Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
4. ■ r'i NÉPÚJSÁG, 1982. november 16., kedd Egy hét... ■ ' A . A KÉPERNYŐ ELŐTT ígéretes tehetségek Ritka ajándékkal lepett meg bennünket szombaton délután a tévé. Friss diplomás szerkesztők-rendezők mutatkoztak be alkotásaikkal, azokkal a művekkel, amelyek ígéretes tehetségükről vallottak. Nevük kevesek számára cseng ismerősen, akkor is, ha közülük ketten — Tarr Béla és Gém György — már a nagy nyilvánosság előtt is ízelítőt adtak képességeik legjavából. Nincs izgalmasabb dolog, mint az első próbálkozásokban keresni, kutatni, meglelni a később szárba szökkenő, bokrosodó erények csíráit. Utólag jó érzés arról szólni — ezt hangsúlyozta egyébként megnyerő egyéniségű tanáruk: Szinetár Miklós is —, hogy mind a négyen — az előbb felsoroltakon kívül Deák Krisztina és Moldova Ágnes — jogosultak a majdani sikerre. Nemcsak azért, mert szakmájuk műhelytitkait tisztessséggel elsajátították, hanem amiatt is, mivel önmagukról, saját élmény- és gondolatvilágukról tudósítanak. Áttételesen és közvetlenül. Dicséretes ez a vállalkozás, akkor is, ha a kivitelezés nem formálódott tökéletesre. Azt azonban valamennyien bizonyították, hogy igényesek, s nem - óhajtanak lemondani a művészi valóságmegközelítés gazdag eszköztáráról. Igaz, ezeket a „fegyvereket” olykor kissé öncélúan vetik hadba, ám a mívességre törekvés mindenképpen elismerésre méltó. A legérettebb munkával Gém György jelentkezett, remekül festve meg egy kórházi ápolónő sokrétű portréját (Empátia). Olyan produkcióval lépett a porondra, amellyel már büszkélkedhetne az idősebb generáció jó néhány tagja is. Meggyőződhettünk arról: ő és társai jó úton indultak el, s ha továbbra is életből metszett sztorikat tálalnak egyéni ízekkel fűszerezve, akkor idővel egyre többet hallunk róluk. Oncélúság, több tételben Eleget töprengtem, ám mégsem értem Rick Nóra szerkesztő témaválasztását. A Fekete bárány — című dokumentumfilmben ugyanis egy olyan tizennégy esztendős kamasz portréját próbálta — sajnos teljesen sikertelenül — megrajzolni, akiben nincs semmi különös. A fiú olyan, mint a többi hasonló korú gyerek: jelleme kialakulatlan, hangulata változó. Ez a gyerek szeszélyes, esetenként nehezen fegyelmezhető. Akárcsak mások. Nincs ebben semmi különös, gondjait megoldják a rátermett pedagógusok, s ha ők erre nem képesek — érre a fineszes lurkó is céloz — akkor majd az idő. Miért akkor ez a „felhajtás?” Minek az álboncolgatások egymásutánja, a vontatott, a legfeljebb csak közhelyeket felvonultató, unalomban bővelkedő, magyartalanságoktól hemzsegő, jellegtelen töltőmondatok garmadája? Talán a cím babo- názta meg az alkotót. Ez kétségkívül hatásos, de egyáltalán nem újszerű. Ettől függetlenül elbűvölhette a szerzőt. A baj csak az, hogy a gondolatkör felvillantására nem megfelelő alanyt választott. Sajnos sok tízezer veszélyeztetett helyzetű, állami gondozott ifjú akad: életük, sorsuk alakulása valóban tengernyi tanulságot kínál. Persze csak akkor, ha észreveszik ezt a lehetőséget. A mi bárányunk azonban minden volt, csak nem fekete. Csoda-e, ha a stáb egyhelyben toporgott, s a néző ásítozott, bosszankodott. így van ez, ha a remélt szellemi csemege helyett csak az ön- célúságot villantják fel számunkra, méghozzá több tételben. Pécsi István PILLANATKÉP George C. Scottról Azon kevés nyugati sztár" közé tartozik, aki többnek látszik a koránál. Ötvenöt esztendős, de barázdált, markáns arcát látva idősebbnek gondolnánk. 