Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-04 / 285. szám
/Ile/wj/aq 1982. december 4., szombat Hatvan évvel ezelőtt született Gerard Philipe, a francia színpad és filmművészet egyik legnépszerűbb színésze. Eredetileg Jogi pályára készült, de 1942-ben Nizzában már színpadra lépett. Lyonban Dauphin, a neves színész társulatának tagja lett. 1951- ben az avlgnoni színházi fesztiválok ünnepelt művészeként eljátszotta Corneille Gidjének, 1952-ben Musset Lorenzacciójá- nak címszerepét; szerepelt Camus, Qarcia Lorca és Giraudoux darabjaiban is. 1943-ban Párizsban kezdett filmezni, s a háború befejezését követően hamarosan a legnépszerűbb színészek közé emelkedett. Művészete rendkívül széles skálát ölelt fel. Drámai ereje épp olyan elevenen hatott, mint mértéktartó humora. Alakításaiból — a feladattól függően — kamaszos báj, sodró férfiszenvedély, vagy éppen kedves esetlenség áradt. Haladó szemlélete, harcos politikai állásfoglalása széles körben szerzett számára emberi megbecsülést is. Művészetének csúcspontját a Vörös és fekete Julien Soreljének meg- személyesítőjeként érte el. Alkotó erejének teljében, váratlanul halt meg. A Nap kél 1.14 órakor nyugszik 15.54 órakor. A Hold kél 19.39 órakor, nyugszik 10.45 órakor. Szeretettel köszöntjflk névnapjukon BORBÁLA nevű kedves olvasóinkat! Eredete az ősi görög világba nyúlik vissza, nem is személynév volt, „barbarosz”-nak az idegen, barbár nőt nevezték. Várható időjárás ma estig: továbbra is kevés lesz a felhő, csapadék nem várható. Éjszaka újból sokfelé képződik köd, helyenként zúzmarával. A kőd ma több helyen megmarad. A szél mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, —7, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma a tartósan ködös helyeken 0 fok körül, máshol 3 és 8 fok között alakul. rr Örült szerelem A fiatal feleség megkérdezi a férjétől: — Mondd, szívem mit csinálnál, ha én meghalnék? — Megőrülnék életem! — No, de mégis... Ha ez megtörténne, akkor újra megnősülnél? — Mondtam, életem, hogy megörülnék, de annyira mégsem. — SABIN-VÉDÖOLTA- SOK. A Heves megyei KÖJÁL értesíti a szülőket, hogy december 6-tól 11-ig gyermekbénulás elleni védőoltásban részesülnek azok a gyermekek, akik 1919. VII. 1—1982. IX. 30-a közötti időben születtek. Oltásra a kiküldött idézőn megjelölt időben és helyen kell jelentkezni. — TEADÉLUTAN. Hosz- szabb ideje működik eredményes a zagyvaszántói művelődési ház ifjúsági klubja. Ma 17 órától teadélutánt rendeznek a fiatalok. — HEVESI AJÁNDÉK. A gyermekkönyvhét rendezvényeinek befejezéseként hétfőn a hevesi gyermekkönyvtárban Kun János előadóEgerben: Baicsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon; 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tamaszentmária, Sírok, Kőkút, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát. Kerecsend. Dem- jén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andomaktálya, Felsőtárkány. Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 08 óráig, — a községek lakossága részére 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától — 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. művész ad önálló estet a fiatal érdeklődő olvasóknak. Az előadás egyben a Télapó ajándéka is a rendszeres könyv tár látogatóknak. — GYERMEK VETÉLKEDŐ. Irodalmi zsákbamacska címmel játékos vetélkedőt vezet ma délelőtt 9 órától Kassa András né, a hatvani városi gyermekkönyvtárban. — AZ AMAZONASRÓ L EGERBEN. A gyermekkönyvhét keretében dr. Balázs Dénes útirajzíró látogat