Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-31 / 306. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. december 31., péntek 3. POLITIKA, ÁLLAMÉLET Magyarország 1982-ben Egy lépéssel megint előre. Szerelik a biztosító tárnokát (Szántó György felvételei) Milyen éve volt hazánk­nak 1982? A közélet, a poli­tika és a gazdaság króniká­jának tanúsága szerint: ered­ményes, de gondoktól sem mentes esztendőt zárunk. Így vont mérleget legutóbbi ülésén az MSZMP Központi Bizottsága, amikor megálla­pította, hogy népünk a párt vezetésével kiegyensúlyozott politikai légkörben, eredmé­nyesen dolgozott az idei fel­adatok megoldásán. Mindan­nak, amit elértünk, az a nyílt „titka”, hogy — a XII. kongresszus határozatával összhangban, s a változó kül­ső körülményekhez igazodva — ebben az évben is. reális, megvalósítható célok elérésé­re vállalkoztunk. A fő figye­lem két nagy feladat megol­dására irányult: a népgazda­ság egyensúlyi helyzetének további javítására és az élet- színvonal megőrzésére, va­gyis egész életünk nyugodt, biztonságos körülményeinek fejlesztésére. A fokozottabb erőfeszítésre serkentő tenni­valók elvégzése — a termelő- munkában, a vezetésben — meghozta gyümölcsét. To­vábbra is folytatni kell azonban a termelés korszerű­sítését és az exportképesség növelését célzó erőfeszítése­ket; e tekintetben minden vállalatnak, gazdálkodó egy­ségnek lehetnek-vannak fo­lyamatos feladatai, különö­sen a piachoz való rugalma­sabb, gyorsabb alkalmazko­dásban. Az ország nemzet­közi fizetési kötelezettségei­nek eleget tesz, megőriztük, erősítettük a „megbízható partner” rangját. Politikánk­nak, népünknek tekintélye és tisztessége van a világban; így fejlődnek külkapcsola- taink is. A belpolitikai élet kiemel­kedő eseményei sorában — amelyet most a teljesség igé­nye nélkül tekintünk át — az MSZMP Központi Bizott­ságának üléseit mindig élénk érdeklődés övezi. Az idén négy ilyen tanácskozás volt (áprilisban, júniusban, no­vemberben és decemberben). Törvényhozó testületünk — amelynek 352 országgyű­lési képviselő a tagja — a szokásos „menetrendben” tartotta meg tavaszi, nyári, őszi és téli ülésszakát. A na­pirendek szerint márciusban az igazságügyminiszter be­számolt a jogalkotás helyze­téről, a művelődési minisz­ter a közművelődésről szóló 1966. évi V. törvény végre­hajtásáról. Júniusban tör­vénybe iktatták a Magyar Népköztársaság 1981. évi költségvetésének végrehajtá­sát (egyébként ez a minden évben ismétlődő parlamenti aktus jelenti a zárszáma­dást), s az idegenforgalom helyzetéről szólt a belkeres­kedelmi miniszter beszámo­lója. Októberben két beszá­moló hangzott el: a belügy­miniszteré a közrend és a közbiztonság helyzetéről az 1977—81. években, illetőleg az Országos Vízügyi Hivatal elnökéé a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről. Decem­berben — mint már említet­tük — a Magyar Népköztár­saság 1983. évi költségvetésé­ről hozott törvényit a T. Ház. Az Elnöki Tanács — isme­retesen — havonta ülésezik. Idei munkájáról, a jogköré­be tartozó törvénymódosítá­sok, törvényerejű rendeletek meghozásáról — januártól decemberig — néhány fonto­sabb címszó: új tvr. a ter­mészetvédelemről, a külföld­re utazásról és az útlevelek­ről, az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről, a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokról, a kötvénykibo­csátásról. A Minisztertanács —amely a vezető állami szervek kö­zül a leggyakrabban, általá­ban kéthetenként ül össze — széles körű tématárából, ope­ratív és hosszabb távra szóló intézkedéseinek sorozatából szinte csak példálózva lehet­ne évi mérleget készíteni. Külkapcsolataink — 1982 eseményeivel is fémjelezve — jók, széles körűek, ered­ményesen fejlődnek. Mindezt érzékletesen tanúsítják a ma­gyar vezetők külföldi útjai, illetve számos külföldi poli­tikus látogatása Magyaror­szágon. Ez az év is igazolta a magyar külpolitikában azt az álláspontot és szándékot, hogy jól az a kormány poli­tizál, amely összhangot akar és tud teremteni a sajátos nemzeti és a közös nemzet­közi érdekek szolgálatában. A testvéri országok két- és többoldalú kapcsolatainak pártunk és kormányunk az adott nemzetközi helyzetben különösen nagy fontosságot tulajdonít. Ezzel együtt ha­zánk mind szélesebb össze­fogásra törekszik a fejlődő országokkal, valamint az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján tovább kí­vánja építeni kapcsolatait a tőkés országokkal. Ez utóbbi körben részünkről „az év eseménye” volt Kádár Já­nosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának hivatalos látogatása tavasz- szal a Német Szövetségi Köz­társaságban, Helmut Schmidt szövetségi kancellár meghí­vására. Kétszer járt a Szov­jetunióban magyar párt- és állami küldöttség élén; no­vemberben részt vett L. I. Brezsnyev temetésén, s de­cemberben felszólalt azon a moszkvai ünnepségen, ame­lyet a Szovjetunió megala­kulásának 60. évfordulója al­kalmából rendeztek. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke idei első nemzetközi szereplése az volt, hogy megnyitót mon­dott, majd fel is szólalt a KGST Budapesten megren­dezett 36. ülésszakán. Három országban tett hivatalos lá­togatást: júliusban Romániá­ban, szeptemberben Ausztriá­ban, novemberben Törökor­szágban. Losonczi Pál, az. Elnöki Tanács elnöke — aki a KB első titkárával együtt ott volt mindkét említett szovjetunióbeli eseményen — júniusban Burmában és a Fülöp-szigeteken, szeptem­berben Portugáliában foly­tatott hivatalos tárgyaláso­kat. Külügyminiszterünk. Pú­ja Frigyes útinaplójában ez évben — időrendben — a következő külföldi város-, il­letve országnevek íródtak: London, Reykjavik, Lengyel- ország, Malaysia, Sri Lanka, Laosz, Vietnam, Kambodzsa, Párizs, Algéria, Svédország Helsinki, Csehszlovákia, Cip­rus, Bulgária, Kanada, New York, Moszkva, Róma — megannyi tárgyalás, sok ma­gas szintű találkozó. Vendégünk volt Budapes­ten az év folyamán — ^ kro- nológikus sor szerint — Jász- szer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának el­nöke, Wojcieck Jaruzelski hadseregtábomok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, miniszterelnök, a Nem­zeti Megmentés Katonai Ta­nácsának elnöke, Erich Ho- necker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­ságának főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke, Zsambin Batmönh mongol miniszterelnök, Francois Mit­terrand, a Francia Köztársa­ság elnöke, Dom Mintoff máltai miniszterelnök, Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke, Gustáv Husák, Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke, Babrak Karmai, az Afganisz­táni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának fő­titkára, az Afganisztáni De­mokratikus Köztársaság el­nöke, Kaysone Phomvihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság