Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. november 6., szombat Éppen két esztendővel ezelőtt nyílt meg az európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó madridi tanácskozás — de ez az évforduló, sőt a megbeszélések november 9-i újrakezdése sem ad okot túl sok örömre. Mindeddig ugyanis nem értek el eredményt a résztvevők. A sikertelenség okai Több megszakítással tanácskozott e két esztendőn át 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada küldöttsége. Feladatuk az volt, hogy fölmérjék, mi történt eddig a helsinki záróokmány végrehajtásáért, s főképpen mit tehetnek a jövőben. Más szóval, a Helsinkiben megkezdettek folytatásáról volt szó, a 35 aláírónak azt kellett — illetve kellett volna — kutatnia, mit tehetnek az 1975-ös csúcstalálkozó szellemében az európai államok politikai, gazdasági, kulturális, emberi kapcsolatainak továbbfejlesztéséért. Első hallásra szinte érthetetlen, miért húzódott el az eszmecsere, amikor ilyen kézenfekvő, hasznos feladata van. Ha röviden összefoglaljuk a történteket, világossá válik a sikertelenség oka. Nyilvánvaló volt e két év során, hogy az európai enyhülés kulcsa a fegyverkezési hajsza megállítása. Számos résztvevő javasolta, hogy hívjanak össze egy külön értekezletet, amely a földrész katonai, enyhülési problémáival foglalkozik. Ezen kívül számos más jellegű javaslat is felmerült, a gazdasági csere élénkítéséről az emberi kapcsolatok elmélyítéséig. Csakhogy a nyugatiak (ugyanúgy, mint más tárgyalásokon), azt követelték, hogy a Szovjetunió eleve fogadja el az egyenlőtlenség elvét, A tervezett katonai enyhülési konferencia elsősorban a bizalomerősítő intézkedések szélesítésével, így a nagyobb hadgyakorlatok előrejelzésével foglalkozna. Nos, Madridban a nyugatiak azt követelték a Szovjetuniótól, hogy nyugati határaitól messzebb tartandó hadgyakorlatait is jelentse be, míg az atlantiak nem növelnék azt a sávot, amelyre ez a kötelezettség vonatkozik. Másrészt olyan témákat is elővettek a spanyol fővárosban zajló tanácskozáson, amelyek egyes országok belügyeibe ütköznek, például a lengyel helyzetet. E két probléma nyomta rá ezzel a múlt két esztendő madridi tanácskozásaira bélyegét, akadályozva a megállapodást, rontva a légkört. A madridi tanácskozáson 35 ország képviselői tárgyalnak az európai biztonságról és együttműködésről (Foitó: AP—MTI—KS) Remények és kérdőjelek Az új szakaszt biztató, de rossz előjelek is jellemzik. A küldöttek kezében van — még a tavaszi ülésszakról — a semlegesek és el nem kötelezettek (Ausztria, Finnország, Svájc, Jugoszlávia és mások) csoportjának javaslattervezete, amely alapjában elfogadható, tehát mind a bizalomerősítés, mind az egyéb kapcsolatok tekintetében a helsinki szellem folyamatosságát szolgálná. Ugyanakkor a nemzetközi helyzet nem enyhült, s ez Madridban is érezhető lesz; Lengyelország belső helyzete — változatlanul és indokolatlanul — ott szerepel a nyugatiak témalistáján. Az atlanti világban hangadó Egyesült Államok magatartásában sincs egyelőre változás. Madridban a Magyar Nép- köztársaság küldöttsége — a baráti szocialista országok delegátusával együtt — azzal a szándékkal tevékenykedik, hogy hozzájáruljanak ésszerű, kölcsönös engedmények alapján az európai enyhülést, az egész földrész érdekeit szolgáló megállapodás kidolgozásához. Elsősorban a katonai enyhülési konferencia tekintetében kellene egyezményt kötni, de a gazdasági és az egyéb kapcsolatok fellendítése is fontos" Európának. Diplomatáink azon fáradoznak, hogy a Helsinkivel fémjelzett folyamat Madridban se szakadjon