Egerbe. Kis olvasóival szombaton délelőtt 11-től a 6-os számú Általános Iskolában, 14 órától az úttörőházban találkozik. Legutóbbi amazonasi kalandjairól diavetítéses élménybeszámolót tart. Gyermekorvosi ügyelet szombatonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Vasárnap 8—10-ig. Telefon: 16-23. KÜJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Körzeti állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól, vasárnap 20 h-ig. Egri Járás I.: (Eger város, egri. makiári és bátorl állategészségügyi körzet). Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Egri járás II.: (Az egri járás többi körzete.) Állatorvosok lakása. Telefon: Mátraderecske 8., Verpelét 26., Terpes 4., Tar- nalelesz 8., Recsk 31., Pétervá- sára 9. Füzesabonyi járás: Füzesabony. Viztársulati Iroda. Telefon : 3. Gyöngyösi Járás: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan város: Hatvan: Városi Tanács. Telefon: 19-97. Hevesi járás: Heves: Járási Hivatal. Telefon • 124. ALLATKORHAZI ÜGYELET Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig. Az egész megye területére szombaton 8 h-tól vasárnap 20 h-ig. Telefon: 12-388 Hét végi piaci jelentés Megnyitó: hétfőn Télen is vitaminosan Utazás a Szovjetunióba Kiállítás az egri főiskolán Ezekben a hetekben sajnos egyre inkább kiszorulnak étkészleteinkből a gyümölcsök. Vitaminokra természetesen azonban a téli hónapokban is szükségünk van, s a gyümölcsök helyébe éppen ezért belép a savanyú káposzta, a torma, s a feketeretek. Mindezekből bőséges a felhozatal piacainkon. Nem szabad elfeledkeznünk a főzelékfélék fontosságáról is melyek alapanyagai szintén kaphatóak. Egerben A hét végi Jelentés szerint az alábbiak szerint alakultak az árak: tojás 2,40—2,60, kelkáposzta 14, petrezselyem 18, sárgarépa 14, burgonya 6, vöröshagyma 12 forint. Dióbél 120, spenót 45, retek csomója 8,50, a száraz bab 30 forint. A saláta fejenként 6 forint, a karfiol 28, a körte 17, a paradicsom 30—46, az alma 14, a fokhagyma 70, az aszalt szilva 65, a naspolya 28. Gyöngyösön A tegnapi jelentés szerint az árak a következőképpen alakultak: a burgonya 7, a sárgarépa 10, a petrezselyem 14, a vöröshagyma 10 forintba kerül. A fejes káposzta 9, a kelkáposzta 18, saláta 10, karalábé 10, a karfiol 30, az üvegházi paradicsom 50, a hegyes zöldpaprika 4, a hónapos retek 10, a paraj 40, sóska 50, a téli piros alma 14 forint. A téli fehér alma 12, a körte 16, a szőlő 35, a héjas dió 32 forint. A száraz bab 40, a lencse 60, a savanyú káposzta 20, mák 130, dióbél 120. Hatvanban Az árak a következőképpen alakultak: a burgonya 7, sárgarépa 10—12, a zöldség 20—24, a vöröshagyma 12, a kelkáposzta 12, a fejes káposzta 7 forint. A karfiol 25, a paprika 24, a retek csomója 5 forint. A fokhagyma 90 forintba kerül, még a sóska és a spenót csomónként 3 forint. Az alma 8, a körte 16, a szőlő 20, a dió 35, száraz bab 28—34, a savanyú káposzta 20, a mák 90, zeller 8, torma 25, feketeretek 6 forint. A Heves megyei ZÖLDÉRT árai A fejes káposzta 8 forint, a kínai kel 9, a gomba 86, tojás 2,40, alma 12, vöröshagyma 11, fokhagyma 70, a burgonya ára 5 forint. A sárgarépa 8, a petrezselyem 14, a dióbél 120, míg a mák 115 forint. — SAJTÓNAP A VOLÁNNÁL. Bensőséges hangulatú háziünnepséget tartottak tegnap a 4-es számú Volán Vállalatnál, melyre meghívták a Népújság Szerkesztősége képviselőit is. A vállalat igazgatója jutalmakat adott át a pártsajtó terjesztésében és tájékoztatásában példamutató dolgozóknak. Az Aeroflot, az Intourist, valamint