Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-04 / 285. szám
6. gj 1 3L ^"1» jjj “íé JLM * ■ . - » ■ jC' üjs 5l|l' ffllllilll P ijj , •» .‘.'‘''''.íjul 1 jjÄEÜfiP NÉPÚJSÁG, 1982. december 4., szombat Címerük: fakanál - hegyoldal és avarillat - kéklő, zöld, meg sárga házak, háton hordott gyerekek — határ a Kövicses patak avagy: Határmenti mesefalva Kicsit kesernyés, kicsit huncut Gubola bácsi mosolya: a tanácsi kirendeltség...?, ezzel ugyan nem sokra haladunk A novemberi nap fényének megvilágításában olyan szép ez a kis falu, mintha nem is volna valóságos. Lehetsz tizenhat éves kislány, lehetsz hatvanas úr — így is, úgy is alighanem a mese jut róla eszedbe. Girbe-gurba, keskeny utcák két oldalán égkék, zöld, meg sárga házak egymás hegyén, tetejében, akár az összevissza nőtt fogak... És a kémények a kéklő füsttel, a kertek, amint összenőttek, a hegyoldal, az avarillat, az a sok-sok kis szűk udvar, léckerítés, kerekeskút, tyúkok, kutyák kósza népe, nyári- konyhák, katonás-szép fahasábok, kristályvizű patakárok ... Aki itt él, nem is lehet más, csak boldog. Mátrakeresztes, és talán úgy nyolcszáz lakos — jelen közigazgatásunk alapján nógrádiak —, bizony, csak szerpentinek hurkain át közelíthető meg a Mátra észak- nyugati vonulatainál, a 789 méter magas Ágasvár alatt. Gubola Feri bácsi vizeskannát tart a kezében, s készül a szemközti szomszéd kerekeskútjára vizet húzni. Mielőtt kilépne a kapun, átnéz a kerítés felett, amely a melléig érhet. Pontosan a másik portára lát át, oda, ahová most készül, Holtner Lajosékhoz. Annak kerítésénél az apró, szőke hajú asszony, fűrészporral bevert, kék munkaköpenyben. Most mindketten „jó napot” köszönnek, egymásnak is, meg a most érkezett idegeneknek. Rangos helyen laknak mindketten: az öreg a pásztói tanács helyi kirendeltsége mellett, az asszonyka meg szemközt vele, a Kékesi úton. — Na ugyan, ezzel nem sokra haladunk — kezdi a dolgok közepébe vágva Feri bácsi —, mert igaz ugyan, Megoldatlan gondok közepette telnek el felettük az évek... — mereng el Holtner Lajos, az idősb. hogy hetente kétszer állítólag nyitva lennének, de alig látjuk őket, nemigen sokat intéznek. — Itt van mindjárt az utcánk — csatlakozik hozzá a fiatalasszony —, nézzék csak meg, egyszerűen lehetetlen járni rajta. Igaz, végre megcsinálták a csatornát, és most a lefolyók 20— 25 centire kiállnak, a ká- tyús, köves útból. Maguk is láthatták, lehetetlen közlekedni rajta. Most meg jön a tél, már előre félek: tavaly is ( 70 centis jég volt, meg a rengeteg hó, háton kellett hordozni a gyerekeket ... — Nagyon kiesünk, nem törődnek velünk — mondja az öreg, majd a kerekeskutat nyaggatja, nyikorogta t ja. Mátrakeresztes a faszer- szám-faragásáról híres, nem sok olyan ház akad, itt, ahol ne készítenének többkevesebb fakanalat, nokedli- szaggató deszkát, konyhai használatra is, meg kicifrá- zottat, búcsúba valót, díszeset. A kamrák ebben a faluban megannyi műhelyként szerepelnek, s gépek zúgnak, duruzsolnak folyton. Holtnemé kék köpenyét is ez a munka havazta be, haloványra, fakóra, s szívesen megmutatja, mi a dolognak a módja. Könnyű, mégis erős, értő kéz kell hozzá: a csiszolópapíron ugráló darabot jól oda kell tartani, de úgy, hogy azért bírjon sebesen forogni, így hát, készítője tenyerét folyton üti-veri. — Nézzék, ilyen lesz tőle az ember keze — mutatja az asszony, s az bizony nem éppen épületes: tenyere kérges, ujjai görbék, göcsörtö- sek. — Ahhoz, hogy érdemes legyen hozzáfogni, legalább havi tízezer kell. és az éppen elég... Itt rövid időre elhallgat, majd, sajnálkozással a hangjában, szinte csak önmagának : — Azelőtt a Hatvani Konzervgyárban