1927. október 18-án született a virginiai Vise-ben. Újságírást, filológiát és színészetet tanult a missouri egyetemen, miután leszolgálta katonaidejét a tengerészeinél. Első próbálkozásai a Broadwayn és Hollywoodban sikertelenek voltak. A nagy kiugrás 1956-ban következett be, amikor a New York-i Shakespeare-fesztiválón III. Richard alakításával olyan sikert aratott, hogy a sajtó a nevével volt tele. Hollywoodban 1958-ban debütált, de a színpadhoz nem lett hűtlen,, olyannyira, hogy 1962-ben saját színházat alapított Theatre of the Michigan Company néven. A hatvanas évek végére lett igazán népszerű filmszínész. 1970-ben eljátszotta a második világháború egyik amerikai hősét, Patton tábornokot, és ezért az alakításáért Oscar-díjjal tüntették ki. George C. Scottnak több filmjét játszották már a magyar mozik. Köztük az 1968-ban készült Petuliát, az 1973-ban forgatott Oklahoma aranyát és A delfin napját, és az 1978-as A papa moziját. amelyben — mint már any- nyiszor — felesége, Trish Van Devere volt a partnere. Tanulmányutak, ösztöndíjak, s adatbank Szűkülő kettlek, alaposabb döntések , r Minisztertanácsi határozat az Országos Ösztöndíjtanács munkájáról Szakembereink külföldi tanulmányútjainak és a szocialista, illetve a tőkés országokból érkező kutatók fogadásának módját eddig sokféle rendelkezés szabályozta. A Minisztertanács napokban elfogadott határozata a szabályozás egységesítésével és korszerűsítésével az Országos Ösztöndíjtanács munkájának ésszerűsítését, az ösztöndíjkeret jobb kihasználását célozza. Figyelembe veszi az államigazgatás szervezetében bekövetkezett változásokat, s növeli a szakmai-tudományos fórumok szerepét az ösztöndíjak odaítélésében. A minisztertanácsi határozattal kapcsolatban az Országos Ösztöndíjtanács titkára elmondta: a lehetőségek szűkültek, ezért az ösztöndíjkeret hatékonyabb felhasználására kell törekedni, s finomítani kell az elosztás módszereit. A határozat értelmében a tanács — melynek felügyeletét a ‘ jövőben a tudománypolitikai bizottság látja el — összetételében jelentősen megváltozott: korábban a meghirdetett pályázatok elosztásáról az érdékelt miniszterek és más, országos hatáskörű szervek vezetői határoztak. Most a tanács tudósokkal, kutatókkal, művészekkel is kiegészül, s így javulhat a döntések szakmai megalapozottsága. Az ösztöndíjkérdésben leginkább érdekelt minisztériumok és más országos hatáskörű szervek vezetőin kívül a tanácsban helyet kapott a KISZ Központi Bizottságának képviselője és a SZOT főtitkára is. Az Országos Ösztöndíjtanács tevékenységét 6 szakmaitudományos bizottság segíti: ezek munkájában a természet-, az agrár-, az orvos-, a műszaki és a társadalomtudományok nagy tekintélyű, kiváló kutatói, valamint a művészeti élet jeles képviselői vesznek részt, s ajánlásokat készítenek az egyes pályázatok elfogadására. A tanács általános kérdésekkel foglalkozik: összehangolja a minisztériumok ösztöndíjakkal kapcsolatos tevékenységét; meghatározza, hogy egy-egy tudományágat külföldön hányán tanulmányozzanak, foglalkozik