meg. Tatár Imre AZ EMBERISÉG TERHEI... Fegyver vagy kenyér Metró art Van Brüsszelben egy múzeum, amely nagyobb a párizsi Louvre- nál, több látogatója van, mint a New York-1 Metropolltannek, és mélyebben van a föld felszíne alatt, mint az egyiptomi fáraók sírjai. Népszerű és zsúfolt, akár egy metró — mert a brüsszeli metróról van szó. Ra valaki végigutazik a brüsz- szeli földalattin, állomásain Belgium leghíresebb művészeinek alkotásait láthatja: Paul Delvaux lágy és szentimentális tájképét, az egykori utazóknak ajánlott bronz lovasszobrot — Rlk Poot alkotását —, Jan Burssens-nek a vasúti pályára festett absztrakt halastavát, Pierre Caille 21 színes, vidáman masírozó kis fafiguráit és más műveket. Russel Baker: Tengeralattjáró flotta a sivatagban Kollégáink, a Bölcsek Főiskolájának (BF) stratégiái magukon kívül vannak amiatt,,, hogy mi — legalábbis ők úgy gondolják — támadjuk az MX interkontinentális ballisztikus rakéták rendszerének telepítésére irányuló terveiket. „Nagyokosok, önök ugye abszurdnak tartják azt a javaslatunkat, hogy a nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakétákat vasúti peronokon helyezzük el, és különböző vasútvonalakon mozgassuk az Egyesült Államok délnyugati részén található sivatagokban?”. — ilyen kihívóan kezdődik a nekünk szóló üzenetük. A mi szakértőink valóban /megvizsgálták már azt a kérdést, mit kell tenni annak érdekében, hogy a nukleáris robbanófejes rakéták állandó mozgásban legyenek, s eljutottak az optimális megoldáshoz. Abból a feltételezésből indultunk ki, hogy Amerikában a vasút a legmegfelelőbb közlekedési eszköz a nukleáris robbanófejes rakéták — és különben is minden egyéb — szállítása szempontjából. Erről egyébként a BF-en dolgozó kollégáink sok évvel ezelőtt megbizonyosodhattak volna, ha legalább egyszer vették volna maguknak a fáradtságot, összeállította: Huppán Béla hagy Bostonból vagy Washingtonból vonattal menjenek New Yorkba, nem pedig repülőgéppel. Az általunk ajánlott tervezet a nemzet számára az öngyilkosságra való felszólítással volna egyenértékű. Hiszen az Egyesült Államok valamennyi polgárának — kivéve, bármennyire is furcsa, a BF munkatársait — egységesen az a véleménye, hogy az amerikaiak képtelenek a vasúti közlekedés kifogástalan munkáját biztosítani. Ezt számításba véve a mi szakértőink több javaslattal hozakodtak elő a nukleáris robbanófejjel ellátott rakétáknak a sivatagban történő helyváltoztatására vonatkozólag. A legmegfelelőbb közlekedési eszköz természetesen a teve. Azonban kénytelenek voltunk elvetni ezt a tervet. Az amerikai sivatagok a tevéknek ugyanis nem természetes létezési szférái, ezért az ellenség légifelderítése azonnal azonosítaná őket, mint a nukleáris fegyverzet hordozóit. Ezután az ott élő vadszamarakra fordítottuk a figyelmünket. Ám, washingtoni embereink tanácsára róluk is le kellett mondanunk. Rámutattak arra, hogy a vad- szamarak, segítségével történő nukleárisrakéta-szállítási rendszernek nyomorúságosán kicsinyek a költségei. Ha ilyen programot ajánlanánk kivitelezésre, soha nem kapnánk meg a támogatást a hadiszállítók és a kongresz- szus tagjainak a részéről, ami pedig elengedhetetlenül szükséges a tervezet elfogadása szempontjából. Ez a tanács a segítségünkre volt abban, hogy megtaláljuk az optimális megoldást — azt javasoltuk, hogy a nukleáris rakétákat tengeralattjárón helyezzék el. A tengeralattjárók rakétahordozókként történő alkalmazásának nagy és hasznos kísérlete lehetővé tenné a számunkra, hogy olyan készségekre tegyünk szert, amelyekben annyira szűkölködnek az