dolgoztam... Mátrakeresztesről a munkaképes lakosság jelentős része Heves megyébe jár át dolgozni, köztük az ő férje is, aki a gyöngyösi központtal működő erdészetnél talált munkahelyet. De erről már többet tud Hegedűs György, aki maga is erdész, s mellette tanácstag is. Mint ilyen, meglehetősen tájékozott. A beszélgetésre egyetlen lehetséges hely, a kocsma kínálkozik. Vezetője, Gubola Károly szíves szóval "kínál, és elárulja, hogy 1969-től dolgozik itt. Ez ugyan még nem volna titok, de amit mond, az már talán olyas számba megy: — Akkor 960 ezer forint volt a forgalom, most kétmillió 570 ezernél tartok ... Megjegyzendő, hogy a forgalomnak csak vagy tíz százalékát adja ki az idegenforgalom, és az időközben be-bejövő árrendezések sem jelentenek komolyabb tényezőt a nagy forgalomfelfutásban, a magyarázat tehát valahol máshol lehet, de ne feszegessük a dolgot, ezek már nógrádi belügyek. — Elég baj ez — mondja az erdész. — Itt nagyon sokan azt látják, főleg a régebbiek közül, hogy néhány évtizeddel ezelőtt Heves megyéhez tartozott a falu, most viszont a Kövicses Mesefalva, meg a hídja... Szépség minden mennyiségben, mi lesz veletek, utak7 Portás voltam, most nyugdíjasként éjjeliőr lettem — íme az őshonos mátrakeresztes! Tóth István karrierje patak a határ, mindenestől nógrádiak lettek. — Kivéve a temetőnket — pontosít az italbolt vezetője —, mert az Heves megye területén fekszik, de bár inkább megfordítva lenne...! — Ezek szerint: a holtak — hazajárnak ... ? — Valahogy úgy — mosolyodnak el, de nagyon sokan az élők közül is, már ami a munkát illeti. A jelenlegi 682 lakosból — mert ennyien vannak, az egykori 800 már a régmúlt időké, és a legutóbbi népszámlálás 712-es lélekszám sem tudta tartani magát —, körülbelül 300 a munkaképes, közülük pedig vagy 90-en az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat alkalmazottai, ez pedig Heves megyei központtal működik. Az ugyancsak Heves megyei bányában tizenöten dolgoznak. Mindent összevetve munka tekintetében 70—75 százalékos a Heves megyei részesedésünk. Ami a gyerekeket illeti, azok már inkább nógrádiak: helyben csak az első két osztály tanul, a nagyobbak már Pásztóra járnak, pedig itt is szép, tágas, korszerű az iskola. — Bár az utunk lenne olyan — tér vissza az örökzöld témára Hegedűs György. — Ha itt beindul az esőzés, a talajvíz, meg a forrásvizek elöntik az utat, de úgy, hogy közlekedni szinte képtelenség. Pedig ... nem akarom megbántani az egrieket, de azért meg kell mondani, hogy éppen az ottani útépítők vállalták, hogy elkészítik. Nem mondom, Fallóskút és Mátrakeresztes közt egy 4 kilométeres szakaszt szépen leburkoltak, és korszerű a vízelvezető csatorna is, amit lefektettek a Kékesi úton. De ott már nem maradt ideHa csak néhány napot maradtak volna még az útépítők. .. — töpreng, de már nem bizakodik a tanácstag, Hegedűs György (Fotó: Perl Márton) jük (állítólag) a burkolatra, holott azzal a gépparkkal, amivel ide felvonultak, napok alatt megették volna ezt a 250 métert a Kékesi úton, ahol most meztelenül kiálló rostélyos aknalefolyók szinte lehetetlenné teszik a közlekedést. Mit tehetnénk, elfogadjuk, hazahozzuk a bírálatot, hogy majd itthon továbbadjuk a címzettnek, s szó, ami szó, már nem látjuk annyira mesefalunak Mátra- keresztest. Igaz, a napfényt kioltották a közben összegyűlt esőfelhők, szemerkél is már, hidegre fordult, jó lesz a szomszédolást abbahagyni. Elköszönünk hát, és már is túlsó oldalán vagyunk a határpatak Kövi- csesnek, „mesefalvából” haza, Heves megyébe ... B. Kun Tibor A nagy viadalt idézik az ágyúk összefogás az egri várért Esztendőnként százezrek keresik fel a hősi harcok