Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-24 / 276. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. november 24., szerda Magyarkodás helyett - hazafiság Tompa László előadása „Tudom, hogy vár a szekér" mondja Tompa László Tamási Áron gyönyörűséges nyelvén a mondatot, 6 ez a szekér elragad bennünket. Felültet a bakra, elhevertet a szalmával és gondokkal kibélelt, rázós saroglyába, és utazunk, utazunk Tompával, az ősz hajú, deres baj- szú előadóval magyarságunk peremvidékeire. Az Ordögviltozás Csíkban ki tudja hányadik előadása most is friss, most is aktuális, szivet és értelmet mozgató estével ajándékozta meg az egri Dobos cukrászda irodalmi műsorait immár rendszeresen látogatókat. Miről is beszél Tompa Tamási Áron, Ady Endre, Gaál Gábor szavaival, Veres Péter bölcsességével? Arról, hogy magyarok vagyunk,, hogy ezt a magyarságot vállalnunk nemcsak kell, de kötelesség is a nemzeti múlttal együtt a jövő érdekében. Nem érzelemmentes, desztillált hazafiságot kínál modellnek, amely éppen íz- telensége, túlságosan is mérnökien-politikusan szerkesztett volta miatt veszít erejéből, vonzási súlyából. A drágakő ezerszínű, káprázatosán pontos, de nem talmi csillogású hazafiságát ra- gyogtatja meg ebben a műsorában Tompa. Olyan magyarságleckét ad, amely más népek tiszteletére is tanít. Amely nem irányul más nemzetek, közösségek fiai ellen. Békét és feloldást kínál, az egyetlen gyógyírt, különösen a közép-kelet- európai mezsgyék közt élőknek: a megértést és a tiszteletet közös bajaink iránt. Perbe száll az imperializmussal és sovinizmussal. Dacol tévhitek és tévelygések ellen, hogy végül ugyanazt mondhassa, mint az Amerikát járt Tamási Áron, akit várt a szekér és hazavitte a szülői házhoz: végre itthon vagyok, hazaértem. Haza. Szigethy András Levél Hofií Gézához KEDVES GÉZÁI Ne haragudj, hogy visszategezlek, de az eltelt évek alatt valahogy így alakult a viszonyunk. Egyre barátibbá formálódott, Te is régi haverodként ismerhetsz. Megvallom, jól is esik, hogy így szólítasz. Mert mi legalább tartsunk össze, nem igaz? Emlékszünk még mindketten a kezdetekre. öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben találkoztunk először, egy kicsit elfogódott voltál, még magázódtunk is. Azóta örülök, hogy bensőségesebbé vált a kapcsolatunk. Igaz, megváltoztunk kissé, hullik a hajunk — az a maradék is —, s akkora „élelmiszer-tartalékot” halmoztunk föl úszóöv gyanánt magunkon, hogy más országokban négy év is kijárna érte. De itt vagyunk, s beszélgethetünk erről-arról. Megkérdezhetem például — mint egyik öreg haver a másiktól —. hogy mint van az: egyik ember szürke és jellegtelen, ha közönség elé lép. Te meg azonnal fölhívod magadra a figyelmet. No, ne is válaszolj... Mepróbálom kitalálni. Mindenféle álnyilvánossá- gon — tévén, rádión újságokon stb. — átsüt a valamit mondani akarás. Az egyéniségek a kocsmák ivópultjai mellett, is „egyéniségek” maradtak, ott ahol lazán, féldeci mellett, nagystílűén lehet elmagyarázni a világ dolgait. Te is ezeket a füstös, emberszabású helyiségeket idézed, ahogy fellépsz a színpadra, s egyetlen mozdulatoddal meghittséget teremtesz. Mert Te tudod, hogy nem kellenek unos-untalan újabb viccek, ahogy apámnak is elég volt az a kettő, amelyet állandóan mesélgetett kamaszkoromban. Persze mindig nevettem rajtuk. De őszintén. .. Meg aztán Te mindig, mindenütt azonnal otthon vagy. Beléptél a sportcsarnokba Egerben, ránk néztél, s már tudtad, kik vagyunk, s milyen bajaink vannak. Nem megy valami könnyen mostanában. Régebben szebb jövő elé néztünk. Minden magától értetődőnek tűnt. Aztán elszaporodtak a riasztó jelek. Most meg végignézünk magunkon, a régen elképzelt világ mai lakóin, s nem vagyunk elégedettek. Te, ahogy jó haverhoz illik, vállon veregetsz, s edy-két jó poéntól kisérve — hogy nevetve higgyük el, úgy könnyebb — elmagyarázod, hogy mi a lényeg. Hogy értsünk a dolgunkhoz, hogy ne fafejűek vezessenek, hogy ne veszítsük el a józanságunkat. Megnyugtató, ahogy beszélsz. De erről is lehet megismerni