Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. november 27., szombat INDIA-PAKISZTÁN Lépés a megbékélés felé Szellemes címet adott az indiai-pakisztáni csúcs- találkozóról írt kommentárjának a londoni Financial Times. így hangzott: Gandhi + Zia = jó hír. Valóban, a feszültségektől terhes világpolitikai helyzetben örvendetes eseménynek számít a két, szembenálló dél-ázsiai hatalom vezetőinek nemrég megtartott csúcstalálkozója. 1. India és Pakisztán, mai formájukban, fiatal állam- alakulatok. Három és félévtizede jöttek létre a brit gyarmatbirodalom utódállamaiként. Az azóta eltelt 35 év beszédes illusztrációja annak, hogy a koloniolistá örökség milyen meghökkentően bomlasztó hatást fejthet ki a frissen függetlenné vált országok kapcsolataiban. A parlament épületére még fel sem vonták a nemzeti lobogókat, amikor a vallási alapon létrejött két állam már háborúban állt egymással 1947 októberében, Kasmír hovatartozásának eldöntéséért. összesen három alkalommal csaptak össze fegyveresen, mindannyiszor Pakisztán volt á kezdeményező. A sorrendben utolsó világpolitikailag is lényeges regionális változást eredményezett: Pakisztán felbomlott, az ország keleti, belső gyarmatként kezelt része aktív indiai katonai segítséggel függetlenné vált. Az indopakisztáni kapcsolatok eme mélypontjáról egy évvel később sikerült kimozdulni. 1972 júniusában, az indiai Számlában Bhutto pakisztáni elnök és Indira Gandhi nyilatkozattal szentesítette a Kasmírban létrejött tűzszüneti vonal kölcsönös tiszteletben tartását, az erőszak alkalmazásáról való lemondást, a normális kapcsolatok fenntartását. A diplomáciai viszony helyreállítása, az átmeneti enyhülés ellenére sem tűnt el a feszültség a két ország kapcsolataiból. Sőt, erősebbé vált ismét a pakisztáni katonai hatalomátvétellel, Zia- ul -Hak tábornok uralomra jutásával. Delhi és Iszlámábád viszonya mindig is túlmutatott a konkrét történelmi-területi ellentéteken, jelentős különbség mutatkozott politikai világlátásukban, kapcsolatkeresésükben. 2. Ziaul Hak és a pekingi vezetés kölcsönös érdekeltséget látott az együttműködés fejlesztésében — tagadhatatlanul India-ellenes éllel. Az iráni fordulattal az Egyesült Államok számára is felértékelődött a bizonyt« stabilitást mutató, kemény, antikommunista Pakisztán. Nem véletlen, hogy az elmúlt években oly sokszor pedzegette a nemzetköi sajtó egy Washington-Peking-Isz- lamabad tengely formálódását, amely — egyéb regionális céljai mellett — a Szovjetunióval korrektül együttműködő India elszigetelésére irányult. A politikai-stratégiai ösz- szefüggések fenti rendszerében értékelhető csak Kína és Pakisztán közt épülő Ka- rakorumút, az Iszlámábád és Washington közti csaknem két milliárd dolláros fegyverüzlet. Pakisztán azzal érvelt, hogy Indiának saját hadiipara van, emellett Mi- rage-okat szerzett be Franciaországtól. Az indiaiak úgy vélik, a két ország nagyság- rendi eltérése ellenére Pakisztán — három háború is erre int — erős, veszélyes katonai potenciált képvisel. Iszlámábádban arra szokás gyanakodni, hogy India nem békült meg Pakisztán létezésével. Delhiben attól tartanak, hogy a pakisztáni katonai vezetésben élnek illúziók az egykor egész Indiát kormányzó mohamedán-mogul birodalom feltámasztása iránt. Aggódnak amiatt, hogy Pakisztán esetleg megkísérli a 100 millió indiai mohamedán szembefordítását Delhivel, avagy a szikh szeparatizmus kihasználását az ország destabilizálására. 