Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-19 / 272. szám
1982. november 19., péntek Indira Gandhi, India miniszterelnöke ma hatvanöt éves. 0—0 Hetvenöt évvel ezelőtt született Jankovich Ferenc, Kossuth- dljas költő, író, a Nyugat, a Válasz, a Magyar Csillag és más tekintélyes irodalmi folyóiratok munkatársa. A budapesti Tudományegyetemen — mint Eötvös-kollégista — magyar-francia szakon végzett; két évet francia állami ösztöndíjjal Párizsban tanult az ficole Normale Supérieure-ön, majd tanársegéd volt Aurélien Sauva- geot professzor mellett, a keleti nyelvek párizsi főiskoláján. A francia fővárosban születtek, s jelentek meg 1932-ben első versei is, a Kenyérszegők című kötetben. Első regényét — Téli szivárvány — 1943-ban adták ki. Költészetére az emberi közvetlenség, a gazdag képzelőerő, a népnyelvből eredő egyéni veretű verselés a jellemző- önéletrajzának csupán első része készülhetett el, A magam emberségéből címmel, ez 1967-ben jelent meg. Irodalmi munkásságáért kétszer Baumgarten-díjjal, 1955-ben József Attila-dijjal, 1956-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el. A Nap kél 6.54 órakor, nyugszik 16.04 órakor. A Hold kél 10.21 órakor, nyugszik 18.51 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERZSÉBET nevű kedves olvasóinkat! Öhéber eredetű ez a kedves női nevünk és „bizalom” a jelentése. Időjárás Várható Időjárás ma estig: nyugat felől lassanként megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható eső. A délies szél megélénkül. Éjszaka keleten köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton 0—5, keleten 0, mínusz 4 fok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között várható. Telet jelez a hósármány Szerdai lapszámunkban ugyanezen oldalon arról adtunk híradást, hogy az enyhe időjárás felébresztette őszi-téli álmából a Mecsek jellegzetes virágát: a hunyort. A mai sárréti hír viszont a zord idő beálltát jelzi. Megérkeztek e vidékre a süvöltök, a csízek, a zsezsek, a zöldikék és a hósármányok népes csapatai. Az erdőszéleket az olivazöld tollú téli pintyek szállták meg. A téli vendégek egy része nálunk költi a hideg hónapokat, s kisebb csapatuk pedig rövid pihenés után továbbvándorol. — ÜNNEPI TANÁCSÜLÉS. A város leiszabadulásának 38. évfordulója alkalmából ünnepi tanácsülést tartottak Gyöngyösön. Az ünnepi műsor után kitüntetéseket ad;- tak át, majd a résztvevők megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. — KÖZSÉGPOLITIKÁRÓL — fiataloknak. Makiár társközségében, Nagytályán ifjúsági ankétot rendeztek a hét közepén a tanács vezetőinek részvételével. Varga Miklós tanácselnök válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket a könyvtárklubban összegyűlt fiatalok tettek fel a két település jövőjével kapcsolatban. Az érdekes beszélgetést a tervek szerint újabb találkozók követik majd. — SZOLNOKIAK VENDÉGJÁTÉKA. A Szolnoki Szigligeti Színház társulata a Kazetta című vígjátékkal szerepel Gyöngyösön. Az előadás szombaton este 7 órakor kezdődik á Mátra Művelődési Központban. — VENDÉG A HÉTTŐL. Sándor István, a televízió Hét című műsorának szerkesztője _ lesz a vendég hétfőn Füzesabonyban. A képernyőről jól ismert újságíróval találkozhatnak az érdeklődők a művelődési központ 1. számú termében délután 4 órától. — SZERVUSZ SZERGEJ. Vasárnap délelőtt november 21-én, a Helyőrségi Művelődési Központ azokat a gyerekeket várja Egerből, akik- kellemesen akarnak szórakozni. Nekik ajánljuk a Servusz Szergej című vidám, játékos kérdésekkel, vetélkedővel fűszerezett produkciót. — IRODALMI MŰSOR. A nagykökényesi klubkönyvtárban Illyés Gyula 80. születésnapja alkalmából irodalmi műsort rendeznek. Az író alkotásaiból válogatott összeállításra szombaton mehetnek el az érdeklődők. — TINÉDZSER-VITA. A dormándi Remenyik Zsig- mond klubkönyvtárban ma este 8 órától vitát rendeznek az ifjúsági klub szervezésében. A témák elsősorban a tizen- és huszonévesek gondjait, problémáit ölelik körül. — DALOK — NÉVADÓRA. A TÜSZSZ1 ma délután hangversenyt rendez Gyöngyösön. A koncerten a zeneiskola és az