színterét, az egri várat. Az ide látogató hazai és külföldi érdeklődők maradandó élményekre számítanak, de mi tagadás, valaha kissé csalódottan távoztak. Az utóbbi időben viszont a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy a látványosság ne legyen „hiánycikk”. A tisztes cél érdekében — számos jó ötleten kívül — ígéretesnek tűnik a legújabb próbálkozás is, amelyre így utal dr. Bodó Sándor, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatója. A hitelesség jegyében — Egy alkalommal a városi pártbizottság képviselőivel beszélgettünk, s ők is szolgalmazták: adjunk minél többet az ide zarándokolók- nak. Ekkor került szóba az ágyúk ügye. Elhatároztuk: elkészíttetjük az 1552-es ostrom idején szolgálatot te. vő típusokat. A javaslat mindenkinek tetszett, annak különösképp örültünk, hogy segítséget is ígértek a megvalósításhoz. Persze a gondok sem maradtak el. Akkor is, ha jelentkeztek olyan kivitelezők, akikből nem hiányzott a megértés, a mecénási szándék, akik fantáziát láttak a tervben. — Először az egri vasöntöde dolgozói — természetesen a megfelelő útmutatás alapján — újra öntötték a csöveket. Méghozzá minden annyagi ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában. Kollégáim nevében is köszönöm ezt a lelkesedést, amely nélkül aligha jutottunk volna el eddig. Egy téesz csatlakozik Hátra volt még az ágyútalpak fabrikálása. Az igazság az, hogy nem tülekedtek a jelentkezők, mivel szokatlan, újszerű tennivaló várt rájuk. — Végül kikötöttünk az istenmezeji Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnél, annál is inkább, mert ez a közös gazdaság már nevet szerzett magának fafeldolgozás terén. Felkerestük a vezetőket, tárgyaltunk velük, meg is állapodtunk. Ezután rendszeres kapcsolattartásra törekedtünk. A Nemzeti Múzeum szakértőinek közreműködésével eljuttattuk hozzájuk a részletes rajzokat. Később is jártunk a téeszben, nem fukarkodva az ötletekkel. A legutóbb azonban kissé csalódottan távoztunk, ugyanis az annyira remélt prototípus nem készült el. Reméljük: úrrá lesznek a pillanatnyi nehézségeken, s a jövőben zökkenők nélkül munkálkodhatnak. S ha már itt tartunk, akkor hadd tolmácsoljak még egy kérést, egy óhajt. Mi sem vagyunk krőzusok, épp ezért nagyon jól esne, ha társadalmi szorgoskodással csökkenthetnék a kiadásokat. Nem lesz késés Kiss Gábor téesz-elnök egyáltalán nem borúlátó, s így magyarázza az időeltolódást. — Nem húzódoztunk, rög- vesi vállalatuk a megbízatást. Az egy helyben toporgás oka az volt. hogy a dokumentáIme a prototípus (Fotó: Szabó Sándor) ció nem érkezett meg az ígért dátumra. Természetesen nem tétlenkedtünk: már csak össze kell állítani az első példányt. Ügy hiszem a megrendelők elégedettek lesznek, mivel minden tanácsot megfogadtunk. Bogná- raink, asztalosaink, kovácsaink kitettek magukért, mindannyian, képességeik legjavát nyújtották. Hadd hangsúlyozzam, megértjük a vármúzeum pénzügyi gondjait, épp ezért dolgozóink társadalmi segítséget ajánlottak fel. Korhű díszletként Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy az ötletes elképzelés mikorra valókul meg. — Ügy tervezzük, hogy tavasszal már kihelyezhetjük az ágyúutánzatokat, persze csak akkor, ha a további kivitelezés nem akadozik, nem késik. Ezek a fegyverek kettős szerepkört töltenek be. Egy részük eredeti posztjára kerül, azaz megkönnyíti a nagy viadal hangulatáriak felidézését. A többi a környezetet díszíti, érdekesebbé, vonzóbbá formálja. Egyébként valamennyi hozzájárul ahhoz, hogy az erre járók hiteles képet alkothassanak a hajdani idők hétköznapjairól, az áldozatkész hősök bátorságáról, diadalmas helytállásáról. Pécsi István