3. Nem könnyű tehát hidat verni a kölcsönös előítéletek, a mélyenfekvő bizalmatlanság szakadéka fölé. Mégis, az elmúlt időszakban szaporodtak annak jelei, hogy mindkét ország enyhíteni akar a feszültségen. A külügyminiszterek kölcsönös látogatásai, Indira Gandhi és Ziaul Hak találkozója Zimbabvéban és Belgrádban (Tito temetésén) a közeledés lehetőségét villantották fel. Ezek után már nem volt teljesen váratlan a csúcstalálkozó bejelentése, az első hivatalos megbeszélés a két ország vezetői közt tíz év óta. Pakisztán előzetesen javasolta egy erőszakról való lemondásról kötendő egyezmény megtárgyalását. Ezt az indiai tárgyaló fél azzal fogadta el, hogy az korántsem tekinthető eredeti pakisztáni ötletnek, mivel Nehru egykori indiai miniszter- elnök vetette fel első ízben, jó harminc éve. Indira Gandhit a találkozó előtt szinte ostromolták az újságírók. Mindenki arról tudakozódott, belemegy-e Delhi a pakisztáni javaslatba. Indira Gandhi az felelte: Ha lesz egyezmény, ha nem, India nem támadja meg Pakisztánt, nincs semmi ilyen szándéka. És a Szovjetunióval való szerződés? — kérdezték az újságírók. Barátsági és együttműködési szerződés — mondta Indira Gandhi —, de bármelyik pillanatban készen állunk ugyanilyen egyezmény megkötésére Pakisztánnal is. A rövid csúcstalálkozó szívélyes légkörben zajlott le. Ez a megfogalmazás most semmiképp sem fogható fel valamiféle protokolláris kényszerszövegnek. Ziaul Hak és Indira Gandhi megállapodott abban, hogy a két ország tisztviselőiből bizottságot alakítanak az együttműködés elősegítésére a pakisztáni erőszakról való lemondás és az indiai barátsági szerződés tervezetének tanulmányozására. Magyarán: ésszerű kompromisz- szum született. Ziaul Hak Delhiből délkelet-ázsiai körútra utazott tovább. Ami különösen örvendetes, minden állomásán ugyanabban a szellemben nyilatkozott a delhi csúcstalálkozóról, mint India földjén. Mindez arra utal, hogy India és Pakisztán valóban elindult a megbékélés útján, bár a megfigyelők— tekintettel a múltra — azért még az óvatos megítélésre intenek. Győri Sándor A Thomson és a Grundig „házassága” A Thomson—Brandt francia elektronikai cég megvette az NSZK-beli Grundig részvényeinek 75,5 százalékát. A két cég „frigye” sokak véleménye szerint jelentős lépés; lényegében azt az utat mutatja, amelyre az EGK- nak kell lépnie, ha le akarja gyűrni a tagországokat fenyegető japán ipari kon- kurrenciát. A közvetlenül érdekeltek, a vállalatok tették meg azt, amit hiába vártak a lassú, sokszor értelmetlenül egyhelyben topogó Közös Piactól, amely mind ez ideig nem tudott összehangolt politikát kialakítani az olcsóbb japán műszaki cikkek távoltartására. Különösen fontos a Thomson—Grundig „házasság” a francia elektronikai ipar számára. Az elektronikai üzlet egyik ígéretes távlatát a képmagnók jelentik. Százezres nagyságrendben . keltek el már tavaly is és szakemberek véleménye szerint éveken belül milliós szériákat is felvehet belőlük egy- egy nagyobb piac. A francia képmagnógyártás fejlődését azonban hátráltatja, hogy az üzletek szinte kizárólag külföldi készülékkel vannak tele. Az elektronika külkereskedelméből — főként a vi- deocikkek nagy importja miatt — Franciaország tavaly másfél milliárd frank hiányt volt kénytelen elkönyvelni. Sietni kell tehát a piacon az új Thomson—Grundig képmagnók megjelentetésével, amelyek bizonyára a Grundig által már sikeresen kifejlesztett 8 milliméteres készülékek rokonai lesznek és műszaki téren már állják a versenyt a japánokéval. A Thomson—Brandt mindazonáltal komoly