a kiküldéseknek és a külföldről érkező szakemberek fogadásának rendjével. Dönt az állami és kormányközi, illetve az azokat helyettesítő megállapodásokban rögzített, valamint a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés révén rendelkezésre álló, továbbá a kizárólagosan magyar finanszírozású ösztöndíjakról. Minden egyéb, tanulmányi célú utazásról a minisztériumok és más országos' hatáskörű szervek vezetői határoznak. Az utóbbi években átrendeződés tapasztalható az ösztöndíjak szerkezetében, növekszik a külföldi fél által felajánlott, személyre szóló — térítésmentes — meghívások száma, jelenleg a kiutazások egyharmada tartozik ebbe a körbe. Arról, hogy ezeket a kiutazásokat munkavállalásokat minősítik-e, a jövőben az illetékes minisztérium dönt. • Az Országos Ösztöndíjtanács a továbbiakban is fenntartja és bővíteni kívánja dokumentációs rendszerét. A maga nemében egyedülálló magyar szakember 40 ezer — jelenleg mintegy 25 ezer kiutazását dokumentáló — adatbank a mindennapi gyakorlatban igen sokoldalúan hasznosítható. Ezért a tárcáknak a jövőben is minden, egyhónapnál hosszabb tanulmányi célú utazásról adatlapot kell küldeniük. A tanács korábbi gyakorlatának megfelelően tanácskozási joggal továbbra is meghívja üléseire az ügyben érdekelt országos hatáskörű szervek képviselőit. (MTI) Ügyes kezű asszonyok A napokban kiállítást nyitottak meg az istenmezejl Béke közös gazdaságban. A változatos, olykor művészi kivitelű anyag a helybeli lányok és asszonyok ügyességét'bizonyítja. Szemet gyönyörködtető kalocsai motívumok (Fotó: Szabó Sándor) Fischer Annie sikere New Yorkban i Fischer Annie háromszoros Kossuth-díjas zongora- művésznő vasárnap este kirobbanó sikerű hangversenyt adott a zsúfolásig megtelt New York-i Carnegie Hallban. Beethoven, Schubert és Schumann, majd ráadásképpen Chopin művéit játszotta. A művésznő október közepétől december 1-ig koncertezik az Egyesült Államokban és Kanadában. Eddigi hangversenyeit a kritikusok a legnagyobb elismerés hangján méltatták. A San Francisco Chronicle cikkírója például megállapította, hogy „Fischer Annie méltán legendás hírű.” és já,tékát Vladimir Horowitzéhoz hasonlította. Sz. Lasman: Széltolók B ecsületes nevem Ivan Molgacsev, az Előre - kolhoz sertéstelepén dolgozom a feleségemmel együtt. Van egy lányunk is, Ugahvi, vagy oroszosán Agafja Ivanovna. Nem rég végezte el a nyolcosztályos iskolát, újévtől Csebokszári- ban dolgozik. — Nyina barátnőm a ruhagyárban helyezkedik el, szeretnék vele menni — mondta a mi lányunk. — Igen ám, de szállási nem fogtok találni — ellenkeztünk. — Van ott leányszálló. — Hát akkor menjetek — egyeztünk bele végül is. A lányok el is mentek. Telt-múlt az idő, egy hónap, kettő, fél év, de a lányunktól, aki pedig fogad- kozott, hogy „mostantól én keresek rátok”, nem hogy pénz, hanem még levél sem jött — Nem jól van ez így, megyek, utánanézek — mondtam az asszonynak. Megérkeztem Csebokszá- riba. Hamarosan megtaláltam a ruhagyárat meg a leányszállót is. A gyönyörű ötemeletes épületben ki ^bejártak a lányok. — A kislányom, Agafja Ivanovna Molgacseya itt lakik. Nem mondaná meg, kedves, hol találom? — állítom meg az egyiket. — Nincs itt semmiféle Molgacseva. Ellenben ismerek egy Molgacsevszkaja