Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-24 / 276. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. november 24., szerda I. Újra kapósak lesznek a középfokú műszakiak?. MERT DRAGA AZ ENERGIA... A technikusképzés Az egyetlen értelmes választás: az ésszerű takarékoskodás r • r m • • uj utjai Kevés a középfokú műszaki szakember. Az egyik helyen a középfokú műszaki munkakörben mérnököt, a másik helyen ugyanolyan munkára, betanított szellemi munkást alkalmaznak. A visszásságok megszűntetésére a kormány napirendre tűzte a technikusképzés rendezését. A képzés új rendjéről a Művelődési Minisztérium szakoktatási főosztályán Szendrei József osztályvezetővel beszélgettünk. — Mi tette szükségessé a technikusképzés visszaállítását? — A termelésben a szakmunkások és az üzemmérnökök, mérnökök közötti kapcsot a technikusok jelentik. Az utóbbi időben megnövekedett irántuk a kereslet; több és nagyobb tudású technikusra van szükség. A középfokú műszaki munkakört a tapasztalatok szerint leggazdaságosabban velük lehet betölteni. — Jelenleg milyen végzettségűek látják el a technikusi feladatokat? — Rendkívül színes a kép. Az ötmillió aktív keresőből háromszázezer a középfokú műszakiak száma. Az iparban ötven, az építőiparban tizenhat, a mezőgazdaságban tizenkét százalékuk dolgozik. A középszintű műszaki vezetők (üzemvezetők, építésvezetők stb.) száma harmincötezer, zömmel középfokú, több mint egynegyedük pedig középfok alatti végzettségű. Még rosszabb a helyzet az alsószintű műszaki vezetők (művezetők, műhelyfőnökök stb.) esetében. A számuk hetvenhatezer. Mindössze nyolc százalékuk felsőfokú végzettségű, húsz százalékuk szakmunkás, de többen vannak, akiknek még szakmunkás végzettségük sincs ... Nem különb a száz- hatvanhatezer műszaki ügyintéző (szerkesztő, művelettervező, programozó, diszpécser stb.) képzettségi aránya. A többi műszaki munkakörökben (anyagvizsgáló, laboráns stb.) dolgozó huszonnégyezer szakember többsége betanított szellemi munkás. Az a legkirívóbb jelenség, hogy a jelenlegi igényekhez képest is sok a szakképzetlen technikus. A középfokú munkakörben foglalkoztatott mérnökök aránya pedig azt mutatja, hogy a mérnöki munka a válalatok számára relatíve olcsó. A technikusok alacsony száma jórészt abból ered, hogy jobban járnak anyagilag, ha szakmunkásként dolgoznak. A technikumot végzettek egynegyede fizikai munkát, háromnegyede szellemi munkát végez, a végzetteknek csak a felé műszaki foglalkozású. — A statisztika szerint egyrészről a tervezésre, kutatásra kiképzett mérnökökkel pazarlóan bánnak, másrészről szakképzetleneket alkalmaznak. Ml a biztosíték arra, hogy a termelés elfogadja az új rendszerben képzett technikusokat? — Mi abból indulunk ki, hogy a tananyagban a közismereti tantárgyak 50—52, a szakmai tantárgyak 48—50 százalékos arányát mindenképpen megtartjuk. A technikusoknak ugyanis feltétlenül rendelkezniük kell általános műveltséggel. Szakmailag is többet kell tudniuk, mint a szakmunkásoknak, különben nem tudják betölteni a termelésirányító szerepet. A jobb minőséget elfogadja a termelés. Éppen ezért általában ötéves képzési időt tartunk szükségesnek a következő felépítéssel: a tanulók az első két évben főként az általános műveltséget és a tágabb értelemben vett szakmai alapozó tantárgyakat tanulnák. Azok a tanulók például, akik gépészeti pályára akarnak menni, a fizikát, akik vegyipari pályára, azok a kémiát tanulnák nagyobb intenzitással. A második osztály végén minden tanuló alapvizsgát tesz. Ezt követően a tanulók — tizenhat évesen — dönthetnek érdeklődésük, képességük, tanulmányi eredményük alapján, hogy az érettségi mellé szakmunkás- bizonyítványt akarnak-e szerezni, vagy technikusok akarnak-e