Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
A műgyűjtő kedvenc tárgyaival (Fotó: Perl Márton) A múlt relikviái ott tündökölnek a kápolnai művelődési házban rendezett kiállításon. A hozzáértő, de az érdeklődő látogató is meggyőződhet arról, hogy az egyes darabokat gonddal válogatták. Szinte valamennyi >— egy-két kevésbé jellemző erejű tárgy is akad közöttük — érzékletes tudósítás a múltról, a hajdanvolt emberek hétköznapjairól, ük- és nagyapáink soha vissza nem térő világáról, az egykori örömökről és gondokról. Ez akkor is erény, ha az összeállításban nem segédkezett néprajzos muzeológus. Ha közreműködik, szakmai rutinja révén szellősebbé válik a tárlat, még megkapób- (bá formálódik a kollekció. A messziről továbbított Üzenet azonban így is érthető, erről tanúskodnak a vendégkönyv bejegyzései, azok az indokolt szuperlatívuszok, lamelyek a kezdeményezést méltatják. Szólnak a bőségről, s ez egyáltalán nem túlzás. A falak mellett ott sorakoznak a különböző munkaeszközök, elődeink nem mindennapi ötletességéről vallva, azokról, akik — pénz faiján — kiaknázták a környezet kínálta adottságokat. A közeli, a fában gazdag hegyvidék megmozgatta fantáziájukat. Többek között fúrót, lámpát, krumplitörőt készítettek a Természet önzetlen ajándékából. Mindez a gyakorlati hangosságra, a ritka kézügyességre utal. Az utóbbit másként is kamatoztatták a névtelen Mesterek. Bárki megcsodálhatja azt a remekmívű botot, amelyet Károlyi Mihály tulajdonaként emlegetnek. Ez talán vitatható, az viszont aligha, hogy a mintázata művészi. A nemes, az áldozatkész, a nemzet boldogulásáért, a társadalmi haladásért minden javát feladó grófot uradalmának egyik bélyegzője idézi. o Továbbhaladva maradunk a XIX. század végén, illetve ,a huszadik elején. Beléphetünk — persze jelképesen a a régvolt otthonokba, hiszen valamennyi bútor hiteles és beszédes, így hát a légkör hamisítatlan. Mintha Újra fellobbannának a semmibe hullt érzések, szenvedélyek, hiedelmek és szár- nyaszegett vágyak. A tulipános ládát 1869-ben díszítették, s ma is bizonyítja, hogy a Szép iránti vonzódás sem hiányzott őseinkből. A tükrös szentképek, a sváb „ikonok” a vallás által nyújtott pillanatnyi - vigaszt sugallják, amelyre szükség volt azokban a reménytvesztett, kiúttalan időkben. Ismét a vendégkönyvnél kötünk ki, s méginkább tudatosul bennünk, hogy az a sok dicséret mind helyénvaló ... o Annál is inkább, mert ez a kiállítás nem valamelyik múzeum raktárából származik, hanem minden tárgy egy magángyűjtő tulajdona, Kiss László bádogos és gázszerelő szakmunkásé, akit régóta izgatnak a tárgyakba kódolt üzenetek. Q kalauzol, s közben beavat tiszteletre méltó hobbijának, közérdekű szenvedélyének titkaiba. — Szabolcsi vagyok, már gyermekkoromban felfigyeltem arra, hogy a szél által felragadott, messzire söpört homok alatt cserépdarabok, olykor megkopott pénzérmék lapulnak. Emellett apám is az öreg tárgyak megbecsülésére okított. Bármerre jártam, mindenütt érdeklődtem, s ha valódi értékre bukkantam, akkor meg is vettem, nemegyszer tetemes összeget fizetve egy-egy darabért. Aztán közvetkezett a rendezés, az ésszerű válogatás. Az azonos típusú eszközökből a feleslegeseket eladtam, s ebből a summából olyanokat vásároltam, amelyek még hiányoztak anyagomból. Ez persze még ma sem teljes, s folyvást gyarapodik, mert ez a