Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-12 / 239. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. október 12., kedd 5. A római Colosseum Gladiátorok küzdőterei Hz amfiteátrumok Kenyeret és cirkuszt — latinul így mondták: Panem et circenses! — követelt hajdan a régi Kóma látványosságra éhes lakossága, amely publikum hosszú időn át meg is kapta azt a kedélycsillapító járandóságát, ami az elégedetlenkedők millióiból ki is oltotta a -többé-ke- vésbé jogos hevületet. Akik már megjárták az itáliai fővárost, és látták, mily egyedülálló csodálatos építészeti remekmű a Colosseum, azok nyilván arra is kíváncsiak, hogy ugyan miféle indulatok levezetésének okából nőtt ki a földből ez az aréna, s ugyanígy az is érdekelheti őket: mi volt a pajzsos-kardos, rendszerint emberáldozatot követelő összecsapások eredete. Az első gladiátorok — így tudja a história —, az ősi Etruriában akaszkodtak ösz- sze, ahol különösen nagy kultuszuk volt az olyan halotti játékoknak, amelyek az elhunytak emlékét véres emberáldozatokkal igyekeztek ünnepélyessé tenni. (Hogy^ honnan ez a kegyele- tes vérfolyatás? Messziről, igen messziről, hisz szinte minden ókori kultúrából előkerültek olyan nyomok, amelyek a szolgák és más kísérőnépek elpusztításáról tanúskodnak. így volt ez a mediterrán vidékeken éppen úgy, mint a szkíták lakta földeken...) Az első ilyen nyilvánvalóan kultikus erőpróba emlékét egy falfestmény, a Tarquinában meglelt, Madárjósok sírja elnevezésű ábrázolás őrzi. Ezén egy álarcos férfiú haragos kutyájával támad ellenfelére, akinek fejét ' zsák védi, s aki kezében egy jókora husángot markol. E freskó azonban még arról mesél, hogy nem kellett feltétlenül kivégezni az ellenfelet; elég volt, ha csak kisebb sebekkel járó leckéztetésre került sor... A klasszikus római korban viszont már gyilkolós- divá mérgesedett az etruszk hagyomány. Annál is inkább, mert a mind nagyobbá váló világbirodalom fegyverforgatóinak harci kedvét a békésebb időszakokban is ébren kellett tartani — ehhez pedig mi sem volt alkalmasabb, mint a gladiátorok mérkőzése. A hivatásos viadorokat — mármint a gladiátorok seregét — az i. e. III. századból külön intézményekben készítették fel a díjakkal és jutalmakkal meghálált vérontásra. Tanítómesterük a lanista volt, aki rendre külön oktatta azokat, akik a vívásban, a hálóvetésben, avagy a tőrszúrásban akartak naggyá lenni. Az a gladiátor, aki élete első harcába bocsátkozott, s abban felül maradt, egy kicsiny elefántcsont táblácskát (tessera gladiátori) kapott. Olykor vívótőrrel (ru- dis) is jutalmazták azt, aki bátrabbnak bizonyult. Noha — mint jeleztük — ez az egész népszórakoztató, indulatfelszabadító véres játék a tömegek időtöltését szolgálta, azért arra is akadt példa, hogy sorsuk kilátás- talanságát felismerve föllázadtak a hálóvetők, a tőrmarkolók. A leghíresebb lázadó Spartacus, a rabszolgavezér volt, aki egy" capuai kaszárnyából tört ki, s aki olyan vihart kavart, hogy a két éven át tartó ellenségeskedésnek nem kevesebb, mint 70 000 áldozata lett. A jeles historikus, Vitruvius műveiben olvashatjuk, hogy a Rómában előbb a híres Fórumon rendezték meg a gladiátorok viadalát. A publikum ott egy fából ösz- szerótt arénafélében foglalhatott helyet. Később azonban — nyilván Pompeji, i. e. 80—75 között földből és kőből épült amfiteátrumának példájára — az örök városban is nekiláttak egy hasonló intézmény megépítésének. Több ilyen aréna épült. A leghíresebb mind közül a föntebb említett Colosseum, amely i. e. 72-ben készült el. A halált váró gladiátor (antik bronzszobor) Mégpedig teljes egészében kőből, s úgy, hogy pilléreivel, boltozatos folyosóival máig a világ egyik legjellegzetesebb építménye. A monstrum sok ezernyi kockáját Tiburból kocsikáztat- ták a helyszínre — egy külön e célra kiépített úton. Sajnos a Colosseum sem tudott ellenszegülni az idő — pontosabban, az időjárás — pusztításának, és ma már csak az eredeti építmény egyharmada áll. Emeleti részeit lévén életveszélyesek, zárivá tartják, s így csak az alsóbb traktusokból lehet látni az antik világ legnagyobb cirkuszának küzdőterét, ahol ki tudja hány és hány száz gladiátor vesztette életét, vagy úgy, hogy embertársa ütötte, szúrta agyon, vagy a kiéheztetett vadállatok marták szét a nézősereg üdvrivalgásának közepette... A. L. Az Uránusnak