mi­niszterelnöke, Grisa ‘ Filipov bolgár miniszterelnök; s tár­gyalt nálunk a magyar dip­lomácia vezetőjével az NDK, Spanyolország, a KNDK, Mexikó, Norvégia, az NSZK és Nicaragua külügyminisz­tere. (MTI) Semmi romanika. Azt nem szeretik az olvasók, de kü­lönösen azok nem, akikről a riport szól. Nincs is mit ér­zelegni, hiszen, aki járt már odalent, az tudja: kávéházi képzelgés csupán a bányász­ruhába öltöztetett hősök ma­gasztos tetteivel teleírni a lapot. Közönséges emberek­ről van szó, akikkel nem is történnek különös dolgok. Fizessék meg őket, és ők a maguk módján elvégzik a munkájukat. Aztán mégis: amikor a fe­jünkbe húzzuk a kobakot, ügyetlenkedünk az öreg bányászlámpákkal, meghall­gatjuk a mentőkészülék használatáról szóló „kiokta­tást”, csizmáinkat emelgetve elindulunk az akna torka felé, úgy érezzük, valami rendkívüli történik velünk. Lehet, hogy erre gondolnak ők is — minden áldott na­pon. — Most szépen haladunk a frontokon, sokat behoztunk az első félévi lemaradásból. Az egercsehi akna idei fel­adata 156 ezer tonnát kiter­melni, ha minden úgy ment volna, mint most, akkor bő­ven túlteljesítjük. Ötszáz-öt- százhúsz tonnát hozunk föl naponta. Az év elején na­gyon sokat küszködtünk az elszerencsétlenedett fejté­sekkel, rossz geológiai viszo­nyokkal. Most két méter fö­lött van a szénfal átlagos magassága a vastagtelepen. Sok a többletműszak, ez igaz, hiszen nagyon várják a csehi szenet, de a bányá­szoknak is megéri. A fronti­ak hazaviszik a tízezret ha­vonta. Csíki István aknavezető főmérnök szinte egy levegő­vel mondja el a gyors hely­zetelemzést. Mindig ilyen hévvel beszél, ha a bányáról van szó. A bizonyítani aka­rás fiatalos türelmetlenségé­vel. A szállítószalag mellett a szűk járaton magunk is alig férünk, így aztán tanácsta­lanul állunk meg, amikor a homlok felől néhányan szembejönnek. Szénporosan, csatakosan. Ezen a telepen számítani kell a latyakra, a mindenfelől csöpögő vízre. — Egy kis utat, reggelizni megyünk! Nem olyan sürgős a front­tal megismerkedni. Mi is pihenünk egy keveset. Le­ülnek a szerszámosládákra, az aktatáskákból villám­gyorsan előkerül a kolbász, szalámi, húskrém. — Kicsit későn van már reggelizni, mi lesz akkor az ebéddel ? — Attól ne tartson — vá­laszolja az egyik vájár, Varga B. István. — Külön­ben meg most érünk rá. Ellőttük a falat, most pihe­nünk. Lassan gördül a szó, hi­szen sietnének az evéssel. Azért megismerkedünk a többiekkel is. Fiatal arcok a régi bányászok között. Szén József a borász szakmát cse­rélte föl a bányászkodással, Bessenyei Lajos Nyírbátor­ból jött ide, ott mezőgazda- sági technikus volt. Demjén András az, aki eredeti szak­májának itt is hasznát veszi: csőszerelő. — Én viszont már huszon­egy éve vagyok bányász — fejezi be a sort Barkóczi Géza, aki Hevesaranyosról jár Csehibe. Ismerős az arca, biztosan találkoztunk már. — Persze, hogy találkoz­tunk — mondja hunyorog­va. — Még fénykép is ké­szült rólam, amint a bá­nyászlámpával gyújtok ci­garettára. Nem sokkal ké­sőbb tiltották meg a do­hányzást itt lenn, a kép meg utána jelent meg. Gondol­hatja, mit mondtam, amikor megláttam az újságban! No, azt gondolom. Toronyi Lénárd frontmér­nök segít eligazodni a föld alatti labirintusban. Kész­séggel magyaráz, de amikor a frontra érünk, kevés ideje marad velünk foglalkozni. Kérésekkel, gondokkal ve­szik körül, gyors döntést várnak a