Eszmeralda Ivanovnát. „Nofene” — gondoltam. — És őt hol találom? — Üljön le itt és várjon, mindjárt műszakváltás lesz, jönni fog. Leültem és vártam. Valóban: nemsokára özönleni kezdtek a leányzók a gyárból, köztük volt az enyém is. —■ Ugahvi, te vagy az? Szervusz, kicsi lelkem! Hogy vagy? — Apa! — csodálkozott el Ugahvi, de azért megölelt Valahogy úgy, miként őszszel a dér a fákat. Leteleped- 'tünk a padra* beszélgetni kezdtünk. Közben megkínáltam az otthonról hozott süteménnyel. Éhes lehetett, mert nyomban majszolni kezdte. — No kis Ugahvim, jő helyed van-e? Mennyit keresel havonta? — tettem fel az első kérdéseket. — Van úgy, hogy nyolcvan rubelt, de van, mikor százat is. — Ne beszélj! Ennyiből még minket is el tudsz tartani! — mondtam tréfálkozva, mire az én kislányom ugyancsak elszontyolodott, ámbátor nem szólt egy szót se. Én meg egyre inkább úgy éreztem, hogy ez nem a régi Ugahvi. — Megtudtam, hogy téged itt * Molgacsevszkaja Eszmeralda Ivanovnának hívnak. Mondd csak, mi van emögött? Talán nem tetszik atyádtól kapott neved ? — faggattam. Kislányom zavarba jött. — Nyilván összetévesztenek valakivel — mondta végre. Ekkor vettem észre, hogy hatalmas kék foltok éktelenkednek a szeme alján. — Te gyerek, ki vert meg ilyen csúnyán? — Senki. Magam festet- * tem ki. — Egyszer favágáskor szilánk pattant $ szemembe. Akkor én is ilyen kék szemekkel jártam, igaz, kényszerűségből. De te miért? — Én is kényszerűségből. $z a divat — adta meg a választ Eszmeraldává lett kislányom. Akkor jöttem rá, hogy a névváltás is valamimiféle divatot takarhat. Nemsokára az is feltűnt, hogy lányom haja majd’ teljesen fehér lett, mint az árvalányhaj. Meg is kérdeztem: — Kislányom, mi bánat emészt, hogy így megőszültél? — Jaj, apa, nem látszik, hogy a fodrásznál voltam? Ott szőkítették ki. — Aha. De úgy látom, nagyot nőttél az utóbbi időben. rövid a szoknyácskád. Szegény kislányom, amint pénzem lesz, veszek neked hosszabbat. — De hiszen ez a legújabb! A minap varrattam. Tudod, most a lányok mind ilyenben járnak — magyarázta Ugahvi-Eszmeralda lányom. Ezen aztán végképp elcsodálkoztam: fehér haj, kék szem, vörös száj, rövid szoknya. .. Megáll az ész! Szóval most ez a divat! — Apa, várj meg itt, fölszaladok a szobámba, pár perc múlva jövök. — Azzal elszaladt. Tovább üldögéltem a pádon. Tényleg, jött is az én kislányom gyorsan, ha lehet, még rövidebb szoknyában, mint az előbb. Lábán magas sarkú cipellők, bal karján aranyóra. A haja pedig szanaszéjjel. Vele Nyina barátnője, aki pontosan így nézett ki, azzal a csekély különbséggel, hogy az ő haja lángvörös volt. Nevetgéltek, vihorásztak magukban. — Moziba megyünk, apa, igaz, a pénzünk elfogyott. Neked van? Majd fizetéskor megadom. Tudod, olyan hamar elkölti az ember... Kölcsönözhetnél vagy húsz rubelt! — csicseregte szeretett kislányom. Ki ne segítene tulajdon magzatján, ha az bajban van? Előhúztam hát pénztárcámat. és az utolsó kopejkát is odaadtam belőle. — Köszönjük! Viszlát! Sietnünk kell. Mozi után buliba megyünk! Kislányom elfelejtette megkérdezni, hol éjszakázom, és mint a szélvész, el- viharzottak Nyinával. Utóbb már csak cipóik kopogását hallottam. „Széltolók!” — gondoltam magamban, de egy árva szót se szóltam. (Csuvasból fordította: Kántor Klára) \
