Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-12 / 239. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. október 12., kedd Egy 9 9 9 A KÉPÉRNYÖ ELŐTT Huflzti Péter (Dániel) és Bor dán Irén (Médl) Só és bors nélkül E sorok írója — ebben a személyes ismeretség is közrejátszhat — ismeri és nagyra tartja Szakonyi Károly írásait Így aztán érthető, hogy a Rádió- és Televízióújság által beharangozott hatrészes tévésorozattól, a Dánieltől igen sokat várt, hiszen a neves szerző ezúttal arra vállalkozott, hogy nemcsak színvonalas, de milliókat is szórakoztató produkcióval lepi meg a nézőtábort. Kétségkívül nagy feladattal kellett megbirkóznia, hiszen e kettős követelmény egyeztetése korántsem egyszerű. Talán ez magyarázza, hogy a tennivalóval ő sem boldogult. Sajnos még átlagos szinten sem. Kitűnő ötletet választott, ugyanis ironikus, szatirikus eszközökkel akarta bemutatni azt, hogy egy jó szándékú, mindenkitől emberséges alapállást remélő fiatalember miként csetlik-bot- lik a hétköznapok során, milyen megmosolygtató csalódások érik. Ebből a magból lendületes tempójú, humorban bővelkedő sztorisorozatot lehetett volna csokorba fűzni. Számítottunk is rá, de az első két rész során nem teljesült az óhaj, meri az alkotó ezúttal „fegyverzet” nélkül állt a porondra, lemondott írói erényeiről, így aztán nem csoda, hogy a mese vontatott, az egymást követő helyzetek szárazok, unalmasak, a figurák any- nyira jellegtelenek, odave- tetten megrajzoltak, hogy az egyébként tehetséges' színészek sem tudnak mit kezdeni velük. Ügy érezzük: olyan fogást „tálaltak” számunkra, amelyből szinte teljességgel hiányzik a só és a bors, azaz minden valamirevaló íz. Igaz, hátra van még négy rész, de az előzmények cseppet Sem biztatóak. Bár ne lenne igazunk... (pécsi) Az elrothadt igazság...? Az aradi vértanúk napján a kegyeletes szándék nem akármilyen tévéjátékot tűzött műsorra.' A Fazekak című film izgalmas szempontot ragadott meg az 1848 —49-es szabadságharcra való visszapillantásra. A történet Táncsics Mihály életéből idézett föl épizódokat, a meg nem alkuvó politikus és hazafi sorsának legsötétebb éveit mutatta be. Nyolc esztendeig saját házában rejtőzött Táncsics, s közben a munka, az alkotás tartotta fönn. Amikor kiszabadult, más világ fogadta: egy kompromisszumokra, meg- félelmlítésre alapuló rend. Még azok is, akik barátságát keresték sem valódi forradalmi szándékból tették: csupán kivagyiságból, ka- maszos gőgösségből. 6 ebben a korban sehogysem találta meg önmagát, ahogy elrohadt a föld alatt az a sok kézirat is, amelyet fazekakban ásott el. De mégis szükség volt, szükség van ilyen emberekre, akik soha nem hajlanak meg — mondta ki az író, Eörsi István. Megmarad izzó igazságkeresésük. A rendező, Schiffer Pál kitűnő vágásokkal, jó ritmusban vette filmre ezt a jól megírt példázatot (gábor) Az utolsó nap Mintaszerű volt ez a western, amelyet a csütörtöki nap estéjén mutatott be a televízió. Láthatóan már a műfaj törvényszerűségeinek ismeretében rendezték. Legendás szereplőket láthattunk benne, mitikus tálalásban. Mint az eposzok hőseit, úgy ismerhettük meg ennek a tulajdonképpen egyszerű történetnek a résztvevőit. Mert mi is zajlott le benne? Ha jól megnézzük, egy félresikerült, kisstílű rablás nagyon is egyszerű befejezése. A többlet inkább abban a folyamatban volt, amely a polgári rendbe való beilleszkedést tette lehetővé egy volt fejvadásznak. A továbbfejlődés lehetősége itt a törvényen belüliek és kívüliek kasztjának egybeolvadása volt. Ezt rejtette a sztori, s így vált a klasszikus vadnyugati filmek már egyáltalán nem ösztönösen elkészített