és a Neptunusnak gyémántfelülete van? Az Uranus és a Neptunus bolygók csillogó felületéről két amerikai tudós fantasztikusnak ható hipotézist állított fel. Ügy Vélik, hogy a bolygók felülete nem megfagyott ammóniákból és metánból, hanem kristálytiszta, óriási gyémántokból. áll. Dr. Marvin Ross fizikus, a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory és Wiliam Hubbard csillagász, az arizónai egyetem munkatársa véleménye szerint, a metánt mindkét bolygón a szélsőséges hőmérsékleti és nyomásviszonyok szén- és hidrogénatomokra bontották. A Föld légkörénél mintegy hatmilliószor nagyobb nyomás alatt a szén aztán „tömegméretekben” gyémánttá alakul át. Ennek a folyamatnak az alapelve összehasonlítható á Föld belsejében évmilliók során végbement gyémántképződéssel. Tekintve, hogy az Uranus és a Neptunus — mindketten majdnem négyszer akkorák, mint a Föld — egy ötödrészben szénből állnak — eme hipotézis szerint egyenesen lélegzetelállító mennyiségű gyémánttal lehet számolni. Eme kincsek megszervezésének a lehetőségei azonban „még a Holdban vannak” mondták a tudósok, és ezzel mindjárt le is hűtötték a nagy várakozásokat. (Uránia) ...és szenved a máj Az elmúlt 20 év alatt az NSZK-ban a fejenkénti alkoholfogyasztás a kétszeresére nőtt. Becslések szerint az állampolgárok 2—3 százaléka alkoholista vagy a legjobb úton halad afelé. Más óvatos becslések szerint a szövetségi köztársaságban 3—4 millió máj beteg van, akik közt túlsúlyban vannak a krónikus esetek. A májbetegek száma, akárcsak az alkoholistáké bizonytalan, mert a krónikusnak tekinthető májkárosodások mintegy egyharma- dát még föl sem ismerték, s ennélfogva helytelenül, vagy egyáltalán nem kezelik. A beteg máj ugyanis a betegség kezdetén nem „jelentkezik.” Nem okoz fájdalmat, csak szenved. Amikor a panaszok jelentkeznek, ezek többnyire határozatlan nyomás és felfúvódottsági érzések a hasüreg felső részében, amelyek hasonlítanak az ún. funkcionális gyomor-bél panaszokra, mint például „gyomoridegesség” esetén. Ezért aztán a máj tönkremenetele észrevétlenül folyik le a májelzsírosodás és a máj- gyulladás kezdeti fokain keresztül a máj zsugorodás gyógyíthatatlan állapotáig, amit már csak ekkor diagnosztizálnak. A szövetségi köztársaságban a májzsugorodások 60—70 százalékát az alkaholfogyasztás okozza: 20 évvel ezelőtt ez csak 20—30 százalék volt. A májzsugorodás második leggyakoribb oka vírusfertőzés, mint például a vírusos hepatitisz. Ezek az esetek mintegy 20 százalékát teszik ki, a maradékot különböző olyan okok idézik elő, mint az epevezeték betegségei, valamint veleszületett anyagcserezavarok. Minthogy a máj óriási teljesítmény-tartalékokkal rendelkezik, s mindig újra meggyógyítja önmagát, hacsak hagyják, a korai és pontos diagnózis különösen nehezen megoldható probléma. Bár az ultrahangos vizsgálati módszerek rohamosan fejlődnek, és segítségükkel láthatóvá lehet tenni a belső szerveket, a diagnózis megállapításában, s főleg a máj betegségek elkülönítésében a laboratóriumi adatoknak van főszerepük. A vérben lévő különböző májenzimek tevékenységének mérése révén, az ún. „májfunkció-vizsgálatok” segítségével a laboratórium fontos útbaigazítást tud adni arra vonatkozólag, hogy milyen és mennyire súlyos májbetegségről van szó. Ellen Schmidt, a hannoveri Orvostudományi Főiskola professzora most beszámolt a májdiagnosztika megjavításának és racionalizálásának modern stratégiájáról. Ezen a területen Ellen Schmidt és férje, Fridrich W. Schmidt professzor végzett úttörő munkát. Kutatómunkájuk és évtizedes kórházi tapasztalatuk alapján mindössze három enzimvizsgálattal szinte minden — klinikai súlyú — májbetegséget ki tudnak- mutatni, ök egy olyan enzim tevékenységét mérik, amely a (még) működőképes májsejtek számáról ad információt, egy másikét, amelynek alapján felbecsülhető a májsejtek sérültségi foka, és egy harmadik enzimét, amely arról ad felvilágosítást, hogyan képződik az epe és hogyan távozik a májból. Az adatok értékelésében nem annyira az egyes adatok abszolút nagysága a fontos, hanem az egymáshoz viszonyított arányuk. Ezzel, valamint a betegség lefolyásának gondos ellenőrzésével pontos adatokat lehet szerezni a betegség rosszabbodásáról vagy javulásáról, s egyúttal ellenőrizni lehet a gyógymódot is. Salzburger Nachrichten éti umor ét elején — Madame