lenni. Különbözeti vizsgáival gimnáziumba is átmehetnek. A szakmunkások és technikusok képzése ugyanis a harmadik osztálytól különválna. — Ügy hírlik, a tévében el is hangzott, hogy némelyek szeretnék a húsz évvel ezelőtti technikusképzést egy az egyben visszaállítani. Ez reális elgondolás vagy csak valamiféle nosztalgia? — Ha valaki négy évben képzeli el a képzést, akkor van benne jó adag nosztalgia is. Valóban vannak olyanok is, akik szorgalmazzák a négyéves technikusképzés visszaállítását. Azt mondják, >hogy külön technikumot hozzunk létre, ahová az általános iskolából toboroznánk a tanulókat, és négy év után, tizennyolc évesen kész technikusokat bocsátana ki az iskola. Ez az elképzelés azért Irreális, mert így a tanulók tizennégy éves kariban kénytelenek lennének véglegesen dönteni az életpályájukról. Az pedig köztudott, hogy mind az egyénnek, mind a társadalomnak igen költséges a befejezett képzés utáni pályakorrekció. Nem véletlenül népszerűek mindenütt a világon azok a képzési formák, amelyek magukban hordozzák a pályamódosítás lehetőségét. Évente csaknem ezer fiatal jelentkezik műszaki szakközépiskolába. Terveink szerint a második osztály után (az ötéves változatnál) tehát ennyi közül lehet kiválaszt«, ni azt a három-négyezer fiatalt, akik a technikusi tanulmányokra évente szükségesek és alkalmasak. A négy- éves, az első évfolyamtól elkülönített képzésnél erre az oly fontos válogatásra nem volna lehetőség, mert akit egyszer 14 éves korában alkalmasnak találnának technikusnak, az megszerezné a bizonyítványt, még akkor is, ha közben nála alkalmasabbaktól venné el a techni- kussá válás lehetőségét. — Ml az oka annak, hogy húsz év után többen is „visszasírják” a technikus- képzést? ,— Az ötvenes években — az iparosítás erősített ütemű fejlesztésének Idején — a növekvő szakemberigény és a mérnökök viszonylag alacsony száma mellett a technikusok szerepe törvényszerűen felértékelődött. Technikusok tölthettek be mérnöki, főmérnöki és más vezető munkakört Is. Az ifjúság számára meg vonzóerőt jelentett az a technikusképzés, amely egyidejűleg érettségit és az akkori körülmények között jól hasznosítható képzettséget adott. A technikumok számára a beiskolázásnál — mivel akkoriban jóval kevesebben tanultak középiskolában, mint ma — nagy volt a merítési lehetőség, a legjobb, a legrátermettebb tanulókat válogatták ki. Aztán jött az az időszak, amikor már elegendő üzemmérnök, mérnök került ki a főiskoláktól, egyetemekről, s megkezdődött — természetesen egyéb tényezők közrejátszásával — a technikusok szerepének leértékelődése. Most olyan képzésre van szükség, amely újra megbecsültté teszi a technikust. — Mikorra tervezik az új képzés bevezetését? — A levelezőknél 1984- ben, a nappali képzésben 1985-toen szeretnénk megkezdeni az oktatást. Addig a jelenben is működő technikusi minősítés marad érvényben. R. F. Az ember általában azzal takarékoskodik, amiből kevés van, vagy ami sokba kerül. Napjainkban igencsak drága értékekké váltak az energiahordozók, ezek közül is különösen a kőolaj. A miértekre ne keressük most a választ, mert azt már sokszor és sok helyen leírták. Fogadjuk el ezt tényként, tartós jelenségként, amelyre alapozni kell a gazdasági döntéseinket. Nem véletlen, hogy gazdasági „visszavonulás” nélkül igyekszik a legtöbb ország a rendelkezésére álló energiával takarékoskodni. A „visszavonulás” ugyanis azt jelentené, hogy mérséklődik a népgazdaság termelése, veszélybe kerülhet az elért életszínvonal megtartása. Ezt természetesen mindenütt el akarják kerülni a világon. A pazarlás csökkentése Az ésszerű takarékosságnak sok-sok lehetősége van, de a legértelmesebb választás: a takarékos gazdálkodás. Ez pedig annyit jelent, hogy