áldozatot hoz: francia frankban körülbelül 560—570 milliós kiadást jelent a cégnek a Grundig bekebelezése. Szerencséje viszont, hogy a Mitterrand-kormány idén júliusban hozta nyilvánosságra tervét, hogy a francia elektronikai ipart a világ élvonalába emeli. A terv szerint az állam öt éven keresztül körülbelül 400 milliárd frankot áldoz az élen járó technológiával rendelkező iparágazatok — köztük az elektronika — fejlesztésére. Mexikó: a tönk szélén t A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben előzetesen megállapodott Mexikóval, hogy 3,8 milliárd dolláros készenléti hitelt nyújt a latin-amerikai országnak. A kölcsön azonban csak csepp a tengerben Mexikó külföldi adósságaihoz képest. A december elsején hivatalba lépő új elnöknek, Miguel De la Madrid Hurtadonak olyan válság- helyzettel kell szembenéznie, amelyre emberemlékezet óta nem volt példa az országban. Sose ment még ilyen jól, mondták még nemrégiben. A gazdag olajlelőhelyek révén fellendült Villahermosa városban, az egykori őserdei település helyén, mexikói „olaj- cow.boyok” száguldoztak csillogó kocsijaikon és a roskatag lortillasütőhelyek fölé ultramodern áruházát emeltek. Sose ment még ilyen rosszul, mondják mostanában. A mexikói dolgozók felének nincs teljes munkaidőt kitöltő állása, a hetvenmilliós lakosság ötven százaléka nem iszik tejet, mert jiincs pénze rá. „A szegények most sokkal szegényebbek, mint az 1910-es forradalom alatt voltak” — nyilatkozta Irma Salinas Rocha politikus-írónő. A gazdagság és a nyomor oka — egyáránt az olaj. A fekete arany kitermelése öt év alatt jóval több, mint tízszeresére — évi 146 millió tonnára — növekedett Mexikóban. 1977 és 1980 között 32 milliárd dollárért értékesítette a külföldi piacokon termékét Mexikó. Lopez Portillo elnök kormányzata a jó szándéktól és a józanságtól vezettetve nem akarta csak az olajra alapozni a gazdaság rohamléptű fejlesztését. A csábítás azonban túlságosan is nagy volt. Tékozló és pénzemésztő fejlesztési tervek születtek, főképpen olyan ágazatok kiépítésére, amelyekről bebizonyosodott, hogy rövid távon nem voltak kifizetődőek. Közben Mexikóváros hatalmas összegű hiteleket vett fel a nemzetközi pénzpiacon, a behozatal magasan meghaladta a kivitelt. A fizetési mérleg hiányát minden évben dollár- milliárdokban jegyezték. A luxusigényeket is kielégítő pazarlás és a mexikói mindennapokat átható korrupció csak mélyítette a bajokat. „Lendületünket hihetetlen önteltség jellemezte, de végül is az elbizakodottság nem nyújtott védelmet a világpiaci feltételekkel szemben” — ez a már idézett írónő véleménye. Az olajpiaci túltelítettség, az általános recesszió, a magas kamatlábak robbanásszerűen hatottak a mexikói gazdaságra. Az állam és a magánszektor fizetésképtelenné vált az idei nyárra, kimerültek a devizatartalékok. A néhány évvel ezelőtt még felettébb készséges külföldi magánbankok sorra ajtót mutattak Mexikó küldötteinek. Az ország adósságtömege becslések szerint 85 milliárd dollár — a legmagasabb az egész fejlődő világban! A kormányzat augusztusban kénytelen volt bejelenteni, hogy három hónapra moratóriumot rendelt el az adósságtörlesztésre, mert a kamatok kifizetésére sem futja. Az olajmámorban szintén túlköltekező magánvállalkozások egymás után függesztették fel tartozásaik kiegyenlítését. A beruházások leálltak, a csődbe jutott cégek száma ugrásszerűen emelkedett, az infláció hetven százalékos, az év végéig becslések szerint egymillió munkás kerül a kényszerű elbocsátások