az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola szervezésében december 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor Utazás a Szovjetunióba címmel kiállítás nyílik a felsőoktatási intézmény földszinti aulájában. Megnyitót mond Grigorij Mihajlovics Adijanc, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő idegenforgalmi főhivatal magyarországi képviselője. A változatos, gazdag anyag bemutatja a testvéri ország legszebb tájait. Az érdeklődők emellett hasznosítható információkat kapnak az utazási lehetőségekről is. A kiállítás 12-ig tekinthető meg. Veszélyben a pisztrángok Mi van a Fátyol-vízeséssel? A Szalajka-völgy a közkedvelt kirándulóhelyek egyike. A természetkedvelők közül szinte minden évszakban sokan keresik fel, éppen egyik vonzereje, jellegzetessége, a Fátyol-vízesés miatt. Most azonban szomorú a látvány, alig ujjnyi víz csordogál. Sáfrány Géza, a halászati telep vezetője borúsan ösz- szegzi a tényeket. „A Szalajka-völgy éves csapadékátlaga 650—750 milliméter között szokott lenni, de idén eddig 460 millimétert mértem. Három hónapja nem esett eső, a forrás egyre apad. Nem is a vízesés miatt kell elsősorban aggódni. Ha a víz elapad, elég négyöt óra ahhoz, hogy a völgyi tavakban levő 140—150 mázsa pisztráng elpusztuljon, friss oxigén hiányában.” Vízszűkével küszködtek már máskor is, de a veszély mindig elmúlt, mert megjött az eső. Ezzel pedig lezárták a vitát, nem gondolkodtak tovább az áthidaló megoldáson. Vajon mi lesz most, a vízzel, a halakkal, vízeséssel, ha tovább késik az égi áldás? Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye Az egyes motorbenzin-fajták fogyasztói ára 1982. december 4-től literenként egységesen 3,20 forinttal — átlagosan 20 százalékkal emelkedik. Ennek megfelelően az új fogyasztói árak: a 86-os oktánszámú normál benziné 18,50, a 92-es oktánszámú szuper benziné 20,—, a 98-as oktánszámú extra benziné 21,50 forint literenként. (MTI) ügyeletes szerkesztőink: GYÓNI GYULA és BUDAVÁRI SÁNDOR Telex: 063-350 A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Pakson megtartott 49. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 13, 24, 27, 31, 75 Az igazi Mikulás Gyerekkoromtól még feldereng az a decemberi este, amikor különös gonddal kifényesített ünneplő cipőmet az ablakba tettem. Az izgalomtól alig jött álom a szememre, annyira vártam a reggelt. De hiába vártam, egyszer csak elnyomott a buzgóság, s reggelre, arra a decemberi reggelre mindig megtörtént a csoda. Tele volt a cipő apró ajándékokkal. Arra nem emlékszem, hogy mikortól nem hittem a Mikulás vagy a Télapó létezésében. Azt hiszem nem is fontos, mert a meglepetés azután is megtörtént. Egyszeri volt minden esztendőben, nem is vártam többször, csak azon az egy reggelen. És a Mikulást sosem láttam. Hallgatom a lányaimat: — Nálatok már járt? (mármint az oviban) — Még nem, de holnap délelőtt jön. (A beszélgetés egy Télapóünnepség szünetében zajlik, amit a feleségem fő-fő munkaadójának szakszervezete rendezett. Az al munkaadó szakszervezete másnap délutánra hívja a. gyerekeket, sőt a nagyobbik lányom ezen az estén lekéste, hogy egy nagyobb osztály télapóköszöntőjén részt vegyen. Az én cégem hétfőn rendezi a Mikulásünnepséget.) — Melyik az igazi Mikulás? (kérdezi a kicsi, az öt és fél éves. — Te kis buta. Hát nem tudod, hogy nincs igazi Mikulás? Pedig a Télapók egymástól alig férnek. Áruházakban, utcákon sétálnak, nincs hó, hát a városon konflissal hajtanak végig, már lassan a szakáluk is egymásba ér. A