az adott cél érdekében csak a legszükségesebbet használjuk fel. Ne merüljünk el abban a vitában sem, hogy mennyi a világ energiahordozó-készler te! Elegendő arra utalni, hogy itt és most, tehát Magyarországon, a 80-as évek elején, a hazai energiaforrások korlátozottak, a külső beszerzések lehetőségei is tovább nehezedtek. (De még ha lenne is elegendő energiahordozó az országon belül, akkor sem szabadna meggondolatlanul pazarolni, hiszen jó árat adnak érte a nagyvilágban!) Adott esetben (Magyarország külgazdasági egyensúlya szempontjából döntő tényező, hogy mennyit kell behoznunk a magas áron beszerezhető kőolajból, földgázból, kokszból. Ügy is közelíthetjük a kérdést: menynyivel kell többet és jobban dolgoznunk, hogy kifizethessük az energiahordozók importjának a számláját. Gondoljuk csak végig: ha az energiahordozóért cserébe valamilyen iparcikket adunk, és a termék előállításához a szükségesnél több energiát használunk fel, akkor a végtermék önköltsége nagy lesz, kevés lesz rajta a haszon. Tehát viszonylag több terméket kell exportálnunk, mint amennyit a nemzetközi piacokon kialakult árak alapján feltétlenül szükséges lenne. (Ezt olykor cserearány-romlásinak is nevezik a szakemberek.) Az elnevezés mellékes. Ha egy darab, egy tonna, egy köbméter stb., tehát egységnyi áru előállítására fordított energiafelhasználás, vagy szaknyelven: a fajlagos energiafelhasználás túl magas, akkor az áru cserearánya romlani fog! A fajlagos energiafelhasználás tekintetében a tőkés országokhoz viszonyítva kétharmaddal több energiahordozót használtunk fel. Ha gondjainkat nem szaporítani, hanem csökkenteni akarjuk, akkor fokozott figyelmet kell fordítani az energiagazdálkodásra. A takarékos, ésszerű energiafelhasználásnál nemcsak az olajra, szénre, gázra stb. gondolunk, hanem az elektromos áramra, a hőszolgáltatásra, a meleg vízre is! Milliós megtakarítások Az energiafogyasztásban minden százaléknyi megtakarítás 500—600 millió forinttal növeli a más célra fordítható fejlesztések anyagi alapját! A takarékossági felhívások akkor érik el céljukat, ha belátjuk: nem vagyunk védtelenek az energetikai árrobbanással szemben. Sok olyan intézkedés lehetséges, amely mérsékelni tudja a nehézségeinket. Meg kel] tanulnunk ismét felhasználni a saját szenünket a drága külföldi olaj helyett, észre kell vennünk, hogy a hulladékként kezelt vékony erdei gally is kiváló tüzelőanyag lehet felaprítás után, hogy a mezőgazdaságban is igen sok felhasználható energia- hordozó keletkezik. Az ipari folyamatok során keletkezett „hulladékhő" hasznosan felhasználható, hogy jobb hőszigetelésű épületekben sokkal kevesebb a fűtésre fordítandó költség, hogy jobb szervezéssel és ésszerű takarékossággal nagymértékben csökkenteni tudjuk energiaköltségeinket. Helyben és önállóan Az ilyen irányú energiagazdálkodási tevékenységnél nem elsősorban országos érvényű intézkedéssel lehet eredményt elérni, hanem az egyes területek, megyék, minden részproblémáját ismerve, helyben és önállóan kell az ott és akkor legésszerűbb energiatakarékossági intézkedéseket megtenni. A területi tervezés elvének fokozottabb érvényesítése, valamint a VI. ötéves terv energiagazdálkodási célkitűzései megvalósításának elősegítése érdekében minden megyében — így Heves megyében is —, megalakították a területi energiaipari bizottságot. A TEB munkájára támaszkodni kíván a megye politikai és állami vezetése, valamint az energiagazdálkodást irányító valamennyi országos szerv. Megyénk energetikai szempontból a jól ellátott területek közé tartozik: itt hozzuk felszínre az ország lignittermelésének 86 százalékát, s itt állítjuk elő az ország villamosenergia-ter- melésének 20 százalékát. A mennyiségi mutatók mellett