utódjává. (— bor) „Madonna, drága...” Belém ivódott vasárnap este az a halk, erős derű, amit Gyöngy Pál árasztott. Nem a muzsikája egymagában, hanem az a nyolcvan- éves, kedves, őszesen is fiatalos jelenség, aki ötven éve, vagy még azon is túl, írja a fülbemászó melódiákat. Örömünkre szolgált az is, ahogyan Antal Imre, a tévé ügyeletes és szinte erre a szakmára született menedzsere, elővétette Neményi Lilivel és másokkal a korabeli dokumentumokat, vidéki újságkritikákat és gratuláló leveleket, amelyek nemcsak a színészi teljesítmény visszfényét ragyogtatták fel, de azt az atmoszférát is, amelyben a siker annak idején megszülethetett. Mennyire háttérben akart most is maradni Gyöngy Pál, amikor énekesei és színészei, szövegírói előálltak. Átfogta a körképet ez a mosolygós, egészséges művészegyéniség. (farkas) Mit tehet a tv a családi nevelésért? Beszélgetés Sándor Györggyel, a Magyar Televízió műsorigazgatójával Az Egerben megrendezett nemzetközi oktató televíziós szeminárium egyik legmélyenszántóbb, leghatá« sosabb előadását Sándor György, a Magyar Televízió műsorigazgatója tartotta, aki arra keresett választ, hogy korunk technikai csodája mit tehet a családi nevelés eredményesebb formálásáért. Munkatársunk erről az izgalmas témakörről beszélgetett vele, helyzetelemzést, összegezést kérve tőle az eddig elért sikerekről, s a megoldásra váró gondokról. Fontos szerepkör — ön és kollégái miként értékelik sajátos lehetőségeiket?, — Másokkal ellentétben én azt vallom, hogy ez az Igen kedvelt tömegkommunikációs eszköz nem széthúzó, hanem összetartó erő. Pontosabban fogalmazva: egyes műsoraink nem elsősorban a személyekre, hanem a kisközösségek egészére hatnak. Ebből a meggyőződésből fakad az, hogy igen sok múlik rajtunk, mindennapi tevékenységünkön. E követelményeknek csak akkor tehetünk igazán eleget, ha önkritikusan mérlegeljük tevékenységünket, ha meglátjuk, elemezzük a menet közben elkövetett hibákat, s legközelebb korrigáljuk is azokat. Hermann Istvánhoz csatlakozva — egyébként ezt a gondolatot először ő öntötte formába a szakirodalomban — állítom: a tévé nemcsak tájékoztatási eszköz, de olyan közeg is, amely a társadalmat tükrözi, azaz informál, ugyanakkor ítéletekről is képet ad. Ez nagyon fontos, mivel nem kedvelem az általánosságokat, ezért — ezt tettem előadásom során is — mindjárt példát is említenék. Az egyik általam bemutatott té- vétorna-részletben a megjelenő három gyerek, s az általuk teremtett hangulat rendkívül megnyerő, s nagyszerűen alkalmas arra, hogy befolyásolja az emberek véleményét, érzésvilágát. Ebben az esetben az alkotók kiaknázták a rendelkezésükre álló eszközök tárházát, méghozzá ezekből a leghatásosabbakat választották ki. Ez csak egy kis epizód, mégis arra utal, hogy mennyire lényeges kérdés a formai köntös, a tálalás mikéntje. Azt hiszem, nem túlzók, amikor kijelentem, hogy még egy egyszerű közlemériy közzététele is fokozott igényességet kíván. A személyiség varázsa — Mindez felelősségérzettől áthatottan műhelymunkát jelez, olyan tevékenységet, amelyről igen sokan mit sem hallottak. Szólna ezekről részletesebben? — Tájékoztatómban külön taglaltam az oktató szándékú, a dokumentumjellegű munkákat, és beszéltem a mai magyar dráma családképéről is. E területről villantok fel néhány érdekesnek tűnő gondolatot. Sokan kedvelték Czeizel Endre előadásait. Ezt többek között az is igazolja, hogy a könyv formában megjelent változat gyorsan elfogyott, méghozzá 50 ezer példányban. A rendkívüli népszerűség magyarázata? Szerintem mindenekelőtt a tudós megnyerő személyiségében, kitűnő előadókészségében rejlik. Erre a