általános iskolák növendékei névadó-ünnepségekre való kompozíciókat mutatnak be. — KOVÁCS KATI. A népszerű énekesnő koncertjére kerül sor vasárnap délután 5 órai kezdettel a bükk- szenterzsébeti művelődési házban. A hangverseny után a helybéliek búcsúi bálon vehetnek részt. ügyeletes szerkesztőink: VIRAGH TIBOR és JOZSA PÉTER Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig á Kossuth tér 18. szám alatti rendelőintézetben. Telefon: 10-04. KÜJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. „Debrecenbe kéne menni” De nem pulykakasért. Hanem megtudakolni, hogy mitől debreceni a páros? Mert amit például a gyöngyösi húsipar jóvoltából Hatvanban, a Vörös Hadsereg úti büfében „élvezni” utóbb, az valami, csak éppen nem az igazi. Sem iz, sem illat, sem összetétel dolgában. És az embert még a különben kedves üzletvezetőnő sem tudja leszerelni: ez van, ezt kell szeretni. Merthogy a debreceni páros ára változatlan. Jobban mondva: változatlanul drága... (moldvay) KORSZERŰ TERMÉKEK — DUPLA EXPORT. Az Újpesti Gyapjúszövőgyárban évente 4,8 millió négyzetméter fébűs gyapjúszövet készül. Az elmúlt években növelték a tiszta gyapjú alapanyag feldolgozásának arányát, ezáltal duplájára nőtt tőkés exportjuk. Korszerű tulajdonságokkal rendelkező termékeik keresettek a világ minden táján. Új piacaik az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Franciaország (MTI fotó — Varga László felv. — KSj Heves megyei részvétellel Miskolcon A kedvezőtlen termőhelyi adottságú üzemek jövőjéről Szombaton olvashatják Az 5. oldalon négy község: Kisköre, Kömlő, He- vesvezekény, Tarnaörs gondjáról, tervéről számol be Moldvay Győző Négy halastó gazdája, vagy amit akartok cimú írásában. A röpke körképben a falvak termelőszövetkezeteivel, halászokkal, tanácsi vezetőkkel is megismerkedhetnek. Egy tsz-elnök életútja címmel Ugyanezen az oldalon. B. Kun Tibor Forgó Jánossal, a mátrade- recskei termelőszövetkezet elnökével készített interjúját olvashatják. A 7. oldalon a húszéves fennállását ünneplő Vidróczki együttesről készült képriporttal találkozhatnak az olvasók. Élelmiszergazdaságunk továbbfejlesztése során a következő időszakban is szükség lesz a kedvezőtlen termőhelyi adottságú állami gazdaságok és termelőszövetkezetek munkájára, termékeire. Eqpk helyzetéről, a gazdálkodás közgazdasági feltételeiről, továbbá a fejlesztés lehetőségeiről tanácskoznak csütörtökön és pénteken Miskolc-Tapolcán, a Juno Szállóban. A Magyar Agrártudományi Egyesület Agrárgazdasági Társasága ez alkalomból Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár megyék illetékes üzemeinek képviselőit, a párt- és állami testületek, a szakminisztériumok vezetőit hívta meg véleménycserére. Az elnökségben helyet foglalt Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Borsod megyei pártbizottság első titkára, dr. Villányi Miklós, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium államtitkára, Lehoczki Mihály, a TOT főtitkárhelyettese, valamint dr. Csáky Csaba, a Magyar Agrártudományi Egyesület ügyvezető főtitkáA fóliásoktól az Állami-díjas ABC-áruházig Hatvani hétvége hatvan percben (Tudósítónktól) Hatvanban jártak a napokban a Miskolci Körzeti Stúdió munkatársai. Látogatásuk célja az volt, hogy bemutassák, hogyan töltik a hét végét a város lakói. Erre utal műsoruk címe is a Hatvani hétvége hatvan percben. A zenés programot vasárnap, 21-én 8 óra 20 perctől sugározza a Miskolci Stúdió a tokaji és a kékesi URH-adó a Kossuth hullámhosszán. A műsort készítő Horváth Kálmán és Zakar János ellátogatott egy hobbikertbe, ezután beszélgettek a boldogi primőrtermelőkről. Bemutatják, hogyan építenek családi házat kalákában, és megszólaltaknak egy vasárnapi véradót. Arról is érdeklődtek, hogy miért keresik fel még Budapestről is a Marsó-féle ABC- áruházat, amelynek kollektívája Állami Díjat kapott. Szó lesz a hatvani Tájképbien- nálé előkészületeiről, és a Kádár András elnökletével működő sertéshizlaló szakcsoportról. A műsor házigazdája Moldvay Győző, "a Heves megyei Népújság munkatársa. ra is. Bevezető és vitaindító