azonban rendkívül lényeges, hogy a Thorez Bányaüzem és a Gagarin Hőerőmű a lignitből sokkal olcsóbban állítja elő a villamos energiát, mint az ország bármely más hőerőműve. A tartalék hasznosításával A területi energiaipari bizottság feladata többek között, hogy a tartalékok feltárásával, a különböző takarékossági intézkedések szorgalmazásával segítse az energiagazdálkodási gondok megoldását. Az energiatakarékossági tevékenységnek nem szabad egyszerű kampánnyá válnia, hanem a végrehajtók oldaláról, vagyis minden magyar állampolgár részéről olyan folyamatos cselekvési sorozattá, természetes magatartássá kell formálódnia, amely évről évre javuló eredményeket hoz. Miért ne lennénk erre képesek? Az érdekeink ezt diktálják! Pál Sándor, a Heves megyei energiaipari bizottság titkára A 64. évforduló H atvannégy évvel ezelőtt. 1918. november 24-én Budapesten egy városmajori utcai kis szobában alakult meg a Kommunisták Magyarországi pártja. Ezzel a tettel a magyar kommunisták megteremtették a munkásosztály harcos forradalmi pártját, a szervezett élcsapatot, amely a marxizmus—leninizmüs eszméivel felfegyverezve vezette népünket a szocialista forradalom győzelméhez. Diadalra vitte a ploletárdiktatúrát, történelmi alkotómunkára sorakoztatta fel hazánk dolgozóit, biztosította a szocializmus alapjainak lerakását és vezeti népünket a szocialista társadalmi rendszer teljes felépítéséhez. Hatvannégy éve leng-lobog a párt zászlaja hazánkban. Azé a párté, amely a hősi harcok, a súlyos megpróbáltatások, a nagy történelmi győzelmek dicső útját járta meg. A párt megalakulása szükségszerű következménye volt annak a harcnak, amelyet a magyar munkásosztály létrejöttétől kezdve vívott nemzeti fejlődésünk alapvető kérdéseinek, problémáinak a megoldásáért. Mély és kibékíthetetlen ellentmondások feszítették ekkor már hosszú évtizedek óta a magyar társadalmat. Többek között, de nem utolsósorban: az 1914-ben kezdődött imperialista világháború minden terhe és pokla a végsőkig élezte és feszítette a társadalmi és politikai ellentéteket. A magyar társadalom két forradalomtól volt terhes: az 1848— 49-es félben maradt demokratikus és az imperialista viszonyok között már megérlelődött szocialista forradalomtól. A kommunista párt megjelenése és fellépése ennek a forradalmi helyzetnek volt az elengedhetetlen terméke. Az Októberi Forradalom győzelme után már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy csak a munkásosztály vezetésével lehetséges az egész társadalmat marcangoló ellentmondásokat megoldani. Ezt bizonyította, ezt támasztotta alá az októberi őszirózsás forradalom is, amely már azt mutatta, hogy nem lehet a félúton megállni, a társadalmi problémákat csak szocialista módon lehet megoldani. Mindebből született az a felismerés, hogy a forradalom számára kedvező objektív helyzet kihasználása attól függ, hogy meg tudja-e teremteni a magyar proletariátus a győzelem legfontosabb szubjektív feltételét, a forradalom vezérkarát, a társadalom fejlődésének tudományos elméletével felfegyverzett kommunista pártot. A kommunista pártot alkotó erők is a sajátos magyar forradalmi helyzetet tükrözték. Szülőföldje a főváros munkáskerületei, a gyárak', a bérházak, a munkáskolóniák. Tagjait, harcosait, vezetőit a szakszervezetek baloldali csoportjai és az agrár- proletár-mozgalmak nevelték ki. Amikor pártunk születéséről beszélünk, tisztelettel emlékezünk meg a Szovjetunió Kommunista Pártjáról, Lenin pártjától, amely nemcsak ösztönözte a párt létrehozását, de soha nem szűnt meg segíteni azt. A KMP első fegyverténye a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása és megszervezése volt. A munkásosztálynak ez az alig néhány hónapos uralma, a párt rövid legális