vezetőtől. Előző nap is lenn járt a bányá­ban, jól ismeri ezt a külön­leges „homlokot”, de hát minden műszak hoz valami új problémát. A csapatvezető is igencsak tapasztalt szakember, és ő is régi ismerős: Varga Géza kis híján 33 esztendeje járja a bányát. — Most jó magas a szén­fal, kerülgeti a két és fél métert. Csak ezzel meg úgy vagyunk, mintha háztetőn kellene dolgozni, olyan me­redek a lejtése. Azért is fej­tünk kézzel. A gép ezt már nem bírja. A magas falról nagy da­rabokban dől lefelé a csil­logó szén. Ezt keresik na­gyon a TÜZÉP-telepeken. Jó a kalóriaértéke, nem da­rálta össze a szénmaró, könnyű vele fűteni. Tudják ' ezt itt lenn is, ezért igyekez­nek. — A nyáron, amikor Ka- polyi László államtitkár itt járt, akkorra összeállítottunk egy tervjavaslatot a bánya jövőjéről — hallottuk Csíki Istvántól. —. Ebben az év­tizedben a mostani fejtési ütem mellett bőven kitart a már előkészített szénvagyon. És ezen kívül is van még a becslések szerint legalább tízmillió tonna. Közvetlenül a mostani bányatelek mel­lett. Csak ahhoz sok pénz, nagy beruházás kellene. Az a dolgunk, hogy a jelenlegi lehetőségeket használjuk ki minél jobban: koncentrálni a fejtést, ésszerűsíteni a kül­színi munkát. — Tudják itt segíteni a fiatalokat? Veres István aknász ille­tékesnek érezheti magát a válaszra, életkorát tekintve. Igaz, megjárta már a som- sályi bányát, a farkaslyukit, úgy került az aknászképző technikumba. — Tíz évre kötöttem szer­ződést. Kaptam lakást és amit be kellett fizetni, azt vállalta helyettem a bánya. Ebből még három év van hátra. Ha letelik? Csinálom tovább, ugyanúgy mint ed­dig. A frontról tovább kell mennünk. Csípős, édeskés még a levegő a robbantás után, por és füst terjeng, de a szellőztető hamar kitaka­rít. Az embereken látszik, hogy máris indulnának, a beszélgetésre szánt idő le­telt. Azért még indulás előtt az aknász megméri a kedvünkért a szénfal ma­gasságát. Ehhez foghatót én még nem láttam Csehiben: két méter hetven centi, amit a szalagról leolvashatunk. Dübörgés, csikorgás: meg­indul a kaparó. Húzza, von­szolja a széndarabokat a szállítószalag felé. Toronyi Lénárd kalauzolá­sával rövid időre megál­lunk az egyik elővájáson. Bíró Andrást egyedül talál­juk a csákány, a szívlapát társaságában. Társa a meg­rakott csillét pakolja ki éppen. — Itt most egy vető men­tén haladunk, hogy a front­nak előkészítsük a terepet. Látják, milyen könnyen porlad itt a szén? Ez azt jelenti, a réteg szélén ka- pargálunk. Mellette már homok van. Csípőre teszi a kezét. Régi bányász ő is. Két mondat között nehezen talál utat a levegő. — ... szerencsét! A ho­moksiklónál várja magukat a kisvonat. Elkéstek, ott van már egy jó ideje! Szaporázzuk a lépteinket, de ez most már egyáltalán nem könnyű. Kollégám el­elmaradozik, jóval mögöt­tünk imbolyog az árnyéka a hosszú folyosó homályá­ban. — Magukhoz tartozik? Jó öreg lehet, hogy ilyen lassan ballag! Ettől a megjegyzéstől az­tán mindjárt vidámabbak leszünk. Mindegyikünknek van története, hogyan ug­ratták be egy-egy bányajá­ráson. A bányászok híres tréfacsinálók, keserves na­pokat él át itt a kezdő, amíg beles zokik. Aki pedig belenőtt ebbe a közösségbe, nehezen válik meg tőle. Kinn a napfényen kihúzza magát a többiek előtt, ö: bányász... Hekeli Sándor A módszer, az eszköz a régi. Bíró András az elővájáson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents