Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-05 / 286. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1982. december 5., vasárnap Wojciech Jaruzelski: Bz erfifeszítések nem vesztek kárba A lengyelországi helyzet kifejezett javulására való tekintettel a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa indítványozza az államtanácsnak, hogy a szejm tekintse át a szükségállapottal kapcsolatos kérdések összességét. Wojciech Jaruzelski had- seregtábomok, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, egy bányásznapi ünnepségen pénteken közölte, hogy nagy, de egyidejűleg kiegyensúlyozott lépés készül a teljes normalizáláshoz vezető úton. A tervezett intézkedések között szerepel, hogy meg akarják szüntetni az üzemek katonai irányítását, de átmeneti időre fenn kívánnak tartani bizonyos jog. szabályokat, amelyek tovább, ra is szükségesek. Egy év túl rövid idő, a válság pedig túl mély volt ahhoz, hogy nagy eredményeket lehetett volna elérni, de az erőfeszítések nem vesztek és nem vesznek kárba — mondotta. Mindezt ma már majdnem mindenki megérti Lengyelországban, kivéve azokat, akik számára 1981. december 13-án, vagy — más oldalról — 1980 augusztus végén megállt az élet. Beszédének külpolitikai részében Jaruzelski bírálta a jelenlegi amerikai kormányzat politikáját. Mint mondotta, Washington előbb arra törekedett, hogy megbénítsa és kiéheztesse az országot. A szükségállapot bevezetése után pedig azért akarja „megbüntetni” a lengyeleket, mert maguk, saját erejükből kezdtek hozzá súlyos problémáik rendezéséhez. Lengyelország tovább kívánja erősíteni gazdasági, politikai és védelmi kapcsolatait igaz szövetségeseivel: az egész szocialista közösséggel, mindenekelőtt a Szov. jetunióval. Az együttműködés bővítésére törekszik minden olyan, más társadalmi rendszerű állammal is, amely a Lengyelország számára nehéz években, hónapokban igyekezett mérsékletet, józan megfontoltságot tanúsítani. Sovány medál Alig egy hónappal azután, hogy kibocsátották a Los Angeles-i olimpia emlékérmeit, máris tízmillió dolláros hasznot lehet elkönyvelni, amelynek egyik felét az olimpiára készülő amerikai sportolók felkészülésének támogatására fordítják, a másik felével pedig a szervező bizottság rendelkezik. Mindettől függetlenül sokan úgy vélik, hogy valóságos „numizmatikai tragédiára” van kilátás, mivel hogy az érmek a szokásosnál sokkal vékonyabbra sikerültek, így aligha nyerik el a gyűjtők tetszését. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a szép, de „sovány” olimpiai medálok a kirakatokban maradnak. A HETEN TÖRTÉNT HÉTFŐ: Kompromisszumos és kevés gyakorlati érvényű nyilatkozattal ért véget a GATT genfi értekezlete — Szovjet—török külügyminiszteri találkozó Moszkvában — Husszein jordán király és Arafat Ammanban tárgyalt KEDD: Reagan elnök latin-amerikai körútra indult, amelynek első állomása Brazília — Mitterrand francia elnök I^kutazott Indiából, ahol ezzel egyidőben megkgje tárgyalásait Mubarak egyiptomi államfő SZERDA: Átvette az elnökséget Mexikóvárosban az új államfő, Miguel de la Madrid — Beiktatták Rómában Fanfani kormányát — Edward Kennedy bejelentette, hogy nem indul az 1984-es elnökválasztáson — Feloszlatták a lengyel színművészeik szövetségét CSÜTÖRTÖK: Jurij Andropov, az SZKP főtitkára megbeszélést folytatott Husszein királlyal, aki az arab hetes bizottság élén utazott Moszkvába — 1987-ig szóló fegyverzetfejlesztési tervet fogadtak el Brüsszelben a NATO-országok hadügyminiszterei — Felipe González bizalmat kapott a madridi parlamentben és kormányának tagjaival együtt letette a hivatali esküt PÉNTEK: Február 2-ig