miatt az utcára. Az olajgazdaság a kormány nagylelkű szubvenciós programjai ellenére nem alakította át a rendkívül elmaradott agrárvidék képét. A kis földparcellákról milliók vándoroltak a városokba, ahol most törvényen kívül, nyomornegyedekben tengődnek. A Portillo-kormányzat intézkedések sorát hozta meg. Kétszer is leértékelte az addig fiktív, magas árfolyamon tartott pesot, teljes devizakontrollt vezetett be, államosított negyvenkét magánbankot és korlátozta a behozatalt. A lépések valamelyest éreztették hatásukat, de a megoldás még távolinak tűnik. Pozitív tényéző az óriás olajtartalék, a viszonylag megalapozott munkaintenzív ágazatok, a nyereséges turistaipar, ám a döntő lökés a gazdaság működésének beindítására még várat magára. De la Madridnak, a jogász- közgazdának most következő hatéves elnöki hivatali ideje alatt bőségesen lesz módja alkalmazni felkészültségét arra, hogy megkísérelje kivezetni országát a gazdasági válságból. Rác* Péter Reils-Royce, a státusszimbólum Példátlan dolog történt a jeles, 77 éves múltra visz- sza tekintő Rolls-Royce cég történetében: fennállása óta először kénytelen volt csökkenteni árait. A vevők számíthatnak arra, hogy a cég listáján szereplő legolcsóbb modell egész tisztes áron lesz beszerezhető. A Silver Spirit a legolcsóbb: 55 ezer font sterling — azaz 93 ezer dollár. Arról van sző, hogy a nagytőkések státusszimbóluma, a Rolls-Royce autó is lassacskán megérzi a gazdasági nehézségek hullámzásait. A walesi Charles Rolls és az angol Henry Royce által 1905-ben alapított autógyár termelése idén az év elejéig állandóan növekedett és már-már úgy tűnt, hogy a gyárnak sikerült meglovagolnia a válságot. Ám kiderült, hogy ez időtájt a gazdagok is óvatosabban költenek: miközben a gyár azt remélte, hogy a - tavaly eladott 3 ezer autóhoz képest öt százalékkal többet tud eladni, az idén világszerte csak 2400 vevőre lehet számítani. A gyár vezetőinek derűlátását ez nem csökkenti. Bíznak a jövőben — akkor is szükség lesz státusszimbólumra. Arra számítanak, hogy a Közel-Keletre szállított Rolls-Royce-ok száma idén 30 százalékkal lesz több a tavalyi adatokhoz képest. A Rolls-Royce tulajdonságaira nem volt hatással a recesszió: az árak összhangban vannak a minőséggel. Rolls-Royce kilométerórája csak egymillió mérföld — azaz 1,6 millió kilométer — megtétele után ugrik vissza a nullára. Eleve úgy építik, hogy „lassan öregedjen”. A karosszéria puszta fémvázának elkészülte után három hónapig tart, amíg kialakul az igazi Rolls-Royce: kézi munkával szerelik össze és mindent a vevő kívánsága szerint. Egy gyémántügynök páncélszekrényt kért a kocsijába. A beépített telefon, televízió, bárpult szinte közhely. A bárpult mellé persze hűtőszekrény is kerül. II. Erzsébet angol királynő 1977-ben — uralkodása 25. évfordulóján — 60 ezer font sterlinget érő Rolls- Royce autót kapott ajándékba a brit autóipartól. Két légkondicionáló berendezés volt beépítve: egyik neki, másik a sofőrnek. Van, aki egyszerűen csak „gyűjti” a Rolls-Royce-ot — van, aki beruházásinak tekinti. Beruházásnak sem rossz: az 1905 óta készült összes autó közel fele még ma is üzemképes. Vannak persze drágább autók is, milliárdos különcök által gyártatott egyedi darabok. A tőkés világban, a milliomosok között azonban a Rolls-Royce ezeknél is több valamivel: jelkép. Összeállította: Pilisy Elemér % V Karácsonyi játékvásár NOVEMBER 11-TÖL DECEMBER 24-IG Áruházunk ajándéka decen fiber 4 20 féle játék 20 százalék engedménnyel*