amerikaiak a vasúti közlekedés folyamatos munkájának biztosítása során. Ezenkívül, a tengeralattjáró flotta sivatagban való létesítésének a tékozlással határos kolosszális költségei ezt a tervet a Pentagon és szállítói, valamint a kongresszus szemében lenyűgözővé teszik. A célból, hogy a tengeralattjárók számára biztosítsuk a manővereikhez szükséges szabad teret, természetesen Arizona, Nevada, Utah és Üj-Mexikó államok sivatagos körzeteiben összeségében 800 mérföld hosszúságú mélyvizű csatornákat kell építenünk. Ez a tervezetünket különösen vonzóvá fogja tenni az Egyesült Államok hadseregének mérnökhadteste számára. A katonák rendkívüli érdekeltsége minimum 300 törvényhozó szavazatát jelenti, ha a kongresszusban a védelmi költségvetésről döntenek. Az építkezésre kiszemelt területek vízi erőforrásainak szűkössége miatt transzkontinentális csővezetékeket kell lefektetni, hogy a Nagy tavakból szivattyúzzunk vizet. Ilyeténképpen a mi javaslatunk az olajmonopóliumok számára is ínyencfalat lesz, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezek óriási adókedvezményeket kapnak, amelyek azért szükségesek, hogy ösztönözzék a csővezetékek építésére fordított tőkebefektetéseket. A víz alatti MX-rendszer minden kétséget kizáróan előnyösebb a vasútival szemben. Ennek az előnynek több komponense van: ökológiai: a csatornákon a víz eljut az aszályos területekre, és vele együtt eljutnak oda a madarak, a halak és a növényzet is; esztétikai: a mocskos vas- utaktól eltérően a sivatagban gyönyörű vízi utak jelennek meg; rekreációs: a csatornákban fürödni és pecázni lehet, partjaikon pedig a szerelmesek gyönyörködhetnek a naplementében; stratégiai: az ellenségnek lényegesen nehezebb lesz a 800 mérföldnyi csatornahálózat fenekén bármely ponton fellelhető tenger alatti rakétahordozót felfedezni, mint egy nukleáris rakétákat szállító vonatot, amely síntörés következtében a sivatagban vesztegel., Zahemszky László fordítása (New York Times) A nagy fordulat Hét esztendővel Franco halála és öt évvel a diktatúra utáni első parlamenti választás után Spanyolország új történelmi korszakba lépett. A Felipe Gonzá- lez által vezetett Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nagyszabású győzelmet aratott a választásokon. A 350 tagú képviselőházban 201 mandátumot kapott. Megszerezte ezzel a bőséges abszolút többséget. Semmilyen formátlan nem szorul koalícióra más politikai erőkkel és — legalábbis elméletben — módja van arra, hogy programjának célkitűzéseit megvalósítsa. A választások ily módon — bármi történik is az elkövetkező hónapokban — történelmi mérföldkövet jelentenek. Spanyolország történelmében csak a polgáriháború alatt volt két ízben szocialista miniszterelnök. A szocialista párt azonban abszolút többséget még a köztársaság időszakában sem kapott, és sohasem volt módja arra sem, hogy békés körülmények között kormányozzon. A választások második, alapvetően fontos eredménye az, hogy a politikai színkép jobboldalán egy rendkívül erős, kemény jobboldali párt emelkedett ki. Ennek a vezetője Manuel Fraga Iribarne, aki Franco kormányában a 60-as évek derekán tájékoztatásügyi miniszter, majd a diktátor bukása utáni első kormányban belügypiiniszter volt. Pártja a Népi Akció (Acción Popular, AP), amely a legutóbbi választásokon csak 9 mandátumot kapott, most 106 képviselővel vonul be a parlamentbe és Fraga a szocialisták jobboldali ellenzékének vitathatatlan vezére. Erre a változásra azért kerülhetett sor, mert a Franco halála után hevenyészve összeácsolt Demokratikus Centrum Unió (UCD), amely két