feleségemre nézek hazafelé menet. Csodálkozva, mert a nagyobbik lányom megkérdi: — Apa, mikor kell kitenni a cipőket? Szombaton? Vagy vasárnap este? És remélem, rájön még, hogy van igazi Mikulás, az, amelyik akkor jön, amikor senki sem látja. És mindig olyan marad, amilyennek elképzeltük. (virágh) Disznóra várt és az ordas jött FarkaskaM a Blikkben Nem mindennapi szerencsével fejezte be egyik szokásos erdőjárását Kormos Dénes, a bélapátfalvi ce~ mentgyár víz-gázszerelője, a Szilvásvárad és Vidéke Vadásztársaság tagja. November 26-án, egészen pontosan 15 óra 28 perckor a Bélkő mögötti Homonna-nyak szálerdejében farkast ejtett el! Eddig azért nem verték nagydobra a hírt, mert Pre- zenszki János megyei fővadász óvatosságra intett. Több szakvélemény, az állati tetem, a csontozat, s egyéb szempontok tanulmányozása kellett ahhoz, hogy beigazolódják a feltételezés. Mert a gyanú abban a pillanatban felmerült, ahogy Kormos Dénes a még élő ragadozó fülét megfogva annak szemébe nézett, s látta megvillanni az ordas fogazatát. De innen hallgassuk tovább a szemtanút: — Gyorsan hátrább ugrottam, elővigyázatosságból, láttam, hogy nem kutyával van dolgom. Míg ki nem múlt, őrt álltam a közelében. Egyébként vagy háromnegyed órája ülhettem lesben, disznóra várva, amikor véletlenül észrevettem. A figyelési irányomtól oldalra pillantva körülbelül 100 méterre láttam meg a lassan ügető, tőlem távolodó vadat. Rókára gondoltam célzás közben. Az eredmény azért nem foglalkoztatott nyomban, mert golyóspuskámban a lövéskor megrepedt a hüvely és a csőben rekedt. Ha ismételni muszáj, képtelen vagyok, a tisztítóvesszővel kellett kiütnöm a lőszermaradványt. Csak mikor ezzel megvoltam, akkor indultam keresésére. Az izgatott vadász a tetemet kocsijának csomagtartójába tette, s odahaza az első teendője majdhogy nem az volt, mennyi szakkönyvet tud azonnal átolvasni. Szerinte a legtöbbet a Pallas lexikonból böngészte ki a farkasokról. A sárgás mandulaszem, a jellegzetes tompa farok, a világos tömött pelyhes szőrzet, az ötödik köröm elhelyezkedése mindmind azt a hitet erősítette benne, hogy valami különleges zsákmány birtokába jutott. (39 kg súlyú, 115 cm hosszú, 70 cm marmagasságú volt, 40 cm-es farokkal.) Nézte helybéli vadász is, annak rendje és módja szerint megnyúzták, majd a koponyát kifőzték. Szerdán már a Mátra Múzeumban vizsgálta Solti Béla. A kutató nem titkolja, elvadult farkaskutyára számított. A kutyánál jóval erősebb fogazat, a hatalmas nagy tépő- és szemfogak, a koponya úgy 270 milliméteres nagysága, a homlok lapos stopvonala, a varratok milyensége, különösképp az állat súlyához képest rendkívül nagy koponyája másra, farkasra utalt. Csütörtökön dr. Fodor Tamás, a Nimród vadászújság főszerkesztő-helyettese, aki korábban az Állatkert osztályvezetőjeként dolgozott, megerősítette: a Blikkben hím farkast lőttek! A példa nélküli eset szenvedő „hőse” a szakemberek feltételezése szerint a Tátrából az ózd—putnoki erdőségeken keresztül ereszkedett a Bélkő aljáig. Vadászok már korábban jelezték, sok arrafelé az elhullott állat, ragadozó garázdálkodik. Jó hónapja is van, ugyanezen a tájon puskavégre került egy kifejlett, elvadult farkaskutya, s ezzel lezártnak hitték a kártevő felderítését. Az igazi pusztító azonban csak most derült ki. A prémje rövidesen kikerül Kormosék lakásának falára, az emlékezetesen szép trófeák közé. Budavári Sándor NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Tejelőn: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.