varázsra lehet és kell is építeni. Olyannyira, hogy a rendező bátran alapozhatott volna rá, mégsem mindig ezt tette. Jó néhányan emlékeznek rá, hogy mennyire zavaró bolt a túldíszített stúdió, holott erre a „rájátszásra” kár volt energiát áldozni. Sikerre jogosult a dukumentumele- mekkel tarkított, dramatizált közlésmód is, hiszen ilyenkor a valóságos környezet és a szereplők ezernyi intimitást mondanak el — az újszülöttek fogadásáról szóló sorozatot említem — a családról, s mivel az élet egy darabját nyújtják, megfelelő tolmácsolás esetén aligha vitatható a meggyőzőerő. Ilyen szempontból jó a Családi kör is. Ennél a vállalkozásnál különösképp lényeges a sokrétű, a színvonalas ábrázolás. Ezzel a feladattal nem mindig birkóznak meg színészeink, ezért arra kell törekednünk, hogy elsősorban azokat foglalkoztassuk, akik képességeik arzenáljából a pillanatnyi helyzethez leginkább illő eszközöket használják fel. A bemutatáskor kiemeltem a Vitray-filmeket, mindenekelőtt a Gyerekeink című sorozatot. Százezrek nézték meg azt a műsort, amely egy földrajz szakos tanárjelöít Himalája-expedíciójának krónikáját elevenítette fel. Senkinek sem kell bizonygatni, hogy ebben az esetben a már említett eszköz és közeg, azaz az élet és a tanítani való nem válik el, hanem szerves egésszé Ötvöződik, és sokakat követésre sarkall. Hatékonyabb alkotásokat — Az effajta harmónia lenne a cél. Megvalósítható-e, s ha igen, akkor miként? — Kétségkívül nem megy máról holnapra, de a higgadt, részrehajlás nélküli, az elemző önértékelés fedezete lehet annak, hogy a jó elképzelé- gek valósággá váljanak. Képletesen szólva, Örkény István Kulcskeresők című, a tévé által is bemutatott darabjára utalva azt vizsgáljuk folyvást, hogy jó „pilófákw-e a tévések. Nem könnyű mindig a kívánalmaknak megfelelően, azaz hibátlanul /,repülni,” de a szándék, a belső igény nem hiányzik, azaz valamennyien arra törekszünk, hogy mind átgondoltabb, értékesebb munkákkal szolgáljuk az eredményesebb családi nevelést. Pécsi István Ma délelőtt műsorbemutatókkal folytatódik a nemzetközi oktatótelevíziós szeminárium programsorozata. Ezt követően a két szekció vezetői összegzik tapasztalataikat, majd ünnepélyesen zárul a konferencia. A sztalához intette a pincért, fizetett és fütyörészve indult a sarokban álló fogashoz. Igazán kellemes este volt — gondolta, már régen szórakoztam ilyen kellemesen. Kedves volt az a nő is Attiláék társaságában. Valamelyik nap majd felhívom telefonon, és megbeszélek vele valami programot. Gondolatai annyira elfoglalták, hogy észre se vette, amikor a fogashoz ért. Majdnem felbukott benne. A kabátját kereste, de nem volt sehol. Egy elnyűtt, barna, átmeneti vacak lógott á helyén. Az ő vadonatúj télikabátjának hűlt helye volt. Szólt a pincérnek, az meg hívta az üzletvezetőt. Egyik se tudott a kabátról semmit, ö egyre csak azt hajtogatta: „Kérem, ne vicceljenek, adják vissza a kabátomat, szeretnék hazamenni !” — Nézze, uram! — szólt kissé ihgerült hangon az üzletvezető —, én nem loptam el a kabátját, a kollégám szintén ártatlan. Higgye el, mi is hazaakarunk menni... Vigyázott volna jobban a cuccára! Nekünk az a dolgunk, hogy kiszolgáljuk a kedves vendégeket, nem pedig a kabátját őrizni. — így is jó — vágott vissza Tatai önérzetesen —, akkor telefonálok a rendőrségre. — Semmi akadálya, uram, fáradjon be az irodámba. Perceken belül megérkezett az URH-s kocsi két rendőrrel. Komor arccal szalutáltak, aztán felvették a jegyzőkönyvet. Tatai feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Hajnalban ért haza hullafáradtan, rosszkedvűen, zakóban, rendőrségi autóval. Másnap elmesélte