az igazán jó havert, Te pedig az vagy. Azért, mert nem sablonválaszokat adsz, nem altatsz üres dumával, hanem megszenvedtél a szavaidért. Lám csak, maradék hajad is beleőszült. Ezért még azt a színvonalában is vegyes társaságot is elnéztük, amelynek tagjai veled együtt érkeztek. Közöttük még fényesebben látszott, hogy mennyire komolyan gondolod, hogy velünk nem lehet csak úgy „humorizálni”; ha tréfa, hát legyen véresen komoly. Tudod, volt egy bölcs egyszer — ő is haver volt, — azt mondta, hogy az emberiség nevetve lép át a múltján. Ahogy például, az ötvenes évekről szóltál, abban benne volt a ma, s talán a holnap is. Ahogy fegyőröd ráripakodvk a kulákra, hogy: „oda fogunk téged fölakasztani, ha... lesz szögünk”. Most már van, s reméljük, soha nem kerül rá más, mint kabát. Bízom bennem hamarosan újra találkozunk. Ilyen régi haverok nem nélkülözhetik sokáig egymást. Nem tudom, miről fogsz beszélni, de azt igen, hogy figyelmesen hallgatlak. És abban is bizonyos vagyok, hogy mint most, akkor is gurulni fogok a nevetéstől. Addig is maradok haverod. Szeretettel: Gábor László Hármat egy csapásra Az újságíró olyan különleges fajtája a természeti képződménynek, amelynek fő tulajdonsága, hogy neki semmi sem jó. Ezt gondoltam magamról is, amikor épp azon kezdtem el morcoskodni, hogy lám-lám Egerben, ahol igencsak szűkmarkáan bánnak a kulturális rendezvényekkel, héitfő esi-'re három jelentős esemény is jutott. Indult a színházi évad — telt házzal. Hofl Géza kieresztette közéleti fullánkjait a körcsarnokban — telt ház előtt. Tompa László a Dobos eszpresszó pódiumán vendégszerepeit — szintén telt házzal. Es ekkor az újságírónak eszébe jutott, hogy milyen ostobaságot akart leírni. Tudniillik azt, hogy nem sok-e egyszerre Egernek három ilyen jelentős kulturális esemény, azonos időpontban? Önmaga helyesbítése meg is született. Imigyen: Nem. Kevés. —szyA— Színház—tv koprodukció Színházi közvetítéseivel a Magyar Televízió szinte fennállása óta részt vállal a magyar színikultúra eredményeinek közkinccsé tételéből. A tv drámai főosztálya most új vállalkozásba kezd: a színházakkal közös produkciók sorozatát indítja el. A kezdeményezés első produkciója Musset; Loren - zaccio című művének televíziós változata, amely a a veszprémi Petőfi Színház művészeinek előadásában kerül a képernyőre november 26-án. A mű magyarországi premierje 1960-ban volt a Madách Színházban. A veszprémi színház és a tv koprodukciójának főbb szerepeit Blaskó Balázs, Benedek Gyula, Dobák Lajos és Dobos Ildikó formálja meg. A történelmi érdeklődés, ezúttal egy nyíregyházi és szombathelyi hallgató kérdése olykor a mült olyan korszakéra irányítja a figyelmek amely vagy nem illett a rádiós ismeretterjesztés kereteibe, vagy a nagyoknak kijáró tisztelet és érdeklődés miatt elkerülte figyelmünket. Pedig III. Béla kora és a szombatosok tragédiája számtalan okból is figyelemreméltó. Az Olvastam val a - h o l néhány perces feleletei a múlt héten a XII. század végére és a XVI— XVII. század fordulójára vitték a hallgatót. A szombatosokról szóló magyarázat a közelmúlt, a zsidó deportálások idejét, 1944-et, a Roseniberg-fajd mítosz esz- telenségeit idézte. Ismét kiderült; hogy a történelem jelen is kissé, azaz. alig vagy igen nehezen érthetők és magyarázhatók a mai világ eseményei, ha nem ismerjük az előzményeket, a mi-miből fejlődés lehetőségeit Egy nép, népcsoport soha nem szigetként helyezkedik el a népek összességében, a nagyvilágban. hanem szerves alkotó eleme az egésznek. Igaz, az is, hogy uralkodóházak, népek eltűnnek a történelem mélységeiben, de pusztulásuk ma is intelemként szolgál az utókornak. Benda Kálmán kérdései nyomán, a ciszterek magyarországi betelepítésének körülményeire figyelhettünk fel, akik 800 éves, 1182-ben alapították első kolostorukat a Bakonyban. Árpád-házi királyaink idegen uralkodóházak lányaival kötvén házasságot, gyakran éltek a lehetőséggel, hogy a fejlettebb nyugati országok eredményeit átvegyék és ezzel is erősítsék birodalmukat. Ez történt István