Dupont, magyarázza meg, miért vágta fejbe vasalóval a férjét? — Azért, mert százszor is elismételtem neki, hogy én milyen szelíd, engedékeny vagyok — ő meg folyton egyetértett velem! ★ — Mi történt? — kérdezi a zokogó kisfiútól az anyja. — Semmi különös. Nagy* apa néhányszor pofon legyintett, de egyáltalán nem fájt. — Akkor miért bömbölsz ennyire? — Hogy nagyapának is legyen valami öröme... ★ A skót egy este 100 fontsterlinget veszített pókeren, és panaszosan így szólt játékostársaihoz : — Segítsetek, fiúk, kö- nyörgök! Ha a feleségem megtudja, hogy száz fontot veszítettem, kitépi a hajamat. — A skót szeme könnybe lábadt. — Kérve kérlek, adjátok vissza a pénzt, különben nem lesz nyugtom odahaza ... A partnerek sóhajtoztak, zsörtölődtek egy sort, de azután megkönyörültek a szegény éhenkórászon, s visszaadták a pénzét. — Fiúk — folytatta a szerencsétlen flótás: — adjatok még 50 fontot, hadd képzelje az asszony, hogy nyertem! ★ — Nem úntad meg a legényéletet, Oscar? — Egy cseppet sem. Ami jó volt az apámnak és a nagyapámnak, az nekem is jó lesz! A madarak veszélyeztetik a repülést A legtöbb baleset alacsony repülési magasságban történik A német Cockpit Szövetség, amelynek a polgári repülés legtöbb pilótája tagja, egyik sajtóközleményében a madarak által okozott veszélyről tudósított. A Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (ICAO) adatai szerint 1980-ban összesen 1962 esetről érkezett bejelentés, amelyek során utasszállító repülőgépeknek madarak ütköztek, és a gépek kárt szenvedtek. A felszállást 46 esetben meg kellett szakítani, 47 esetben a pilóta úgy döntött, hogy haladéktalanul visszatér a repülőtérre, 13 esetben a hajtómű olyan sérülést szenvedett, hogy to- tálkámak kellett nyilvánítani, és két esetben a madarakkal történt összeütközés után a hajtómű is kigyulladt. Az ICAO «statisztikája szerint az összeütközések a madarakkal 55 százalékban 35 méteres magasságban történtek, de ilyen esetekre néha 830 méter fölött is sor került (30 százalék). A madarakkal való összeütközés 33 százaléka a célhoz közeledő, 25 százalék a felszálláskor és 15 százalék leszálláskor történik. A többi esetet egyéb repülési manőverek alkalmával regisztrálták. A Cockpit Szövetség a madarakkal való összeütközés következményeinek szemléletessé tételére közzétette az alábbi jelentést arról az esetről, amely egy Boeing 727-es startja alkalmával történt Torontóban: A startot a másodpilóta végezte, a kapitány ellenőrzött és keze a gázkaron volt. Amikor a kapitány Vl-nál (startmegszakítási sebesség) a kezét levette a gázkarról, észrevette, hogy a repülőgéphez több madár csapódott. A sebességmutató 0-ra ment vissza. A természetes reakcióval ellentétben, hogy a földön maradjon, a kapitány a hajtóműveket teljes sebességre pörgette fel, amikor is a repülőgép felemelkedett. A repülőgép orrába beépített lokátor és a mögötte lévő lokátorantenna tönkrement (az időjárásjelzés nem működött). Minden rádióberendezés felmondta a szolgálatot (nem volt összeköttetés a földdel). A torlónyomással működő műszerek a kapitány oldalán teljesen leálltak, a másodpilóta oldalán óriási kilengéseket jeleztek. A hajtóművek minden műszere jelezte a madár-becsapódások hatását. A személyzet mintegy 500 láb (kb. 170 méter) magasságban műszerek nélkül repült a talaj fölött és a leszállópályával párhuzamos irányba fordult. Az eső által csökkent látási távolság miatt néha a leszállópályát is szem elől tévesztették. A személyzet mindhárom tagja a legnagyobb összpontosítással és erőmegfeszítéssel dolgozott, arra nem volt idejük, hogy üzemanyagot eresszenek ki, mivel félő volt, hogy a hajtóművek leállnak. Kénytelenek voltak a leszállást a maximál leszállósúllyal végrehajtani. A leszálláshoz való ráfor- dulásnál a repülőmérnök a rárepüléshez szükséges adatokat és számokat papírokon és dokumentációkból meg tudta nevezni. Mivel a kapitány szélvédő üvege tele volt összezúzódott madarakkal és a műszerek továbbra sem működtek, a másodpilóta vezette a gépet. A repülésirányítók részére beállított Transponder 77-vészjel gondoskodott a szabad rárepü- lésről és a szabad leszálló pályáról. A másodpilóta a gépet nedves, csúszós és méghozzá rövid pályán sikeresen tette földre. A kifutópálya tele volt döglött galambokkal. A gépen egyébként 144 utas tartózkodott. (Der Tagesspiegel)