választási periódus (1977 és 1979) után kormányozta Spanyolországot, politikailag elhasználódott és összeomlott. A belőle kivált csoportok kisebbik része a szocialistákhoz, nagyobbik része Fraga jobboldali pártjához csapódott. Így ez utóbbi a legszélesebb értelemben vett konzervatív erők gyűjtőmedencéjévé vált. Egyaránt képviseli a bankok embereit, a kis-, közép- és nagypolgárság konzervatív rétegeit, vagy éppen a neofasisztákat. Gyökeresen más társadalmi alapon, de lényegében ugyanez a folyamat zajlott le a balszárnyon, ahol a legutóbbi választásokon 23 képviselőt szerzett kommunista párt ezúttal csak öt mandátumhoz jutott. Santiago Carrillo, a párt főtitkára a választás éjszakáján tartott sajtóértekezletén kifejtette, hogy e pozícióveszteség alapvető oka az, hogy a párt szavazóinak jó része úgy vélte: miután a kommunista pártnak nincs kormányzási esélye, a hatalom kapujában álló szocialista pártot kell erősíteni. A mostani választásokkal Spanyolországban véget ért az az átmeneti korszak, amelyben egy centrum kormányozta az országot. A politikai erők polarizálódtak és gyakorlatilag kialakult a kétpártrendszer. Ennek a kétpártrendszer- nek az érvényesülése azonban Spanyolországban aligha lesz olyan automatikus és zavartalan, mint a mélyebb parlamentáris hagyományokkal rendelkező más nyugateurópai országokban (NSZK, Anglia, Franciaország). A probléma nem a spanyol tömegeket elsősorban érdeklő gazdasági kérdések megoldása körül éleződik majd ki. A legélesebb probléma a hadsereg és a NATO egymástól el nem választható, heves szenvedélyeket kavaró ügye. Ha Felipe González szocialista pártja hatásosan akar kormányozni és gyakorolni akarja a tényleges hatalmat, akkor valamilyen formában meg kell szüntetnie vagy legalábbis enyhítenie a hadsereg tisztikarának szembenállását a rendszerrel. Meg kell valósítania a hadsereg szervezeteinek fokozatos alárendelését a civil hatalomnak. El kell ismerni, hogy a szocialisták programja ebben a kérdésben néhány igen merész és — siker esetén — hatásos lépést irányoz elő. Így például meg akarják szüntetni azt a helyzetet, hogy a-katonai körzetek parancsnokai valóságos alkirályi funkciót töltenek be a hatáskörükbe tartozó területen. Egységesíteni akarják a kétfelé tagolt rendőrséget és irányítását a szocialista belügyminiszterre bízzák. S ami talán a legfontosabb: meg akarják szakítani az eddigi három puccskísérlet során oly veszélyes szerepet játszó csendőrség tisztikarának kapcsolatát a hadsereggel — s az egész testületet civil hatalom — a belügyminisztérium hatáskörébe utalnák. Ezeknek a kockázatos és veszélyes lépéseknek a megtételéhez alighanem szükség van arra, hogy az új kormányra ne nehezedjék különösebben erős nyomás a jelenleg nemzetközileg igen agresszív amerikai politika részéről. Nyilván ezzel magyarázható, hogy a NATO- tagság ügyében ä szocialisták óvatos magatartást tanúsítanak. A NATO katonai szervezetébe történő integrálódásról folyó tárgyalásokat minden jel szerint befagyasztják. Az előző kormány által végrehajtott NATO-csatlakozást felülvizsgáló és eredetileg megígért népszavazást azonban minden jel szerint egy időben meg nem határozott, második szakaszra tolják el. Az óvatosság érthető. Spanyolországban lezárult a Franco utáni átmenet korszaka és az ország történelmében először került kormányra az a szocialista párt, amelynek hívei a polgárháború idején a barikád másik oldalán harcoltak. Reménységgel, de egyben súlyos kockázatokkal teli esztendők következnek.-i-e. Ujjongó tömeg Madrid utcáin (Fotó: AP — MTI—KS) JF i r Újra Madridban