és Gizella házasságkötése után, a X. század elején és ez évszázadokkal később a Mátyás—Beatrix frigy után._ III. Béla öles termetű, bátor, a hadjáratok viszontagságait könnyen tűrő, művelt, széles látókörű, jó szándékú férfi volt, akit népe is bizalmába, szívébe fogadott. Második felesége VII. Lajos francia király leánya volt és az angol királyi udvarból került hozzánk. Lehet, hogy azért hívta be a cisztereket, hogy legyenek szerzetesek, akik imádkoznak helyette. Ismerve azonban politikai tisztánlátását, államférfiúi törekvéseit, műveltségének bizánci alapvonásait elhatározásában inkább az a felismerés játszott szerepet, hogy olyan idegeneket telepítsen az ország elhagyott, műveletlen területeire, akik képesek ott a hazájukban elért eredményeket megvalósítani, és akiknek jelenléte nemcsak gazdasági, de kulturális, szellemi felemelkedést is jelent a nép számára. így a ciszterek is. akik mindent a saját kezük munkájával teremtettek elő; erdőt irtottak, hatalmas területeket tettek a földművelésre alkalmassá, mocsarakat csapoltak le, elterjesztették a vízi malmokat, a há,- romnyomásos termelési rendszert, meghonosították új növényfajtákat, bevezették az állattartás új formáit, gazdasági nagyüzemeket szerveztek. ■Ez volt az idő, amikor Magyarország központi szerepet töltött be az európai politikában. A király francia, angol, valamint bizánci kapcsolatai megkövetelték a művészetek, a történetírás ápolását. A XII. század határvonalat jelent a román és gótikus építészet között, de ekkor keletkeznek az első tudományos igényű történeti munkák, a gesták is. A Magyarországon átvonuló keresztes hadaik, szükségessé tették pihenő helyek, átmentei szálláshelyek, élelmezési központok megszervezését. A király északi és déli hadjáratai százezreket mozgattak meg, ugyanakkor magyar diákok tanultak a párizsi egyetemen. Kár. hogy a kérdések sokasága miatt ezek a történeti visszapillantások egyre szűkülnek. A zirci apátság megalapítása, a szombatosok hitbeli tévedései és tragédiájuk megférnek ugyan egymás mellett még akkor is, ha egy XII. és XVII. századi periódusról van szó, de épp a korlátozott idő miatt kimaradnak olyan jelenségek, melyek teljessé tehetnék egy nép vállalkozásait. III. Béla uralkodása sem volt mentes az ellentmondásoktól, mert például volt történiel- Imi pillanat, amikor Bizánc jövendő császáraként emlegették. A halicsi hadjárat, a fiának, Andrásnak adományozott hercegség sem vált díszére. Mindennek ellenére gazdag és rendezett országot hagyott utódaira és ki hitte volna akkor, 1196-ban, hogy halála után néhány évvel a feltörő birtokos osztály érvényesülési törekvései, hiúsága, kapzsisága nyomán bomlásnak indul a Szent István által megteremtett állam, melyet csak évszázadokkal később Mátyás király volt képes ismét virágzóvá tenni. Fontosak ezek az akár fél órákra tervezett beszélgetések, mert történelmünk homályba merülő évszázadaira hívják fel a figyelmet, felidéznek iskolai és egyetemi órákat, világossá tesznek gazdasági, politikai, művelődéstörténeti folyamatokat, segítik megismerni mai törekvéseink eredőit. Ebergényl Tibor II/l. A növények és az állatok beszélnek! A maguk módján. Mi emberek csak kevesen értjük, mert nem ismerjük eléggé őket, nem tanuljuk meg nyelvüket. Nem elég nézni, látni a fákat, a bokrokat, vagy akár az egész erdőt. Kevés megcsodálni egy elfutó szarvast, egy riadt őzgidát, egy fácánkakast, vagy egy hangyabolyt, hiszen ez még nem jelent közelebbi bennsőséges találkozást velük. Meg kell ismerni őket! Sokat kell közöttük, és velük lenni, hallgatni őket. Ez a beszélgetés nagyon, de nagyon nehezen indul. Es egyoldalú! Ha már megértjük őket, akkor folyton szólnak, mondanak valamit Válaszra nem várnak. Szavakban legalábbis nem! Tettekben annál inkább. Az* erdő népe megérzi, ki közeledik hozzájuk jó szívvel, szeretettel. Az ő beszédjük ábécéje a csend, a hallgatás. Ha megáll valaki egy szikla előtt, belekiabál a semmibe és visszadobálják a kövek a hangot, ez nem az ő beszédjük. Ok nem visszhangzanak. Ok