hangoltság már végigkíséri életemet. o Lakásában folytatjuk a beszélgetést, mindjárt kiderül, hogy ez az otthon valóságos kincsesbánya. Különösképp szemet gyönyörköd- tetőek a díszes, barokk állóórák. Elidőzök egy ma már kuriózumnak számító szerkezetnél, amely valaha a kávéházakban szolgáltatta — villamos energia igénybevétele nélkül, kézi hajtással működtetve — az igényes zenét. Az ódon lemezjátszóról Karádi Katalin hangja búg. Megbabonáz a hangulat, s közben azon tűnődöm, hogy miként lehetne a köz számára is nevelő, oktató értékké tenni e nemes indulatoktól sarkallt ember gyűjteményét. Annál is inkább, mert Kápolnán nincs tájház, nincs olyan hely, ahol a jövő felnőttéi ízelítőt kapnának szépapáik világából. o Az mindjárt tisztázódott, hogy a magángyűjtő nem zárkózik el a gondolattól, mindössze azt hangsúlyozza: nem óhajt megválni büszkeségeitől. Később arra is fény derül: erre nincs szükség, mert ha az anyagot védetté nyilvánítják, akkor az a minisztériumi engedély is megszerezhető, amely legalizálja a látogatók ingyenes fogadását. Ez persze csak töprengés, afféle ötlet annak, akit any- nyira megbabonázott a múlt tárgyakba kódolt üzenete, hogy makacsul hisz mások érdeklődésében, az elődök testamentumának tanító erejében. Pécsi István Katonamövészek, fotókiállítás Két művészeti eseménnyel köszöntötte Hatvan a Szovjetunió fennállásának 60. évfordulóját. Kedden este a Liszt Ferenc Művelődési Házban nagy sikerrel mutatta be új műsorát a déli hadseregcsoport művészeti együttese, tegnap délelőtt pedig a Szovjetunió tájait, városait bemutató színes fotókiállítás nyílt a Cukor- és Konzervgyár művelődési házában. Az ünnepi aktuson — a zeneiskola műsorát követően — Szokodi Ferenc, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte az ösz- szegyűlteket, majd Leonid Jagodovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa üdvözölte a vendéglátó város vezetőit, az érdeklődő közönséget. Megnyitó beszédet Grigorij Adi- janc, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő idegenforgalmi főhivatal magyarországi képviselője mondott. Mint kifejtette, sokan talán már ismerős tájakat látnak viszont a kiállítási tablókon, másokban viszont a Szovjetunió iránti érdeklődést keltik fel az itt látottak. Egyébként — a két ország, a két nép közötti kapcsolatokra utalva — közös vonásként említette Grigorij Adijanc az egymás iránti őszinte érdeklődést, egymás megismerésének jobb szándékait, amit híven tükröz néhány számadat is. Csak ebben az esztendőben kétszázezer magyar turista járt a Szovjetunióban, onnan pedig négyszázezren látogattak Magyarországra, hogy az itt élő emberekkel, az itt látható történelmi emlékekkel, természeti szépségekkel megismerkedjenek. A megnyitót követően levetítették az INTOUR'IST legújabb színes filmjét, amely Moszkvát idézi a néző elé, majd a szovjet vendégek tiszteletére adott fogadáson Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára üdvözölte a vendégeket a Szovjetunió évfordulós ünnepe alkalmából. Mi jut nekünk? Ritka ünnep: élő műsorra látogat haza a világ operaszínpadainak jeles vendége. Azt ígérő 50 percre, hogy egy kicsit „kiadja magát” a nézőknek, akik az elmúlt időben bizony többet nélkülözték a vele való találkozást, mint azt hazájától való távollétei indokolták. Bizonyíték erre, a Stúdió 82-ben minap adott varázslatos