közösséget kell alkotnia. Vajon napjainkban milyen az iskolai tantestületek közösségi életének színvonala? Általános érvénnyel nehéz volna felelni erre a kérdésre. Vannak iskolák, ahol példamutató csapattá forrt össze a testület, náluk hasonlóképpen elevenek a diákok különböző közösségei is, másutt viszont alig észlelhető az igazi közösségi élet pulzusa. Vagyis ahol a közösségi eszme nem divatos szólam, hanem igazán éltető elem, mint a levegő, ott a pedagógiai munka is sikeres. Számos ismertető jegye van az összeforrt tanári közösségnek — miként bármelyik munkahelyi kollektívának —, ezek közül kettőről külön szólunk. Az első a testületi egység, amely az eredményes pedagógiai tevékenységnek nélkülözhetetlen feltétele. Mivel az iskolai nevelési-képzési folyamatokat egyértelműen meghatározott célok és normák vezérlik, ezért csak akkor lehet egységes a tanári kar, ha az alapvető pedagógiai célok értelmezésében és valóra váltásában minden tagja egy húron pendül, együtt cselekszik. , 'Mostanában időről -időre elhangzik az ellenvetés — iskolákban, nemegyszer a sajtóban is —, hogy az egység hangoztatása a pedagógiában idejét múlt kívánalom, el is kell távolodni tőle, mert uniformizálja az embereket, elszürkíti a személyiséget. Amikor ellenlá- oasai Makarenkónak. is nekiszegezték ezt a kérdést, ő azt válaszolta rá, hogy ettől igazán nem keli tartani, mert a közösség sohasem törli le az arcokról az egyéni redőket, sőt: az egyéni képességek igazán csak a harmonikus közösségben teljesedhetnek ki. Minél sokszínűbb egyéniségekből tevődik össze egy-egy tantestület, annál nagyobb sikerekre számíthat a tanulók nevelésében, személyiségük fejlesztésében. Torzó maradna a kép, ha nem ejtenénk néhány szót a tanári közösségek másik sajátos jegyéről, o demokratizmusról. Az iskola nem sziget a társadalomban, hanem annak szerves része, kicsiben maga a társadalom, hiszen belső viszonyai — ahogy a szociológusok mondják — pontosan leképezik a társadalmi modellt. Az iskolai élet demokratizálása sem elszigetelten megy végbe, hanem a szocialista demokrácia társadalmi méretű továbbfejlesztésének részeként. Történelmi tapasztalatok intenek rá, de éppenséggel saját élményekkel is igazolható, hogy nem lehet jó az az iskola, amely rideg parancsuralomra épül, ahol mereven vezetőkre és alárendeltekre szakad szét a közösség. Ha tanulóikat önállóan gondolkodó, a társadalmi haladás ügye iránt elkötelezett, alkotó, sokoldalú személyiségekké akarjuk nevelni, akkor demokratikus iskolai viszonyok nélkül nem számíthatunk eredményre. Demokráciára csak demokratikus eszközökkel lehet nevelni, és ehhez kitűnő gyakorlótér az iskola. Jelentősen megnőtt iskoláink önállósága az 1971-es tanácstörvény óta, és sok helyütt a mindennapi élet fokról fokra demokratiku- sabbá vált. Az igazgatók meghatározott időre szóló, úgynevezett ciklikus megbízatása is jelentősen hozzájárult az iskola belső világának demokratizálásához. Ez idő tájt eredmények és sikertelenségek egyaránt szegélyezik az iskolai demokrácia kiszélesítésében megtett utat. Szép számmal vannak derűs, jó iskoláink, másutt viszont ma is fülledt a levegő. Még az élen haladó oktatási-nevelési intézményekben is gyerekcipőben jár a diákönkormányzat, mindössze egy-két iskola és kollégium próbálta meg kiépíteni. Némelyek szerint az a magyarázata a lemaradásnak, hogy voltaképpen nem értek meg ennek a társadalmi feltételei, ezért az iskola nem lát maga körül köyethető mintát. Ez persze igaz, de azt is nehéz volna elvitatni, hogy ma még a felnőttek, a pedagógusok sem bíznak nagyon a gyrekekben, ha önállóságukról esik szó. Ez az a holtpont, amelyről kinek- kinek el kell mozdulnia, mert életkorának megfelelően minden ifjú, minden gyerek tárgyalóképes. P. Kovács Imre Hz ítéletei végrehajtották Bűnügyi riportsorozat (VIII/5.) Új kórház Békéscsabán Békéscsabán már gyógyítják a betegeket a 310 ágyas kórházban. A gyermekgyógyászati, az orr-, füll- gégeosztály és szemészet költözött ide a régi épületből. Ugyancsak itt kapott helyet az J600 adagos konyha és a gyógyszertári laboratórium Kuroszawa következő filmje A „Lázadó” Több európai klasszikus mű japán környezetbe történt átültetése után (A félkegyelmű, Madhbeth, Éjjeli menedékhely) Akira Kuroszawa Shakespeare Lear királyának a megfilmesítésére készül. A 73 éves mester, akinek legutóbb Ámyéklo- vas című filmjét láthatta a magyar közönség (a film 1980-ban megosztva nyerte a cannes-i aranypálmát) a 16. századi japán történelmi társadalmi körülményei közé helyezi az agg Lear tragédiáját. A ..japán Lear” címe „Ran” lesz, amit kissé szabadon talán lázadónak lehetne