mindig kifejeznek, mondanak valamit, csendben, halkan, de néha viharosan is. Ha valaki erdőben, vagy annak közelében született vagy sokat jár a természetbe, előbb-utóbb megtanulja nyelvüket, bár ez a legnehezebb nyelvtanulásnak számít. A legeslegnehezebbnek! Itt nincs füzet és ceruza, könyvet sem lehet a nyelv- tanuláshoz szerezni, tanártól sincs mód órákat venni. Itt mindenkinek önmagának, önállóan kell boldogulnia. Az idegen előtt először hallgat a természet. Sokáig néma, aztán egyszer csak mintha mondana valamit. Lehet, hogy egy szellő szárnyán érkező nesz, egy ág- reccsenés, egy távoli madárszó az első értelmes beszéd. Lehet, hogy egy erdei séta során váratlanul elénk kerülő őzgida riadt tekintetével szól hozzánk, miközben némán, mozdulatlanul állunk! Ki tudja! A természet kiszámíthatatlan. így telnek el hónapok, évek, és a sok-sok közös találkozás meghozza a sikert. Megtanuljuk beszédjüket, megismerjük szokásaikat, közel kerülünk egymáshoz. Nehéz ez a barátkozás, de örök időkre szól. Később enélkül a barátság nélkül élni nem lehet. A természet hív, vár, követel, és mi megyünk, mert ellenállhatatlan vágyat érzünk onnan belülről, a találkozásra. ★ Az éjszaka sírt, szenvedett az erdő. Estefelé a nap bágyadtan intett jó éjszakát, aztán dolga végezetten lecsúszott a hegyek mögé. Naplemente után kósza felhők verődtek össze az égen, mesz- sziről szelek hűvös fuvallata érkezett a sziklák felől, és távol, valahol megdördült az ég. A vadak nyugtalankodni kezdtek, a szarvasok elhagyták váltóikat, a vaddisznók elkerülték a szórót. — Vihart jósolok — okoskodott a róka a kotorék előtt és befelé terelte köly- keit. — Eljön a mi időnk, — bizakodott az anyaróka és szájában összefutott a nyál. Éhes csemetéire gondolt és arra, hogy viharos, esős éjszakán még a kutyák is elhúzódnak és szabadabbak a baromfiólak. — Már a tüze is itt van! — rikácsolt egy mátyás. A szél végigsöpört a hegyoldalon és a fák, a bokrok alázatosan hajtottak fejet a nagy úr előtt. A bükkösökben ágak koccantak, és a szél, mintha hárfa lenne előtte, muzsikálni kezdett a gallyakon. Szépen, pianóban kezdte, aztán mind erősebben, egészen a fortissimóig. A bokrok vékonyka ágai, mint apró orgonasípok, énekelték a vihardalt. A lábaserdőben a baritonok festették alá a szólamot, majd a velőt rázó mély mennydörgések tettek túl a világ legszebb orgonaszáján. — Bújjatok el! Már itt a vihar és esik is az eső! — hallatszott megint a szajkó riadt hangja és maga is ijedten bújt a sűrű bokrok alá. — Ugye, megmondtam! — csaholt bele az aparóka a kotorékba, és sunyi pofával az éjszakai vadászaton gondolkodott. A zápor irgalmatlanul porolta az erdőt. A kemény, agyagos utak kerékvágásai összegyűjtötték a cseppeket és mint púderes arcon az izzadtságcseppek, gurultak lefelé. — Istenverte idő — szólt a vadász, és arra gondolt, hogyha így marad egy ideig, nem lesz semmi a holnapi fatermelésből. A zuhogó esőben percenként dördült meg az ég és a vakító villámok egy-egy pillanatra nappali világosságot teremtettek. A fiatal szarvasborjú az anyját kerülgette, mert éhes volt, de a mama — mint akinek más dolga akadt — oldalba lökte és terelte a sűrű felé. Az erdőben ilyenkor nem mozog a vad, hanem beáll a sűrűbe és hallgatózik. Az éhség ám nagy úr, és a borjú egyre követelte a vacsoráját. — Indulhatnál! — nézett rókáné a férjére, de ő bol- hászkodással foglalatoskodott, és ostobának tartotta a párját, mert nem jutott eszébe, hogy szakadó esőben a róka csak akkor bújik elő a kotorékból, ha kergetik. — Nem látod, hogy esik? — akarta kérdezni, de aztán meggondolta magát és haditervet eszelt ki az eső utáni éjszakára. A bükkös újra felnyögött a viharban, aztán egy hatalmas csattanás, egy erős zuhanás hallatszott. — Kidőlt a legöregebb fa • — akarta kiáltani a mátyás, de tollai nedvesek, nyirkosak lettek, és különben is a szajkónak napnyugta után hallgass a neve. A vén, odvas bükk meghalt! Kicsavarta a szélvihar százesztendős gyökereit a földből, miközben villám csapott mohos törzsébe. (Folytatjuk)