visszaemlékezése Cal- lasról, ami néhány percben egy teljes emberi drámát tudott adni egy sztárról. Több van Sass Sylviában, mint amennyit kaphattunk belőle — ez volt az előzetes tapasztalás, amely nagy várakozást szült. Nos, a „Zene, zene, zene” szerdai adása egészen másfajta várakozásoknak tett eleget. Akik „botrányszagú- nak” érezték, már a műsor lehetőségét egyáltalán, azoknak némileg igazuk lett, sajnos. Személy szerint is elhangzott az egykori barátnő — mára egy ellenző klikk frontemberének — neve, aki mögül „cikizni” lehet egy irigyelt tehetséget. És noha az első válaszban már teljes egészében megválaszolta Sass Sylvia mai jogállását, küzdelmeit, a nemzetközi hírnevét — a műsorvezető makacsul ismételgette az e téma körül leragadt érdeklődést. Mintha a székely népdal nem szolgált volna lúdbőröző élménnyel, pontos fogalmazással. És mintha a közönséget nem érdekelné jobban Sass Sylvia egyénisége, vándorlása a világban, magányai és napi kockázatai e szárnyaló életvitelnek, és még ki tudja, mi minden, ami csak és kizárólag rá jellemző —, szerencsére, szerencsétlenségre? Ezzel szemben — alig egy órával egy képileg is tökéletes énekfeívétel után — kaptunk egy szinte szándékosan rosszul, hátrányosan világított arcképet Sass Syl- viáról. És kaptunk- egy, az egyéniségének minden hátrányával sikertelenül küzdeni próbáló riportert. Nem először: a közelmúlt Zenebutik- fiaskóiból még emlékezetes Kanadában élő Bódy Magdi jóváhagyott hazátlansága, a valóban disszidens Lovas Róberttel való azonosulás, és az is, amikor tizenegyné- hány órával a Ház-tartás adása után sikerült szóról szóra ugyanazokat a kérdéseket feltennie a Zenebutik műsorvezetőjének, mint korábban Molnár Margitnak. Mindez egyidőben azzal, hogy több száz idegenben élő képzőművész állít ki a Műcsarnokban. így csak egy maradt nekünk, nézőknek azonosulni Sass Sylvia fájdalmában; remélni, hogy szeretjük még egy picit... Kőhidl Imre Móricz Zsigmondi Szikszai Károly illusztrációja Ragyogó hóba borult akis falu. Gyönyörű karácsony este volt. Az égen rettentő csillag, mint amikor tavaszi hajnalon a réten a fűszálak hegyén csillog a harmat. A kis falu megbújt, és a parányi házakban boldogtalan, szegény nép tanyázott. De két legénynek ez az este volt a szüretje. Páva Sajó volt az egyik, a másik Balog. Sok-sok éven át, kisiskolás koruk óta ők voltak a karácsonyesti kántálók. Olyan hangjuk volt, mint az ércsíp, s náluk nélkül nem is volt karácsonyeste a kis kálvinista faluban. Még aratáskor is emlegették, hogy az a karácsony, amikor Páva Sajó meg a Balog rázendítik, hogy: Mennyből az angyal. Az idén nehezen is várták, mert ez az év nemcsak a gazdagokra rossz, hanem a szegényekre is. Ha a gazdának nincs, a munkás koplalja meg. Csizmát akartak fejeltetni a kántálási pénzből, mert most csak úgy szortyogott a hóié a lábukon. Meg egy üveg bort is vinnének haza az édesnek, hogy legalább hadd érezzék, hogy itt jár az Isten angyala. De ahogy elindultak az énekes útra, már néhány házzal előttük erős hangok fújták a karácsonyi zsolozsmát. — Ki lehet az? — döbbent meg a két legény. Mikor az első ház eresze alá beállítottak, s rázendítették, hogy Mennyből az angyal. .. — kijött a gazda ingujjban a tornácra, s azt mondta: — Nohát, ti is itt vagytok? Itt jártak már a cigányok, megvolt a karácsony. Elvitték a kenyeret. — Milyen