fordítani. Kuroszawa áprilisban kezdi a forgatást. A tervek szerint a „Lázadó” decemberre készül el, úgyhogy az 1984- es cannes-i fesztiválon akár képviselheti is a felkelő nap országát. .. — Nála akarta hagyni a gyerekeket? — Nem. Ügy gondoltam, hogy átmenetileg inkább állami gondozásba adom őket. Közben, úgy április első napjaiban megszereztem a váláshoz szükséges papírokat. Ekkor szíjjal annyira megverte a Ferikét, hogy orvoshoz kellett vinnem őt. — Kapcsolatban volt a gyerekeivel? — Hogyne. Naponta találkoztunk, főztem is nekik ... Ezekben a napokban történt: a férjem meglesett és amikor észrevettem, a házfelügyelőhöz menekültem be. Utánam jött, hátamra térdelt, elővette a kést, meg is szúrkált és kényszerített, hogy menjek vissza hozzá ... — Visszaköltözött? — Nem tehettem mást. Látta, hogy félek tőle, ezt használta ki. Már akkor megmondtam, hiába kényszerítettél vissza, A mi életünket már nem lehet rendbe hozni... Két nap után ismét megvert. Újból visszamentem az élettársamhoz. Néhány nap múlva meglesett, visszacipelt és egy üveg sósavat akart belém önteni... A bágyadt arcú, de élénk szemű, értelmes tekintetű Fe_ rikével a főorvosi szobában beszélgethetnek a nyomozók. — Bár rendkívül érzékeny a fiúcska, de hát Szerencsére testvérei halálával kapcsolat, ban nem volt közvetlen él. ménye így érthető, hogy a fiatal idegrendszer viszonylag könnyebben regeneráló. dik — tájékoztatja a nyomozótiszteket a főorvos, aki személyesen vizsgálta meg a gyereket. — Ferikém, látom szeren, cséré már jobban vagy — paskolja meg a kisfiú sápadt arcát Gábor alezredes. — Tetszik tudni nagyon nehéz most már egyedül... Nem hittem volna, hogy megteszi... feleli bágyadtan a fiúcska. — Pedig .gondol, haltam volna... — Miből kisfiam? — * Hát abból, amit mondott, és amit korábban csinált. .. — Mit tett korábban? — Egyik este, anyu akkor már nem volt nálunk. Részegen jött haza. .. — Kiről beszélsz, Ferike? —kérdezi kíváncsian az alezredes, mintha nem tudná. — Hát kiről... ? A gyilkosról. . . Mert ő már nekem nem az apám. Aki képes megölni a testvéreimet... Az csak gyilkos... — És mit tett, amikor hazajött? — Leült a székre, és rám parancsolt, hogy vegyem elő az üveg rumot, ‘amikor odavittem neki, azt mondta, igyál belőle, hátha az anyád meg. mérgezte... Pusztulj el te akkor. — És ittál a rumból? — Muszáj volt... Attila akkor nem volt otthon. Ami. korra megitta a rumot, An. nuska is elaludt. Egyszer csak elővett egy piros színű zsinórt. Pistit és engem ösz- szekötözött, Annit a földre tette, és azt mondta: „Felmegyünk a háztetőre... Az. tán onnan ledobállak benne. -teket...” — Borzalmas — suttogja szinte egyszerre a két rendőrtiszt és a főorvos. De a kisfiú, mintha nem is hallaná, folytatja: — Nagyon megijedtünk. Akkor azt mondta a gyilkos, hogy ne féljetek, nem fog fájni, hiszen már a levegőben meghaltok... — És ekkor mit éreztél? — ... nem is tudom... Csak annyit mondtam akaratlanul is, hogy nagyon fog bennünket sajnálni Attila. Ekkor a fejéhez kapott: „Ja, tényleg, még egy hiányzik közületek... Akkor most el. halasszuk az ugrást...” — Másnap elmondtátok ezt valakinek? — Nem mertük... És... és... talán másnap már azt hittük, hogy úgyse tenné meg. A három férfi úgy pillantott egymásra, mintha valamiféle lázálomban kitalált rémtörténetet hallana. De hát az élményszerű emlékezés egyetlen pillanatig sem hagyott kétséget bennük, hogy mindez valóban megtörtént. — És tegnap, szombaton miért küldött el? —Akkor is eléggé ittas volt. Azt parancsolta, hogy menjek el anyuhoz, hívjam át... — — Azt nem mondta, hogy miért? — De igen. Anyut megfojtja, minket meg most már tényleg ledobál a háztetőről. Közben a nyakamhoz tett egy kést: „Ha elmered mondani anyádnak, hogy ittam, ezzel vágom le a fejedet...” Így ijesztgetett. — Megkerested édesanyádat? — Nem... Féltettem. Nem akartam, hogy átmenjen. Én meg elszöktem Tapolcára. Este ott találkoztam a házban lakó egyik nénivel, aki elmondta, hogy ledobálta a testvéreimet a háztetőről. ★ A borzalmas hármas gyilkosság híre rövid idő alatt az egész ország tudomására jutott, hiszen az események után a Belügyminisztérium sajtószolgálata az újságok, a rádió és a televízió útján tájékoztatta a közvéleményt. A bűncselekmény elkövetésének környékén lakók, akik lényegében az átlagnál tájékozottabbak voltak a Kohányi család életkörülményeivel kapcsolatban, bár a valóságot ők is csak felületesen ismerték, elkezdték a suttogást, ami hamarosan kiáltássá erősödött: Az asszony a bűnös... Miért hagyta el a családját. .. Ha nem hagyja ott a gyermekeit, a férfi nem vá-* lik gyilkossá! őt kell megbüntetni! Schmidt Attila
