Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
Nosztalgia nélkül Hogy is volt csak? Jó másfél ezer fellépés, KI mit tud-sikerek, egy egész falra való oklevél, hírnév Európa-szerte, gyerektáncosok, akiknek már szülei Is itt ropták — immár húszéves a gyöngyösi Vidróczki néptáncegyüttes. És a hatalmas sikerű két hétvégi bemutató, a húszévesek kirobbanó erejével, életkedvével — és cseppnyi nosztalgiája nélkül (KOHIDI IMRE KÉPRIPORTJA) * m Az élők világában csak az ember képes arra, hogy a nemléte után is tovább létező világot úgy képzelje el, hogy abban ő is változatlanul létezik. Az ember képes csak arra, hogy diófát ültessen, amelynek gyümölcseit aligha maga, mint sokkal inkább kései unokái élvezik. Ezért is ember! Nem üres filozófálgatás vezet e mondatok megfogalmazására, valamiféle új, soha nem volt lételmélet kiagyalására törekedvén. Majd mint látni, olvasni fogják, e „lételméleti” fejtegetés még egy olcsó poén elsütésére is csábít és e sorok múltán aligha fogok is tudni ellenállni, ha mégoly olcsó is, hogy el ne mondjam, le ne írjam. Hiszen a2 emberiség diófája árnyékában nem kötelező, hogy ott mindig csak nagy és fenséges gondolatok szülessenek. Bár primátusukat ki tagadná? Ami elgondolkodtat, az a tudósok felhívása a társkeresésre. A világűrben. Világosabban fogalmazva: tizenkét ország, köztük a Szovjetunió és az USA neves tudósainak felhívásáról van szó, amelyben közös erőfeszítésre ösztönzik a világ kormányait a Földön kívüli civilizációkkal való kapcsolat megteremtésére. Illetőleg annak megállapítására, hogy vannak-e ilyen civilizációk? A tudósok ugyanis a Herkules gömbhalmaz irányába kutatva, mintegy harmincezer fényév távolságban, az ott lévő csillaghalmazba feltételezik a civilizált — a mi és mai fogalmaink szerinti — világ létezését. És e világ felé tart az 1972-ben útjára bocsátott Pionír, amely a Jupiter térségének vizsgálata után tovább végzi dolgát a végtelenül véges, vagy végesen végtelen útján e csillaghalmaz felé. Harmincezer év múlva a Bika csillagképe felé haladva elhagyja a Naprendszert ez az „űrhajó”, bense- jébem magával víve a rólunk, a Föld lakóiról beszámoló aranyozott-vésett fémlapot. Hogy újabb harminc, azaz hatvanezer év múlva, mire a „diófa” .meghozza gyümölcsét, annak ízeit, a kapcsolatfelvétel lehetőségét, a Földön kívüli civilizációk boldog (?) tudatát a sokszázezredik generációnk élvezze majd. Hát ez az emberiség diófája, ez a felhívás, amely a mindig többet tudás magját ülteti el a ma emberének tudatában, — remélhetőleg. Joggal merülhet fel persze a kérdés mindenkiben: nincs jobb, más dolguk a tudósoknak, mint tízezredévekre előre nézni? Nincs mit és most körülnéznünk mindvalamennyiünknek abban a világban, amelyet úgy hívunk, hogy: Föld? És a kormányok, azok, amelyek royi- debb életűek, mint a társadalmak, rövidebbek, mint egy-egy politikai rendszer, sőt gyakran rövidebbek akár, mint egy-egy politikai elképzelés, szóval, hogy ezek a kormányok is ezredévekben gondolkodjanak előre? Lám, így szakad el szó szerint is a Földtől a tudomány, így lesz irracionális, praktikumoktól mentes, így lehet, vagy lesz is egyfajta aetheri-philosophia eszköze! — mondhatnánk és nem lenne igazunk. Sem a kijelentés, sem a kérdésfeltevést illetően. Mert szentigaz, amikor e felhívás elhangzott a világ kormányaihoz egy többtízezredéves program megvalósítására akkor már százmilliós nagyságrendű lett a földi éhezők hadseregének létszáma. Mert igaz, hogy amikor a 68 tudós aláírta felhívás szellemében háromszázméteres átmérőjű rádióantennák kutatják a felmérhetetlen messzeségű világot, nem kevésbé felmérhetetlen- -nek tűnik itt lenn, a Naprendszer egyik kis bolygóján, a Földön még a szenvedés, a gond és sokak számára nem évtízezredek jelentik a beláthatatlant, de a közvetlen holnap is. Meg kell tisztítani a talajt, televényezni elébb, hogy ezt a csodálatos diófát jó földbe ültethesse az emberiség? Feltétlenül! Ám a faültetés, a végtelen világ szem se járta távolságaiban társpartner keresésünk egyben önmagunk keresése is. Annak kutatása, hogy a világmindenségben a szorongó egyedülléte csak a miénk, mert sehol máshol az emberhez hasonló létezés és forma és civilizáció nincs. És nem is volt. Avagy más világok is megszülték a maguk embertípusát és embertípusú civilizációját. Nem egyszeri és megismételhetetlen így tehát az ember, mint az anyagi világ legszervezettebb és legcsodálatosabb „végterméke”. S akkor igen nagy a felelősségünk? Igen nagy! Akkor is, ha magánosak vagyunk a világegyetemben, de akkor is, ha társakat keresve, azokra rálelünk is. Ha egyszeri és megismételhetetlen az, ami bennünk és körülöttünk van, akkor emberi létünk kötelessége, hogy amíg rajtunk áll, megőrizzük önmagunkat önmagunk és a világegyetem számára. Ha találunk társat, ha más civilizációra, vagy civilizációkra is rálelünk, akkor magunkon túl ő előttük is felelősek vagyunk, — immár világegyetemi méretekben. Az ember nemcsak egykori bolygóját, nem csak Naprendszerét, vagy Tejútrendszerét képes átlátni és mindezekért felelősséget is érezni, de ez a kozmikus felelősség már a végtelenre -nyit kaput az ember számára. Annak, aki most még itt örül és szenved, alkot és rombol, születik és meghal, szeret és gyűlöl, itt, ezen a földön, amely a Föld nevet viseli, s amely bölcsője volt az ember által embernek nevezett lénynek. Aki ím túllát, ellát a világok világain is, túl messze térbe és időbe, ami a Kozmoszban ugyanegy és ugyanaz, de ami itt a földi léptékben és mértékben kettővé válik. Az egyes ember diófája alatt. Kapcsolatteremtés az esetleges Földön kívüli éivilizá- ciókkal? Kapcsolatteremtés a Földön „belüli” civilizációk számára! Az előbbi jó, segítő és ösztönző alkalom az utóbbira, míg az utóbbi nélkülözhetetlen alapja a távoli világokhoz szóló közös tudományos üzenet megszövegezéséhez. Így válik eggyé és egységessé végülis a tudomány és a gyakorlat, az absztrakció és az egzaktság, így válik realitássá a Földön kívüliség és felettiség. Ha... Igen: ha. Mert az élők világában csak az ember képes arra, hogy elpusztítsa önmaga létező világát úgy, hogy annak múlta utáni világba már bele sem tudja képzelni önmaga létét. Ezért is ember? A tudomány segíthet, hogy a kérdőjelet ne kelljen soha többé kitenni, hogy a megismerés gyümölcseit beérlelje az emberiség diófája.