működése óriási hatással volt a nép és a munkásosztály öntudatára, és cselekvésére. És amikor 25 év után megszűnt a pártot föld alá kényszerítő ellenforradalmi nyomás és önkény, a kommunista párt rövid idő alatt a viszonylag kis földalatti szervezetből hatalmas tömegpárttá tudott fejlődni. Mégpedig azért, mert születésétől fogva a nemzeti érdekek tényleges és legkövetkezetesebb képviselője és védelmezője volt és az is maradt. Pártunk azonban nemcsak nemzeti párt, hanem ezzel együtt ettől elválaszthatatlanul internacionalista is. Kezdettől fogva megbonthatat- lanul összekapcsolta a magyar munkások és dolgozók küzdelmét a többi országok munkásainak és dolgozóinak küzdelmeivel. A magyar kommunista mozgalmak elévülhetetlen érdeme, hogy minden körülmények között, a legsúlyosabb helyzetben is, az internacionalizmus próbakövének a Szovjetunióhoz való forradalmi kapcsolatot, a szovjet néppel együtti közös harcot, a közös ügyhöz való hűséget tekintette. Nagy szerepe és jelentősége volt ebben a kapcsolatban a közelmúltban elhunyt L. Brezsnyevnek, a magyar nép nagy barátjának és pártunk első titkárának, Kádár János elvtársnak, aki többször kinyilvánította: Igazán nemzeti érdeket, egy ország dolgozóinak érdekeit csak úgy lehet következetesen képviselni, ha harcunk ösz- szeforr a Szovjetunió és a többi felszabadult vagy még fel nem szabadult népek forradalmi harcával. Soha nem árt arra emlékeztetni, hogy pártunk akkor volt erős és ért el nagy sikereket, amikor kapcsolata a dolgozó tömegekkel szoros és megbonthatatlan volt. A történelmi tapasztalatok arra is figyelmeztetnek, hogy a tömegekkel való szoros kapcsolat megteremtése nem egyszerű feladat, azt naponta ápolni, fejleszteni, erősíteni kell. Ma is és holnap is! Pártunk 64 éves történelme ismételten bizonyítja azt az igazságot is, hogy sikereink forrása mindenkor az egységben rejlett és rejlik. Nem kell különösebben bizonygatnunk : a kisebb-na- gyobb, az átmeneti kudarcokat rendszerint a marxizmus—leninizmüs elvétől való eltérés, a párt egységének megbomlása okozta. A helyes politikáért érzett felelősség minden magyar kommunistát mindenkor arra kötelez, hogy következetes harcot folytasson a politika vonalának mindenféle elferdítése ellen. Nincs könnyű dolguk ma sem a magyar kommunistáknak, akár a nemzetközi helyzetet, akár belső helyzetünket nézzük. De meggyőződéssel valljuk: további sikereink záloga ebben a nehéz, bonyolult helyzetben is a párt egységes cselekvése. Az, hogy helyesen alkalmazzuk a marxizmus—leninizmüs igazságát, konkrét helyzetünkre, a mai világra, a mai magyar valóságra. Pártunk csaknem hat és fél évtizedes múltja nem volt sem sima, könnyű. Az évtizedek harcai során sokan áldozták életüket. Ezért, amikor a KMP születésére emlékezünk, adózzunk tisztelettel azoknak a harcosoknak, akik a legdrágábbat, az életüket adták hitükért, azoknak a kommunistáknak, akik az üldöztetés, a viharok során is megőrizték elvhűségüket, harckészségüket, magasra tartották és tartják ma is a vörös zászlót. ÉS szóljunk tisztelettel azokról a kommunistákról, azokról az emberekről is, akik napjainkban a párt politikáját szolgálva szóban és tettben, hittél és akt(v cselekedetekkel önzetlenül szolgálják népünket, tesznek nem is keveset a máért és a holnapért. Az út, amelyen a ma kommunistái is járnak önként vállalt és választott út. A cél pedig az a történelmi sorsforduló, amelyben a fejlett szocializmus anyagi valósággá válik, amelyben népünk soha nem látott anyagi-kulturális magaslatokra jut. Nincs közel a cél. De a párt, annak politikája, tagságának egységes cselekvése és a tömegek támogatása ma is garancia arra, hogy célunkhoz eljutunk, hogy korunk parancsainak eleget teszünk. Papp János