kalandját a kollégáinak. Azt várta, hogy vele bosszankodja- janak, de. nem; kinevették. Sőt, az osztály tréfamestere rögtön el is nevezte kabátosnak. Egyik délelőtt magához hívatta a főnöke. Idézése érkezett a rendőrségről lopási ügyben. — Kérem, Tataikám — fogadta az osztályvezető zavartan — mesélje el, mit jelent ez?! A mi kis kollektívánk, ugyebár, milliókkal dolgozik. Magában is megbízunk, de tudni szeretnénk, milyen ügye lehet a rendőrséggel. Érthető, ugyebár? — Természetesen; főnök. Egy étteremben ellopták a kabátomat... — Hmm... Mondja el részletesen, hogy történt... ! Elmondta. A főnök elmosolyodott, és visszaküldte az asztalához. Aztán egész nap azon derült, hogy Tatait éjjel, fél háromkor rendőrségi autón fuvarozták haza. — No, jól van — mondta. — Minél előbb intézze el ezt a kabátügyet, aztán fátyolt reá ... Csak okosan, Tataikám, csak okosan. Mi megbízunk magában. Még hogy rendőrségi taxival... Néhány hét múlva ismét levele érkezett a rendőrségről. A főosztályvezető titkárnője hozta lobogtatva. — Tataikám, itt a postája. Idézés bűnügyben. Csak nem sikkasztott? Juj, de izgis!/.,. Mennyivel sáros? — Ugyán, drága Tériké, ne bántson már maga is ... Ellopták a kabátomat a télen egy étteremben. Ennyi az egész. — Nono, kis hamis... ismerem én magukat, férfiakat. Vagy sikkasztanak, vagy gyereket csinálnak sutyi- ban, aztán meg le akarják tagadni. —* Ezzel már perdült is ki az ajtón. A kollégák hangosan röhögtek Tatai háta mögött. Közben a nyomozók derekasan dolgoztak, hamarosan el is fogták a tettest. Kiderült, hogy egy régóta körözött betörő társaság a ludas. Tagjainak sok egyéb lopás terheli még a lelkét. A bűnjelek között ott volt Tatai télikabátja is. Már őszre járt az idő, sárgásvörösen hullottak a falevelek, amikor újra kopogott a postás. Tértivevényes idézést hozott a bíróságról. A kollégák már előre röhögtek, és színét fuldokolva kérdezték: — Idézés bűnügyben, Tataikám? Sikkasztás, gyermektartási per vagy kabátlopás? Kitől is loptad azt a kabátot? — Menjetek a francba! — dühöngött a férfi, és gyorsan zsebre vágta a borítékot. Decemberben nyugdíjba vonult a főosztályvezető. (Mindenki előbbre lépett a ranglétrán, csak Tatai csoportvezetői kinevezése késett. Hetekig tanácskoztak a főnökei^ de senki se merte aláírni a kinevezését. Az igazgató is csak hümmögött, amikor szóba került a dolog. — Hát, igen — dörmögte —, egyáltalán ki lehet-e nevezni valakit, akinek bírósági ügye van? Miért is rángatják állandóan? Ugye, nem nálunk lopott? gérlek, Vazul elvtárs, nézz utána minél előbb! A személyzetis szorgalmasan jegyzetelt. Másnap magához. hívatta Tatait, és közölte vele, hogy lejárt az erkölcsi bizonyítványának az érvényességi ideje, újat kell beszereznie. — Tudom — tette hozzá sokatmondóan —, hogy ez nem is olyan egyszerű most, a maga helyzetében, de hát enélkül nem megy ... — Nem éretm — hülede- zett a derék hivatalnok —, miért ne lenne ez egyszerű? És miért pont az én helyzetemben? — No jó, megértem, kényelmetlen ügy, de beszéljünk nyíltan. Mondja: egy ilyen értelmes, intelligens ember mint maga, hogyan keveredhetett bele ebbe a bűnszövetkezetbe ? — Mibe? — Ügy ugrott talpra, mintha felgyújtották volna alatta a széket. — Csak nem engem hibáztat, mert egy étteremben ellopták a kabátomat? Szó Szót követett, s Tatai másnap beadta a felmondását. Mikor hat hét múlva bement a munkakönyvéért — ugyanis a felmondási idő alatt nem kellett bejárnia —, egy levelet adtak át neki. A bíróságról küldték. Az állt benne, hogy hétfőn reggel kilenc órakor átveheti az ellopott télikabátját a Központi Kerületi Bíróságon. T. Ágoston László