kenyeret? — Nem kértek pénzt, csak egy kis kenyeret. A két fiatal legény - elvörösödött a sötétben, s úgy kullogtak ki az udvarról, mint a megvert kutyák. A cigányok már megint egy házzal tovább énekeltek. Hallgattak sötéten, szédülve. — Mék lehet az? — A Buga. • • — Jól van. A nyáron is elvállalt előlem egy fairtást egy kis kenyérért. Csak voníts ! Azért még bementek a következő házba. Ott is rá- kezdték. Kijött a gazdasszony. Ki az?... Tik vagytok, Páva Sajó. . Ej, ej... Jó van na. Nem híjta be, mint tavaly, őket, hogy megkínálja mézes borral és fonott kaláccsal. És nem adott pengőt, csak egy-egy tízfillérest nyomott a markukba. — Jaj, fiaim, szegények vagyunk az idén! Szegény a világ. Nagyon le voltak törve, nagyon szégyellték magukat. Hogy ezek a cigányok...! Már látszott, hogy itt az idén nincs aratás. Nincs most karácsony. Meghalt a Krisztus. Lassan kullogva mentek előre a hóban. Szédült a fejük, és most elkezdték érezni, hogy a hóié hidegedik a lábukon. Már a kapca fagyni kezdett. Ha nincs meleg az ember szívében, a fagy is kifog rajta. A cigányok meg csak vonítottak valahol, hogy: Mennyből az angyal. Bementek a kocsmába, s egy-egy pohár pálinkát ittak a harminc fillérjükön, amit ma kerestek. Ez egy kicsit felfrissítette a vérüket, s megokosította a fejüket. — Na, próbáljuk meg mégeccer. Nagy portára mentek. Nagy tölgyfa kaput nyitottak be. S a kutyák majd lehúzták őket. — Mennybül az angyal... Eljött hozzátok... Már megint itt vannak ezek a cigányok? — nyitott ki a gazda. — Vagy tik vagytok, Páva Sajó? — Mink vagyunk, gazdauram. A gazdasszony azonban kiszólt: — Hogy nem szégyellik, ilyen nagy legények! Nem való a’mán, csak a cigányoknak. A két legény meg volt halva. Birtokháborítás történt. A vérük kigyúlt. Utána a cigányoknak! Éppen jöttek ki sustorog- va egy udvarból, mikor elérték őket. Marakodva számolták a kapott alamizsnát. — Hé! — kiáltotta Sajó Pista. A vezető cigánylegény, a Buga, hetvenkedve mondta: — Nekünk is eljött az angyal ! — Nohát, ha eljött, el is visz! — ragadta torkon Páva Sajó. — Én is ember vagyok, értem is meghalt a Krisztus. — Hát akkor te is meghalsz érte, büdös cigány! Te eszed el a faluba a mi kenyerünket ! Volt ott egy sövénykerítés, abból egy karó törött a Páva Sajó kezébe. — Én is tudok énekelni karácsony éccakáján! — rikácsolta a cigány. — Meg is fogsz dögleni karácsony éccakáján! S a két legény agyonverte a két cigányt, s azok ott maradtak, á szép fehér hóban, a csillagok ragyogó koronája alatt, karácsony éjszakáján. (1931) Gyöngyösi diákoknak Szünidei programok A gyöngyösi KlSZ-bizott- ság több programot ajánl a helyi fiatalokn^,. - .nitoiai szünidő ideje alatt. így december 27-én, hétfőn délelőtt 10 órától a Mátfa Művelődési Központban rendezik a Sturmix elnevezésű tréfás vetélkedőt. Másnap kedden 9 órától a Szabadság moziban filmvetítésekre kerül sor: bemutatják többek között a Kopasz kutya és a Trombitás című magyar filmeket. Még ugyanezen a napon délután a Mátra Művelődési Központban egy fórumra kerül sor Ti hogyan csináljátok, ti hogyan csinálnátok címmel, melynek témája a tizenévesekről szóló KISZ-határozat. Este pedig a GATE-főisko- la klubhelyiségében 18 órától videó-diszkó zárja a KISZ-esek által szervezett szünidei programsorozatot. Tárgyakba kidőlt üzenet Látogatóban egy magángyűjtő kiállításán