elnapolták a genfi szovjet-amerikai fegyverzetkoriátozási tárgyalásokat — Weinberger amerikai hadügyminiszter Jugoszláviába látogatott — Reagan villámlátogatása Kolumbiában — A Közös Piac alelnöke Bukarestben tárgyalt SZOMBAT: A Közös Piac országai állam- és kormányfőinek értekezlete Koppenhágában elsősorban a gazdasági válsággal foglalkozott — Reagan Costa Ricában — A lengyel szejm a jövő évi tervet tárgyalta — Jaruzelski tábornok bejelentette, hogy nagy és kiegyensúlyozott lépést tesznek a helyzet normalizálására A hét elején ért véget Francois Mitterrand francia elnök Indiai látogatása. A képen a francia elnök Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel tárgyal A héten megalakult SpanyQl- ország szocialista kormánya. Felipe González miniszterelnök a parlament ülésén fontos bejelentéseket tett az ország NATO-tagságával kapcsolatban Amlntore Fanfani olasz miniszterelnök leteszi a hivatali esküt Pertini elnök előtt ★ Merényletet-.'« követtek el Valid Dzsumblatt, a haladó szocialista párt elnöke ellen. A képen a sebesült Dzsumblattot kórházba szállítják (Fotók: AP — MTI — KSj Costa Rica Emberi jogok reagani optikával Latin-amerikai útjának harmadik állomásán, San Jóséban — Costa Rica fővárosában Reagan egy órán át tárgyalt Alvaro Maganával, Salvador elnökével. Ezután hagzott el az a kijelentés, hogy Salvador szerinte nagyot lépett előre az emberi jogok biztosítása terén. Elmondotta, hogy az Egyesült Államok eddig is jelentős támogatást nyújtott Salvadornak, a „baloldali gerillákkal szembeni küzdelemben”. Reagan ezúttal is azt állította, hogy a gerillák „szovjet fegyverekkel harcolnak, s ezekkel Kuba és Nicaragua látja el őket... Megfigyelők rámutatnak, hogy az amerikai elnök nem véletlenül szólt pozitívan Salvador vonatkozásában az emberi jogok helyzetéről. Januárban ugyanis a washingtoni kongresszus tagjai előtt bizonyítania kell, hogy ez a közép-amerikai ország rászolgált a támogatás folytatására. A szóban forgó segély jövőre 105 millió dollár gazdasági és 65 millió dollár katonai támogatást jelent. Ezt egy olyan állam részére kívánja megszavaztatni Reagan, ahol emberek ezreit gyilkolják le a kormány utasítására és ahol a terrornak külföldiek, így az Egyesült Államok polgárai is áldozatul estek. A Főiket írta Az alkoholisták hajszeszt isznak Eskilstuna közép-svédországi városban a borbélyokat és a drogistákat meglepte a hajszeszvásárlás szomba- tonkénti ugrásszerű növekedése. Most rájöttek a rejtély nyitjára. A Főiket című újság jelentette, az alkoholisták szombatonként sokszor alkohol tartalmú hajszeszt isznak, amióta a kormány elrendelte az állami alkoholárusító üzletek szombati zárva tartását az egész országban. A rendőrség azt tanácsolta a borbélyoknak, hogy ne áruljanak többé hajszeszt. QU1NO Hibás F—15-ösök Az amerikai légierő 511 F—15-ös vadászgépének 80 százaléka idáig nem szállhatott fel a múlt hónapban felfedezett különböző műszaki problémák miatt — közölte pénteken az Egyesült Államok légierőinek egyik képviselője. Az eddigi megállapítások szerint az 500 óra időtartamra vonatkozó felszállási tilalmat 474 gép esetében a magassági szabályozó hibás működése, illetőleg hengerhiba miatt rendelték el, de 414 gépet az ellenőrzés során rendben találtak. A műszaki hibákról tájékoztatták Egyiptomot és Izraelt is. Az előbbi 20, míg az utóbbi ország 40 F—15-össel rendelkezik. Egy a háromból - 50 nagyestélyi - A számla Kensingtonba ... Diana hercegnő bevásárlási szenvedélye A 21 éves Diana hercegnő, Károly brit trónörökös felesége és a négyhónapos Vilmos walesi herceg anyja a „bevásárlási láz” rabja lett, mint a Sun című