előadást dr. Szabó Ferenc, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium főosztály- vezetője tartott. Elemezte az észak-magyarországi tájegységen elhelyezkedő kedvezőtlen termőhelyi adottságú üzemek munkáját és a köz- gazdasági szabályozórendszer közvetítő hatását ezek Fürjpecsenye A karácsonyi és a szilveszteri ünnepekre pecsenyének való fürjeket szállít Nyugat-Európába a pécsi Űj Élet Tsz. A háziasított japán fürj távoli rokona csak a mezei fürj- nek. A pecsenyefürj húsa ínyencnek való csemege. A közös gazdaság speciális feldolgozó üzemében most kezdték meg az exportra szánt fürjek csomagolását. Az év végéig összesen négyszáz- ezer vágott fürjet szállítanak külföldre a Mecsek- al járói. gazdálkodására. Az előadáshoz három referátum hangzott el. Dr. Márton János, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója, dr. Marillái Vilmos, az intézet tudományos főosztályvezetője és Fejes László, Borsod-Abaúj- Zemplén megye Tanácsának elnökhelyettese tartott beszámolót. A tanácskozás délután vitával folytatódott. A kétnapos rendezvény ma, pénteken délben zárul, amikor bejelentik azokat az ajánlásokat, melyeket a Magyar Agrártudományi Egyesület tesz az állami irányító testületeknek, a kedvezőtlen termőhelyi adottságú üzemek továbbfejlesztésére. Kiállta a gyakorlat próbáját a mosható festékvakolat — állapították meg a gyártó, a Budalakk Festék- és Műgyantagyár, valamint a felhasználó állami, tanácsi és szövetkezeti építőipari vállalatok szakemberei a csütörtökön Budapesten rendezett értekezletükön. Eddig már csaknem 17 millió négyzet- méternyi épületfelületen alkalmazták sikerrel a nemesvakolatot helyettesítő műanyag alapú festékbevonatot. Újabb magyar szakemberek Líbiában Magyar szakemberek is dolgozni fognak Afrika legnagyobb pvc-gyárában, Líbiában. Az erről szóló szerződést a napokban írta alá a Chemokomplex Külkereskedelmi Vállalat és a Borsodi Vegyikombinát észak-afrikai partnerével. A líbiai partner most a gyár üzemvitelét magyar vegyipari szakemberekre bízta, két évre szóló, 13 millió dollár értékű megállapodást kötve. A 130 mérnökből és munkásokból álló első kollektíva még az idén a helyszínre utazik, később összesen 260-an dolgoznak majd a távoli ország vegyi- kombinátjában. (MTI) Tévéloftó Őszi nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az őszi tévélottón öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereménytlleték levonása után a következők: négytalál&tos szelvénye 70 fogadónak volt, nyereményük egyenként 96 ezer 24 Ft. Három találata 6 ezer 446 fogadónak volt. nyereményük egyenként 521 Ft. A kéttalálatos szelvények száma 175 ezer 61 darab, ezekre egyenként 24 Ft-ot fizetnek. Használatukkal hangulatosabbak lettek Budapest felnyitott útvonalai, s ugyanakkor az időtálló műanyag festékvakolat több évtizedig védi eredeti színhatásában az épületeket az időjárás viszontagságaitól. A homlokzatra tapadt szennyeződések nagy nyomású vízsugárral távolíthatók el, s az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tisztítás semmiféle károsodást nem okoz a vakolat szerkezetében. Évi forgalmuk 75 ezer forint. Kossuth könyvterjesztés a Gagarin Hőerőműben (Tudósítónktól) A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő könyvek, folyóiratok terjesztésének — Boza Istvánná vállalati Kossuth könyvterjesztő tájékoztatása szerint — szép hagyományai vannak a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál, ahol is valamennyi pártalapszervezetnél van könyvterjesztő. Jó munkájukat évi 75 ezer forintos forgalmuk is példázza. A vállalat több szocialista brigádja rendszeresen előfizet politikai folyóiratokra is (Társadalmi Szemle, Nemzetközi Szemle, Pártélet). Ezek közül is kiemelkedőek a dr. Münnich Ferenc, a Madame Curie és a Puskás Tivadar szocialista brigádok. A Gagarin Hőerőmű Vállalat pártbizottsága és az MSZBT tagcsoportja minden évben rendez politikai könyvnapokat — az ideit a közelmúltban tartották. Korcsog Béla Pest után...? Bevált a mosható festékvakolat NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.