lap jelentette. Barátnői mesélik, hogy már akkor is, amikor az egyik londoni óvodában dolgozott kisegítőként, a bevásárlás volt Diana legkedvesebb hobbija. De most, amikor valamennyi számlát közvetlenül a Kensington- palotába küldik, tört ki igazán ez a szenvedélye, írja a Sun. A lap szerint a szőke hercegnő, aki azelőtt legszívesebben farmernadrágot és szoknyát hordott, egyes heteken átszámítva több mint 45 ezer osztrák schillinget költ ruhákra. Az első évben, miután walesi hercegnő lett, az ifjú hölgy összesen több mint 50 estélyi ruhát, 200 nappali ruhát és kosztümöt vásárolt, és persze valamennyihez hozzáillő cipőt és retikült is. Csupán az estélyi ruhák átlagosan állítólag 30 ezer schilling- nek megfelelő összegbe kerültek. Nem csoda tehát, hogy Dianát a minap a világ három legjobban öltözködő asszonya egyikévé választották. Aggódó VW Az Egyesült Államokban a Volkswagen súlyos értékesítési válságban van. Legfontosabb külföldi piacán a konszern az első félévben 37 százalékkal kevesebb Volkswagent és Audit adott el,-mint az előző év hasonló időszakában — jóllehet a vevők 625 dollárig terjedő árengedményeket kaptak. A VW legnagyobb konkur- rensei, a japán kiskocsik és az amerikai Subcompact Car nevű autók eladása ezzel szemben csak 12 százalékot esett vissza. A csökkenő benzinárak miatt az amerikaiak közben újból áttértek az országúti cirkálókra. A VW vezetőségének véleménye szerint sok amerikai számára a kiskocsik viszonylag túl drágák. Most a wolfsburgiak attól félnek, hogy a nagy veszteségek miatt több amerikai Volkswagen-kereskedő áttér majd a nyereséges konkurenciához. Al-Habda megmenekült Sikerült az összeomlás elől téglákkal díszített ferde tormegmenteni Irak 1709-ben nyot, amely a legmagasabb épített, Al-Habda néven hí- ilyen típusú építmény az réssé vált ferde tornyát. A arab országokban, a szakér- Moszul városban található tők vasállványzattal vették 55 méter magas, művészi körül. Fehér telefonok — Ha ilyen eredményt lát egy sportrajongó, természetesen azt mondja rá: döntetlen. Az amerikai képviselőházban a 26:26-os szavazási eredmény — Reagan győzelmét jelentette. (Igaz, a latin-amerikai körúton levő elnök Brazíliában azt mondta: „Azért nem ugrálok az örömtől...”) Mindenekelőtt egy mondat a washingtoni parlament házszabályaiból: az „igen” és a „nem" szavazatok egyenlősége esetén elfogadottnak kell tekinteni azt a javaslatot, amelyet ellenindítvánnyal támadtak meg. A képviselőház úgynevezett megajánlást bizottságában az MX-rakétaprogram költségeinek csökkentésére tettek indítványt a fegyverkezésnek főként demokratapárti ellenfelei. Nem tudtak többséget összehozni. A „döntetlen" a reagani javaslat, a 26 milliárd dolláros és any- nyira veszélyes MX-prog- ram javára szolgált. Persze, ezzel a parlamenti küzdelem még nem ért véget. Igazság szerint még csak most kezdődik! Például azzal, hogy március 15-ig felfügesztették az MX-rakétaprogram munkálatainak folytatását, így akarnak időt hagyni a törvényhozásnak a végleges döntések meghozatalára. Hogy mekkora a harc, arra jellemző, hogy Reagan elnök brazíliai hivatalos látogatásáról, Weinberger hadügyminiszter a brüsszeli NATO-ülésről, Bush alelnök Washingtonból telefonálta végig ji megajánlást bizottság tagjait. Reaganék oldalára az utolsó pillanatban állt át egy demokratapárti képviselő a telefonbeszélgetések hatására. Nixon idejében a telefonokat emlékezetes módon lehallgatták... most talán nem kellett lehallgatókészülék, hogy kitalálják a politikai megfigyelők: ígérgetések és fenyegetések egyformán elhangozhattak. Az óriásrakéták — úgy látszik — óriási kampányt igényelnek.